Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-14 / 49-50. szám
2 rrPBTWAvrsT 1985 december 14. teljes mértékben támogatok, hogy a fővárosnak bizonyos készletek felhalmozásával meg kell akadályoznia a drágaság növekedéséi. Abban egyetértenek Gömbös Gyula és Wolff Károly, hogy a közélelmezési Üzemnek teljesítenie kell hivatásét. Nem vitás: a főváros Községi Élel- miszerlteeme teljesíteni is fogja hivatását. Itt említjük meg, hogy az az akció, amelyet a Keresztény Községi Párt indított H-ovszky János felszólalása révén a főváros törvényhatósági bizottságában az alkalmazottak karácsonyi segélyét illetően, teljes sikerrel járt. Szeruly polgármesternek sikerült kieszközölnie a belügyminiszternél, hogy n folyó esztendőben Is karácsonyi J segélyt kapjanak az V. fizetési osztályon felül az összes fővárosi alkalmazottak. Tekintettel azonban a főváros súlyos anyagi helyzetére, ez a karácsonyi segély 20%-cd kevesebb lesz, mint volt az elmúlt esztendőben. Mint illetékes helyen értesülünk, 10%-os levonással ugyanazon kategorizálás szerint fognál: az alkalmazottak karácsonyi segélyt kapni, mint ahogyan tavaly kaptak. Az elnöki ügyosztály melle rendelt számvevőség a p-olgármester utasítására már megkezdte a karácsonyi segély számfejtésére unatkozó munkálatokat és értesülésünk szerint a jövő hét folyamán már mindenki kézhez is kapja a karácsonyi segélyt. Karácsonyra Arát báhki wi Oki. órás. — Javításban sok évi külföldi gyakorlat. — Óraraktár. Budapest, IV-, VácS-u, 49. ! E ezeffáftf iQ°/o engedményre jogosít! LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, XI., Szüret-utca 5-7 Telefon a 59-2*96. Kültelki tragédiák A villa és családiház»tula|donosok izgatott elkeseredése az ut~ és csatornaépítés! Járulékokra vonatkozó polgármesteri rendelet miatt — Igaz é, hogy magánvállalkozók 30 százalékkal olcsóbban építenek, csatornát, mint a főváros? — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros törvényhatósági bizottsága hozzájárult a polgármester azon előterjesztéséhez, hogy az egy évnél hosz- ssabb idő óta esedékes útburkolási és csatornaépítési járulékok tőkekövetelésének 1936 március 1-ig való befizetése esetén a főváron kamatmentességet engedélyez és a végrehajtási költségeket is törli. Az út- és csatornaépítési ügyosztály most értesítette mindazokat, akiknek a belügyminiszteri leírat szerint sem módosuló összegű út- és csatornaépítési járulékuk van, a főváros által engedélyezett költség és kamatmentes befizetés lehetőségéről. Az illetékes városházi számvevőség által kibocsátott levelezőlapok érthetően kínos feltűnést keltenek az érdekelt kis ház- és telektulajdonosok körében. A főváros amnesztia-ren- delete ugyanis megjelent, mielőtt döntöttek volna az út- és csatornaépítési szabályrendelet módosításának gyakorlati keresztülviteléről. A helyzet ez, hogy a szóbanforgó szabályrendeletmódosítást, amely különleges kedvezményeket jelent főleg csatomaépitési szempontból a kisebb ingatlantulajdonosok irányában, még mindig nem lehetett életbe léptetni. A belügyminiszter bizonyos módosításokat követeli, e fővárostól a szabályrendelet-tervezeten, ezeket a módosításokat előbb ismételten le kell tárgyalnia az önkormányzati fórumoknak és azokat a belügyminiszternek jóváhagynia, hogy az új szabály- rendelet teljes egészében életbeléptethető legyen. A belügyminiszter a módosítások elrendelése kapcsán azt sem tartotta szükségesnek, hogy a főváros által készített új szabályrendeletnek legalább azokat a paragrafusait életbe léptette volna, amelyek a minisztérium megítélése szerint nem módosítandók. A közönség körében hire ment, hogy a főváros által a kisebb ingatlan- tulajdonosolcnak nyújtandó kedvezmények: maximálása folyóméterenként a közönségre áthárítható építési költségnek, a