Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-05-05 / 18. szám
0 UJ BUDAPEST 1934 május 5 A BÍOSz ieljes ülésé — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Biztositó Intézetek Országos Szövetsége (BIOSZ) április 27-én tartotta meg Gergelí7 Tódor gazdasági főtanácsok, az Első Magyar Általános Biztosító-Társaság vezérigazgatójának elnöklete alatt teljes ülését, melyen a Magyarországon működő biztosítótársaságok csaknem teljes számban jelentek meg. Kutcisi Elemér, a Szövetség igazgatója, előterjesztette a Szövetség évi jelentését, mely igen részletesen ismerteti a biztosítási intézmények alakulását, valamint a Szövetségnek az elmúlt 1933. évben kifejtett, sokirányú munkásságát. A jelentés kifejti, hogy az 1933. év végén az általános gazdasági helyzetben a javulásnak már bizonyos tünetei voltak ugyan érezhetők, ez a javulás azonban a biztosítási üzletben még nem jelentkezett, mert a konjunktúra és dekonjunktúra változásai még mindig csak bizonyos késedelemmel érik el a biztosítás területét. A jelentés megemlékezik a dollárválságnak az életbiztosításra gyakorolt kihatásairól, kiemelve azt, hogy a dollárbiztositások fedezeti értékeinek a dollár árfolyamának esésével kapcsolatos nagy értékvesztesége folytán a biztosítótársaságok osztoztak a biztosított felek által szenvedett veszteségekben, sőt a társaságok veszteségei az említett értékpapírok erős kamatredukciója és egyes értékpapírok kamatszolgáltatásának teljes szünetelése következtében a felek veszteségeit lényegesen túl is haladták. A jelentés utal arra, hogy a biztosítótársaságok a legelőzékenyebben honorálták a feleknek a dollárbiztositásoknak pengőbiztositásokra való mindsürübben jelentkező kívánságait és — noha erre törvényes kötelességük nem állt fenn — áldozatok árán is igyekeztek csökkenteni az ily átalakitások alkalmával a feleknek veszteségeit. Részletesen beszámol a jelentés a külön böző gazdavédelmi rendelkezésekről és azoknak kihatásáról a biztosítási üzletre, valamint a bolettarendelet biztosítási vonatkozásairól. Ismerteti a Szövetségnek a mérlegrendelések körüli munkálatait és részletesen méltatja a tűzrendészet újabb szabályozását tárgyaló törvényelőkészitési munkálatokat s beszámol a BIOSZ-nak e tárgyban a különböző minisztériumokhoz intézett felterjesztéseiről. Az egyes biztosítási ágakkal kapcsolatos ügyek során felemlíti a Szövetség az általános biztosítási feltételek egységesitése körüli munkálatait, az uj autótörvénnyel kapcsolatos különböző intézkedéseket, a dollár áresésével összefüggő egyes életbiztosítási technikai kérdésekben hozott szövetségi intézkedéseket és határozatokat. Igen behatóan foglalkozik végül a jelentés a kiilönhöző közterhek felemelésével, hangsúlyozva, hogy a hiztositótársaságok közterhei — különös figyelemmel a társaságokat sújtó valorizációs terhekre — elérték már a társaságok teljesítőképességének végső harát. A teljes ülés a jelentést, valamint a Szövetség zárszámadását egyhangúlag tudomásul vette és köszönetét nyilvánított a Szövetség vezetőségének értékes és eredményes munkájáért. Az Első Magyar Általános Biztositó társaság- április 28-án tartotta 1934. évi rendes közgyűlését, amely az 1933. évi nyereséget 247.638.78 pengőben, az osztalékot pedig 8 pengőben állapította meg. Uj kiírások: Papíráruk szállítására a székesfőváros üzemei részére. Határidő: 1934. évi május hó 8-án délelőtt 11 óra. Sapkák, Kalapok, ruházati, bőripari és ágyfelszerelési, valamint tűzoltói cikkek elkészítésére és szállítására a székesfőváros egyenruházott alkalmazottai részére. Határidő: 1934. évi május hó 11-én (pénteken) d. e. 10 ó. Andezit-zúzalék szállítására a székesfővárosi útügyi intézet útburkolási csoportjának munkáihoz. Határidő 1934. évi május hó 15-én (kedden) d. e. ’óll ó. Talajkutak építési munkáira a X. kér., Külső Jászberényi-ut, a MÁV. szolnoki vonala és a székesfővárosi