Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-12 / 2. szám
XIII. évfolyam 2. szám Budapest, 1935. január 12. UJ BUDAPEST Lamotte Károly Az l/j Budapest részére irta: ILOVSZKY JÁNOS Igen nagy örömmel veszem kezembe a tollat, hogy a szerdai al- •polgármesterválasztás kapcsán e lap vezető cikkét megírjam. A tekintélyttartó embereknek gyakran van valami rejtenivalójuk: készültség-hiányuk, többoldali tájékozat lanságuk, de lehet az is, hogy csak felsőbbrendűségüket akarják igazolni a társadalmi hierarchia azon tagjaival szemben, akik az alsóbb lépcsőfokokon tudtak, vagy kényszerültek elhelyezkedni! Lamotte Károly huszonöt éve áll a főváros szolgálatában. Huszonöt évi szolgálat után ősi szokás a kulturált országokban, hogy a főnök a jubiláns tiszteletére összehívja a munkatársakat és kinek- kinek érdeme szerint virágcsokrot, egy doboz szivart, villát, vagy még ennél is nagyobb ajándékot ad. Lamotte Károly érdemeket szerzett fővárosi szolgálata által. Sohasem báni fölényesen alantasaival, a társadalmi lépcső alsóbb helyezettjeivel, hanem mint érző szívű ember és kiválóan jó kolléga, iparkodott legjobb tudásával, lelkiismeretével és becsületességével a főváros, vak érdekeit szolgálni. Tette ezt olyan hűséggel és odaadással, hogy a főnök — Budapest székesfőváros közönsége — az egész ország örömére, a huszonöt évi lelkiismeretes munkáért a legnagyobb jubileumi ajándékkal: az alpolgármesteri székkel tisztelte meg Lamotte Károlyt. Jubiláns szebb ajándékot, amely azonban egyúttal további nagy elkötelezettséget is jelent, még sokaséin kapott! Es amikor mi, tudatában annak, hogy Lamotte Károly, mint eddig, úgy elkötelezettségének a jövőben is a legméltóbban fog megfelelni, öt magas hivatalában szeretettel és őszinte baráti érzéssel köszöntjük, egyúttal azt kívánjuk az emberi értékelés legmagasabb kifejezőjével: í a szív, a szeretet szavával, hogy további munkáját a jó Isten áldása kísérje és célkitűzéseiben sikert sikerre halmozhasson! A tehetség és tudás elismerése Lamol Károly egyhangú megválasztása 4® I Beszélgetés Budapest új alpolgármesterével — Az Uj Budapest tudósítójától. — Lamotte Károlyt szerdán délután a főváros törvényhatósági bizottsága egyhangúan alpolgármesterré választotta. Negyedszázados városi szolgálat után érte el a hivatali ranglétrának ezt a csaknem legmagasabb fokát a volt pénzügyi tanácsnok. E negyedszázad alatt Lamotte Károlyt megtanulták tisztelni és becsülni: tehetségének és tudásának elismerése volt a szerdai választás. Ritkán nyilvánul meg olyan osztatlan egyhangúan a bizalom köztisztviselő, mint Lamotte Károly iránt. Köztisztviselő? A szó legmagasztosabb értelmében! Az eszményi köztisztviselő Lamotte Károly, aki a tisztviselő lelkiismeretességével, becsületességével, puritánságával dolgozik a közért és sáfárkodik a közösség vagyonával, pénzével úgy, mintha a saját vagyonát kezelné. Köztisztviselő, aki e cím alatt nem büiokrá- ciát ért; modern, haladó gondolkodású, európai látókörű, tanult és állandóan tovább tanuló férfiú. Nem véletlen az, nem a szerencse szeszélye, hogy Lamotte Károlyt a közgyűlés bizalma az alpolgármesteri székbe ültette. Lamotte Károly e díszes méltóság elnyerése érdekében nem kereste a pártok kegyét, nem vett részt személyi agitációban, az új alpolgármester csupán dolgozott, végezte csöndes, szívós, lelki- ismeretes munkáját a közösség, a főváros érdekében. Puritán viselkedése, szerénysége volt talán oka annak, hogy csak most, amikor életének 47-ik esztendejébe lép, választották meg alpolgármesterré, noha tehetségét, rátermettségét mindig elismerték, amit bizonyít az is, hogy kormányváltozások idején, a városházától távoleső képviselőházi folyosón nem egyszer vetődött fel annak a híre, hogy Lamotte Károly iminiszteri tárcát kap. A székesfőváros azonban örülhet, hogy új alpolgármesterét nem ragadta magával a politika és megmaradt e város élén, mint aki legalkalmasabb a mai súlyos gazdasági helyzetben a főváros pénzügyeinek intézésére. Lamotte Károly nyolcadik esztendeje a pénzügyi osztály élén állt. A rideg számok birodalmában nehéz feladatokkal kellett megbirkóznia és a bizottsági tagok rokonszenvét bizo7iy fáradságos megszereznie annak, aki kénytelen a szomorú pénzügyi viszonyokra való tekintettel állandóan szembeszállni a különböző oldalról jelentkező igényekkel, melyek azonban a költségvetés kiadásait duzzasztották volna fel. Hálátlan szerepre vállalkozott a pénzügyi tanácsnok, Lamotte és talán csak a sajtó munkásai