Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-10-06 / 39. szám
XII. évfolyam 39. szám Budapest, 1934 október 6 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.......................................ao pengő Fél évre...........................................10 pengő Egyes uám éra eo fillér í Felelős szerkesztő: DOBY ANDOR DR-Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, IV.. KAAS IVOR-UTCA 9 Telefon : 82-0-23 Postatakarékp. csekkszámla 30913. Wolff Károly arcképéhe: Egy újságíró feljegyzéseiből A hatvanéves Woífi Az Uf Budapest részére irta i ILOVSZKY JANOS A viharvert erdőben minden fa rég tehullatta már leveleit, amikor a királyi tölgy még mindig teljes lombkoronájával emelkedik ki a többiek közül. Se-m könnyű szél, sem száguldó orkán nem tépi le azokat az erős leveleket. Ilyen erős fájú, hajthatatlan kimagasló egyéniség az ember erdő ben Wolff Károly. A kimagasló tölgy törzsén most képződik a hatvanadik évet jelző gyűrű. És a kimagasló egyéniség köré tömegekben gyűrűznek a keresztény polgárok, akik a magyar főváros községi politikai életében keresik a meghajolni nem tudó, szilárd és következetes vezéregyéniséget. Amikor e lapnak vezető helyén a Keresztény Községi Párt vezéréről Írok, úgy érzem, hogy azt a kapcsolatot kell kidomborítanom, amelyet ő a főváros lakóival mindenkor meg is talált: Budapest népe hisz Wolff Károly vezért elhivatottságában és az óitala képviselt gondolatok nemzetfent ártó erejében! Tizenöt évvel ezelőtt látnoki szemmel megfigyelte, hogy a nemzetek nagy harcában elpusztul az a nemzet, amely nem a krisztusi gondolat emelkedettségében keresi a jövendő útjait. Az ö hatalmas irányítása szabja meg a keresztény magyar társadalom célkitűzéseit. Wolff Károly sohasem mondott olyas-mit, amit szívével át nem érzett volna, meggyőződésével sziklaszilárdan alá wem támasztott volna. Az érvényesülésnek útját nem kereste. Emlékezetemben él sok nagy csatának a kéjjé, amelyeket a törvényhatósági bizottság gyűléstermében a százkarú csillár fényében kipimdtan vívott. Ha beszél, mély csend támad a teremben: a légy zümmögését is meg lehet hallani. Ha ellenféllel vitatkozik és lelkének erejével áttüzesített szavakból elvi álláspontját ragyogó ékesszólással kifejti, még az ellenfél is a nagy egyéniséget megtisztelő figyelemmel hallgatja. Az igazság fogalma nagyon tág keretű. És mégis, amikor Wolff Károly a maga igazáról beszél, akkor ez a keret nem tág, hanem olyan, mint az egyenes és egyetlen járható út, amelyen a közélet harcosának feltétlenül keresztül kell haladnia. Az ő gondolatai a becsületesség egyenességével és tisztaságával kerülnek erre az útra és nyílegyenesen haladnak a cél felé! Bölcsesség, nyugodtság, a saját harcában való hit erőteljes kidomborodása jellemzik minden beszédét. Mi, a Keresztény Községi Párt tagjai, akik hűséggel, szeretettel és igaz megbecsüléssel köszöntjük őt hatvanadik születésnapján, e sorokon át is lelkünk mélyéig> begyökerezett szeretetünkkel kérjük a Gondviselést, hogy adja meg nekünk még sokáig azt a szerencsét és diadalt, hogy ő lehessen ép egészségben, lelki frisseségben és rendíthetetlen erőben a mi tisztelt és kimagasló vezérünk, a várospolitika nehéz és rögös útjain! — Az Vj Budapest tudósítójától. — A szeretet és lelkesedés, amellyel a keresztény társadalom köszöntötte