Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-10-07 / 40. szám
wjmmmsT 1938 október Sipőcz ünneplése a Belső Lipótvárosi Keresztény Társaskörben- Mindig azt vizsgáltam — mondotta a polgármester — hogy lelkiismeretem tiszta-e? — hangzott Sipőcz Jenő dr. válasza — egyetlen egy alkalommal sem fordult elő, hogy a Vásárpénztár igazgatóságának vagy felügyeíőbizottságának bármelyik tagja bejött volna hozzám azzal a bejelentéssel, hogy a legcsekélyebb mértékű hiba, vagy visszaélés, vagy rendellenesség fordult elő a részvénytársaság üzletvitelében. Természetes, ha errevonatkozóan a legcsekélyebb közlés is tétetett volna, azonnal megtettem volna a szükséges intézkedéseket. Ki határozta el a felszámolást 1 Kétségtelen az is, hogy amikor Borvendég alpolgármester bejelentéséből Sipőcz polgármester arról értesült a múlt év tavaszán, hogy a Vásárpénztár veszteségei túlhaladják az alaptőke felét, előterjesztést készített a törvényhatósági tanács számára abban az irányban, hogy a kereskedelmi törvény 187. paragrafusa értelmében azonnal hivassék össze a Vásárpénztár közgyűlése és azon mondassák ki a részvénytársaság felszámolása. Jellemző, hogy ezt az előterjesztést a polgármesternek annyira titokban kellett elkészítenie, hogy a Vásárpénztár vezetősége is csak a lapokból értesült a polgármesteri előterjesztésről, mert ha nem igy járt volna el a polgármester, megindult volna a protekció-áradat, amely igy befejezett tények elé állítva nem volt abban a helyzetben, hogy a Vásárpénztár további fennmaradását kiforszirozza. Ismételten megállapítjuk: a Vásárpénztár veszteségeiért, ügykezeléséért, esetleges bűneiért törvényesen felelős az igazgatóság, a vezetőség, a felügyelőbizottság! Ezt_ az alapvető tételt semmiféle politikai mesterkedéssel, az ügyek mellékvágányra való terelésével elhomályosítani nem lehet és nem szabad. A célozgatásokra és gyanúsításokra rövidesen csattanós feleletet fog adni a királyi ügyészség beavatkozása! Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Telefon: 48-1-32. Városházi notesz KEDDEN A TÖRVÉNYHATÓSÁGI TANÁCS ÜLÉSÉVEL végérvényesen és visszavonhatatlanul megindult a városházi szezon. A tanácstag urak, miközben barátságosan kezeltek egymással, őszinte melegséggel érdeklődve a nyaralás és az egészségi állapot iránt, azon gondolkoztak, hogy a legutóbbi négy hónap alatt rn ennyire megváltozott minden a városházán és a legközelebbi négy hónap alatt mennyire fog még mindig jobban minden megváltozni! A Vásárpénztár ügye állt a tanácsülés tárgysorozatának középpontjában és természetes, hogy ez a gyújtó téma alaposan lángra is lobbantotta a szenvedélyeket, amelyek hosszú idő óta parázslóitok a hamu alatt a lelkek mélyén. Izgatott gesztikulálások, harsány közbekiáltások, szenvedélytől fűtött indulat-kitörések, hol sápadt, hol vérvörös arcok voltak külsőségei a keddi tanácsülésnek, amely annyira hangos volt. hogy nem egyszer túl az előszobán, a délutáni csöndbe borult boltíves városházi folyosóra is kihangzott az izgatott szóváltás. * A TÉMA FORRÓSÁGA nem adott időt az uraknak arra, hogy amiképpen az a kevésbbé izgalmas tanácsüléseken szokásos, előszoba- szegletekben, büféasztaloknál, társalgók bőrfoteléiben szőjjék az apró kis diplomáciai hálókat, amelyeknek szövevényes komplikációja a várospolitikai élet. A kis mesterkedések, diplomatikus taktikai mozdulatok korszaka lejárt. Mindenki érezte a keddi tanácsülésben, ta— Az Uj Budapest tudósítójától — A Belső Lipótvárosi Keresztény Társaskör szerdán tartotta évadnyitó vacsoráját, amelyen megjelent Sipőcz polgármester, Liber alpolgármester, Wolff Károly, Csilléry András, számos tanácsnok és fővárosi főtisztviselő, köztük Holzspach Ödön dr. V. kerületi elöljáró. Lázár