gyűjtőcsatornák építési költsége alól való mentesítése az ingatlantulajdonosoknak, a saroktelkek problémájának megoldása olyan módon, hogy csak azon oldal csatornaépítési költsége terhelje az ingatlantulajdonost, amely oldalon az ö csatornája van a közcsatornába bekapcsolva, már egyáltalában nem is fognak kivetésre kerülni, ezeket a többleteket leírják a kivetésekből. Annál kínosabb megütközést keltettek a perifériák lakói között a főváros értesítései, amelyek ezeknek az ön- kormányzat által már megadott, de a belügyminisztérium által mindezideig nem engedélyezett kedvezményeket nem foglalják magukban, hanem a teljes, le nem faragott csatornaépítési költségnek egy összegben való megfizetését követelik az érdekelt ingatlantulajdonosoktól. A városnak külső részein: a budai hegyvidéken, Zuglóban és Angyalföldön, tehát azokon a perifériákon, ahol főleg villa és családiház települések vannak, hihetetlen izgalmat keltenek a j főváros fehér levelezőlapjai. A kültelki szoba-konyhás családiházakat a hozzátartozó százégynéhánynégyzetöles kerttel a sző valóságos értelmében f elfalják ezek az út-éscsatr on a- építésí járulékok, amelyek nem egy esetben magasabbak, mint az ingatlanok urai értékei. Súlyosbítja a heré- zetet, hogy amikor a főváros ezeket a járulékokat bekebeleztctí, azok hivatalból az első helyen bekebelezett magántartozások elé kerülnek, aminek azután az a következménye, hogy a bekebelezett magánhitelező megijed az eléje táblázott hatalmas csatornaépítési járulékoktól és még akkor isMentsük, ami menthető! — kiáltással elárverez- teti az ingatlant, ha egyébként a tulajdonos pontosan fizeti a kamatokat (ami különben igen ritkán fordul elő.) A közeli hetekben újból megindulnak a küldöttségjáiások: a kétségbeesett kültelki háztulajdonosok, akiknek jóné- hányszor megígérték már úgy a városházán, mint a belügyminisztériumban, de föképen a választási nép- gyűléseken bajaik elintézését, most újból sorra kilincselik az illetékes tényezőket, hogy kipanaszolják magukat és újabb ígéreteket kapjanak. Vannak kerületek, amelyekben az érdekelt ingatlantulajdonosok már blokkot alakítottak egzisztenciájuk megmentése céljából. Egy ilyen blokk, amely szakembereket is magában foglal, több magáncéget felkeresett és azoktól ajánlatot kért a csatornázásra. A befutott áiajánlatokból azután kiderült, hogy ha a csatornázási és útburkolási munkálatokat magáncéggel végeztették volna ők maguk el, 50%-kal olcsóbban jutottak volna a közmüvekhez! íme így fest a főváros hitelalapon végzett közmunkája — amely módon a legtöbb újabb csatorna épült — a maga szomorú ős meztelenvalóságában. Az érdekeltségek különféle akcióinak értesülésünk szerint egyelőre mindösz- sze az lesz az eredménye, hogy egy-két interpelláció és indítvány fog elhangzani a főváros legközelebbi közgyűlésén. Bár kétségtelen, hogy nem sok eredménnyel. A felizgatott tömegeket csupán egy módon lehetne megnyugtatni: korrigálni kellene a kamatmentes befizetésre vonatkozó értesítéseket oly módon, hogy csak a főváros által elhatározott és a belügyminiszter által sem kifogásolt járulékok erejéig kelljen fizetni és ezen lecsökkentett öse- szegü befizetések kamat és költségmentes teljesítésére is adjon a főváros megfelelő határidőt. Olyan határidőket, amelyek alatt az önhibáján kívül közmüvekkel fejbevert perifériális vidékek lakossága teljesíteni iß tud! VXROSHXU NOTES! AMENNYIRE CSENDESNEK ÍGÉRKEZETT az esztendő húíreléid részében a városháza, annyira leromlott ezen ű héten, a békességes ünnepi hangulat. 