Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-12-08 / 48. szám
2 1934 december 8. UJ BUDAPEST a minisztériumhoz, jelezvén azonban, hogy a Wolff-féle indítvány szerinti zárolások folyamatban vannak és amint arra mód nyílik, a közgyűlés által elfogadott végleges költségelőirányzatot is fel fogják megfelelő példányszámban az illetékes minisztériumokba küldeni. A költségvetésnek a kormányzathoz való felterjesztésével a fővárosi önkormányzat a költségvetést illetően teljesítette törvényszerű kötelességét. Arra vonatkozóan, hogy tekintettel a szanálásra, a fővárosi költségvetés jövő sorsa hogyan fog alakidni, egyelőre semmit sem tudnak a városházán. Minden valószínűség amellett szól, hogy a belügyminiszter az autonómia által felterjesztett költségvetést véleményezés céljából ki fogja adni a főpolgármesternek, a végleges döntés azután a belügyminisztériumban a főpolgármester bevonásával fog a szanálási tervezet figyelembevételével megtörténni. A főváros közgyűlése tudvalévőén utasította a polgármestert, hogy a beruházó kölcsön felvétele tárgyában kezdjen tárgyalásokat és tegyen javaslatot a törvényhatósági bizottságnak. A közgyűlés ezen határozatát a főpolgármester jóváhagyás céljából felterjeszti szintén a belügyminiszterhez, mert nem kétséges, hogy a belügyminiszter előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges a konkrét költségtárgyalások tető alá hozásához. Ez a felterjesztés a főpolgármesteri hivatalból már felment a belügyminisztériumba, de addig is Sipőcz főpolgármester és Lamotte tanácsnok, a pénzügyi ügyosztály vezetője, megkezdték a szükségesnek mutatkozó előtanácskozásokat a kölcsön felvétele ügyében. — A kölcsön, mint az az Uj Budapest legutóbbi számában már közölte — 15 millió pengő lesz. E pillanatban legvalószínűbb, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézet fogja a 15 millió pengős kölcsönt nyújtani. Ebben az irányban már folynak is a megbeszélések: az -elmúlt napokban Sipőcz főpolgármester Lamotte tanácsnok kíséretében felkereste Huszár Aladár dr.-t, az Országos Társadalombiztosító elnökét. Beható tanácskozás kezdődött az OTI-nál, amelybe belevonták Weiss István dr.-t, az OTI vezérigazgatóját is. Ezek a tárgyalások teljesen megnyugtatták a főváros vezetőségét abban az irányban, hogy az OTI szívesen áll rendelkezésére a fővárosnak. Ily körülmények között az egyéb helyről való felvételre vonatkozó tervek — itt — Az Uj Budapest tudósítójától. — Nagyfontosságú tárgyalások foly nak a belügyminisztériumban a köztisztviselők nyaralása ügyében, ezekbe a tárgyalásokba rövidesen belevonják a főváros vezetőségét is. Arról van szó, hogy az előszezonban, tehát májusban—júniusban és az utószezonban : szeptemberben—októberben szabadságra menő tisztviselők szabadságát meghosszabbítsák, kárpótlást adva nekik, hogy szabadságuk idején kevesebb szép időben van részük, mint a főszezonban nyaraló kartársaknak. A belügyminisztérium illetékes ügyosztályait ezen elgondolásban az a elsősorban a centrálé londoni tökeér■, dekeltségét kell megemlíteni, — meghiúsultak. — Ami a kölcsönt illetően a legfontosabb: elvi megállapodás jött létre Sipőcz főpolgármester és Huszár Aladár dr., az OTI elnöke között. Az OTI által nyújtandó kölcsön amortizációs kötvénykölcsön lesz. Végeredményben azonban az OTI által nyújtandó kölcsön ügye nem a városházán és nem az OTI-nál fog eldőlni, hanem a belügyminisztériumban, amely az OTI autonómiájának éppen úgy felügyeleti hatósága, mint a főváros önkormányzatának. Döntés tehát a belügyminisztériumban csak a fővárosi költségvetés jóváhagyása kapcsán, de semmiesetre sem január közepe előtt várható. I megállapítás vezeti, hogy a hazai fürdők jövedelmezőségét érzékenyen gyöngíti az, hogy az elő- és utószezont nem használja ki a magyar fürdőközönség. A közönség túlnyomó többsége júliusban és augusztusban veszi ki nyári szabadságát és erre a két hónapra zsúfolódik össze a nyaraló publikum. A szállodás és penziós érdekeltségek, valamint az idegenforgalom kérdéseivel foglalkozó tényezők is régóta foglalkoznak azzal a kérdéssel, miképpen lehetne a közönség egy részét az elő- és utószezonban mozgósítani, főleg a balatoni fürdőhelyekre és más fürdőinkre. A belügyminisztérium fürdőügyi osztálya reméli, hogy a nagyobb szabadság a nyaraló köztisztviselők tekintélyes részét arra fogja bírni, hogy szabadságát az elő- vagy utószezonban vegye ki. Egészen valószínű is, hogy ha egy tisztviselő négy hét helyett öt heti szabadságot kap, inkább indul el nyaralni az előszezonban. A tervnek a sikere attól függ, mennyire lesznek e nyaraló- és penzió tulajdonos ok, illetve szállodások a tavaszi és koraőszi hónapokban szerények a nyaraló közönséggel szemben. A köztisztviselőknek ugyanis csak abban az esetben érdemes szabadságidejüket júniusban, illetőleg szeptemberben kivenni, ha ez nemcsak időben, hanem a nyaralás olcsóságában is előnyt jelent számukra. A főváros elnöki ügyosztályában nagy szimpátiával fogadják a belügyminisztériumi tervet és abba a főváros is bele fog kapcsolódni, annál is inkább, mert a városházán különösen erősen torlódik a nyári szabadságidő, a két fő hónapban. Modern szigeteléseiket, aszfamstésitéseKet, szsnesaszfaliburKoiaioEfat es e szakmába vágó minnemii munkálatokat a legelcnyösebbenvégzi; C § AT Ó Tj Budapest, i, Budaörsiét 18 - Tel.: 53-6-81 ( „OSatfaät“ hidegaszfalt törv. védve I ISI ®f ITS J. Központimé ses uizuezeiem uáiiaiata V, JÓZSRF-TÉR 11 TelBlu» OI-< C -s . meghosszabbítják a fővárosi tisztviselők szabadságidejét íz eio és utószezonban nyaralt tisztviselőn bosszant vanicittts nyaralási Kedvezményeket Kapnak jmosHMihmmi AZ ÁDVENTI VÁRAKOZÁS IZGALMA üli meg a lelkeket a városházán a karácsonyi ünnepet megelőző időkben. Közgyűlés nem volt ezen a héten, a hosszú költségvetési vitában kifáradt bizottsági tagok nemigen néztek be a városházára. A folyosókon azért a déli órákban mégis alakultak apróbb városatya-csoportok, amelyeket természetszerűen a városháza legnagyobb problémája: a polgármesterválasztás érdekelt a legjobban. A választási előkészületeket illetően kaleidoszkóp szerűen változnak a helyzetjelentések. Kortézia nincsen, ezt tiltja az az etika, amely szerint a polgármesteri állásért nem lehet kilincselni, azt tálcán kell hozniok az illetékeseknek. Jósolni mindenesetre nagyon nehéz és legkevésbé sem való e rovat keretei közé. Egy bizonyos: mához egy hétre többet fogunk tudni ... * AZOKAT A TANÁCSNOKOKAT, akik egyben kerületi elöljárók is, mérhetetlenül izgatja az a polgármesteri rendelet, amely szerint a közigazgatási kerületek vezetésével megbízott tisztviselők csupán a kerületi elöljáró címét viselhetik, tekintet nélkül arra, hogy egyébként a hivatali ranglétrának tanácsnoki vagy főjegyzői fokán állanak-e. A polgármestert ezen rendelete kiadásában a jól felfogott ökonómia érdeke vezette, ahány kerület van Budapesten, annyiféleképen címezték magukat a vezető urak. Ebben a rendszertelenségben iparkodott harmóniát teremteni a polgármester ismeretes intézkedése révén. A kerületi elöljárók közül jelenleg hat van tanácsnoki, öt pedig főjegyzői rangban. Legközelebbi elöljárói értekezletükön fogják tárgyalni a kerületek vezetői, nyílik-e mód és lehetőség arra, hogy megváltozzék a mai rend és a polgármester mégis cso,k disztinkciót tegyen a tanácsnoki és a főjegyzői rangban levő kerületi elöljárók között. * HÉT LAKAT ALATT ŐRZIK az elnöki ügyosztályban a tanácsnokoktól és a többi hivatalvezetőktől beérkezett minősítési táblázatokat. A minősítések feldolgozása már megkezdődött, de mint hírlik, január vége — február eleje előtt nem végeznek ezzel az aprólékos és kényes munkával. Csak a minősítési tóMázodok teljes és pontos felfektetése után kerül sor majd a nyugdíjtörvény végrehajtása kapcsán a kényszernyugdíjazások megkezdésére. Ezeknél a nyugdíjazásoknál kényszert természetszerűen csak ott fognak alkalmazni, ahol a nyugdíjba menesztendö tisztviselő nem tesz eleget hivatalvezetője azon barátságos felszólításának, hogy a kényszernyugdíjazási eljárás elkerülése céljából önként kérje nyugdíjazását az, akinek sorsa beteljesedett. Olyan hírek vannak forgalomban, hogy nemcsak azokat fogják felsőbb hivatali hatóságaik a nyugdíjazási kérvény beadására felszólítani, akik hanyagul, vagy meg nem felelően látják el hivatali ténykedéseiket, hanem azokat is, akik vagy szolgálati időt, vagy az életkort illetően a határmesgyén állanak. Főleg a kerületi elöljáróságokat vezető tanácsnokok jönnek itt elsősorban számításba és kömnyen meglehet, hogy félesztendőn túl alatt alig maisad a inai, elöljáróságot vezető tanácsnokok közül a fele, vagy még kevesebb szolgálatban. * KURFÜRST ISTVÁN, a fővárosi házinyomda érdemes és népszerű igazgatóját a polgármester vezérigazgatóvá nevezte ki. A főváros rossz anyagi helyzetére való tekintettel egyelőre csak titidust jelent a kinevezés Kurfürstnek, a megfelelő vitidus nélkül, de viszont ami késik, nem múlik! Alig negyvenegynéhány éves a kitűnő Kurfürst István, mindössze huszonnégy esztendeje áll a főváros szolgálatában és máris ö lett a székesfőváros legfiatalabb üzemi vezérigazgatója. Ezt a kitüntetést meg is érdemli Kurfürst. Mesterségének nemcsak elsőrendű szakértője, de valósággal művésze és szerelmese ö. Az ő kiváló ízlésének, elsőrendű nyomdai szaktudásának, nagyszerű fényképészeti tudományának köszönhető, hogy ,a fővárosi házinyomdának éppen azok a termékei, amelyek külföldre mennek, szerte a világon hirdetik a magyar nyomdaipar európai viszonylatban is helytálló kiválóságát és a fővárosi házinyomda kiváló vezetését. Utalunk a legutóbbi esztendőkben szétküldésre került idegenforgalmi naptárakra, amelyek finom és művészi kiállításukkal Kurfürst vezérigazgató legragyogóbb alkotásai. Legnagyobb érdeme: az ő vezetése alatt házinyomda bürokratikus hivatalból életteljes intézmény lett! * AZ ELHUNYT BORVENDÉG FŐPOLGÁRMESTER elárvult személyzete most helyezkedik el a különböző ügyosztályokban, mert természetes, hogy Sipőcz főpolgármester továbbra is a ■maga régi bevált személyzetét kívánja látni maga körül. Szentmi klósi József dr. tanácsjegyzőt, a főpolgármesteri hivatal volt vezetőjét több tanácsnok is hívja ügyosztályába. Minden valószínűség szerint az egyik nagy fontosságú központi ügyosztályban fog másodhelyettesi megbízatással elhelyezkedést találni Szentmiklósi, aki a fiatal tanácsjegyzők legtehetségesebbjei és legszorgalmasabbjai közül való. A szimpatikus és népszerű 0 r b ay Dénes dr. tanácsjegyző, aki másfél évtizedet töltött Borvendig mellett és a legutóbb is bizalmas személyi titkára volt az elhúnyt főpolgármesternek, az elnöki ügyosztályban fog beosztást kapni. Kosztolányi József tanácsjegyző, aki a főpolgármesteri hivatal adminisztrációs ügyeit intézte egyelőre továbbra is a főpolgármesteri hivatal kötelekében marad. * HALABUK KÁLMÁN TANÁCSJEGYZŐT a közoktatási ügyosztályból a szociálpolitikai ügyosztályba helyezte át a polgármester. Uj ügyosztályában Halabiik tanácsjegyző a tanácsnok második helyettese lesz. Halabuk tanácsjegyző neve több, mint egy évtizede már valóságos fogalom volt a tanügyi osztályban. Az elemi iskolák személyi ügyeit intézte Halabuk tanácsjegyző okosan, szerényen, tapintatosan. Kiváló képességei új beosztási helyén is rövidesen kétségtelenül érvényesülni fognak. * MÉLYEN TISZTELT SZERKESZTŐ tJR — írja egy előfizetőnk — engedje meg, hogy ebben a közkedvelt