Ferenc dr. felsőházi tag, a kör elnöke üdvözölte a nagyszámban megjelent előkelő közönséget. Beszédében rátért a Keresztény Községi Pártról az utóbbi napokban terjesztett bomlási hírekre, ragaszkodásáról biztosítva Wolff Károlyt, aki nagyhatású beszédben válaszolt. — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt a nyári szünet utáni első pártértekezletén az ismeretes reverzális ügyben Joanovich Pál felsőházi tag az alábbi határozati javaslatot terjesztette be: Mondja ki a párt, hogy miután nemcsak formális reverzálisokat adtak tagjai, hanem a párt mellé becsületszavukkal is kötötték magukat, a reverzálisokat továbbra is kötelezőnek tartják, mert úgy érzik, hogy az adott szó szentsége a bírósági ítéletnél is erősebb kötelezettség, amely alól feloldást csak a párt vagy a mandátum megszűnése adhat. A Keresztény Községi Párt tagnácstag és újságíró egyaránt, hogy a levegőben pattogó villamos szikrák titokzatos energiája más, mint egy nyári zápor hírnöke: vészes és döntő viharokról van itt szó, amelyek során a felfejlett harcsorok ölni és pusztítani akarnak. Másokat — esetleg önmagukat... * AZOK A SUTTOGÁSOK ÉS TALÁLGATÁSOK, amelyek a legutóbbi miniszterelnöki audienciák körül folynak, egyre szélesebb folyammá hömpölyögnek a felgyújtott fantáziákban. Titoktartás ide, titoktartás oda: szinte bizonyossággal mesélik a városházi folyosón az egyes audienciák lefolyását, kitől mit és miért kérdezett a miniszterelnök, kik azok, akiknek meghallgatása kommünikékkel beharangozottan a nyilvánosság előtt folyt le, és kik azok, akik olyképpen fejtik ki véleményüket a miniszterelnöknek a városházi helyzetről, hogy senkisem tud róluk: csak maga a miniszterelnök és a szóbanforgó úriemberek. Mért tévedés azt hinni, hogy a miniszterelnök által, aki a legteljesebb figyelemmel és tájékozottsággal akarja megoldani a megoldhatatlannak látszó gordiusi problémát, csak a fórumon mo z- g ó fővezérek és alvezérek hallgattatnak meg. Olyan férfiak is el tudják juttatni a maguk sok esetben érdekes és fontos véleményüket Gömbös Gyula elé, akiknek neve nem szerepel az estilapok politikai krónikáiban. Bizonyos, hogy a miniszterelnök, ha meghozza döntését a városházi politika jövőjét illetően, informálva lesz olyanok által is, akik pártérdekek és párt szempontok mellőzésével tudták a maA kör tagjai nagy ünneplésben részesítették Sipőcz polgármestert, aki árról beszélt, hogy sokszor volt már csúnya és aljas támadásokban része, de mindig csak azt vizsgálta, vájjon lelkiismerete tiszta-e. A vezetőket lehet kritizálni — mondotta — de a katonákat, akik a keresztény nemzeti gondolat mellett kitartanak, nem. Csilléry András arra mutat rá, hogy a keresztény pártnak legfeljebb azt lehet hibájául felróni, hogy eddig túl türelmes volt és kesztyűs kézzel nyúlt a dolgokhoz. A megjelent előkelő közönség a késő éjjeli órákig a leglelkesebb hangulatban maradt együtt. jai kijelentik, hogy a párt programjához, a keresztény nemzeti gondolat megvalósításához változatlan hűséggel ragaszkodnak és haladnak a keresztény gondolat gyakorlati megvalósításának eddig is követett utján. Minden külső rosszindulatú megbontást kísérlettel szemben zárt egységként rendületlenül haladnak tovább annál is inkább, mert az ettől való eltérés a keresztény eszme elárulását és ókeresztény tömegek bizalmával való rut visszaélést jelentené. A párt a beterjesztett határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, párthatározattá emelte és pártkérdéssé tette. guk elgondolását illetékes helyen kifejezésre juttatni. Hogy kik ezek az urak? Erről nincs jogunk nyilatkozni e vonal fölött sem, mégkevésbbé a vonal alatt. Az események azonban rövidesen meg fogják mutatni, hogy nem olyan biztonságosak egyes