Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-04-29 / 17. szám

TIJ BUDAPEST 1933 április 29. autonómiáját, az üzemek vezetését és gazdálkodását illetően fenye­gette, elhárult az autonómia veze­tőinek feje felől. Lényegében meg­marad az eddigi helyzet, aimit a Wolff Károly nyilatkozatában em­lített 1927. évi XLVIII. te. szab meg. A kormány gondnokot, vagy kor­mánybiztost küldhet ki az üzemek gazdálkodásának az ellenőrzésére, de ezzel a joggal, amelljel a imiltban még’ soha sem élt a jö­vőben is csak akkor fog élni, ha a főváros autonómiája saját hatás­körében nem tud rendet teremteni, illetve nem tud érvényt szerezni azoknak az intencióknak, amelye­ket a kormány ezzel az uj rendelet­tel szolgálni óhajt. Ilyen gondnok, vagy kormánybiztos kiküldésére nem fog sor kerülni, mint ahogy a múltban sem volt ilyesmiin szük­ség', mert hiszen a városházi admi­nisztráció éppúgy, mint a főváros tanácsa hivatása magaslatán all. S„, BÖSZÖRMÉNYI-UT 28 SZ. (59, 75. villamos mentén, 2-es autóbusz) EtfermeH - SördzO - Bridgeszalon Különterem TÁNC! 5 órai tea délután és este CHARLES LAX jazz-zenekara Igyunk „Harmar-uizei! Megrendelhető Székesfővárosi Ásványvíz-üzemnél (L, Gellért-rakpart 1. Telefon: 53-0-03) atlétikai sportcikkek, játszó­téri berendezések, iskola­padok és bútorok gyára Tornaszerek, Lopes Gyula, Budapest Hl., Bécsi-ut 63. « lel. : Óbuda 62-5-05 Ma már sokan tudják, Kik eddig nem tudták Hogy az gTH>VT-lK«U L e g ] o b b keserűvíz. Déliuasut■ Kelenföid■ Pesterzsébet• KispestKőbánya■ Sas lialom-Ráfíossientmihéfv-Pesíuihely-RáhospalotaUjpest őBuda-Deiiuasm: epu dra alaii! Petrovácz Gyula nyilatkozata a gyorsvasat tervéről — Az Uj Budapest tudósítójától. — A fővárosi közlekedésügy rende­zése csak abban az esetben lehet teljes, ha a perifériális és a. pest- környéki közlekedési problémák is megoldódnak. Borvendég alpolgár­mester lapunk más helyén részlete­sen nyilatkozik a székesfővárosi közlekedési problémák megoldásá­val _ kapcsolatos terveiről és elgon­dolásairól. Ezek a tervek minden oldalon általános helyesléssel talál­koznak, a Keresztény Községi Párt vezetősége részéről azonban hang­súlyozták az Uj Budapest munka­társa előtt, hogy a székesfővárosi közlekedési reform megvalósításá­val párhuzamosan elő kell készíteni a pályaudvar-problémáknak a meg­oldását, a halálsorompó eltüntetését és a körvasúinak a megépítését is. Petrovácz Gyula, a Keresztény Községi Párt vezető tagja ebben az ügyben a párt és a maga álláspontját a következőkben fejtette ki az Uj Budapest munka­társa előtt: — A főváros és a MÁV-igazgató- ság, valamint a főváros és a keres­kedelmi minisztérium között konkrét tárgyalások indultak meg a fővá­rosi perifériális forgalom lebonyo­lításával kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Már a legkö­zelebbi időben komoly lépésekre ke­rül a sor, amelyek kétségkívül ked­vező eredményeket produkálhatnak. A problémák megoldását célzó elő­készítő munkálatok tengelyében a körvasút megépítésének a tervei állanak. Igen kis költséggel lehet ezt a tervet megvalósítani, amivel együtt jár a halálsorompó eltünte­tése. Az egyedül lehetséges megol­dás a pályatest teljes felszedése és a forgalomnak a körvasúira való áthelyezése. A legfontosabb szerep a körvasutra vár, amely városi gyorsvasuttá alakulna át. — A gyorsvasut megteremtésénél a Keresztény Községi Párt súlyt helyez arra, hogy Óbuda is megfe­lelő összeköttetést kapjon. Felfogá­sunk szerint ugyanis a kör csak akkor válik teljessé, ha Óbudát is bekapcsoljuk és megteremtjük az összeköttetést Óbuda és a legmesz- szebb fekvő pesti városrészek között a Délivasut bekapcsolásával. Óbuda és a Délivasut közötti összeköttetés megteremtése a Rózsadomb alatt egy alagúttal történhetik meg. — Nagy eredményeket várunk a pályaudvar-kérdés rendezésétől is. Az Államvasutak igazgatósága