Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-06-03 / 22. szám
1933 junius 3. UJBUMIESr marnom 3 Ultiig egy iparos eljut odáig... A régi tisztes kövező-ipart anyagi romlásba dönti a hitelezéses inségmunka, amely csak a karteleknek és bankoknak kedvez — Az Uj Budapest tudósítójától. — Itt van már junius és a régi kő vezőmesterek még mindig- munka nélkül állanak, de immáron csaknem az emlékezetes bankzárlat óta. Mindennek az oka a munkaliiány, azaz dehogyis, munka van elég bőven, csak nem azoknak, akik évtize deken át szorgalmas és gondos mun bájukkal úgyszólván kövenként rak fák össze gyönyörű fővárosunk európai viszonylatban is első helyen álló kövezeteit. Nem ezek a kis- és közép-iparosok dolgoznak most az utcákon, kiknek neveit megszokta a pesti publikum. Ma már hiányoznak az utcákról ezen cégek neveit viselő utelzáró táblák, elkeritő korlátok, munkabódék. A régi kövezőmesteri cégek kezéből kicsavarták a kalapácsot a kartelek és a bankok. Hiába beadványozik, tárgyal, gyülésezik az Ipartestület és az Országos Szövetség, hiába akad egy-két hagyományt és jó munkát szerető városházi tisztviselő, vagy városatya, aki felemeli szavát ezen nagymultu be csiiletes ipar érdekében, mindez sajnos csak pusztába elhangzott szó marad. Nem jut a jajkiáltás az illetékesek fülébe, vagy nem hallják, vágj) talán nem is akarják. Szinte hihetetlen, hogy 1933-ban mikor minden foglalkozási ágat, társadalmi osztályt, szinte kormány hatalommal tömörítenék mindenféle szervezetekbe, mikor mindenkit védeni igyekeznek a gazdasági válság romboló hullámai elől, éppen csak erről az iparról feledkeznek meg mindig. A kisgazdát védik bolettá- val, moratóriummal, kamatmérsékléssel és még ezer és egy féle kedvezménnyel, a gyáripar kariéiban van, védvámokat, szubvenciókat kap, bent ül a törvényhozásban. A bankoknál, kő- és egyéb bányáknál, cementgyáraknál mind hasonló és közismerten ugyanez a helyzet. A WIHART FERENC építész és építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. 5/b Telefon: 96-9-OS. kapubejáratának vitrinjeit. A Severin T e s ar üvegező cég kitűnő alkalmazottja, mint arról Zilahi Dezső idegenforgalmi igazgatónak a. polgármesterhez intézett 942611933. számú jelentése tanúskodik, nem tudott ellent állni a g y ö- n y ö r ü képnek és a filléres vonattal Budapestre jött. Innen irt azután egy képeslapot a bécsi iroda igazgatójának, L u x Vilmosnak, az elragadtatás és az egyszerű ember csodál- kozáisának olyan hangján, amelynek sokszorosítása a legjobb propaganda lenne Budapest számára. Azt írja Josef Zimmermann, hogy Budapest a Duna igazi ki- r ál y nő je, és amit látott, az felcsigázott várakozásának legszebb álmait is meghaladta. Az általa naponta látott vitrinképekről nem is szólván... Különleges érdeme Kovács- h á z y tanácsnoknak a bécsi iroda szülőapjának, hogy az efajta magánleveleket is magához rendeli, elteteti, szortiroztatja, egy olyan anyagot gyűjtve, amely a főváros szempontjából mindig fontos, mindig érdekes és mindig aktuális lesz! * KIRÁLY KÁLMÁN TANÁCSNOK- az ut- és csatornaépítési ügjj- osztály vezetője, négy heti üdülésre Olaszországba utazott. * PÁ LFY RÓZSIRA, I spánovit s Sándor szfv. polg. iskolai igazgató nevelt leánya és Kr ekó Béla oki. gépészmérnök május 28-án a „Szent József“ plébániatemplomban házasságot kötöttek. Tanuk voltak: M ü l- l er Antal képviselő és Katona János, az Elektromos művek igazgatósági tagja. nincstelen munkásnak meg egyenesen jobban védi a bérérdekeit a Városháza, mint maguk ,a szakszervezetek. Kizárólag és csupán a kis- és közép-kövezőiparról nem akar senki sem tudni, kivéve az