fedezékek, amelyek kívülről a haditechnika szigorú szem előtt tartásával srapnelt- és gránátmenteseknek látszanak... * A VÁROSHÁZA ADMINISZTRÁCIÓJÁBAN mindezek dacára folyik a nyugodt, mindennapi élet. A folyó aktákat változatlan buzgalommal intézik a tisztviselők, akiket nem túlzottan érdekel a felettük folyó csetepaté. A tisztviselőtársadalmat valóban nem is érintik ezek a pártvillongások, sokkal jobban érdekli őket: lesznek-e és mikor nyugdijbamenések és ennek kapcsán a jól megérdemelt előléptetések be fognak-e következni? Egyre jobban közeledik a dátum, amikor a kerületi tanácsnoki karban elintéződnek a függőben levő nyugdíjazási kérdések. Guth Ferenc dr., a Víziváros elöljárója már beadta nyugdíjazás iránti kérvényét: S zent e Miklós, a kerületi elöljárói kar doyenje és Tatár Béla dr. ügyében hivatalból indítja meg az elnöki ügyosztály a nyugdíjazási eljárást a legközelebbi hetekben. Arra vonatkozóan, hogy Vájná tanácsnok nyugdíjba megy-e még az ősz folyamán, eltérők a vélemények. Vájná csak a jövő év januárjában tölti be hatvanadik életévét: addig mindenesetre jogosult a szolgálatban megmaradni. Ugyan szó van arról is, hogy V aj na Edét egy esztendőre visszatartják a szolgá„HEÜMUSIN“ a legjobb házi mángorló magyar mosd as Fertőtlenítő g Telefon: 62—5—23 dpgyar Rt. szemm DILLON WEINGRU IBER VÁROSI! GET NAPONTA © KATONAZI •NE Küzafi gőz- és moSorftsngerlésf I «uiWOLFF EHNŐ BHdapest-£íeEenf6i3, KeleiUCJat-ot s. sz. j IBreCnyclm s WOLFFEKIL ToL t Láe.yicáapo» 1S-S2 ’ magyar moamagár Budapest, V., Hollá Telefon: 17-9-3S Készít: müfából koporsókat a 1 legdíszesebb kivitelben, mi ipaTmiivészeti tárgyakat. Mi ból kozmetikai tégelyeket, re mutálcákat, lapokat, baba- porcellángyártás, W. C. ülőkéi rabból egyszerű és többszín kivitelben. ■ugyár n-u. 3 egszebb és ipari és márvány- tlám hals hideg- egy dali luxusÍkrAjl gyula KtruuMnum síremlék SUttSSP*" latban, azon a címen, hogy őnélküle nem oldható meg a vásárpénztári probléma. Arról is szó van, hogy az egyik, úgy rangban, mint szolgálati időben legidősebb főjegyző, aki az egyik kerületi elöljáróságon teljesít szolgálatot, a közeli hetekben szintén nyugdíjba megy. A nyugdíjazási kérvény egyelőre azonban effektive még nincs beadva. * HÁROM, ESETLEG NÉGY TANÁCSNOKI ÉS NÉGY. ESETLEG ÖT FŐJEGYZŐI ÁLLÁS ürül meg ily körülmények között még november havában.. Érdekes, hogy a városi közvéleményben, ami nagy ritkaság, már teljesen kialakult a helyzetkép, mindenki tudja, kik lesznek az uj tanácsnokok és részben az uj főjegyzők is. Az uj tanácsnokok első csoportja immár kétségtelenül Farkas Ákos dr., Mór v ay Endre dr., B ab a r- czy István dr. és Felkai Ferenc dr. főjegyző. Szó van azonban arról is, hogy rövidesen kerület élére kerüljenek vezetői rangban Go sz- leth Ernő dr., Schmáderer Oszkár dr., T hordái Lajos dr., Haidekker János dr., Farkas Lajos dr., B at ti a y Imre, W irn- hardt Ágoston, sőt a fiatalabb főjegyzők közül Vigyázó Géza és P er tik Béla is kerületre törekednek. Uj főjegyzők lesznek Bär ti Tivadar, Szvoboda K. Endre, R o s- t a János, Garancsy László, H ü- g e l Jenő, de bizonyos, hogy az elsők között lesz Horony-Pálffy Aurél és B eliczay Imre is. Erős pártja van Remete Viktornak, aki korra a legidősebb főjegyzők közé tartozik, nemkülönben Komoly ay Rezsőnek, aki a költségvetések népszerű és agilis referense. ft.UUM!7/lt HL CALDERONI ÉS TÁRSA láfszerészeh Budapest, V., Vörösmarty-tér 1. Telelőn: AUt. 811-48. S zemüvegek, orrcsiptetők, lor- gnettek, színházi- és verseny- látcsövek a legjobb kivitelben. FénuKépészeíI cfhheh. A Székesfővárosi Segltőalap szállítója. A reverzális-kérdés a kereszténypártban Zárt egységként halad a párt a kereszténygondolat megvalósitása utján