Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-02-09 / 6. szám
6 TinmimprsT 1935. február 9. GAZDMÍfíltlEI A Keresztény kereskedelem és ipar diadalmas seregszemléje fl Baross Szövetség Kongresszusa — Az Uj Budapest tudósítójától. — Hónapokig- (tartó ren'dszernes és) iszkxr- g-almas munka után, amely Ílovszky János kormányfőtanáososnak, a törvény hatósági bizottság örökös tagjának, a szövetség országos elnökének agilitását clictséri, szerdán este megkezdődött a Baross Szövetség kongresszusa a szövetség Bástya-utcai székházában. A kongresszus első napjának' előadói: rétalapi Hlatky József, Votisky Antal da-., Resch Ferenc, Nemes Nagy Mihály dr., Kofi esd. y Elemér, Purébl Győző dx. voltak. A második nap progTaurmján pedig Bányay Lajos, Daomos János, Meggyes Nagy János, Vucsenik István, Marscha- lek Imre, Kováts Ferenc, Marschalek István, Resch Ferenc és Palkovics István szerepeitek. A szövetség évi jelentését Purébl Győző dr., .szövetségi ügyvezető igazgató terjesztette elő. A Baross Szövetség közgyűlésének' ünnepi záróülése február 10-én, vasárnap délután 6 órakor lesz a pesti Vigadóban. Vasárnap fog sor kerülni a szövetség új levelező tagjainak ünnepélyes beiktatására is. A beiktató beszédét Wolff Károly dr. mondja, a levelező tagsági okmányokat Hóman Bálint, Sztranyavszky Sándor, Szendy Károly, Petrovácz Gyula, Légrády Ottó dr. és Király Kálmán kapják. Ugyancsak vasárnap este kerül sor a a Szövetség ünnepélyes eatebédjére. Ez alkalommal a felköszöntők sorát Sipőcz Jenő dr. főpolgármester mondja, aki a kormányzót köszönti. A díszes vendégsereget vitéz József Ferenc dr. főherceg fogja üdvözölni, míg az új levelezőtagok érdemeit Alméssy László méltatja. Fabi- nyi Tihamér dr., Sztranyavszky Sándor dr. és Szendy Károly még az ünnepi vacsora szónokai. Hét kontra hét Izgalmas döntetlen az ut- és csatornaépítési szakbizottságban — Az Uj Budapest tudósítójától. — Az új szennyvíznyomócső építésére tizenhárom vállalkozó cég tett ajánlatot. Az út- és csatornaépítési szakbizottság e heti ülésén izgalmas vita után hét szavazatot adtak le a Zsigmondy Béla rt. és Széchy Endre Határidő : — Az Uj Budapest tudósítójától. — A főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése szerdán tárgyalta le és fogadta el névszerinti szavazással a kerület kövezetjavítási és kisebb kövczőmun- kákia, nemkülönoen az aszíalt-javí- tási munkálatokra vonatkozó polgármesteri előterjesztéseket. Király Kálmán tanácsnok, az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője dicséretes gyorsasággal tette közhírré már a csütörtöki nap folyamán a két versenytárgyalási hirdetményt. Hangoztatja a folyó évben végrehajtásra kerülő kövezetjavítási és kisebb új kövező munkákra vonatkozó versenytárgyalási hirdetmény, hogy a munkálatokra — ez alkalommal első ízben — a fővárosnak a folyó évre megállapított útépítő és kövező egységárai, továbbá a vonatkozó fővárosi feltételek érvényesek. A polgármester tizenhárom ugyancsak hetet a Fábián, Somogyi és György cég ajánlatára. A két ajánlat számszerűen alig néhány pengő differenciát mutat föl. A szakkörökben élénk érdeklődéssel várt döntést a polgármester fogja néhány napon belül meghozni. március 12. részre osztotta fel a folyó esztendőben is a főváros területét a kövezet-karbantartás szempontjából. A főváros fenntartja a jogot, hogy any- nyfszor, amennyiszer szükségesnek látja a szállított építőanyagokból a munka helyszínén mintát vegyen és azt a Székesfőváros Útügyi Intézeténél megvizsgáltassa. A vállalkozó tartozik ajánlatában elismerni a fővárosnak azt a jogát, hogy a munkánál alkalmazottak, munkások és alvállalkozók igazolt járandóságait a vállalkozó követelése terhére ki- iizehesse. Az aszfalt-javítási és kisebb új aszfaltozási munkákra kiirt verseny- tárgyalás feltételei általában ugyanazok. Az aszfalt-karbantartási munkálatokat illetően tíz részre van osztva a főváros. Mindkét versenytárgyalás határideje március 12.-nek délelőtti 10 órája. Miért késik a porolajozási uersenp- tárgpalás ? — Az 'Uj Budapest tudósítójától. — Más'esztendőkben, amikor a makadám. utak porolajozását az út- és csatornaépítési ügyosztály intéz te, amelynek hatáskörébe a Köztisztasági Hivatal tartó, zott, január közepén már M volt írva a versenytárgyalás. Szakkörökben megállapítják, hogy az ezévi versenytárgyalási Kiírás ismeretlen okból késik. A késede- lern okáról illetékes helyen a következőket mondották munkatársunknak: — A késedelem oka röviden és egyszerűen az, hogy a versenytárgyalás kiírása előtt szükségesnek tartottuk megállapítani a legnagyobb pontossággal, mekkora útfelület kerül az idén olajozásra. Ennek meállapítása céljából az út. és csatornaépítési ügyosztályhoz fordultunk, jelölje ki nekünk azokat a maka- dám-utakat, amelyek