adóhivatalt és az illetékkiszabó és birságoló hivatalokat, ezek azután túlzott mértékben is számon tartják a kövezőmestereket. Az inségmunka — ínséget termel Vizsgáljuk csak meg kissé közelebbről azt a fent mondott hihetetlen állítást, hogy van munka, csak a régi kövezőmestereknek nincsen. Pedig sajnos ez igy van szóról szóra. Már a múlt évben is ez volt a helyzet és ennek egyedüli oka az, hogy a főváros, mintegy úgyszólván egyedüli munkaadója ennek az iparnak, életbe léptette az u. n. inség- munkákat, abban a hitelezési formában, mely lehetetlenné tette a kispénzű, de becsületes régi mesterek részvételét a versenytárgyalásokon. Már akkor rámutattak az illetékesek előtt az Ipartestület vezetői ennek tarthatatlan voltára, de nem tudni miért, mégis ezt az utat választotta a főváros. Az 1932. évet még valahogyan átélte az ipar, bár sokan kihullottak már sorainkból, de mindenkiben élt a remény, hogy majd talán kap munkát az 1933. évi budgetben szereplő készpénzfizetéses munkákból. Ezt az utolsó reménységét a kövezőmestereknek azonban széttépte egy nemrégiben megjelent versenytárgyalási hirdetmény, mely ezekből a munkákból szintén hitelezéses inségmunkákat csinált, tehát az idénre már a kis budget-munka is elveszett. Hinni sem akarta ezt senki sem, annál inkább sem, mert közszájon forgó tényként pertraktálták széltében-hosszá- ban a városban és az ipari körökben, hogy a belügyminiszter nem engedélyez a város részére több hitelezési inség- munkát és nem járul hozzá az ilyen módon való eladósitásához a fővárosnak. Ugylátszik azonban a mozgató erők nagyobbak voltak, mint a belügyminiszter tiltó szava és mégis megtörtént az, amit az előzmények után senki sem várt, a főváros ismét kötött egy rossz üzletet. Nézzük meg most röviden, mi is az a hitelezéses inségmunka és mik azok az okok, melyek miatt a kövezőipar kénytelen munka nélkül elvérezni az adó és rezsi terhei alatt, de munkát mégsem tud vállalni. Miért ns©R9 pálcáim? Az ut vagy csatornázási munkát a hitelező vállalkozónak munka- és fuvarbérrel, valamint minden anyaggal együtt el kell készítenie a sajátjából és azt a munka elkészülte után és a megejtett felülvizsgálat és leszámolás után 36 havi egyenlő részletekben folyósítja részére a főváros. Azonkívül 70 százalékát a munkásoknak a részére hatóságilag kijelölt ínségesekből kell vennie, kiknek részére, akár napszámban, akár akkordban dolgoztatja, legalább 32 fillér órabéres keresetet kell biztosítania. Már e rövidszavu ismertetés elolvasása után tisztán áll, még a nem szakember előtt is, hogy ez nem kis- és középiparos számára készült feltétel. Vizsgáljuk azonban meg kissé közelebbről ezen feltétel gyakorlatibb megvalósításához való eszközök mai megszerzési lehetőségét. Világos, hogy ide pénz kell, még pedig sok. Ez sajnos nem áll a kövezőmester kasszájában halomszámra, mert nem volt a jó időkben kartelben, hanem igen szerény haszon mellett dolgozott, már csak az utóbbi időkben a szakmát teljes mértékben ellepő legális és illegális kon- kurrencia miatt is, de ha maradt is valamije, azt elvitte az adó, a közteher, a téli és sokszor nyári munkanélkülisége okozta rezsi. Ami kis összekuporgatott pénze még megmaradt, az kell bánatpénznek, kitartásra egy jobb jövő hajnaláig és nem utolsó sorban egy kis lakásra, ruhára, kosztra, meg miegymásra, amiről végeredményben, hát ugyebár, mégsem lehet leszokni teljesen, ha már az élet annyi mindenről le is szoktatott bennünket. Aki mondjuk a háború előtt vagyonosabb is volt, ugye nem szorul magyarázatra, hogy annak hol van a pénze, ott, ahol a többi szegény polgártársé, hadikölcsönben, kényszerkölcsönkötvényekben