vég­re belátta, hogy indokolatlan az az erőlködés, amely abban a tekintet­ben mutatkozik, hogy a délről és nyugatról jövő vonalakat a fővá­ros szivén keresztül mindenáron a nyugati pályaudvarra vezetik be. Sokkal egyszerűbb volna minden fővonalat a keleti pályaudvarra be­vezetni, amivel az egész ceglédi vas­útvonal feleslegessé válnék. A nyu­gati pályaudvart jövőben kizárólag a helyi forgalom gócpontjának kell berendezni, mert csak ez lehet a rendeltetése. Ezeknek az alapelvek­nek a lefektetése és a gyorsvasut kialakítása mellett egyszerre meg­oldást nyernének mindazok a pro­blémák, amelyek a perifériális és a pestkörnyéki közlekedés lebonyolí­tása körül mutatkoznak. A gyors­vasut nagy 'Sebességgel bonyolít­hatná le ezt a perifériális közleke­dést Délivasut—Kelenföld—Pester­zsébet — Kispest — Kőbánya—Sasha­lom—Rákosszentmihály—Pestújhely —Rákospalota—Újpest— Óbuda—Dé­livasut körforgalom alakjában. Ezt a vonalat, amelynek a hossza 30 ki­lométer volna, egy óra alatt futhat­ná be a vonat. Petrovácz Gyula közölte még az Uj Budapest munkatársával, hogy ezeket a szempontokat feltétlenül ér­vényesíteni fogják azokon a tárgya­lásokon, amelyek az említett kérdé­sek rendezésére lesznek hivatottak. FOTÓCIKKEK SZAKÁL GÉZA SZAKŰZ LÉTÉBEN BUDAPEST, V., DOBOTT YA-UTCA 1. SZ. AMATŐRFELVÉLELEK KIDOLGOZÁSA GÉPEK KELLÉKEK KIDOLGOZÁSOK LEICA SPECIÁLIS SZAK ÜZLETE Városházi notesz SIPŐCZ POLGÁRMESTER tíz­napos lauraniai üdüléséből hazaér­kezett és csütörtökön átvette hiva­talát. A polgármesternek szemmel- láthatóan jót tett az üdülés, úgy, hogy most már végleg kihe­verte a téli kulcscsonttörés kompli­kációit. A polgármester elsőnek az alpolgármestereket fogadta, akik jelentést lettek neki a távolléte alatt történt fontosabb események­ről. * A HIVATALOS LAP SZERDAI SZÁMA közli, hogy a kormányzó J oanovich Pál nyug. miniszter- elnökségi állomtitkárt élethossziglan a felsőház tagjává nevezte ki. Egy régi m élt ói n y t al an s á- g ot tesz jóvá egyetlen tollvonással a kormányzói kegy, amelyet külön­ben a pénteki minisztertanács után Gömbös miniszterelnök már sie­tett közölni Wolf f Károllyal, a Keresztény Községi Párt elnökével. A legutóbbi felsőházi tagválasztás alkalmával történt, hogy felfor­dulással fenyegetett a vá­rosháza politikai helyzete, mert az egyik fővárosi felsőházi tagsági helyen nem tudott meg­osztozni a két többségi várt. Mind­annyiunk szeretett Pali bácsi­jának a politikai életben tel­jesen szokatlan nemes gesztusán múlt, hogy ez a kiszámíthatatlan következményeket magában rejtő esemény nem következett be, Joa- novich ugyanis az őt méltán meg­illető felsőházi tagsági helyről le­mondott G l ii c k stahl Samu ja­vára, akinek, megválasztása révén azután az Egységes Községi Párt igénye teljes kielégítést nyert. A múlt esztendő decemberében tör­tént ez a választás és Pali bácsi már az alkalommal ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy élethossziglani felsőházi taggá nevezik ki. Ami nemcsak erkölcsi, de anyagi szempontból is fontos volt neki: Pali bátyánk évek hosszú sora óta jegyzője a felsőháznak, ez a tisztség tudvalévőén külön honorá­riummal jár. Pali bácsi nemcsak a felsőházi tagságot vesztette el, ha­nem a jegyzői tisztséggel járó fize­tést, sőt azt a vasúti szabadjegyet is, amely a ■felsőházi tagoknak du­kál. Minden tekintetben érthető te­hát, hogy végeredményben Pali bá­csi már kezdte sajnálni a ki­nevezés késlekedése miatt a Glücks- tahl Samu javára hozott önkén­tes, de kissé tulnagy áldo­zatot. Most végre elintéződött az ügy és az U j Budapest sietett, hogy el­sőnek gratuláljon telefonon Pali bácsinak, aki különben gyomormér­gezéssel hetekig feküdt b e te - gén és csak a legutóbbi napokban engedték meg orvosai az ágy el­hagyását. Kétségtelen, hogy a felső­ház legközelebbi ülésén ö r ö m m c l és lelkesedéssel fogják