Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-03-04 / 9. szám
9 U7 BUDAPEST 1933 március 4. tási gyakornoki állások betöltésére. Mielőtt azonban a pályázatot kiírnák, el kell dönteni. hogy hány fogalmazói, hány' mérnöki, hány adóhivatali, hány adószámviteli gyakornoki állást szervez a főváros. Liber alpolgármesternek ez a nyilatkozata egyrészt kimerítő képet nyújt a. főváros lakosságának szociális helyzetéről, másrészt megjelöli a városházi adminisztráció legközelebbi feladatait. A nyilatkozatból megállapítható, hogy a városházi adminisztráció élén Liber Endre alpolgármester személyében melegszívű, felelősségérzettől áthatott ember áll. Ágoston Géza emlékezete Csorna Kálmán melegiiang-u cikke a Jog- tudományi Közlönyben — Az Uj Budapest tudósítójától — Ágoston Gézának, az árvaszék tragikus körülmények között elhunyt kitűnő elnökének emlékezete tovább él nemcsak az árvaszék, hanem a jogászközönség’ körében is, amely méltán övezte tisztelettel és szeretettel a budapesti árvaszék nagytudásu vezetőjét, A koszorúnak, amelyet a magyar jogászvilág Ágoston Géza süppedő »irháiméra helyez, ékes virága egy megemlékezés az egyik legelőkelőbb jogi lap, a Jogtudományi Közlöny hasábjain. ^ Ezt. __ a meg’emlékezést Csorna Kálmán dr., az árvaszék első elnökhelyettese irta, klasszikus tömörséggel és mégis a legkisebb részletekre is kiterjedve vetve papírra a nagy elnök alakját. Érdemesnek és értékesnek tartjuk, hogy ez az emlékezés ne csak a legrégibb magyar jogi újság, a hatvannyolc éves Jogtudományi Közlönyben, .hanem az Uj Budapest hasábjain is napvilágot lásson és ez okból a cikket írója engedelmével teljes terjedelmében közöljük: Not measures, but me ii. Nem a betű béklyójába vert jogszabály, hanem az emberek rátermettsége szabja meg az intézmények életképességét. Talán egy intézményünkre sem alkalmazható ez az aranyigazság annyira, mint éppen a magyar speciális gyámhatóságra, az árvaszókre. Mert lehetnek vélemények pro és kontra az intézmény létjogosultságáról, működéséről és eredményeiről, egy azonban bizonyos, az, hogy Budapest székesfőváros árvaszéke egész eddigi életműködése folyamán meg tudott őrizni egy olyan emelkedett színvonalat, amely az országban mint c o m m u n i s o p i n i o é 1 s amelyet kétségkívül rátermett vezetőinek köszönhet. Szilárd alapjait rakta le már a fejlődésnek az árvaszék néhai nagynevű elnöke, S i p ő e z László, aki nemcsak törvénymagyarázó és törvényszerkesztö jogtudós, nemcsak gyakorlati és sze- rencséskezü adminisztrátor, de korát megelőzve, szociális érzéssel telitett szociálpolitikus is volt. Az árvaszék szociális hivatása azután még erőteljesebb hangsúlyozást nyert M e 1 1 y Béla elnöksége idejében, amikor is Ágoston Géza, árvaszéki jegyző javasolta a külön gyermek- védelmi osztály megalkotását, dolgozta k> annak munkaprogrammját, és mint e külön osztály vezetője, megvalósitotta a házasságon kívül született gyermekek fokozott jogvédelmét és a bűnöző, illetve <É J Hassttos tudni mindazoknak, kik az ártalmatlan és tisztán természetes hashajtó ásványvizek iránt nagyobb bizalommal viseltetnek, hogy y Schmidthauer Igmándi keserűvize hatékony forrás-sókban egész Európa leggazdagabb ily nemű ásványvize. Rendszerint már kisadag: M vagy -/2 pohár elegendő, miáltal a nagyobb mennyiségek fogyasztása feleslegessé válik, tehát gazdaságilag ia viszonylag a legolcsóbb. züllésnek indult gyermekek hatósági védelmét. A tanácsköztársaság romboló uralma a székesfőváros árvaszékét sem kímélte meg. Nemcsak személyi téren, de az anyagi jogszabályok, az ügyintézés és főleg a régi hagyományos szellem átalakítása tekintetében kíséreltek meg mélyreható változtatásokat. Amikor Ágoston Gézát 1920 október 7-én az árvaszék elnökévé megválasztották, legfőbb feladata lett az árvaszék régi rendjének helyreállítása, a múltból átmentett szellemi és anyagi értékek biztosítása és annak a hagyományos szellemnek