ismerték meg igazán azt a heroikus küzdelmet, amelyet egy modern és a kultúráért, fejlődésért, haladásért rajongó városvezetőnek kellett önmagával és csaknem az egész közvéleménnyel folytatnia a székesfőváros pénzügyi biztonságának fenntartása érdekében. Lamotte Károlyt, a pénzügyi politikust, azonban céltudatos munkájától, amelyet az idők és az események mindig igazoltak, végül mégis megismerhette a törvényhatósági bizottság, Lamotte Károlyról, a magánemberről azonban eddig még1 nem olvashattak, hiszen közismert szerénységével önmagát, a magánembert mindig háttérbe szorította. * ... A pénzügyi tanácsnoki szobában szemben ülünk Lamotte Károly alpolgármesterrel. Először húzódozik, amikor arra kérjük, hogy beszéljen önmagáról. — Mit mondhatok egyebet, — válaszolja mosolyogva — minthogy 1909-ben léptem a főváros szolgálatába, azóta dolgoztam, tanultam és ha a Mindenható megengedi, ugyanezt fogom tenni a jövőben is . .. Az újságíró természetesen nem elégedik meg ennyivel. Elsősorban az iránt érdeklődünk, hogy a Lamoífe-család, az új alpolgármester ősei, mikor kerültek Magyarországra ? — A francia forradalom idején jött egyik ősöm Magyarországra. A rémuralom elől menekült. Pozsonyban telepedett le. A múlt század 30-as—40-es éveinek elején költözött fel Pestre a család. Odahaza az egyik fiókban van egy okmány, amely arról szól, hogy nagyapám polgárjogot nyert Pesten 1846-ban. Pest város akkori polgármestere, Szentkirályi írta alá az okmányt. — Az édesapja, alpolgármester úr? — Igazgatója volt a Strobenz-festék- gyárnak. Ma talán vezérigazgatónak neveznék, de annakidején szerényebb címekkel is megelégedtek. Gondot fordított a neveltetésemre. Az evangélikus gimnáziumba jártam előbb a Deák-térre, majd, amikor megépült, a Fasori gimnáziumba. Arról kérdezzük meg ezután, milyen tanuló volt? Nagy szerénységében szinte zavartan válaszolja: — Jelesen érettségiztem. Azután beiratkoztam az egyetemre. Mint jogász, beutaztam csaknem az egész világot. Akkoriban nem is került ez olyan sokba, különben is órákat adtam, közép- iskolásokat tanítottam és az így keresett pénzt is arra használtam fel, hogy megismerjem a külföldet. Voltam a nagy nyugati metropolisokban: Párisban, Lonca to O 40 'cd > > ® r-i Pd •r-i ) ^ M M donban, Berlinben, voltam Ams .h M ban, de beutaztam a Balkánt is, i ^ tem Athént, Konstantinápolyi, m £4 -p nám Európa minden fontosabb ^ ^ ban megfordultam. & CQ — Alpolgármester úr nyilvá idegen nyelvet beszél? — kérdezz * — Beszélek németül, franciául G> goiul. Angolul egyébként ma i dóan tanulok. Rendszerint ném „ínyveket olvasok, de nem szépirodalmi munkákat, hanem a pénzügyi szakirodáin könyveit. A szakirodalommal egyébként a legkomolyabban foglalkozom. Érdekelnek a hitelproblémákról írt könyvek, továbbá lehetőleg mindent elolvasok, ami általános közgazdasági vonatkozású. Természetesen időmet ez alaposan lefoglalja. Szeretem a zenét és a legutóbbi időkig, míg gyász nem ért, sokat jártam az Operaházba. Kérdéseinkre az elmúlt huszonöt esztendős közszolgálatáról beszél: — 1909 április 1-én mint ideiglenes hivatalnok kerültem a fővároshoz. Nyolcvan korona fizetést kaptam. 1911-ben segédfogalmazóvá választott a tanács. Dolgoztam a közjótékonysági ügyosztályban, a VI. kerületi elöljáróságon, majd 1913-ban Bárczy István polgár- mester mellé kerültem. 1918-ban titkárja lettem Bárczynak. Ugyanebben az évben elértem a tanácsj egyzőséget. — A kommunizmus alatt nem teljesítettem szolgálatot. Utána a közjogi és anyakönyvi ügyosztályba kerültem, majd rövid ideig a tanügyi osztályba, azután pedig a főpolgármesteri hivatal vezetését bízta rám Ripka Ferenc. 1926-ban az elnöki ügyosztály élére állítottak mint tanácsnok-főjegyzőt. Másfél évig voltam itt. 1927 júliusában átvettem a pénzügyi osztídy vezetését. Közben még 1922-ben megházasodtam, gróf Forgách Esztert vettem nőül. — Közszolgálatának milyen kiemelkedőbb eseményeire emlékezik vissza Méltóságod? — kérdezzük ezután. — Amikor az elnöki ügyosztályt vezettem, rendeztem a státust. Ez nagy munka volt. Az 1927. évi dollárkölcsönt én bonyolítottam le és a 20 millió dollár felhasználásának programját elkészítettem. Az 1930. évi 8 millió dolláros kölcsönt megszereztem és ugyancsak lebonyolítottam. A Községi Takarékpénztár megalakításán dolgoztam 1928-ban. Az intézetnek alapításától kezdve a múlt év közepéig igazgatósági tagja voltam. Egyébként: a költségvetéssel kapcsolatos problémákkal foglalkoztam. Lamotte Károly alpolgármester csupán
