Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-14 / 49-50. szám
IDftÖ deofcUiber 14. tLFmntAPEgr 4 Hogyan esett ki harmincöt millió pengő a főváros büdzséjéből ? . - ~--nwi.f.na , I -q. ■■ — A kormányzat pénzügyi politikája katasztrófális helyzetbe sodorja a fővárost — Huszonegymillió pengőre rúg az állam tartozása a fővárosnál — Azonnal eltűnik a főváros deficitje, ha az állam tartozásának legalább egy részét megfizeti — Az Uj Budapest tudósítójától — A minden vonatkozásban nyugodt, karácsonyi hangulatú városházi atmoszférában minden vonalon igen élénk feltűnést keltett az az erősen ellenzéki hangú beszéd, amelyet Wolff Károly mondott el a főváros közigazgatási bizottságának hétfői ülésén. Ami IVollf Károly beszédét illetően a legfontosabb: igaza volt! Igaza volt megállapításait a drágaságot illetően és főleg igaza volt azokban a mélyenszántó pénzügypolitikái fejtegetéseiben, amelyeket Wolfj Károly a Nemzeti Bank devizapolitikájáról, to vábbá a főváros és a kormány közötti elszámolásokról mondott. Azok az adatok, amelyeket ezekre az elszámolásokra vonatkozóan 'Wolff Károly felsorakoztatott, a maguk pregnáns igazságában megdönthetetlen érvei a kormányzat pénzügyi antagonizmusának a fővárossal szemben. Híressé vált beszéde során Wolff Károly utalt arra, amit annak idején a hatos bizottságban is mondott, hogy ha a közüietek háztartását nem fogják organikusan rendezni, akkor nem lesz rendl>en az állam háztartása sem. A fővárosra vonatkozóan az a helyzet, hogy meg kell szüntetni azt a pénzügyi politikát, melyet a fővárossal szemben ed- digelé következetesen folytattak. A szanálás azt célozza, hogy a főváros pénzügyi helyzete organikus alapon rendeztessék. W'olff Károly ezt keresi. —- Do hogyan kívánhatja a szanálást a belügyminiszter úr — folytatta beszédét Wolff Károly — amikor enaki a polgármester intézkedése nélkül bizony nem jutott volna ezen az éjszakán a csipogó gyerekszájakat betömő néhány falathoz! Mondanunk sem kell: mindenütt megéljenezték személyesen megjelenő, a dolgok mélyére alaposan betekintő gyors és erélyes polgármesterünket. Kalaplevéve búcsúztak el tőle a hólapátoló munkások a Mária Terézia- téren, de Szendy Károly talán már nein is hallotta a halk éljenzést, ment tovább, talán valamelyik minisztériumba, miniszterhez, vagy vissza a városházára, a munkája, a kötelességei után . . . * UBER ALPOLGÁRMESTER, aki tudvalévőén néhány napja pihenő- szabadságát tölti a Balaton mellett, a múlt héten egyetlen napra hazaérkezett: egyik leghívebb barátjának és munkatársának: K u r u c z Kálmán árvaházi igazgatónak temetésére. Az alpolgármester kitünően, érzi magát Ba- tonfüreden, hivatalát a jövő hét elején, foglalja el. * NOVEMBER 20-ÁN MÚLT ELSŐ esztendeje Borvendég főpolgármester halálának. Ebből az alkalomból gyász- istentiszteletei celebráltuk az elhunyt nek a pénzügyi politikának a konzekvens iránya az, amely a székesfővárost katasztrófális pénzügyi helyzetbe sodorja. A pénzügyminisztérium következetesen jövedclemelvonással és áthárított kiadásokkal operál. Itt van a forgalmi fázisadó bevezetése, a bor- fogyasztási adó eltörlése, az idegen- forgalmi járulék leszállítása, a községi beadványi illeték eltörlése. Az állam úgy veszi a teherkönnyítés gyakorlását, hogy ezt csakis a fővárossal szemben szállítja le. a maga keretében azonban ezt nem teszi, jóllehet ilyen kormány- intézkedések folytán a főváros jövedelmei folyton csökkennek, ennek ellenére a főváros által ellátandó feladatok számát növelik. — Ezen kormányintézkedések következtében — folytatta Wolff — 1931- ben a fővárosnak 2.172,946 pengő jövedelemkiesése volt, 1932-ben pedig 6.205.709 pengő, míg 1933-ban 11.811,787 pengő és 1934-ben 14.536,638 pengő. Tehát amint látjuk, a jövedelmek kiesése fokozatosan emelkedő tendenciát mutat. Eddigelé ezen kormányintézkedések következtében a székesfőváros büdzséjéből kiesett 34 millió 727,080 pengő. — Ami a főváros követeléseit az államtól illeti, ez mindig bizonytalan összeg volt, sohasem tudtam konkrét és hiteles adatokat kapni, de most vannak adataim ezekre nézve is. A főváros követel a miniszterelnökségtől 268,147 pengőt, a belügyminisztériumtól 4.859,350 pengőt, a kereskedelemügyi minisztériumtól 7.930,335 pengőt. niwm iim»WM-íiTTin^«?i7Tiiri''T-iaL—— lelki üdvösségére a Rózsák-terén lévő plébániatemplomban. A gyászmisét Hauser Ignác dr. apátplébános mondotta és azon megjelent, a főváros egész vezetősége, Szendy polgármester. Liber és Lamotte alpolgármesterek. valamint igen sok tanácsnok. A gyászmisét azért mondották a Rózsák-terén lévő plébániatemplomban, mert annak az egyházközségnek, amelyhez ez a plébániatemplom tartozik, volt éveken át világi elnöke az elhunyt főpolgármester. Feltűnést keltett a csendes-misén, hogy arról hiányoztak a világítási nagyüzemek vezérigazgatói. Hiába, u holtak gyorsan