Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-12-16 / 50. szám
1938 december 16 UJ BUDAPEST 3 A Keresztény Községi Párt Budapest-iürdöváros megvalósításáért Petrovácz Gyula a fürdőváros-akció háromirányu célkitűzésének idegenforgalmi és városfejlesztési jelentőségéről — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros tanácsa legutóbb úgy határozott, hogv Pogány Móric míi- épitészt és Hültl Dezső műegyetemi tanárt pályaterv benyújtására szólítja fel a Rudas-fürdőnek magán- szanatóriummá való átépítése iigyé- ben. Az eredeti polgármesteri előterjesztés ufry szólt, hogy a főváros Pogány Móriénak ad megbízást a terv elkészítésére. Az uj határozat főként Petrovácz Ovula érvelésének a hatása alatt jött létre. Azzal, ho.<ry a tanács konkrét építési tervek kidolgozására adctt megbízást, hatalmas léoéssel haladt előre a Rudas-probléma megoldásának az ügye. Ttt most már nemcsak speciálisan fürdőügyi, hanem egyben építési kérdésről is szó van. Csak a legnagyobb örömmel lehet megállapítani, hogy a fürdőváros-jelleg ki- domboritása a Rudas átépítésére vonatkozó határozattal a legkon- krétebb formában napirendre került. Nagv rés^e van ebben a Keresztény Községi Párt állásfoglalásának, amelv úgy szól. hogy minden rendelkezésre álló eszközzel szorgalmazni kell a fürdőügyi problémák megoldását és ezen keresztül az idegenforgalom fellendítését Petrovácz Gyula akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a Keresztény Községi Párt álláspontját a következőkben fejtette ki az Uj Budapest munkatársa előtt: — Budapest-fiirdőváros kiépítése irányában három akció indult meg és pedig a Keresztény Községi Párt állásfoglalása alapján. Az első akció a Rudas- fürdőnek magánszanatóriummá való átalakítása. Ennek a tervnek a megváló tében nem tudta teljesen kitölteni szabadságidejét. Némethy tanácsnok ezen a héten szabadságon volt. amelyet pasaréti villájában töltött el. * KOV ÁCSHÁZY TANÁCSNOK MONDJA: —- Az idegenforgalmi propaganda terén Budapest a maga ^ csekély anyagi eszközeivel számottevő eredményt csak akkor érhet el, ha uj. mások által még fel nem használt propaganda-lehetőségeket kutatunk és használunk fel. Ezért gondolkodom éjjel-nappal az uj propaganda-lehetőségeken, mert ha mennyiségileg nem versenyezhetünk a külföld sokkal nagyobb anyagi áldozatokkal folytatott propagandájával, ezért a propaganda minőségének megválasztásában kell hatás elérésére törekedni. — Az átvilágított diapozitív képek, vitrinek alkalmazása, a bécsi iroda szervezete, berendezési módja és célkitűzése, a Gyöngyös Bokréta előadásai, a Szent Kristóf plakettek, mind olyan uj formái az idegenforgalmi propagandának, amilyet még Budapest előtt m á- s ok fel nem használtak. Most ismét egy olyan eszközt állítottunk az idegenforgalmi propaganda szolgálatába, amelyet erre a célra még nem értékesítettek. Ez az eszköz a budapesti idegenforgalmi naptár. — Ezt a naptárt a székesfővárosi házinyomdában legnagyobb részben a sikerrel zárult budapesti idegenforgalmi fényképpályázat anyagának felhasználásával nyolcezer példányban nyomtattuk ki és pedig háromezer példányt angol, 2500-at német, 1500-at francia és ezret olasz szöveggel. A naptárak nagyrészét az Idegenforgalmi Hivatal, külföldi utazási irodák idegenforgalmi szempontból számba- jövő előkelő külföldi személyiségek egyéni címére küldjük szét, néhány száz példány pedig kön y v- árusi f or g alomba is kerül. sitását főként azoknak a forrásoknak a feltárása és jövedelmező kihasználása teszi szükségessé, amelyek rádiumtartalmuk révén elsőrangú gyógytényezőt képviselnek. A Rudas eddig csak tisztálkodó jellegű fürdő volt. A gyógy- jelleget csak komoly szállodaintézmény létesítésével lehet biztosítani. Minden luxustól mentesen kell ezt a Rudas-szanatóriumot megépíteni és pedig azért, mert a fényűzés feltételei megtalálhatók a Gellért-szálló- ban. A Gellért az idegenek fürdője, a Rudast a belföldi polgári rétegek számára