felélesztése, amelyet élete- fogyásáig bálványozott ideáljától, Si- pőcz Lászlótól, örökségképpen vett át. És mindezeknek a feladatoknak megoldása sikerrel is járt. Még két kiemelkedő ténykedés fűződik ezenkívül Ágoston Géza nevéhez, amelyet a székesfővárosi árvaszék nívójának továbbfejlesztése érdekében fejtett ki. Az egyik az 1923. évi szervezeti reformmal kapcsolatos, amikor is a testületi intézkedés megszüntetése mellett az egyéni intézkedés életbeléptetését tapintatosan, gyakorlati érzékkel, minden zökkenés nélkül vitte keresztül, a másik az árvaszéki ügyintézésnek és kezelésnek a korszel le m követelte rációBeretvás pasztilla fejfájás ellen n a 1 i z á 1 á s a. Ezt a munkát önként, saját kezdeményezésből vállalta és helyes megérzéssel még a múlt év végén befejezte, ami által az árvaszéket uj feladatok elvégzésére is képessé tette. Ha megfontoljuk, hogy mindezt a her- kulesi munkát Ágoston elnök az ország és a főváros lcgboldog- t a 1 a n a b b korszakában lankadatlan hévvel, hittel és meggyőződéssel végezte, hogy továbbá egy minden tekintetben konszolidált hivatalt hagyott hátra, amelynek nívóját, munkaképességét és készségét nemcsak fenntartani, de emelni is képes volt, úgy elmondhatjuk, hogy Ágoston Géza, Budapest székesfőváros árvaszékének kiváló elnöke, nem élt hiába. Emlékét arany betűkkel fogjak beírni a székesfővárosi árvaszék történetébe. Ifj. HALASZ HUBERT építési vállalkozó VASSZÁDFAL KÖLCSÖNZŐ BUDAPEST, VII., ARÉNA-UT 70 TELEFON: 39-0-50 tzemieao, mmiiraa a temeoiezesi cikbb a«**.** üzem; Boost, l„ Uggm&nyosHL 1 froda: L Beiiörtfiegy-otca 11. automata 817-12. Városházi notesz S1PÖCZ POLGÁRMESTER, aki — mint már jelentettük — átvette hivatala vezetését, pénteken megjelent a közgyűlésen i s. A törvényhatóság minden pártja meleg szeretettel köszöntötte a polgármestert felgyógyulása alkalmából, kifejezvén szerencsekivánatai- kat. Az elnöki emelvényre lépő polgármestert a közgyűlés lelkesen megéljenezte. Sipőcz polgármester különben a kora reggeltől a késő esti órákig szinte megszakítás nélkül végzi hivatalos teendőit: küldöttségeket fogad, üléseken és értekezleteken elnököl, a minisztériumokban tárgyal egyes fontos ügyekben. Nagy elfoglaltsága lehetetlenné teszi, hogy amint tervezte, néhány hétre üdülési szabadságra menjen. * GALLINA TANÁCSNOK ÁLLAPOTA örvendetesen javul. A hét elején ugyan kisebb fájdalmakról panaszkodott a tanácsnok, orvosai azonban ezt a hosszú fekvéssel hozzák összefüggésbe. Legújabban arról van szó, hogy Gallina, amint a kórházból kikerül, néhány hetet Abbáziában töltsön el. * A KÖZGYŰLÉSEK: RENDESEK ÉS RENDKÍVÜLIEK — csöndben és rendben folynak le. A pénteki rendkívüli közgyűlés nagyobb emóció nélkül végződött, a keddi is hamar elintéződött volna, de ára- dásszerüen öntötte el a termet az interpellációk tömege. A hadirokkantak különféle szervezetei éppen a közgyűlési termet választották ki arra, hogy előadják sérelmeiket — egymással szemben. Tulélénk élet a büffékben sem volt, hamarosan lecsavarták a hatalmas csillárokat és a bizottsági tag urak — üzem pártiak és üzemellenesek egyaránt — hónuk alatt a kis büffé-csomag- gal, hamarosan hazatértek... ÉRTÉKES LEVELET KAPOTT az elmúlt héten Csorna Kálmán dr., az árvaszék elnökhelyettese. S er édi Jusztinián bíboros hercegprímás, esztergomi érsek irta hozzá ezt a levelet, mint az Actio Catho- lica országos elnöke. A primási levél közli Csorna Kálmánnal, hogy a nagyméltóságu püspöki kar elmúlt évi őszi konferenciáján hozott határozatához képest Krisztus Királyságának ünnepén megindította az Actio Catho- licát, hogy a hitélet mélyítésével öntudatositásával fellendítse Krisztus országát hazánkban. Az Actio Catholica országos elnöksége a maga hatáskörét egyelőre ö t szakosztály tevékenységében gyakorolja. A szakosztályok élén egy-egy ügyvezető alelnök áll, akiket munkájukban tanácsosok t ám o g at n ok. A bíboros hercegprímás Csorna Kálmánt, a