és az infláció (most ismét igen óhajtott) gyönyörhabjaiban úszkál. Tehát pénze nincsen, munka kellene, mert kenyér az kell, deltát miből, honnét, pedig anélkül még pályázni sem lehet, mert hiába ad be alig önköltségét fedező készpéuzíizetéses olcsó ajánlatot (melyből csak úgy kiabálnak a számok, hogy mennyivel olcsóbb a hitelezést nyújtó konlcurrensének ajánlatánál és napnál világosabban adja értésére a döntést hozó uraknak, hogy milyen rossz üzletet kötnek a főváros adófizető polgárainak a zsebére), azt nem veszik figyelembe, mert ott van a szigorú §, hogy a kp.-fizetéses ajánlat már eleve szabálytalan és még tárgyalás alá sem vonható. Az egyik vezérigazgatónál Első felbuzdulásában elindul a kövezőmester reményteljes szívvel régi bankja felé, be is jut a jól ismert igazgatója szobájába, de jaj, itt éri azután a legnagyobb csalódás, a bank nem ad pénzt, hiába hivatkozik múltjára, becsületére, akarja lekötni esetleges kis ingatlanát (ha van), érvel a főváros bonitásával, cedálja minden követelését már előre a bankra, minden hiába. Végül (számítás nélkül) már erejét meghaladó kijelentéseket tesz, hogy rendben van, ha már se neki, se a fővárosnak nem akar a pénz büszke fejedelme hitelezni (pedig milyen szép forgalmat bonyolított ő le ennél a banknál azelőtt), akkor megcsinálja majd valahogyan különböző anyaghitelezésekkel és saját kis tőkéjével a munkát és legalább akkor, ha a munka kész és a főváros kifogás nélkül át is veszi, érvényesíti ílíajd a számlát, legalább akkor minden rizikó nélkül, legalább akkor — kedves direktor ur — vegyék át a cessiót, nem bánom, — tudja, ha egy kicsit magasabb lesz is a cedálási százalék a rendesnél, csak valahogyan az Istenért adják meg a módot, hisz elpusztulok cégemmel, családommal együtt. .. Minden hiába, elutasító a válasz. II mámk vezérigazgató is elutasít Ugyanez a helyzet a nagy anyagszál- litó kartel cégének vezérigazgatójánál is, pedig de sok vaggon anyagját építették be a vezérigazgató urnák és még jöttek is kapacitálni, hogy innét vegyek ne a másiktól, aki bár olcsóbban ajánlotta, mert hiszen itt egy régi szolid céggel áll szemben, nem egy konjunk- tura-lovaggal, meg hát ugyebár — a régi évtizedes tradicionális, szolid üzleti összeköttetés meg miegymás. Most nem emlékezik a rideg vezérigazgató ur az ilyesmikre, ha ad is, akkor is a cession kívül bankgaranciát kér. No akkor végeztünk, jelenti ki rezignálton a szegény kövezőmester, mert a bankban már volt, ott ilyesmit nem csinálnak meg. „Hát akkor végtelenül sajnálom“ búcsúszóval tessékeli ki a „vezér“ az embert. Az a vezérigazgató, akinek a kövezőmester évtizedeken át jó volt mint készpénzfizető rendelő és akinek vállalata ugyanazon banknak az érdekkörébe tartozik, amelyikbe a szegény kövezőmester megkuporgatott filléreit rakosgatja be, sőt neki már megvan attól a banktól a pénze a hitelezési munkára is és azon biztos és önérzetes tudattal csukja be a jól tapétázott ajtaját a távozó kövezőmester után, hogy egy hét múlva ö fogja átvenni a kö- vezőmest erének a helyét és ő pályázza meg a saját anyagával a munkát, talán a kövezőmester és más iparostársai betett pénzéből nyújtott hitellel, de ilyen „olcsó János“-konkurrencia nélkül. Nem kívánjuk ezt a témát tovább fejtegetni, mert az Uj Budapest hasábjai mégsem drámairasra való hely, de le kell vonni belőle azt a konzekvenciát, hogy a bank-, nagyipar- stb. kartelek üzleti elveivel egyenesen ellenkezik, hogy a kis- és középiparnak hitelt nyújtsanak. Szóval hitel és pénz az nincsen, tehát már ezen egyszerű oknál fogva sem tud a régi kövezőmester munkát vállalni. Legalább 100.000 pengő kellene Mindezt elpanaszolták már a kövezőmesterek ezerszer is, egyenként is és összesen is, nem mondjuk, talán el is hitték, de mindig naivul azt mondották: Behát miért nem pályáznak a saját pénzükkel? Erre azután akit még nem öntött el a pulykaméreg és még maradt annyi higgadtsága, hogy illedelmesen felelni tudott volna, már bele sem kezdett a feleletadásba, mert erre annyit és oly sokat lehet válaszolni, hogy szinte már nehéz, mert órák kellenének a világosabbnál világosabb érvek felsorakoztatására. Elsősorban azért nem lehet pályázni a saját pénzzel, mert nincs, egyszerű ugyebár, mert nincs, legalább is nincs annyi, amennyi ehhez kellene. Egy ilyen munkához, hogy az ezer és egy rizikó mellett némi hasznot is jelentsen, legalább kellene 100.000 pengő (ez volt a legkisebb munkacsoport a múltban), ennyi azonban igen kevésnek van (belelátunk mi egymás zsebébe), de mondjuk, hogy van ennyi, vagy valamivel kevesebb, hogy lehet azt kívánni egy józan üzletembertől, hogy utolsó fillérig kifossza magát és legalább í évre egész üzleti létét egy fővárosi követelésre bízza, bármily jó legyen is az. De ezzel szemben a kövezőmesternek, aki ezt az áldozatot is meghozza, a fővárostól viszont legalább annyit kellene kapnia, mint a négy évi adója, irodája, lakása, rezsije és megélhetése, mert hiszen minden pénzét odaadta és legalább négy évig, mig a pénzét vissza nem kapja, munkát vállalni tőkehiány miatt abszolúte nem tud. Hát lehet ezt és ha lehet, hát szabad ennyit keresnie egy becsületes magyar iparosnak 100.000 pengő négy évre eloszló forgalom mellett egy munkán? Vagy megengedhető-e ma az a luxus, hogy egy ilyen kövezőmester (ha akadt volna) négy évig a munkanélküliek amugyis számos és szomorú gárdáját gyarapítsa1? Ugyebár csak egy lehet a felelet, hogy — nem. A nagytőke rávetette magát a hitelképes fővárosra! Itt csak a nagytőke tud aratni és tudja nyomorba dönteni a kisegziszten- ciák nagy tömegeit, ezt pedig megengedni nem lehet, de nem is szabad. A nagytőke, mert az állami útépítések szüneteltek, rávetette magát a hitelképes fővárosra, de neki az nem volt üzlet, hogy hosszú éveken át 20—30.000 pengős, de még ennél is kisebb, mondjuk 4—5000 pengős munkákat csináljon kicsiben, mint azt mi tettük. Fizetvén ezen szerény kis keresetből becsületesen munkásokat, mérnököket, pallérokat, fuvarosokat, örültek az iparosok, ha valami még nekik is maradt ezenfelül. Bizony igy volt, súlyos tízezreket fizettek el adóba, OTI-ba és a kövezőmester felesége a legjobb időben is jóval kevesebb kosztpénzt kapott szombaton, mint a legutolsó kövezősegéd heti fizetése. Mindezekért azt kapták cserébe, hogy DEBRECEN ÉTTEREM RÁKÖCZl-UT 88 DÉLI MENÜ P 1.40 becsületes munkájuk fejében a főváros urai, anyagi kényszerhelyzetre hivatkozva, kilökik szegényeket az utcára, hogy ott pusztuljanak el azon a flaszte- ron, amelyet annyi keserves munkával és annyi szeretettel raktak le azért, hogy gyönyörű fővárosunkat még szebbé, még európaibbá, még kulturáltabbá tegyék, azoknak a régi becsületes fővárosi mérnököknek az együttműködésével, akik mindig megbecsülték a megbízható iparost és annak becsületes munkáját. Eléri tették el a kisipar kenyerét! A nagytőkének ez a kicsi, aprólékos üzlet nem volt az ínyére, ő kilométerekhez volt szokva, nem utcaépitéshez, nem körivecskék aprólékos kitűzéséhez, szegélysorok igazításához, Beszkárt-sávok kövezéséhez és csatornafölötti kátyúk kiemeléséhez. Neki nagy hal kellett és megcsinálta azt az ő maga utjain, hogy a kellő gazdasági helyzetet kihasználva, elvette az 1932. évi és az 1933. évi ke-