lovagolnak! Borvendég sírját, a főváros által adományozott díszsírhelyen még mindig egyszerű, az idő által megviselt, megkopott fa- kereszt jelzi. Miért nincs még mindig síremléke Borvendég Ferencnek? Az üzemek személyzete már elhatározta, hogy összeadja a díszes síremlékhez szükséges költséget. Nem tudnak azonban az illetékes tényezők megegyezni abban, mit ábrázoljon az elhunyt főpolgármester síremléke. Az eddig felmerült gondolatok: meztelen munkás a megszokott csákánnyal, magvető munkás, szárnyas angyal lefelé fordított fáka honvédelmi minisztériumtól 767,449 pengőt, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól 4.356,077 pengőt, a földművelésügyi minisztériumtól 1.177,269 pengőt. A többi minisztériumok tartoznak összesen 414.342 pengővel, üzemi szolgáltatások címén követel a főváros ebben a pillanatban az államtól és az állami intézményektől 1.567,858 pengőt, vagyis összesen követel a főváros a kormányzattól 21.340,826 pengőt. A velünk szemben követett pénzügyi politika nem jogosítja fel a belügyminisztériumot a szanálás kívánására, mert a szanálás legnagyobb értelmét abban látnám, ha nem jövedelemcsökkentő kormányintézkedéseket eszközölnének velünk szemben. Ha az állam megfizetné követeléseinket, akkor az 5.8 millió pengőt kitevő deficitünk azonnal eltűnne! Amíg Wolff Károly éles állásfoglalásának a közigazgatási bizottság hétfői ülésén várospolitikai téren lehetnek bizonyos következményei, nem kétséges, hogy az államnak a fővárossal szemben való tartozásai gerincét fogják alkotni azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket a főváros vezetősége a jövő esztendei költségvetés jóváhagyása tárgyában a belügyminisztériummal és a pénzügyminisztériummal le fog folytatni. Ezt a súlyos problémát valamilyen módon rendezni kell, mert végeredményben még sem lehet azt tenni, amire vonatkozóan különben néhány evvel ezelőtt konkrét indítvány is elhangzott az önkormányzati fórumokon. — hogy a főváros per útján hajtsa be lyával — szürkék és banálisak és nem alkalmasak arra. hogy faragott kő’ ben is kellőképen reprezentálják Borvendég jelentőségét, az ő furcsa, ellentétekből szövődött egyéniségét. Talán a barátok, akik annak idején mindég körülötte lebzseltek, de távol- létükkel tüntettek a gyászmisén, most, miután nincs mii várniok a halottól, mégis szentelnének egy negyedórát a fejtörésnek, ha már a pénztárcájuk kinyitására amúgy sem kerül sor: mit ábrázoljon Borvendég Ferenc síremléke? ■X TRAGIKUS CSAPÁS ÉRTE Szilágyi Hugónét, a Városi Újság szerkesztőjét, néhai Szilágyi Hugó dr. kollegánk özvegyét. Idősebbik fia: Szilágyi Endre bölcsészhallgató, nyolcvannapos élethalálharc után vasárnap este elhunyt. A korán elhunyt ifjú színjeles tanulója volt nyolc esztendőn keresztül a gimnáziumnak, mint egyetemi hallgató pedig a legkiválóbbak, a legszorgalmasabbak közé tartozott, tanárai rajongtak érte és fényes jövőt jósoltak neki. Temetése kedden délután volt, a Kcre- pesi-út melletti temetőben, néhai édesapja sírja közelében a római katolikus anyaszentegyház szertartásai szerint. az állammal szemben való követelését. Kétségtelen, hogy Wolff Károly hétfői beszéde a várospolitikai életnek egyik nagyon jelentős és még igen sok vitára alkalmat.; adó állomása volt. EUItl-töiitö a Gellerül, illőim a ImmiiM Érdekes és okos olgoodolíisok a fürdők deficitjének csökkentesére — Az Uj Budapest tudósítójától. — Hegedűs Ármin műépítész, aki annak idején a Gellért-szállót tervezte, nemrégiben beadvánnyal fordult a polgármesterhez, azt a gondolatot vetve fel, hogy ötödik emeletet húzzanak a szálloda Gellért-téri frontjára. Közölte azt is Hegedűs, hogy az építkezés az összes berendezési költséggel együtt 38.000 pengőre rúgna. Ezzel szemben évi 92.000 pengő bevételi többlet remélhető és ha a befektetett tőke húsz esztendős amortizációját vesszük tekintetbe, évente 60.000 pengővel javulna az építkezés végrehajtása esetén a Gallért szálló jövedelmezősége. Az érdekes elgondolást hétfőn fogja tárgyalni az egyesített gyógyfürdők választmánya. A főváros vezetősége nem idegenkedik a Gellért-száilő kibővítésétől, mert az emelet-ráépítés feleslegessé tenné a már régebben tervezett depandansz megépítését. Az V. emelet megépítésével rendelkezésre állana 56 új szoba, viszont a szálló kiadásai úgyszólván alig emelkednének. Itt említjük meg, hogy illetékes helyen szóbakerült az a terv is, hogy a Széchenyi-fürdő kevéssé használt kádfürdőosztályából szanatóriumot építenének, ötven-hatvan szobával. Mielőtt azonban erről a tervről döntenének, megvárják az új artézi kút fúrási eredményeit, mert a Széchenyi-fürdő szanatóriummá való részleges átalakításáról csak akkor lehet 3zó, ha a jövő hét folyamán megkezdődő fúrások megfelelő eredménnyel járnak. BJjgBtasS Van kisiiveg 2-3-szori használatra Kérjen mindenütt kisUvop keserű vi ze keserű* víz is ndÉTÜTO