'A jövő szerdai rendkívüli közgyűlésen, amelyen a városházi tengeri kígyót: a lakbérleti szabályrendeletet fogják tártárgyalni. teljes vértezetben vonulnak fel a pártok, hogy a maguk valódi, vagy vélt igazáért harcba, szálljanak. A legutóbbi közgyűlés napirendjéről leudvalevően azért kellett levenni a különféle szakbizottságokban töméntelen sokszor megvitatott szabályrendelet- tervezetei, meri a Nemzeti Egység fővárosi szervezetének vezérei azt mondottál:. ivogy ez a szabályrendelet-tervezet nem gil t az ő számukra. Amikor a tavasszal a szociálpolitikai bizottság utoljára tárgyalta a belügyminiszter követelt módosításokat a tervezeten, a NÉP még nem volt NÉP: a mostani NÉP-városatyák még nem voltak bizottsági tagok. A polgármester készségesen eleget tett a kívánságnak, és így történik, hogy a múltkori közgyűlés napirendjéről levett előterjesztést szerdán veszi tárgyalás alá a város plénuma. Közben a NÉP városházi szervezete külön bizottságot is küldött ki a maga kebeléből a tervezet letárgyalására és mint hírlik, a NEP-nek sok kívánsága lesz a polgármesteri előterjesztéssel szemben. így tehát hiába közölte S z e ndy polgármester előterjesztésében, hogy a miniszteri módosításokat keresztülvitte a tervezeten és azon újabb módosítások a belügyminisztérium szigorú állásfoglalása szerint nem kívánatosak: mégis lesznek javaslatok, mégis lesznek harcok és újból megindul az akta-vándorlás a városházáról a belügyminisztériumba és a belügyminisztériumból a városházára. Ujból nem lehet tehát életbeléptetni majd az új szabályrendeletet — hiába sürgeti ezt külön indítványában a kitűnő Bo- csáry-Spur Kálmán. Hacsak azt nem csinálja a miniszter, hogy másodszor nem is közli módosító elhatározásait, hanem azokat saját maga hajtja végre, esetleg nemcsak a székesfővárosra kiterjedően, hanem az egész országra való érvénnyel. Amikor is pedig a kiadandó rendeletet illetően a törvényesség minden attribútuma is meg van védve . . . MINDENT SAJÁT SZEMMEL . . . — ez S z e ndy polgármester ha run al rasid-i véleménye és valljuk be: a podeszta igen erélyesen keresztül is viszi ezt a nézetét. Panaszok vannak a körúti villamosjáratra? Szendy polgármester mint egyszerű utas kétszer is végigutazik a Nyugatitól a Boráros- térig és személyes tapasztalatai alapján azonnal intézkedik. Rossz a Berlini-téri hurok? Ki az, aki órákig áll a téren, a legaprólékosabban figyelve a villamosok járását? A polgármester, megint a polgármester! ö az, aki reggel háromnegyed nyolc órakor végigvizsgálja az új rákosvárosi elöljáróság hivatali szobáit, meggyőződni arról, a főváros legifjabb kerületében, milyen szorgalmasan seper az a bizonyos új seprő. Panasz van a hó- eltakarításra és arra, hogy takarítatla- nők a budai hegyi utak? Ki az, aki este nyolckor teljes csöndben és feltűnés nélkül odaáll a munkásokat felvevő iroda elé, figyelve, de amint a hibákat megállapítja, azonnal intézkedve is? Szendy Károly, megint csak Szendy Károly! «MAHOLNAP LEGENDA LESZ BELŐLE, hogyan inspiciált a napokban személyesen a Liliom-utcában, amikor egy miniszteriális értekezletről szaladt oda, mert azt jelentették neki, hogy ég az Elektromos Művek áranvílul okító telepe. A tűzoltótisztek meglepetve ismerték fel a polgármestert, aki hangtalanul nézett szét a füstölgő helyiségekben, figyelte a tűzoltók emberfeletti munkáját, majd utasította az Elektromos Művek jelenlévő vezető-i, mit kell csinálniok, hogy mennél hamarabb helyreálljon a Józsefvárosban és a Ferencvárosban az elektromos világítás. Azután — hipp-hopp! — mint a mesékben — a szomszédos Mária Terézia-laktanyánál lévő, hómunkásokat felvevő irodánál tűnt fel a polgármester. A podeszta végignézte a felvételt, ellenőrizte a bérfizetéseket, intézkedett az iránt, hogy két családos embert felvegyenek annak ellenére, hogy kétszer egymásután nem vesznek fel senkit, így történt, hogy a polgármester megszegte saját rendeletét, amely szerint semmiféle protekció nem érvényes, mert bizony ő protezsálta a felvevő tisztviselőnél azt a két nagycsaládú munkást.