kell hozzáférhetővé tenni. A Rudas-fürdőt egyébként három részre kell osztani. Van benne egy történelmi értékű és éppen ezért minden körülmények között megóvandó török fürdő, amely a modern higiénikus követelményeknek kevéssé felel meg. Van ott továbbá egy uszoda, amely — ha nem is teljesen sportjellegű, — de betegek gyógyítására nem alkalmas. Lennie kell egy termálfürdőnek, amely férfi és női osztályokra bontva egyesíti magában a kitűnő források gyógytényezőit. A probléma megoldásának a tervét, amely itt felmerül, Bánlaky Géza, a Gellért-fürdő igazgatója már régebben kidolgozta. Ezt a tervet kell alapul vennie annak, aki a Rudas-fürdő magánszanatóriummá való átalakítását megtervezi. Végtelenül fontos e feladat elvégzésénél annak a nagyszerű adottságnak a megfelelő kihasználása, amely a Dunaparton való elhelyezés lehetőségében jelentkezik. Az uj szanatórium szobáinak az ablakai a Dunára néznek és ezzel felbecsülhetetlen értéket fognak képviselni. — A második fürdőügyi akció, amit szintén meginditottnak lehet tekinteni és amely szintén a Keresztény Községi Párt elhatározásán alapszik, — a Gellért-fürdő fedett-uszodájának megépítése. A Hullám-fürdőben csak nyáron talál szórakozást a vendég. Mihelyt rossz idő van, vagy az időjárás hidegebbre fordul, üresen marad ez az egyébként kitünően bevált és hasznothajtó intézmény. Télen és általában kevésbbé kellemes időjárás esetén a Gellértnek nincsen uszodája. Ezt a hiányt pótolja a pálmakertnek fedett uszodává való átalakítása. Ha ezt megépíti a főváros, akkor az idegeneknek az év bármely szakában lehetőségük nyílik fürdési és úszó kedvtelésük kielégítésére. Nem kétséges, hogy ez az uj intézmény is jövedelmező lesz. Már csak azért is szükség van ennek a fedett Gellért-uszodának a megépítésére, mert ezzel fokozni lehet a Gellért rentabilitását. —> A harmadik, ugyancsak a fürdőváros-jelleg kidomboritását célzó akció a Széchényi-fürdőnek szállodai szobákkal való kiegészítése. A Széchenyi-fürdő az ott lévő ártézi forrás révén szintén gyógytényezö, amely nem érvényesülhet, mert nem nyújt lehetőséget a fürdőt igénybevevő betegek elhelyezésére. A Széchényi-für- dőben túlságosan nagyra méretezett igazgatói szobák és egyéb hivatali helyiségek vannak, amelyeket ökonomikus hely gazdálkodással át lehet alakítani szállodai szobákká. így azután a Szé- chényi-fürdőt minden meghűlés veszedelme nélkül vehetik majd igénybe a betegek, mert nem kényszerülnek arra, hogy fürdő után eltávozzanak a messze városrészekbe. — Mind a három akció olyan természetű, hogy megvalósítás esetén erős mértékben javíthatja a főváros fürdő- üzemeinek prosperitását. Már csak azért is sürgősen meg kell kezdeni az említett három fürdőügyi akciónak a lebonyolítását, mert a munkanélküliség enyhítése érdekében uj kenyérkereseti lehetőségeket kell nyújtani. Fontos szempont az is, hogy a fedezet úgyszólván teljesen rendelkezésre áll. A Rudas-fürdőnek magánszanatóriummá való átépítéséhez szükséges összeget, ami 850 ezer pengőt tesz ki, a kereskedelmi miniszter bocsájtja a főváros rendelkezésére. A kereskedelmi miniszter kikötötte, hogy a Rudas-épitkezést legkésőbb március 15-ig meg kell kezdeni, különben nem hajlandó ezt a kölcsönt folyósítani. Ezt a terminust tehát feltétlenül figyelembe kell venni. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy a Rudas-fürdő átépítésére nem irt ki versenytárgyalást a tanács, — pedig nézetem szerint ez lett volna a leghelyesebb és legmegfelelőbb eljárás. A tanács éppen az idő rövidsége miatt bízta meg Pogány Móric műépítészt és Hültl Dezső műegyetemi tanárt a szanatóriummá való átépítés tervének a kidolgozásával, mert mind a ketten tájékozottak ebben a kérdésben. A tanács a két terv közül fogja kiválasztani azt, amelyik a részletes kivitelezés alapjául fog szolgálni. — Ha a tanács döntött arról, hogy melyik tervet fogadja el kivitelezésre, akkor ez a kérdés a különböző szakbizottságok elé