határerdő által határolt területen létesítendő városszéli telep részére. Határidő: 1934. évi május hó 15-én (kedden) d. e. Vall ó. Központi fűtőberendezés! munkákra a X. kér., tjlői-ut 118. sz. alatti elemi iskola részére Határidő: 1934. évi május hó 15-én (kedd) délelőtt Vall óra. GAZDAMGi ÉLET 800.000 pengős költséggel átépítik a központi csatorna-szívattyntelep szennyvíz-nyomócsövét — Az Uj Budapest tudósítójától — A gépipar számára jelentős munkaalkalmat képvisel az a polgármesteri előterjesztés, amelyet Király Kálmán tanácsnok, az ut- és csatornaépítési ügyosztály vezetője referátuma alapján csütörtöki ülésében fogadott el a főváros törvényhatósági tanácsa. Azon tárgyalások eredményeképen, amelyet a főváros vezetősége az illetékes szakminisztériumokkal már az elmúlt évben lefolytatott, a soroksári dunaág védelmére a Duna sodráig 140 méter mélyen benyúló uj szennyvíz-nyomócsövet kell a fővárosnak a mederbe fektetnie, hogy a kiömlő szennyvíz a Dunaág torkolatát teljesen elkerülje. A sodorba való kitorkolás azt célozza, hogy a központi csatoma-szivattyu szennyvize a Duna vizével hathatósan keveredjék. Azon tárgyalások eredményeképen, amelyek ebben az üg’yben a belügyminisztériummal folytak, az ut- és csatornaépítési ügyosztály bemutatta az átépítési terveket is, amelyeket a belügyminiszter elvben engedélyezett, azonban bizonyos módosításokkal. A kitorkolási mii tervezett átépítése a kormányhatóságok által kívánt módosításokkal, előreláthatólag 800 ezer pengőbe fog kerülni. Tekintettel arra, hogy ily nagy összegről van szó, az e tárgyban hozandó közgyűlési határozatot kormányhatósági jóváhagyás végett a belügyminiszterhez is fel kell terjeszteni. Hitelezési alapon gyűjtőcsatornát épít a főváros a Róna-utcában aaaaKiafT^iTri hm ■ Nagy öröm a zuglói 0. F. B. házhely-tulajdonosok között, akik most srár építkezhetnek — Az Uj Budapest tudósítójától. — Az Országos Földbirtokrendező Bizottság Zuglóban a Róna-utca, Egressy-ut, Kövér Lajos-utca és Fogarasi-ut által határolt területen házhelyeket osztott ki. A házhelyhez jutottak, hivatkozással a Fővárosi Közmunkák Tanácsának azon határozatára., mely szerint mindaddig, mig az utcák csatornázva nincsenek, házak építésére engedélyt nem kaphatnak, azt kérték a fővárostól, hogy a főváros építse meg a csatornákat. Az összes csatona várható építési költsége 320 ezer pengő. Erre a kiadásra a fővárosnak fedezete nincsen. Az ut- és csatornaépítési ügyosztály véleménye szerint azonban a csatornák elkészítését nagymértékben megkönnyítené, ha a Rónautcában és a Fogarasi-uton a gyűjtőcsatornát a főváros megépítené, mert akkor az érdekelteknek már csak a mellékutcák csatornázásáról kellene gondoskodni. A törvényhatósági tanács csütörtöki ülésén Király Kálmán tanácsnok előterjesztésére, aki arra hivatkozott, hogy a házépítkezések tetemes munkaalkalmat fognak jelenteni, hozzájárultak a tanácstagok ahhoz, hogy a Róna-utca és Fogarasiut, Egressi-ut és Kövér Lajos-utca között levő szakaszán a gyűjtőcsatornát megépítik. Az építkezés. 130 ezer pengőbe fog kerülni, a munkát I hitelezési alapon fogja versenytárgyalásra kiírni a polgármester. Ritka fénnyel tartja meg eiévi közgyűlését a Baross-Szövetség — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Baross-Szövetség országos elnöki tanácsa csütörtökön este ülést tartott. Ez alkalommal iktatták be ünnepies keretek között a szövetség építészi csoportjának elnöki tisztébe Köpesdi Elemér ^ ny. miniszteri tanácsost, a Mávag volt vezérigazgató j át. A beiktatási ünnepség után Ilovszky János országos elnök előterjesztette az idei közgyűlést előkészitő 200-as bizottság jelentését, amelyből máris kitűnik, hogy az JOBB A RADIO TUNGSRAM RADIOCSOVEL idei Baross-közgyülós a gazdasági és társadalmi élet eseménye lesz. A jelentés beszámol arról, hogy a közgyűlésen a főváros képviseletében megjelenik Huszár Aladár