Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)

1934-10-06 / 39. szám

XII. évfolyam 39. szám Budapest, 1934 október 6 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.......................................ao pengő Fél évre...........................................10 pengő Egyes uám éra eo fillér í Felelős szerkesztő: DOBY ANDOR DR-Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, IV.. KAAS IVOR-UTCA 9 Telefon : 82-0-23 Postatakarékp. csekkszámla 30913. Wolff Károly arcképéhe: Egy újságíró feljegyzéseiből A hatvanéves Woífi Az Uf Budapest részére irta i ILOVSZKY JANOS A viharvert erdőben minden fa rég tehullatta már leveleit, amikor a királyi tölgy még mindig teljes lombkoronájá­val emelkedik ki a többiek közül. Se-m könnyű szél, sem száguldó orkán nem tépi le azokat az erős leveleket. Ilyen erős fájú, hajthatatlan kimagasló egyé­niség az ember erdő ben Wolff Károly. A kimagasló tölgy törzsén most képződik a hatvanadik évet jelző gyűrű. És a ki­magasló egyéniség köré tömegekben gyű­rűznek a keresztény polgárok, akik a ma­gyar főváros községi politikai életében keresik a meghajolni nem tudó, szilárd és következetes vezéregyéniséget. Amikor e lapnak vezető helyén a Ke­resztény Községi Párt vezéréről Írok, úgy érzem, hogy azt a kapcsolatot kell ki­domborítanom, amelyet ő a főváros lakói­val mindenkor meg is talált: Budapest népe hisz Wolff Károly vezért elhivatott­ságában és az óitala képviselt gondolatok nemzetfent ártó erejében! Tizenöt évvel ezelőtt látnoki szemmel megfigyelte, hogy a nemzetek nagy har­cában elpusztul az a nemzet, amely nem a krisztusi gondolat emelkedettségében keresi a jövendő útjait. Az ö hatalmas irányítása szabja meg a keresztény ma­gyar társadalom célkitűzéseit. Wolff Ká­roly sohasem mondott olyas-mit, amit szí­vével át nem érzett volna, meggyőződé­sével sziklaszilárdan alá wem támasztott volna. Az érvényesülésnek útját nem ke­reste. Emlékezetemben él sok nagy csa­tának a kéjjé, amelyeket a törvényható­sági bizottság gyűléstermében a százkarú csillár fényében kipimdtan vívott. Ha be­szél, mély csend támad a teremben: a légy zümmögését is meg lehet hallani. Ha ellenféllel vitatkozik és lelkének ere­jével áttüzesített szavakból elvi állás­pontját ragyogó ékesszólással kifejti, még az ellenfél is a nagy egyéniséget megtisz­telő figyelemmel hallgatja. Az igazság fogalma nagyon tág keretű. És mégis, amikor Wolff Károly a maga igazáról beszél, akkor ez a keret nem tág, hanem olyan, mint az egyenes és egyetlen járható út, amelyen a közélet harcosá­nak feltétlenül keresztül kell haladnia. Az ő gondolatai a becsületesség egyenes­ségével és tisztaságával kerülnek erre az útra és nyílegyenesen haladnak a cél felé! Bölcsesség, nyugodtság, a saját harcá­ban való hit erőteljes kidomborodása jel­lemzik minden beszédét. Mi, a Keresz­tény Községi Párt tagjai, akik hűséggel, szeretettel és igaz megbecsüléssel kö­szöntjük őt hatvanadik születésnapján, e sorokon át is lelkünk mélyéig> begyökere­zett szeretetünkkel kérjük a Gondvise­lést, hogy adja meg nekünk még sokáig azt a szerencsét és diadalt, hogy ő le­hessen ép egészségben, lelki frisseségben és rendíthetetlen erőben a mi tisztelt és kimagasló vezérünk, a várospolitika ne­héz és rögös útjain! — Az Vj Budapest tudósítójától. — A szeretet és lelkesedés, amellyel a keresztény társadalom köszöntötte a hatvan éves Wolff Károlyt: a híressé vált sashegyi vörös villában érte el tetőpontját, ahol a keresztény orszá­gos és városi politika legillusztrisabb egyéniségei gyűltek össze hétfőn dél­előtt, hogy ünnepeljék a keresztény Budapest vezérét. — Ezen a gyönyörűszép őszi reg­gelen, — mondotta az ünneplőknek meghatottan Wolff Károly, — ami­kor az októberi idő ellenére is Bu­dapest olyan csodálatosan tárul előt­tünk a napfényben, az én lelkem nem lát semmi mást maga előtt, csak fel­­emelkedést . . . . . . Wolff Károly hatvanadik szüle­tésnapján az újságíró, aki tizenöt esz­tendő óta közvetlen tanúja az ő ha­talmas egyénisége kibontakozásának, szemlélője és részben harcostársa is küzdelmeinek, visszalapoz feljegyzé­seiben. Apróságokat Írunk meg róla, a méltatást elvégzik a politikusok, jellemző mozaikrészleteket rakunk ösz­­sze, amelyek egységes egészbe forrva képet nyújtanak az ő, a magyar gló­buszon valóban szokatlan méretű egyé­niségéről. * Van bizonyos végzetszerűség, mond­hatnék: elhivatottság abban, ahogyan Wolff Károly élete a fórumra sodró­dott. Ha nézzük nyugalmas polgár­­életét a békeévek alatt, egy nagyobb események nélküli jogász-karrier ké­pe bontakozik ki előttünk, amely, ha közbe nem jönnek a világháború és a forradalmak, minden valószínűség szerint minden magyar bíró ambíció­jának csúcsán: a kúriai elnökségben kötött volna ki. A fiatal bíró a mille­náris években már az igazságügy­minisztériumban működik, ahol az ak­kori ifjú jogászi generáció legkivá­lóbb jaival dolgozik a polgári törvény­­könyv életbe azóta sem lépett revízió­ján. Rövidesen azonban a közös kül­ügyminisztériumba kerül, majd alig harminchat éves korában udvari taná­csos, az akkor felálított magyar fő­udvarnagyi bíróság elnöke, kúriai má­sodelnöki rangban. ... A háborús esztendők végén, 1917 őszén, tizenhét esztendővel ezelőtt ta­lálkozik először e sorok. írója Wolff Károllyal. Idő: egy esős októbervégi nap, színtér: a régi képviselőház rosz­­szul világított ülésterme, amely külö­nös, a magyar közéletben eladdig szokatlan, de később annál nagyobb szerepet játszó emberekkel: a ke­resztény középosztály tömegeivel van tele. A keresztény sajtóvállalat alaku­ló közgyűlésén vagyunk, amelyen egyetlen aktív újságíró volt jelen: e sorok írója. Az emelvényen Bangha Béla Savo­­narola-szerű alakja, a tudásnak és a fanatikus meggyőződésnek annyira pregnáns veg^üléke. Még egy nagy­tudású szerzetes a pódiumon: Bara nyai Jusztin, a cisztercita professzor. Közöttük ül egy negyvenegynéhány esztendős, komoly, hallgatag, szem­­melláthatóan hivatalnok-ember. Wolff Károly. Ki gondolta volna, hogy ez az egyszerű, nemes arcélű férfiú alig né­hány esztendő múltával vezére lesz a kereszténnyé újhodott budapesti vá­rosházának, akinek nevétől egy ország visszhangzik? Szinte senki sem ismeri őt a bírák­­kal, ügyvédekkel, orvosokkal, iparo sokkal, kereskedőkkel túlzsúfolt terem­ben. A ferences Tomcsányi páter döb benetes erejű beszéde után az újság író unottan teszi le ceruzáját, amely­­lyel feljegyzéseket csinál, nem is a lapja, hanem a saját maga számára. (Spontán lelkesedésből ír, mint mind­annyian a teremben, hol van még a később annyira hatalmassá és politi­kai tényezővé kiugró keresztény sáj tó?) Ámde az ismeretlen és zárkózott, férfiú megszólal; beszél, zengőbben, lenyügözőbben, érdekesebben, meg­győzőbben, mint a többi szónokok, sza­vai nyomán lángragyúl a