tagtársai üdvözölni az ál­lamtitkár lírát, akinek nemesveretü úri egyénisége, nagy közjogi tudása, érett bölcsessége nemcsak a fővá­rosnak, de a, felsőháznak is egyik legnagyobb értéke. * A FŐVÁROSI ALKALMAZOT­TAK KENESE1 ÜDÜLŐTELEPE zsúfolásig telve volt a húsvéti ün­nepeken. Ugyannyira, hogy nemcsak az uj szálló minden szobája volt el­foglalva, hanem a, régi, kályhafü- tésü hotelt is ki kellett nyitni, sőt még a kerti kis házra is jutott lakó G ár dón y i szerkesztő és felesége személyében. Kenésén töltötte az ünnepeket Borvendég Ferenc alpolgármes­ter és családja, Lob may er Jenő dr. kormányfőtanácsos, nyug. ta­nácsnok és családja, S zent mik­ló s i és F l a x m a y e r tanács­jegyzők, Unger Ferenc főjegyző, az ut- és csatornaépítési ügyosztály jogi alosztályának vezetője, Szlo- v ái k Pál dr. tanácsnok, U her Ká­roly miniszteri tanácsos, Czéh István műszaki főtanácsos, Nyú­lás zi János dr. kormány főtaná­csos, a Tébe igazgatója, Lénárt Zoltán, Zalka Ödön dr., J e Ili - n e k Sándor dr., F r e y Ernő dr., Laub László dr. fővárosi közkór­házi főorvosok, Hegedűs Gyula számvevőségi főtanácsos, P au er Károly dr. tiszti orvos, C zakó Elemér dr. államtitkár, az egyetemi nyomda igazgatója. A törvényható­sági bizottság részéről a jobboldal Lázár Ferenc dr. felsőházi taggal volt csupán képviselve, a balolda­liak közül Kenésén töltötték az ün­nepeket Glück stahl Samu, Ha j du Marcel és Kabakovits József. A képviselőházat Farkas István szociáldemokrata képviselő reprezentálta Kenésén, a kerületi ta­nácsnokok részéről pedig Bu- c sánszky Bertalan, Kőbánya ér­demes elöljárója volt ott. A fentieken kívül Kertesén töltöt­ték az ünnepeket Scheitz László dr. adjunktus, Titsch Sándor dr. miniszteri tanácsos, Z a hl er Emil dr. kerületi orvos, Kordély-Ko- vátcs Béla nyug. műszaki főtaná­csos, V i ct or Ágoston dr. kerületi orvos, S zählender Lajos dr. tankerületi főigazgató, Erhardt Sándor pénztári aligazgató, Patz Sándor dr. Beszkárt-igazgató, T r i- b u s 2 Gábor dr. budapesti tábla- biró és sokan mások. * LELKE MŰVÉSZI HITVALLÁ­SÁBÓL tett tanúbizonyságot Li­ber alpolgármester abban a gyö­nyörű beszédben, amelyet Hege- d ü s Gyula, a kiváló művész szob­rának leleplezése alkalmával mon­dott: — Egy nagy közönség nevében szólok — mondotta többek között Liber alpolgármester — amely való­ban az egész város népét öleli ma­gába, mert hiszen Hegedűs Gyula nem azok közé tartozott, akiknek a művészete csak a válogatottaknak, a keveseknek szól, hanem mindenki­nek, aki egyszer a színház megkapó világába eljutott. Csodálatos vará­zsa az ő meg jelenítő művészete ere­jének, hogy most, a insszagondolás fényében, az örökkévalóságnak szánt szavak nagyrésze elveszett az emlé­kezetből, de ott áll kitörülhetetle- nül az embernek, a színésznek a múlandó alkotása. Nem emlékezünk arra, hogy ez vagy az a színpadi alak miről beszélt, mit mondott, — de azok közül nem egy volt olyan, hogy lényére, valójára, magára a színész-alkotta egyénre mindig tisz­tán emlékezünk. — íme, — fejezte be meghatott hangon beszédét Liber Endre — szobrot kapott egy nagy magyar színész, a szónak mestere és taní­tója. És én átveszem ezt a, szobrot, hogy legyen ébrentartója az emlé­kezésnek és a mi kegyeletes emlé­kezésünk őrizze meg azt az utókor számára, A pillanat munkása volt, amit alkotott, a futó időbe szórta, de amit elszórt, az mégsem veszett el a pillanattal, mert ragaszkodó, hálás, hü közönség gyűjtötte össze a lelkében és gazdagodott általa. S az a kincs, amelyet bőke­zűen másoknak adnak, az marad meg a legjobban, m ért azt sokan őrzik. * ELMÚLTAK A HÚSVÉTI SZENT ÜNNEPEK és újra megkezdődtek a Kemény legények összejövetelei a Debrecen- szálló különtermében. A hétfői vacsorán a bajtársak legna­gyobb része megjelent, jókedv, vi­Beretvás päszfiils f^s ene»

Next

/
Oldalképek
Tartalom