főpolgármester, Sipőcz Jenő polgármester, Liber Endre és Borvendég Ferenc alpolgármesterek, a teljes tanácsnoki kar, az elöljárói kar, a gazdasági kérdésekkel foglalkozó ügyosztályok főtisztviselői, a kereskedelmi minisztérium összes ügyosztályainak vezetői, igen sok képviselő, felsőházi tag* és gazdasági vezető ember. József Ferenc kir. herceget maga Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter iktatja be a szövetség idegenforgalmi főcsoportjának vezérelnöki tisztébe. Ezenkívül hat levelezölagot avatnak fel ünnepies keretek között. A Baross-Szövetség közgyűlése május 9-én, pontosan este hét órakor kezdődik és az érkező vendégeket a rendezőbizottság fogadja a Vigadóban, a Szövetség elnökségével az élén. Mvtarmi Hirdetmény Budapest Székesfőváros Polgármestere. 70.594/1934. IX. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros polgármestere — utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos Hirdetések“ cimü rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre — a székesfőváros gyermekfelruházása, csecsemőkelengye ellátása, stb. részére szükséges különféle textilanyagok, kötöttáru, gummipelenka, lábbeli és rövidáru szállítása ügyében nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. A beszerzendő mennyiség a következő: 1. Molinó 16.000 m 2. Nyomott harehend sötétkék, fehérpettyes 3.000 m 3. Télikabát sziövet 600 m 4. Strux fiunadrágra 1.000 m 5. Gyermekszwetter 6—16 évesig 1.600 drb 6. Harisnya gyermeknek 2.600 pár 7. Bőreipő box 24—44. sz.-ig2.480 pár 8. Pólyahuzat vászon2.000 m 9. Pelenkavászon7.600 m 10. Dupla flanell2.350 m 11. Tenisz flanell700 m 12. Flanell takaró900 drb 13. Molinó7.700 m 14. Molinó4.500 m 15. Kötött rékli2.200 drb 16. Gummi pelenka4.600 drb 17. Nyomott barchend világoskék, fehárpettyes 1,300 m 18. Nyomott karton sötétkék, fehérpettyes 200 m 19. Nő vér cipő 120 pár 20. Edénytörlő ruha 800 drb 21. Feltörlő ruha 2.000 m 22. Mosogató ruha 600 m 23. Barchend piros, fehér csikós 70 m 24. Barchend sötétkék, fehér csikós 70 m 25. Molinó 100 m 26. Molinó 140 m 27. Molinó fehérített 100 m 28. Grenadin 28 m 29. Gyermekharisnya 100 pár 30. Gummilepedő 25 drb 31. Töriilközőváezon 60 m 32. Cloth bélésnek 400 m 33. Vattelin 70 kg 34. Cérna 300 tucat 35. Cérna 150 tucat 36. Köpperszalag 20.000 m 37. Köpperszalag 5.000 m 38. Pamutpertli 10.000 m 39. Kődió gomb 150 nagyod 40. Nadrággomb nagy, bádog 20 n. nagyod 41. Nadrággomb kicsi, bádog 42. Kabátgomb bádog 20 n. nagyod 100 nagyod 43. Télikabátgomb bádog 100 nagyod 44. Csontgomb (mosó) 200 nagyod 45. Cérnagomb 900 levél 46. Agátgomb 40 n. nagyod 47. Csatt 30 nagyod 48. Kapocs 30 nagyod Az ajánlatot a székesfőváros által rendelkezésre bocsátott űrlapon, lezárt és lepecsételt, „Ajánlat a Székesfőváros Gyormekfelruházása és Csecsemőkelengye ellátása, stb. részére beszerzendő textil és egyéb cikkek szállítása tárgyában“ jelzéssel ellátott borítékban folyó évi junius hó 4. napján, hétfőn délelőtt 10 óráig kell az „ínségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoztatójáénál (VIII., Dologház-utca 3. fldsz, 1.) benyújtani. A borítékon külön kell feltüntetni, hogy az ajánlat textil- és gummiárura, kötöttárura, lábbelire, vagy rövidárura vonatkozik. Az ajánlati űrlapok és az „Ajánlati és szállítási feltételek“ fent megjelölt intézménynél díjmentesen, bármely hétköznapon délelőtt 9—1 óra között megkaphatok. Az ajánlatok ugyanott folyó évi junius hó 4. napján délelőtt 11 órakor nyilvánosan bontatnak fel, amikor is az ajánlattevő, vagy megbízottjai megjelenhetnek. Budapest, 1934. április hó 30.-án. A székesfőváros polgármestere. Az Uj Budapest minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR (Ír. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. ÁLTALÁNOS NYOMDA, KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, BUDAPEST, VI., NAGYMEZÖ-UTCA 3. Felelős: Dr. Uj István.