Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-21 / 51-52. szám
1985 december 21. 5 mmamPEsr ______________________________ Wo lff Károly plakátja Irta: Müller Antal A karácsonyi hetek vidám forgatagában szokatlan és különleges plakátok kerültek a pesti és budai házak falaira. A rajz egyszerű és mégis annyira sokatmondó: fehér kereszt, zöld fenyővel körítve, mellette mécses imbolygó lángja. A plakáton Wolff Károly szólítja fel Budapest keresztény népét, hogy keresztény kereskedőknél fedezze karácsonyi szükségleteit, keresztény iparosoknál dolgoztasson. A plakát a maga erős és határozott felszólítását alig néhány óráig, legjobb esetben néhány napig tudta hangoztatni. Ügyes kezek és szemfüles karmok olyképpen kívánták a plakát hatását — minden valószinűség szerint nem a keresztény kereskedelem és ipar érdekében — lerontani, hogy összevissza firkálták, vakarták és ma már nincs olyan Wolff-féle zöld-fenyőágas plakát az utcán, amelyről el ne lenne tüntetve legalább a keresztény szó. Mellőzni kívánom az Uj Budapest ünnepi számában a rendelkezésre álló és közismert statisztikai adatokat a keresztény és nemkeresztény ipar és kereskedelem arányszámairól. Egyetlen kérdést teszek fel Wolff Károly plakátjával kapcsolatosan: az ország legnagyobb vásárlója, az ország legnagyobb munkaadója: Budapest székes- főváros, vagy ha jobban tetszik, a keresztény városháza, hogyan támogatja a keresztény ipart és kereskedelmet? * Ez a kérdés különlegesen fontos abból a szempontból, hogy úgy én, mint kereszténypárti képviselőtársaim és bizottsági tagtársaim bizonyos ígéreteket tettünk az ebben az évben lefolyt képviselőválasztások és bizottsági tag választások során. Ezek az ígéretek arra vonatkoztak, hogy ott, ahol választóinkat képviseljük és értük küzdeni kell, nem szűnő lelkesedéssel és energiával fogjuk védeni a keresztény ipar és kereskedelem érdekeit. Ezt az ígéretet nem felejtették el a választók és nem felejtettük el mi sem, kereszténypárti országgyűlési képviselők és törvényhatósági bizottsági tagok. Mégis bizonyos rezignációval állapítom meg, hogy ebben a kérdésben, a keresztény kereskedelem és ipar megvédése terén, nincs meg a szükséges intranzigencia a keresztény politika minden frontján. Valahogy kerülik egyesek ezt a problémát, amely — ezt őszintén elismerem — nem tartozik a legopportunusabbak közé, de amely -— és ezt odakiáltom mindenkinek — döntő jelentőségű a keresztény ipar és kereskedelem egszisztenciális érdekei szempontjából. * Több Ízben kifejtettem az Uj Budapest hasábjain, hogy a városházi közmunkáknál és közszállításoknál azon közmunkák és közszállítások közül, amelyek éppen a legnagyobbak, amelyekhez nagy tőke-felkészültség kell, az oroszlánrészt a nemkeresztény nagyipar és nagykereskedelem viszi el. Övék a tőke, ők a szakértők, ők a beevezet- *tek, övék az összeköttetés. Ezen sajnos, nem tudunk segíteni, nem tudunk a főváros speciális adottságai közepette, annál kevésbbé, mert ez nem helyi, hanem országos probléma. A középipar és középkereskedelem városházi frontján — már csak a paritás kedvéért is — még a közelmúltban is elég jelentékeny módon tudott érvényesülni a keresztény ipar, a keresztény kereskedelem. A száz- és kétszázezer pengős közmunkáknál érvényesülni tudott a mi kitűnő, patrícius-családból származó mérnök-vállalkozói karunk, úgy az útépítésnél, mint a magasépítésnél, még a mélyépítésnél is. Ha ellenben magam elé teszem a részletes jelentést csak a legutolsó hat hóKarácsonyra PFEIFER könyvkereskedésében vásároljunk III., Kossuth Lajos-utca 5. nap közmunka-kiadásairól, azt látom, hogy most, közvetlenül a választások, illetőleg a választásokon tett ígéretek után, a száz-kétszázezer pengős válla- latbaadások túlnyomó nagy része azoknak a legtöbbször kettős nevű, nem is magyar nevű, nem is keresztény vállalkozóknak jutott, akiknek neveit eleddig nem ilyen gyakran és nem ekkora vállalati összegek mellett láttuk a fővárosi közmunka-fronton. Neveket nem jegyzek ide, nem akarok személyeskedni, de nincs is szükség a nevekre, mindenki tudja, mely közmunkákról és mely cégekről van szó. Engem jelen pillanatban csak a konklúziók érdekelnek: az a fájdalmas tény, hogy, íme, ismét elveszít egy munkalehetőséget az a keresztény ipar és kereskedelem, amely a magánmunkálatoknál amúgy sem tud semmiképen érvényesülni. Mert hogy a nemkeresztény nagybank a maga házi nemkeresztényIda: Búdé JumUíh A küszöbén vagyunk immár annak az időnek, amikor egy szabályosan alkotott magyar földrajzi tulajdonnevet elemeire kell bontanunk. Jövőre ezen név- összetétel előtagjával külön kell majd foglalkoznunk: alaposan történetivé vált perspektívából vizsgálhatunk meg egy darab magyar életet úgy, amint az a múltban lefolyt, és azt a folyamatot, ahogy az a nagy ostrom után reális és értékes jelenné lett, illetőleg változott. 1936-ban lesz kétszázötven éve annak, hogy hosszú-hosszú, csaknem másfél évszázadra terjedő idegen uralom alól Buda, az ország szíve és fővárosa felszabadult. A királyi Buda, mely régi köztudat szerint harmadmagával minden más helyet felülmúl ezen a földkerekségen, éspedig Buda a hegyeivel, Velence a tengerével, Flórenc a mezőivel. A thesis így ismeretes: Trés supe- rant urbes toto loca cetera mundo: Buda jugo, Venetae pelago, Florentia carnpo. Buda most nem él önálló életet, ahogy manapság azt érteni kell, mert csak része egy hatvanhárom éves új szervezetnek, Budapestnek. Jóllehet azonban ez így van: lex non supra históriám: a jövő esztendőben Buda, mint külön földrajzi név és hely lesz méltatva, remélhetőleg méltóképen és érdeme szerint. És minden valószínűség szerint nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Mert, ha kétszázötven év- \el ezelőtt Buda visszafoglalása európai jelentőségű esemény volt és az égé z keresztény világ érdekkörét érintette, logikusan nem lehet feltételezni, hogy Európa nemzetei nem fognak kellőképen felfigyelni jubileumi ünnepünk históriai értékére és jelentőségére. Ha az óriási lelkesedés akkor terjedelmes hőskölteményre tudott inspirálni olasz költőt (Federigo Nomi pisai egyetemi tanár époszban énekelte meg Buda visszafoglalását La Buda li- berata c. hőskölteményében) és fárasztó betűvetésre tudott késztetni számos idegen tudóst és írót, és ha a korszak- alkotó eseménnyel kapcsolatban Briisz- szelben és Rómában is tartottak öröm- ünnepet, bajosan lehet elhinni, hogy az egyetemes és nemzetközi érték, az „az igazság fáklyája“ mellett rendezendő solemnitás iránt bármely oldalról is szándékos közömbösség mutatkoznék. Budát már mint Buda s a c r a-t és mint f o n s a q u a r u m s a l u b- rium-ot is méltatták (hiszen vaskos kötetet tesz ki jóformán a vele foglalkozó és róla szóló munkák puszta felsorolása), e rövid sorokban, tekintettel a közelgő nagy eseményre, igazán csak úgy per tangentem kívánom érinteni azt a kérdést, hogy vájjon meg vannak-e Budának azok a praeludiu- mai, amelyek a jövő évben minden bizonnyal megélénkülő történeti légkör szempontjából kívánatosak. Stilszerű ugyanis, hogy egy világtörténeti nagy esemény nagy hőse külsejével is eláruljon valamit az érdekes százados patinából! Ha a fejlődés folyamán a kereskedelmi érdekeket előszeretettel felkaroló fürge Pest országos jelentőségre nézve idővel túl is szárnyalta Budát, ez utóbbi nagy történeti múltja, valamint jogi állása s az uralkodók kegye folytán előkelő helyre s Európaszerte elismert méltóságra tett szert. Gondoljunk csak a Mátyás korabeli Budára, mely számos európai hírű tudós szinte állandó lakhelye volt. Az európai politikát akkor i 11 csinálták. Magának Mátyás királynak több mint félezer levele van, melyek a külügyekkl kapcsolatosak. Budát már régen ci v i t a s metropo- l it an a, civit as metropolitan a et residentialis vagy s e d e s regi a-nak nevezték. (Németül: Haupt-, Frei- und Residenz-Stadt Ofen.) A többi város között elfoglalt előkelő helye miatt gyakran Buda regi a-nak is hívták. Ezért volt természetes, hogy I. Lipót 1703. október 23- án, mikor a két Dunaparti testvérvárost régi jogállásába visszahelyezte, Budát nemcsak az ország fővárosának, hanem egyúttal királyi székhelynek a rangjára is emelte. De még előbb, közvetlen a visszafoglalás utáni küzdelmes erőfeszítések során Pest állandóan Budát tekintette mintaképnek és berendezkedésében hozzá szeretett igazodni, ami lassan odavezetett, hogy Pestet Buda külvárosának tekintették. Röviden: Budának bizonyos történeti előjogai voltak. És Buda polgárai a további fejlődés folyamán is hívek maradtak e történeti ízű szemlélethez. Midőn 1783-ban II. Józsefnek lovasszobrot készültek állítani, a feliratot azzal kezdték, hogy: „Buda régi méltóságának visszaállításáért“ (Ob redditam Budáé dignitatem pristinam) való hálájuk jeléül kívánták a szobrot felállítani. A történeti múlt iránti tiszteletünket, amit bátran történeti k e gy el e t-nek is lehetne nevezni, a budaiak azzal is megmutatták, hogy a visszafoglalás dátumáról állandóan megemlékeztek és szeptember 2-át évyől-évre nagy ünnepélyességgel megülték. Igen találóan mondja Liber Endre alpolgármester, hogy Buda városának polgársága nagy becsben tartotta az ostromnak reá maradt emlékét, majdnem mint emlékművet tisztelte és azt a tiszteletet tovább adta híven az utókornak. Ebből a történeti kegyeletből sarjadt Buda polgárságának kezdettől fogva észlelhető az az állhatatos törekvése is, hogy területén minél több szobrot, emléktáblát, vagy egyéb emlékművet létesítsen. És tehetségéhez képest létesített is, részint fogadalmi, vagy más egyházi jellegű szobrokat és gyakran szépítési szándékkal egyéb jellegű emlékművet is. Fényesen bizonyítja ezt Liber Endre „Budapest szobrai és emléktáblái“ című értékes munkája. Mindezekkel Buda egy-egy darab múltat vagy jelent, mely folyton múlttá válik, akart megrögzíteni s az utókornak okulásul vagy tiszteletül áthagyományozni. Ezekután világosan áll előttünk egy kérdés. Hogyan lehetne legméltóbban Buda kétszázötven éves felszabadítását megünnepelni? E n, mint a székesfőváros ezidőszerinti főlevéltárnoka, erre röviden így merek felelni: Buda d i- c s ő múltjának szintétikus megírásával s a felszabadítás utáni szakadatlan fejlődésének pragmatikus méltatásával. Szeretném, ha ez utóbbihoz a főváros történeti kincseit őrző levéltár is hozzájárulhatna valamivel. A magam részéről egy tanulmány keretében az ostrom utáni legelső küzdelmes erőfeszítésekre szeretnék rámutatni; két derék és nagy szorgalmú fiatal munkatársammal pedig, természetesen irányításom és útmutatásom mellett, annak a drága, véráztatta földnek két és fél évszázad alatti topográfiáját szeretném összeállítani, amely az értékesnél is értékesebb tanulságoknak lenne a kútforrása és egyúttal egy örök magyar igazságnak is a dokumentuma. Semper verum, aeternum. A világtörténeti nagy esemény méltó megünneplésével kapcsolatosan én többet nem mondhatok, csak eszembe jutnak S z e n d y Károly polgármester úrnak félévvel ezelőtt elhangzott szavai: Meggyőződésem szerint az új közgyűlés olyan szeretettel és lelkesedéssel viseltetik a főváros ügyei iránt, hogy ebben az atmoszférában nem lesz nehéz feladat szépet, jót, tökéleteset és értékeset alkotni. Én hiszek ebben a kijelentésben, de abban is, hogy válvetett és hozzáértő munkánkkal rá fogunk szolgálni az utókor elismerésére, arra, hogy ránk alkalmazhassa azt az igazságot, melyet a hamburgi városháza ezekkel a szavakkal hirdet a maga homlokzatán: Libertatém, quarn peperere maio- res, digne studeat servare posteritas: a szabadságot, melyet az ősök megszereztek, méltóképen igyekezzék megőrizni az utókor!