az elmúlt évben olajozva voltak, a folyó évben nem olajozhatok, eeetelg csak későbben olajozhatok, mert javítás alá kerülnek. Ez az összeállítás most van folyamatban, s amint erre vonatkozóan a tárgyalások befejezednek, mi sem áll útjában a versenytárgyalás kiírásának. — Wolíf Jenő, a Nova elnöke, 30.000 ebédet ad a nincsteleneknek. Immár négy vagy öt esztendeje, hogy a gazdasági romlás megindulása óta Magyar Miklós fővárosi bizottsági tag saját költségén téli konyhát nyitott az Al- mássy téren, ahol minden jelentkező — korra és vallásra, foglalkozásra való nélkül jó és ízletes ebédet kap ingyen Ez az ebédeltetési akció méltán sorakozik a főváros nagy szociális akciói mellé és annál dicséretesebb, mert csend-/ ben, zajtalanul, minden feltűnést mellőzve, 4—500 szegény éhezőt juttat jó és meleg táplálékhoz. Magyar Miklósnak ez a gyönyörű gesztusa mindeddig követésre nem talált. Most pedig arról értesülünk, hogy Wolff Jenő, a Nova rt. elnöke 30.000 ebéddel szaporítja a Maj gyár Miklós ebédeltetési akcióját. Február hó iO-ón, 14-én és 17-én délután 'l23 érakor A Házépítő R. T. harca a főváros ellen Váltakozó szerencsével folyik egy beszámítási per — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Budapesti Házépítő rt. csődtömeg- gondnoka pert indított a főváros ellen és hivatkozott arra, hogy még 1927 februárjában elvállalták a HoZ/ó-utcai, Váciúti, Rozgönyi utcai és a főváros egyéb lakóházainak (kijavítását és átépítését. A Haller utcai ház építkezési munkálatainál azonban differenciák mutatkoztak és a kiküldött ellenőrző bizottság további javításokat, korrigálásokat rendelt el. A vállalat vezetői azonban ezt többlet- munkának minősítették és ezen a címen a főváros ellen mintegy 23.000 pengőt peresítettek. A per során a főváros beszámítási kifogással élt és hivatkozott arra, hogy itt egy többszázezer pengős munkacsoport befejezéséről van szó, amelyből nem lehet külön kiszakítani a Haíler-utcai ház renoválási munkálatait. Különben is az építkezésekét eredetileg a Szentgyörgyi és Valla cég váülalta és ezek engedményezték követelésüket később a Házépítőre. Az elsőbíróság azonban nem fogadta el ezt az érvelést, hdnem részítélettel megállapította a Házépítő követelésének jogalapját. A tábla most megváltoztatta ezt az ítéletet és föloldó végzéssé! visz. sza utalta az ti gyet az elsőbíróeághoz. A fellebbezési bíróság ugyanis úgy találta, hogy indokolt a főváros beszámítási ki- fogása és az ügyben megfelelő ítéletet hozni addig nem lehet, amíg nincs megállapítva az, hogy a vállalt és előírt munkából mennyit végeztek el a vállalkozók. Uf kiírások 6700 méter kékesszürke félíinom pö- penyposztó, .-5100 méter méter kékes- szürke félfinom zubbony, nadrágposztó. 3400 méter sötétszerencsenszínű kö- penbélés, 1400 méter világosszürke zubbonybélés, 200 méter külnféle szü nü hajtóka és szegélyposztó, 350 méter kékesszürke fésűszövet (téli ruhákhoz), 350 méter kékesszürke fésűszövet (nyári ruhákhoz), szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1935. évi február hó 11-én déleött 9 óra. Zománctáblák szállítására a székes- főváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határidő: 1935. évi február hó 16-án délelőtt 10 óra. Kristályszóda és mosópor szállítására a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határidő: 1935. évi febriuár hó 18-án délelőtt 10 óra. Textiláruk szállítására (surolóruha, portörtlő, padlótörtlő stb.) a székesfőváros hivatalai, ^iskolái, intézetei és üzemei részére. Határdidő: 1935. évi február hó 18-án délelőtt 10 óra. Kisszakasz-érmét árusító automata (25 darab) szállítására, valamint azok karbantartására. Határidő: 1935. évi fegbruár hó 19-én délelőtt fél 10 óra. Nyíria-vesszöseprök szállítására a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határidő: 1935^ évi február hó 20-án délelőtt 10 óra. Néparána, valamint a VI. kér. városligeti mutatványos telepen fekvő és 21-es számmal megjelölt terület bérbeadására. Határilö: 1935. évi február hó 26-án (kedden) délelőtt 9—11 óra. Rácsiszapelgázosító berendezések létesítési munkálataira a IX. kér. Soroksári úti 31. szám alatti központi csatorna-szivattyútelep részére. Határidő 1935. évi március hó 5-én (kedden) délelőtt 10 óra. A* UJ BUDAPEST miniden, héten szombaton, reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Kellner Albert könyvnyomdája, Budapest, VI., Hajós-utca 27. Tel.: 29-071. 18-0-98. Felehte; Kellner László, dr. CALDER0NI ÉS TÁRSA lálszerészek Budapest, V., Vörösmarty tér 1. Telefon: 81—1—48. Szemüvegek, orresiptetők, lorgnet- tek, színházi és versenylátcsövek a legjobb kivitelben. FényKépésxeii cifdkelc. A Székesfővárosi Segitfalap szállítója. Kiírták a kövezet- és aszfalt-karbantartási versenytárgyalást a városházán