kerül, ügy a Rirdas-fürdő- nek magánszanatóriummá való átalakításának az ügye, mint a Gellért-fürdő téli, fedett uszodájának a megépítése, valamint a Széchenyi-fürdőnek szállodai szobákkal való kiegészítése — három szakbizottság foglalkozik ezekkel a kér- tatás céljából. Először a városgazdasági szakbizottsgá foglalkozik ezekkel a kérdésekkel — fürdőügyi vonatkozásban, majd a közegészségügyi szakbizottság teszi meg a maga észrevételeit, mig végül az építészeti megoldást illetően az építésügyi szakbizottság fog a maga véleményének kifejezést adni. E három szakbizottság véleményes javaslatai alapján készíti el azután a polgármes— Az Uj Budapest tudósítójától — Borvendég alpolgármester, aki tudvalévőén a Kálvin-tér rendezésére kiirt pályázat zsűrijének elnöke volt, amidőn a zsűri döntését meghozta, kijelentette, hogy a legközelebbi jövőben a főváros terv- pályázatot ir ki a Gellért-tér rendezésére. Király tanácsnok az ütés csatornaépítési ügyosztály vezetője most állítja össze a tervpályázat adatait, amelyek szerint való- szinüleg még karácsony előtt meghirdeti pályázatát a főváros. A készülő tervpályázatról illetékes helyen a következőket mondották munkatársunknak: — A Gellért-tér rendezésére kiírandó tervpályázatot elsősorban az az általános figyelem indokolja, amellyel tervező építészeink a Kálvin-tér rendezésére kiirt pályázatunkat fogadták. Téves az az állítás, hogy zsákutcában a Kálvin- tér rendezése, mert kétségtelen, hogy a közeljövőben a beérkezett tervek alapján a Beszkárt véleményének nyilvánítása _ után hozzákezdünk a tér rendezéséhez. Az természetes, hogy a rendezés megvalósításánál nem az egyes győztes, vagy nem győztes pályázatokat tekintjük, hanem valamennyi pályázatból leszűrve a figyelemreméltó eredményeket, készítjük el az úgy művészi, mint gyakorlati szempontból leginkább megfelelő végleges tervet. — Ami a Gellért-tér rendezését illeti, erre vonatkozóan a budaiak egy régi óhaját teljesítjük. Általános a panasz, hogy a Gellért-téren a szó szoros értelmében életveszélyes a gyalogközlekedés, annyira összevissza szelik át autók, autóbuszok és villamosok a teret, hogy igen gyakori a közlekedési szerencsétlenség. A rendezésnek elsősorban az a célja, hogy a Gellért-tér gyalogközlekedését szabályozzuk, máKarácsonyi vágyam: m SINGER villamos varrógép LeomesszeDbmeno fizetési Hannviieseit Csekeiy havi reszim Singer varrógép rószv. társ. BUDAPEST II, Corvin-tér 1 VII, Rákóczi-út 18 IV, Semmelweis-u. 14 VII, Rákóczi-út 68 VI, Undrássy-út 33 Vili, Baross-u. 86/88 ter a maga konkrét előterjesztését, amelyről végső fokon a törvényhatósági tanács dönt. Petrovácz Gyula hangsúlyozta még az Uj Budapest munkatársa előtt, hogy a Keresztény Községi Párt nem elégszik meg e három rendkívül fontosnak ítélt fürdőügyi akciónak a megindításával, hanem a legnagyobb eréllyel fogja szorgalmazni mind a három tervnek a megvalósitását. sik célja az. hogy a helyiérdekű végállomásának megfelelő kitelepítésével csökkentsük a Gellért-tér forgalmát. — A HÉV állomás kitelepítését illetően bizonyos megbeszélések már folytak is a Beszkárttal. A terv az, hogy vagy a Horthy Mik- lós-körtérre, vagy még kijebb telepítjük ki a Helyiérdekű végállomását, amely a Fehérvári-ut jelentékeny részéig a közlekedés egységesítése kapcsán úgyis, mint közúti villamosvonal fog szerepelni. Elmondották munkatársunknak a városrendezési ügyosztályban, ahol a tabáni tervpályázat aktája fut, hogy a zsűri szorgalmasan ülésezik, munkálatai annyira előrehaladtak, hogy még karácsony előtt meg lesz a döntés. Kempelen főtanácsos, az ügyosztály vezetője úgy tervezi, hogy az első januári tanácsülésre viszi be a pályázat anyagát, hogy a törvényhatósági tanácsnak a pályázati anyag ismeretében módja legyen a legsürgősebb intézkedések megtételére, a Tabán újjáépítését illetően. Átrendezik a Gellért-teret Tervpályázatot ir ki a főváros — Rövidesen döntenek a tabáni tervpályázat sorsa fölött