a hatvan éves Wolff Károlyt: a híressé vált sashegyi vörös villában érte el tetőpontját, ahol a keresztény országos és városi politika legillusztrisabb egyéniségei gyűltek össze hétfőn délelőtt, hogy ünnepeljék a keresztény Budapest vezérét. — Ezen a gyönyörűszép őszi reggelen, — mondotta az ünneplőknek meghatottan Wolff Károly, — amikor az októberi idő ellenére is Budapest olyan csodálatosan tárul előttünk a napfényben, az én lelkem nem lát semmi mást maga előtt, csak felemelkedést . . . . . . Wolff Károly hatvanadik születésnapján az újságíró, aki tizenöt esztendő óta közvetlen tanúja az ő hatalmas egyénisége kibontakozásának, szemlélője és részben harcostársa is küzdelmeinek, visszalapoz feljegyzéseiben. Apróságokat Írunk meg róla, a méltatást elvégzik a politikusok, jellemző mozaikrészleteket rakunk öszsze, amelyek egységes egészbe forrva képet nyújtanak az ő, a magyar glóbuszon valóban szokatlan méretű egyéniségéről. * Van bizonyos végzetszerűség, mondhatnék: elhivatottság abban, ahogyan Wolff Károly élete a fórumra sodródott. Ha nézzük nyugalmas polgáréletét a békeévek alatt, egy nagyobb események nélküli jogász-karrier képe bontakozik ki előttünk, amely, ha közbe nem jönnek a világháború és a forradalmak, minden valószínűség szerint minden magyar bíró ambíciójának csúcsán: a kúriai elnökségben kötött volna ki. A fiatal bíró a millenáris években már az igazságügyminisztériumban működik, ahol az akkori ifjú jogászi generáció legkiválóbb jaival dolgozik a polgári törvénykönyv életbe azóta sem lépett revízióján. Rövidesen azonban a közös külügyminisztériumba kerül, majd alig harminchat éves korában udvari tanácsos, az akkor felálított magyar főudvarnagyi bíróság elnöke, kúriai másodelnöki rangban. ... A háborús esztendők végén, 1917 őszén, tizenhét esztendővel ezelőtt találkozik először e sorok. írója Wolff Károllyal. Idő: egy esős októbervégi nap, színtér: a régi képviselőház roszszul világított ülésterme, amely különös, a magyar közéletben eladdig szokatlan, de később annál nagyobb szerepet játszó emberekkel: a keresztény középosztály tömegeivel van tele. A keresztény sajtóvállalat alakuló közgyűlésén vagyunk, amelyen egyetlen aktív újságíró volt jelen: e sorok írója. Az emelvényen Bangha Béla Savonarola-szerű alakja, a tudásnak és a fanatikus meggyőződésnek annyira pregnáns veg^üléke. Még egy nagytudású szerzetes a pódiumon: Bara nyai Jusztin, a cisztercita professzor. Közöttük ül egy negyvenegynéhány esztendős, komoly, hallgatag, szemmelláthatóan hivatalnok-ember. Wolff Károly. Ki gondolta volna, hogy ez az egyszerű, nemes arcélű férfiú alig néhány esztendő múltával vezére lesz a kereszténnyé újhodott budapesti városházának, akinek nevétől egy ország visszhangzik? Szinte senki sem ismeri őt a bírákkal, ügyvédekkel, orvosokkal, iparo sokkal, kereskedőkkel túlzsúfolt teremben. A ferences Tomcsányi páter döb benetes erejű beszéde után az újság író unottan teszi le ceruzáját, amelylyel feljegyzéseket csinál, nem is a lapja, hanem a saját maga számára. (Spontán lelkesedésből ír, mint mindannyian a teremben, hol van még a később annyira hatalmassá és politikai tényezővé kiugró keresztény sáj tó?) Ámde az ismeretlen és zárkózott, férfiú megszólal; beszél, zengőbben, lenyügözőbben, érdekesebben, meggyőzőbben, mint a többi szónokok, szavai nyomán lángragyúl a terem, és az újságíró, aki annyi ezer és ezer szónoklatot hallott és jegyzett már, akinél kritikusabb hozzáértőt ezen a téren nem lehet elképzelni, csudáihoz va és érdeklődve tekint fel a szokatlan lelkesedésre, Wolff Károly első beszédére, amely a nyilvánosság élőt: elhangzott... * Sok száz beszédét figyelte azóta az újságíró Wolff Károlynak. Hallott^ őt sokezer főnyi néptömegnek beszél ni, jegyezte szavait a közgyűlési teremben, a városházi élet minden fórumán, vacsorákon és pártértekezlete ken, kis és nagy hallgatóság előtt: és még ma is annak a tizenhét év előtti beszédnek a hatása alatt áll, amely a régi, Sándor-utcai épületben kristályos tisztasággal, a lelkesedésnek és őszinteségnek valami addig soha nem tapasztalt erejével fejtegette a keresztény sajtó szükségességét a magyar hazában. Az újságíró sokszor, nagyon sokszor gondolkozott azóta: mi a szónok Wolff hatásának a titka? Mi az oka annak, hogy beszéde során kipirulnak az arcok, a szemekben felcsillan a könny, kiváltódik a szónok szavaira az együttérzésnek az a gátakat zúzó, mindent magával ragadó ereje, amelyet csak a legnagyobbak tudnak kiváltani? És főleg, hogyan történhetik az, hogy ez a szónoki varázs, ahogyan az szokásos, nemcsak a kevésbbé műveli, tömegeket kapcsolja magához, h^nem fanatikus erővel hat az intelligens koponyákra is, amelyek természetszerűen a maguk hideg tudásáu é > nem könnyen hevülő tanultságán átszűrik agy velejükbe a hallott beszédeket? Mi az oka annak, hogy a lefolyt tizenöt esztendő, a régi képviselőházi sajtónagygyűléstől a tegnapelőtti rendkívüli közgyűlésen elmondott beszédig, mit sem koptatott Wolff Károly szónoki nagyságából, amelynek szuggesztivitása ma is tökéletes és változatlan? A felelet, amennyire komplikáltnak látszik, annyira egyszerű és rövil. Wolff Károly dinamikus erejű szónoki sikerének a titka a meggyőzni tudó meggyőződésnek az ereje, amely az ő minden szavából a hallgató fe.é árad. Ez a meggyőződés részben a hitvallók égi eredetűnek tetsző lángolása, amely a maga transzcendentális motívumaival hat, részben — hogy Wolff Károly egy kedvenc szava járását használjuk — egy konzekvencia, amelynek premisszái az ő sugárzó intellektusa, — meggyőzőoéses őszintesége,,, rajongó ideálizmu sa, vaskövetkezetességű logikája, puritán lelkiségének köztudata, köz- és magánéletének makulátlan tisztasága, — és a hallgatóknak az a tudata, hogy az elmondottakhoz Wolff Károly a maga változhatatlan és örökérvényű világszemléletén keresztül jutott. Amennyire konzervatív elveiben es nézeteivel Wolff Károly, annyira frappánsul modern szónoki képességeiben és kifejezésmódjában: ez a modernség az, amely azután a ma embereire a legnagyobb hatással van. Egyetlen szónok van ma Európában, aki azonos adottságainál fogva hozzá hasonlatos: Mussolini! * Egy másik kép suhan elő emlékezetünk lapjain. 1920-at írunk, hátunk n é;,ott a vesztett háború és a fórra dalmak, előttünk a jövő vigasztalansága, melynek sötét káoszában egyetlen mécses fénylik: a magyar élniakarás! Az akkor még az Irányi-utcában szó • kelő Sas-kör nagytermében alakuló ülését tartja a Keresztény Községi Párt. Az elnöki emelvényen Szmrecsányi György szálas alakja, mellette Usetty Ferenc és — ha jól emlékezünk — Mahunka Imre. (Ma mindhárman halottak.) Megkezdődik a ta-