szociális és karitatív szakosztály ügyvezető alelnökének előterjesztése alapján a szakosztály tanácsa- sáv á nevezte ki. Csorna elnökhelyettes a hercegprímáshoz intézett hódoló levélben köszönte meg a kitüntető kinevezést, amely valóban méltó elismerése a magas egyházi helyről is az ő nagyértékü és magas színvonalú működésének. EGÉSZEN KÜLÖNLEGES szeretettel és tisztelettel ünnepelik K i-, rály Kálmánt tanácsnokká választása alkalmából, bizonyságául annak, hogy az ő kivételes tehetsége valóban megérdemeli a feléje irányult közbizalmat. Az ügyosztály személyzete Viol a műszaki főtanácsos, a tanácsnok állandó helyettesének vezetésével testületileg köszöntötte Király Kálmánt megválasztása alkalmából. Az összes kerületi mér nőit ö k testületileg jelentek meg Király tanácsnok előtt, hogy őt kö- szönlsék, a főváros egész m üs z aki tisztviselői kara pedig csütörtökön este vacsorát rendezett az ünnepelt tiszteletére a Britannia- szállóban. A keménylegények társaságává k régi kedves tagja Király Kálmán. A hétfő esti vacsorán, amelyre az uj tanácsnok tiszteletére közel száz keménylegény gyűlt össze, B e dn ár z Róbert köszöntötte lelkes szavakkal az uj tanácsnokot. — Király Kálmán — mondotta általános éljenzés közepette Bed- nárz — több mint két esztendeig vezette mint műszaki főtanácsos az ut- és csatornaépítési ügyosztályt. Ezalatt az idő alatt sikerült bebizonyítania, hogy valóban minden tekintetben méltó és rátermett a tanácsnoki pozícióra. A törvényhatósági tanács szinte teljes egyhangúsággal feléje fordult bizalma bizonyíték arra, hogy a mi kedves keménylegény bajtársunk a maga különleges mérnöki tudásában egyike a legkiválóbbaknak! Király Kálmán meghatottan köszönte meg a lelkes ünneplést és Bednárz prelátus meleghangú beszédét. Az ország összes mérnöktest ül et e i levélileg köszöntötték tanácsnokká való választása alkalmából Király Kálmánt. Belicska nyug. miniszter aláírásával külön levélben köszöntötte Király Kálmánt, az utak patrónusát az A u t o- mbbil Klub. A belügyminisztérium városi főosztályának vezetői: T at ic s államtitkár és .1 and a miniszteri tanácsos szives levélben üdvözölték az uj tanácsnokot. * BALATONKENESE változatlanul az influenzából felgyógyult tanácsnokok üdülőhelye. Alighogy hazatértek N érnél h y és B ód y tanácsnokok, máris uj influenzás tanácsnok-vendége akadt Kenésének: S z e n d y Károly, aki makacs és nehéz influenzájából felgyógyulva, tiz-tizennégy napot szándékozik a kedves és nyugalmas üdülőtelepen eltölteni. * r ILLUSZTRIS TÁRSASÁG UTAZOTT EL vasárnap délután a Nyugati pályaudvorról a prágai gyorssal. A főváros pénzügyminisztere: L am ott e Károly dr., a főváros igazságügyminisztere: S ze- methy Károly dr. és a fővaros bankvezére. Remény i- S eh n eile r Lajos dr. mentek Éer- linbe, hogy ott a főváros külföldi adósságai tárgyában folytassanak tárgyalásokat. A tárgyalások döntő jelentőségükre való tekintettel hosszuaknak Ígérkeznek: a három fővárosi vezérférfiut március tizediké előtt nem is várják, haza Budapestre. KOV ÁCSHÁZY TANÁCSNOKNAK, a városgazdasági ügyosztály agilis vezetőjének változatlan szív szerelme a bécsi iroda. Nemrégiben adtmik hirt a bécsi idegenforgalmi iroda első esztendejéről, amely teljes mértékben igazolta a tanácsnok koncepciózus és gyakorlatias elgondolását és bebizonyította, hogy az iroda nagyszerű propagandamunkája megsokszorozta a Budapestre jövő külföldiek számát. Kovácsházy tanácsnoknak a polgármesterhez intézett ezen jelentése most külön lenyomatban kerül a hazai idegenforgalmi érdekeltségek elé. Gyönyörű fotomontázs díszíti a jelentés fedőlapját: a bécsi iroda képe, a boríték hátsó oldalán pedig a már szinte jelképpé vált nyilas plakát idézi emlékezetünkbe, hogy Bécstől Budapestig az ut autón mindössze négy és fél órába, repülőgépen másfél órába tart: tehát mindenképpen megéri a Bécset meglátogató külföldieknek, hogy meglátogassák a magyar fővárost.