terem, és az újságíró, aki annyi ezer és ezer szónoklatot hallott és jegyzett már, akinél kritikusabb hozzáértőt ezen a téren nem lehet elképzelni, csudáihoz va és érdeklődve tekint fel a szokat­lan lelkesedésre, Wolff Károly első beszédére, amely a nyilvánosság élőt: elhangzott... * Sok száz beszédét figyelte azóta az újságíró Wolff Károlynak. Hallott^ őt sokezer főnyi néptömegnek beszél ni, jegyezte szavait a közgyűlési te­remben, a városházi élet minden fó­rumán, vacsorákon és pártértekezlete ­ken, kis és nagy hallgatóság előtt: és még ma is annak a tizenhét év előtti beszédnek a hatása alatt áll, amely a régi, Sándor-utcai épületben kristá­lyos tisztasággal, a lelkesedésnek és őszinteségnek valami addig soha nem tapasztalt erejével fejtegette a ke­resztény sajtó szükségességét a ma­gyar hazában. Az újságíró sokszor, nagyon sokszor gondolkozott azóta: mi a szónok Wolff hatásának a titka? Mi az oka annak, hogy beszéde során kipirulnak az ar­cok, a szemekben felcsillan a könny, kiváltódik a szónok szavaira az együtt­érzésnek az a gátakat zúzó, mindent magával ragadó ereje, amelyet csak a legnagyobbak tudnak kiváltani? És főleg, hogyan történhetik az, hogy ez a szónoki varázs, ahogyan az szoká­sos, nemcsak a kevésbbé műveli, tö­megeket kapcsolja magához, h^nem fanatikus erővel hat az intelligens koponyákra is, amelyek természet­szerűen a maguk hideg tudásáu é > nem könnyen hevülő tanultságán át­szűrik agy velejükbe a hallott beszé­deket? Mi az oka annak, hogy a le­folyt tizenöt esztendő, a régi kép­viselőházi sajtónagygyűléstől a teg­napelőtti rendkívüli közgyűlésen el­mondott beszédig, mit sem koptatott Wolff Károly szónoki nagyságából, amelynek szuggesztivitása ma is tö­kéletes és változatlan? A felelet, amennyire komplikáltnak látszik, annyira egyszerű és rövil. Wolff Károly dinamikus erejű szó­noki sikerének a titka a meggyőzni tudó meggyőződésnek az ereje, amely az ő minden szavából a hallgató fe.é árad. Ez a meggyőződés részben a hitvallók égi eredetűnek tetsző lán­golása, amely a maga transzcenden­tális motívumaival hat, részben — hogy Wolff Károly egy kedvenc sza­va járását használjuk — egy konzek­vencia, amelynek premisszái az ő su­gárzó intellektusa, — meggyőzőoé­­ses őszintesége,,, rajongó ideálizmu sa, vaskövetkezetességű logikája, pu­ritán lelkiségének köztudata, köz- és magánéletének makulátlan tisztasá­ga, — és a hallgatóknak az a tudata, hogy az elmondottakhoz Wolff Károly a maga változhatatlan és örökérvényű világszemléletén keresztül jutott. Amennyire konzervatív elveiben es nézeteivel Wolff Károly, annyira frappánsul modern szónoki képessé­geiben és kifejezésmódjában: ez a modernség az, amely azután a ma embereire a legnagyobb hatással van. Egyetlen szónok van ma Európában, aki azonos adottságainál fogva hozzá hasonlatos: Mussolini! * Egy másik kép suhan elő emlékeze­tünk lapjain. 1920-at írunk, hátunk n é;,ott a vesztett háború és a fórra dalmak, előttünk a jövő vigasztalan­sága, melynek sötét káoszában egyet­len mécses fénylik: a magyar élni­­akarás! Az akkor még az Irányi-utcában szó • kelő Sas-kör nagytermében alakuló ülését tartja a Keresztény Községi Párt. Az elnöki emelvényen Szmrecsá­­nyi György szálas alakja, mellette Usetty Ferenc és — ha jól emléke­zünk — Mahunka Imre. (Ma mind­hárman halottak.) Megkezdődik a ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom