Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)

1934-11-10 / 44. szám

2 ILF BUDAPEST 1934 november 10, célt akarja szolgálni, ~ hogy az auto­nómia védekezhessék a centrális ha­­talam esetleges túlkapásai ellen.-—- Normális időkben, amikor az autonómia jogai minden irányban tö­kéletesen érvényesülhetnek, nem vol­na szükség erre a megszorításra, most azonban bizonyos veszedelmek fenyegetik az autonómiát, amiből viszont az kö­vetkezik, hogy a Keresztény Köz­ségi Párt az egész közgyűlésnek a támogatására számít Woiff Károly indítványának az elfogadása tekin­tetében. Ha az adminisztráció a költségvetési tételeket a közgyűlési vitában kiala­kuló szellemnek megfelelően használ­ja fel, akkor feleslegessé válik min­den további közgyűlési intézkedés. Ellenkező esetben azonban a közgyű­lésnek nemcsak joga, hanem köteles­sége is minden ilyen hitelátruházási esetet megvizsgálni és a végrehajtást a maga hozzájárulásától tenni függő­vé. Nagy fegyver lesz ez az autonó­mia kezében. Petrovácz Gyula elmondotta még az Uj Budapest munkatársának, hogy a szanálást illetően a Keresztény Községi Párt vezető­sége még mindig a várakozás állás­pontjára helyezkedik éspedig azért, mert egyelőre — bár már több, mint hat hónap telt el az új törvény élet­belépése óta — nem történt egyet­len egy olyan komoly intézkedés sem, amelyből a szanálás irányára és lényegére nézve következtetése­ket lehetne levonni. Idegen szó. Valahonnan a Rombach­­utca és Király-utca tájékáról, a belső Erzsébetváros kereskedő-világából kelt útra évtizedekkel ezelőtt e kifejezés, amely egy vásárló-típus szabatos meg­jelölésére szolgált. Abban az időben e szónak más jelentősége nem is volt. Pusztán annyit jelentett, hogy mielőtt vásárlását megejtette, sorra járta a snovlírozó az általa kiszemelt üzleteket, kiszimatolta, megnézte az áruk minő­ségét, megtudakolta a neki tetsző cik­keknek árait, azokat felírta, vagy gon­dolatban elraktározta és „majd az urammal megbeszélem, melyiket ve­gyem“, vagy „a sógornőmmel vissza­jövök“ kijelentéssel az üzletekből tá­vozott. Egy-egy snovlírozó tömérdek üzletet végigjárt: kiszedte az elárusítók pájsli­­ját, kibeszéltette az árukat bemutató kisasszony tüdejét. De végeredményben mégis valahol, mint vásárló horogra akadt. Rendesen ott, ahol a legjobban becsapták. Ma is van még olyan üzlet, ahol 38 pengőt kérnek egy rongy szőt­tesért és 8 pengőért odaadják. A snovlírozót, — de magát a szót is — amikor a pénz b öviben volt, amikor az elmúlt évtized derekán az üzletekben a vásárlók tömegesen jártak, — elfelej­tették, mintha a gazdasági forgalom az életből kisodorta volna. * Most a kereskedők panasza szerint ismét mind gyakoribb jelenség a boltok­ban. Melegedni jár, vagy, mert a mozi még nem kezdődött, hát az üres félórát arra használja fel, hogy ami iránt vá­gyakozik, azokat nemcsak a kirakatok­ban szemléli meg, hanem külön-külön is megmutogattatja magának és megint­megint „a sógornőmmel visszajövök“, stb. kiáltással hagyja el a boltokat. * A jelen időkben a snovlírozó típust nemcsak az üzletekben találjuk, hanem a politikai életben is. Azelőtt úgy volt, hogy, mondjuk, a keresztény választó vagy a kormánypárthoz, vagy az ellen­zékhez tartozott. Ma? ... Sok embernek nincs meggyőződése: ma elmegy szima­tolni a kormánypártba, a keresztény­­pártba, de azért más jobboldali párt berkeiben is kering. Sok zsidó választó a szabadelvű párt­ban fizet tagdíjat, a demokratapártba jár, de a kormánypártban is sokszor mutatkozik, lelkesen dícsér ott minden kormányzati ténykedést, snovlírozik és a végén, — nem fog leszavazni a nem­zeti szocialista pátra, de a kormány­­pátra sem. * De akad kedves snovlírozó is, — Farkas Ákos tanácsnok személyé­ben. Hétfőn a nyomor-közgyűlésen (de találó meghatározás!) mint újonnan vá­lasztott tanácsnok, a közgyűlési terem melletti társalgó ajtón át úgy este fél 10 tájban többször bepillantott a terem­be, mikor nyitja meg újra Liber al­polgármester az indítványok összeegyez­tetése miatt felfüggesztett ülést. — Mit nézel, Ákos? — Ma vagyok először abban a helyzetben, hogy szavaz­hassak! Izgat már a szavazás ténye, szimatolom, mint tanács­nok, mikor szavazhatok — először! Tehát Farkas Ákos is snovlírozott, de végül mégsem szavazhatott, mert a pol­gármester egyesített indítványát — egy­hangúlag elfogadták! Kenese deficitmentes Véglegesen megbukott a téli becsukés terve — Az Uj Budapest tudósítójától. — A nyári szezon végeztével most állí­totta össze a Segítőalap vezetősége az ezévi kenesei szezon mérlegét. Kiderült, hogy a nagy nyári látogatottság követ­keztében Kenese ezidén deficitmentes, úgyannyira, hogy a kenesei intézőbizott­ság azon gondolkozik, hogy a fővárosi tisztviselők számára a tavasszal leszál­lítja a penzió-árakat. A deficit örvende­tes eltűnése az okosan keresztülvitt ta­karékossági politikának a következménye, amelynek révén a folyó évben kerek 55 ezer pengővel csökkentek a telepi kiadá­sok. Noha még mindig van egy irányzat, hogy a téli hónapokra csukják be Kené­sét, minden valószínűség amellett szól, hogy erre nem fog sor kerülni. Nem pe­dig részben azért, mert ha be is csuk­ják a telepet, azt gondozni kell, nem le­het elbocsájtani a személyzetet sem és így még mindig nagyobb a ráfizetés, mintha nyitva van és rendelkezésre áll a telep a vendégeknek. De nem lehet idegenforgalmi szempontból sem becsuk­ni Kenését, mert ma — különösen Ba­­latonfüred pangása idején — Balaton­kenese az egyetlen hely a magyar tenger mellett, ahová télen is le lehet vinni külföldieket. Mindenesetre helytelen és a Segítő­­alap bürokratikus vaskalaposságára vall, hogy a főváros nem csinál megfelelő pro­pagandát a téli Balatonkenesének. Két­ségtelen, hogy megfelelő propaganda ese­tén nemcsak a karácsonyi hétre lenne zsúfolt Balatonkenese, hanem a tél azon többi hónapjában is, amikor szánkózni, síelni, fakutyázni lehet a gyönyörű te­lepen. városházi notem NEGYEDÖTKOR, amikor S ip ö ez polgármester felsietett hétfőn dél­után az elnöki emelvényre, hogy meg­nyissa az Ilovszky János által talá­lóan nyomor-közgyűlésnek elnevezett rendkívüli közgyűlést, alig néhányan lézengtek a bizottsági tagok közül a teremben. Hiába, a nyomor nem sze­mélyi kérdés, itt nem kell szavazni, ez nem érdekli városunk kisebb és na­­gyobbrendű atyjait! Pedig a beszé­dek valóban érdemesek voltak arra, hogy többen is hallgassák a komoly adatokkal felfegyverkezett szónokokat, mint amennyien tényleg kíváncsiak voltak rájuk. A jól fegyelmezett szo­ciáldemokratáknál természetesen az egész párt végigülte a vezérszónok több, mint egyórás beszédét, a jobb­oldalon azonban már kevesebb figye­lem jutott Müller Antal valóban értékes és nagytudású felszólalásá­nak. Hiába, no! A Váci-utcai színház­ban is csak az izgalmas előadásoknak van közönségük. Az efajta szürke té­ma, mint például a mindennapi te­jünk, vagy a krumpli-tragédia nem csábítja a t. c. publikumot. Hétfőn is inkább a kulisszák mögötti játék volt az érdekesebb, az a pártközi tanácsko­zás, amely Sipőcz vezetésével folyt le. Valljuk meg különben: örök gyarló­sága a közéleti embereknek, hogy kö­zönyösen nézik azokat a dolgokat, aynelyek általánosságban mozognak, bármennyire fontosak is legyenek egyébként, viszont rögtön felcsillan az érdeklődés, ha személyi kombiná­ció, pletykálási és intrikálási lehető­ségek, és ami a legfontosabb: szava­zás reménye csillan föl a napok kö­dös szürkeségében! * A SZERDAI RENDES KÖZGYŰ­LÉSEN viszont, amely már a költség­­vetés jegyében indult, zsúfolt ház hall­gatta végig a szónoklatokat. Legalább is az első kettőt: Sipőcz Jenőt és Wolff Károlyét. Később fokozato­san csökkent a hallgató közönség száma, a szerdai nap utolsó szónokára már alig négyen vagy öten voltak ki­váncsiak — beleértve az elnökséget, az előadót, sőt a karzatot is! Sipőcz polgármester költségve­tési expozéját az a minden oldalról megnyilvánuló figyelem és érdeklődés fogoAta, amely az efajta kivételes ese­ményeknek hivatalból kijár. A város­háza krónikásának érdemes feljegyez­nie, hogy a polgármester kijelentései minden oldalon tetszést váltotak ki, volt olyan mondata, amelyhez C s il­­l ér y András együtt tapsolt Fried­rich Istvánnal, R as s ay Károly­­lyal és Büchler Józseffel. Ügy tetszett: egyetlen óriási zenekar volt a tisztelt közgyűlés, melynek karmes­tere: a polgármester, tetszéséhez ké­pest csalja ki a fortékét, vagy a for­­tissimokat a zenekar, az az pardon: közgyűlés egyik vagy másik oldaláról. Lelkes tapsvihar és ahogy a gyorsírók jegyezni szokták: hosszantartó éljen zés fogadta a közgyűlés minden ol­dalán a polgármesteri expozét. Ilovszky János odakiáltott az el­nöki emelvény felé: — Gratulálunk a tizenötödik jubiláris költségvetési beszéd­hez! ■K* * * A MÁSIK NAGY SZÓNOKLAT a szerdai napon Wolff Károlyé volt. Talpig gyászban, de töretlen energiá­val és harci kedvvel mondotta el szintén jubiláris költségve­tési beszédét a Keresztény Községi Párt elnöke. A beszéd első része egy hazáját féltő államférfiú történelmi értékű megnyilatkozása volt, másik része egy állambölcseleti magaslatokon mozgó nagyszabású kritikája a közü­leti életnek. Költői szépségekben bővelkedett a beszéd, amikor például szegény Ma­gyarország golgotás kenyéré­­r ő l beszél, de nem nélkülözte az éles megfigyelésre valló megjegyzéseket sem. így például azt a megjegyzést tette Wolff, hogy Sipőcz polgármester a Hoff mann meséi szem­üvegén át nézi a világot. De mindjárt kifejezte azon véleményét is, hogy a polgármester opti­mizmusát ő helyesnek tartja, mert mindig az optimizmus vitte elő r e a világot és kétségbe kellene esnünk sorsunk felett, ha nem vigasztalna a jobb jövőbe vetett hit. Wolff beszédének ezen részét a követ­kező alcím alá lehetne foglalni: A szanálás kritikája . . . * A CSÜTÖRTÖKI NAP VISZONT a jó szónokok napja volt. Elsőnek egy fiatal fronharcos beszélt: Martse­­k é n y i Imre, aki mindenesetre a köz­gyűlés legfiatalabb és legjobb torkú szónokai közé tartozik. P olat­­s c he k professzor, az ismert gége­­gyógyász, aki három padsorral ült Martsekényi előtt, sóhajtva meg is jegyezte: — Na, ez sem lesz soha az én paciensem! A pártvezéreket megillető feszült figyelem és érdeklődés kísérte a követ­kező felszóledó, Friedrich István beszédét. A Keresztény Ellenzék ve­zére kivette a gomblyukából azt a négy buzogányt, amely pártját szimbolizálja és ezekkel a buzogá­nyokkal osztott súlyos csapásokat jobbra és balra. Friedrich plasztikus és színes szónoklatát gyakran megsza­kította a derültség vihara, majd meg az általános helyeslés a törvényható­sági bizottság minden frontján. Azzal kezdte beszédét Friedrich, hogy a főpolgármester beteg, minden jókívánsága felgyógyulást illetően az övé, de mindenkié, aki ebben a köz­gyűlési teremben helyet foglal. Általá­nos helyeslés fogadta Friedrich ezen loyális megnyilatkozását, amelyet azu­tán a maró és szarkasztikus meg jegy-A snovlirozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom