Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-06-03 / 22. szám

4

1933 junius 3,

ujMimAmsr

nyeriinket, de elvette azt legalább még három évre előre is. Mert össze tudta itt sürittetni a várossal négy év munka- programmját és azt egy tételben nagyban el tudta vállalni! Még ennek ellenére is ál lit,luk, de számokkal be is bizonyíthatjuk, hogy nem olcsóbban, hanem jóval drágábban, mint azt a kövezőiparosok csinálták volna.

Tény az, hogy ezt a tízmillió pengőt három év alatt ki kell a fővárosnak . fizetnie az utépitési budget terhére, ami évi több mint három milliót tesz ki, de amikor negyvenmilliós kiesés fenyegeti már az idei költségvetést is, joggal kérdezzük, hogyha ezt ki is fizetik, marad-e még valami ut- és csatornaépítésekre az 1934—35—36. években, marad-e még nekünk is egy kis csont, amiről már a kartelek a húst úgyis lerúgták? Ne bocsátkozzunk jóslatokba, ne vegyük el az iparosoknak legalább a reményét, mert nem hisszük, hogy maguk a városházi vezetők is valami rózsaszínű képet mernének nekünk ezen évekre festeni. Különösen nein, amikor, mint azt a múlt évi zárszámadásból is látjuk: az útépítésre szánt pénzekből fővárosi fürdők deficites (igen belterjes) gazdálkodásainak milliós hiányait tüntetik el.

Amik®? majd kivetik a Járulékokat 2

Az inségmunkák tehát csak arra jók, hogy egyesek keressenek rajta jó sokat, és az intelligens középosztályhoz tartozó, mindig konstruktiv középiparost végleg az anyagi romlásba döntsék és hogy a munkát a főváros már csak a hitelezési kamat miatt is (ha csak a legális kamatkulcs volna az egységárakba bekalkulálva), jóval drágábban kapja meg. Ezt majd a nagyközönség is meg fogja érezni, ha az az ezer és ezer ingatlantulajdonos megkapja a telkeire eső csatorna- és burkolási járulékok kivetését. Mennyi fellebbezés, mennyi akta, menynyi adminisztráció, pör és végrehajtás lehet még mindebből, melyek majd csak idő múltával fognak jelentkezni, mint eme zseniális „üzlet“ utórezgései.

Már most megkérjük a székesfőváros Már most megkérik az iparosok a székesfőváros közönségét, mint régi munkaadójukat, hogy majd akkor nagy haragjában ne a kövezőmestereket mél- tóztasson szidni, legalább akkor legyen meg az erkölcsi elégtételük, ha az anyagi már úgyis a kartelek zsebébe vándorolt.

A munkabér problémája

Nem óhajtunk részletesen kitérni a munkabér-kérdésre, arról majd máskor, de valamit azonban igy futtában is meg kell jegyeznünk. Az iparosok nincsenek hijján a szociális érzéknek, mert évtizedeken át városi „segítség“ nélkül maga az Ipartestület kötötte meg mindig a helyzetnek megfelelően a munkásokkal a kollektiv munkabér-szerződést és volt idő, mikor ennek alapján a kövezősegédek többet kerestek havonta, mint a műszaki főtanácsos urak (fizetésredukció nélkül), de ma, amikor vidéken a nagybirtokok és mások is P 0.80— maximum P 1.50-ig terjedő férfi-napszámot fizetnek, mégis lehetetlen, hogy a kövezőmestereket kényszerítsék 3.50—l.— pengős minimális napszámos napibér fizetésére. Nem lehet egy általános olcsóbbodás! folyamat árjába egy ilyen kisipart feltartó gátul beledobni, — hiszen őt nyelik el a habok.

Házilagos munkák

De az sem iparpártolás, hogy a még a budgetből megmaradó kis készpénzt (ami adóban nagyrészben úgyis hamarosan visszatérne) 50, 60, 70 fillér órabéres házilagos kövezések, makadam behengerlések és bitumenező telepi munkakiadások címén elveszik az adót fizető, ipartestületet fenntartó és a jó Ég tudja még milyen közterhek alatt görnyedő kisipartól. Miért nem adják ki ezt a kisiparnak, minek vannak a kerületi mérnököknek munkásszázadai, 9 P óra- bérű hengerei, miért nem adja ki a kövezéseket és árokásásokat a Vizmüvek, mint azt teszik a Gáz- és Elektromos - Müvek? Ezek mind olyan kérdések, melyre sohasem kap a polgárság feleletet.

Húsz százalékos ciiszázssé?

Visszatérve ismét a hitelezési kérdéshez, egy igen közszájon forgó esetet kell megemlítenünk. A tavalyi, már talán egészben is lebonyolított hitelezési munkálatokban egy pár mondjuk merész, valószínűleg semmit sem reszkírozó, ifjú, konjunkturális és a szakmában eddig nem szereplő pénznélküli vállalkozó is beadott ajánlatot és megbízatást is nyert. Úgy hírlik, hogy ezek kifogyván a pénzből és hitelből, kénytelenek

voltak áruba bocsátani máris a fővárosi lövet,eléseiket és ezt, egy bank 20 százalék diszázsióval vette volna, át.

Itt két eset lehet: vagy üzlet volt ezt ilyen óriási veszteséggel is eladni s akkor ezeknek az árai tisztességtelenül magas haszonkulcsot rejtettek magukban, vagy pedig ráfizettek a kényszer hatása alatt erre az üzletre és „mentsük ami még menthető“ jelige alatt adtak túl ezen a követelésen. Ez esetben pedig nem szabad a rendes iparosokat a kenyerüktől megfosztani, mert a főváros mint erkölcsi testület nem pályázhat a más pénzéből épitett utaknál jogtalan anyagi előnyre.

Lényegében mindegy, hogy mi a helyzet, ismét a bank és a kartel fölözi le a mások keserves munkáját és ő jár jól, kikapcsolja a munkát, az azzal járó rezsit, a munka rizikóját, legfeljebb a főváros bonitásának rizikóját vállalja (melyhez jól tudja ő, úgysem férhet kétség) és munka nélkül keres mondjuk csak egy millión kétszázezer pengőt. Igen jól jegyezte meg erre egy ismert tagja a szakmának, hogy: Jaj Istenem, miért is nincsen most sok pénzem! Már azt hittük, hogy a hitelezéses inségmun- kákban szeretne részt venni, mire ő megnyugtatott, hogy ha pénze volna, nem ezt tenné, hanem ő is venne kész munkáról követelést, legalább egyszer más élvezné végig az építésvezetők kifogásolásait, és ő meg csak a hasznot menne be inkasszálni a városházára.

Az emlitett esetet igen valószínűvé

garmester által előterjesztett múlt évi zárószámadásokat és ezzel kapcsolatban a multévi gazdálkodásról szóló polgármesteri jelentést. Az elhangzott kritikák részint a múlt gazdasági helyzetéről szólották, amint az a zárószámadások tükreiben megjelenik az adófizető polgár előtt, részint abból a jövő feladataira következtettek. Sok tárgyilagosság, talán még több jóakarat dicsérte a polgármester gazdálkodását és azt az előrelátást, amellyel a főváros vezetősége a folyton romló viszonyok között a főváros pénzügyi helyzetét kedvezően tudta vezetni. Mindjárt megfordult azonban a helyzet, amikor a 'pártpolitikának el kellett volna ismernie, hogy

ebben a gazdálkodásban az a keresztény irányzat mutatta meg a gyakorlati munkáját, amely a fővárost a nagy világégés után a rombolásból kivezette s amely még ma is irányt mutat a főváros életében.

A pártpolitikai elfogultság nem akarja megérteni, hogy

A Keresztény Községi Párt által képviselt eszmék érvényesülése tudta csak megmenteni a fővárost a romlástól, visszavezetni a normális viszonyok közé és fenntartani a nehéz gazdasági helyzetben. Mert csak ez a feltétlen elvi meggyőződés tud tárgyilagosan nézni, látni és akarni, ez tudja a közéletet annyira a magánérdek fölé emelni, hogy a közjónak személyes érvényesülés fölött is diadalmaskodnia kell.

A mai gazdasági és pénzügyi vi: szonyok között a főváros anyagi helyzete nem lehet olyan rózsás, hogy abban a kritika a maga kifogásait meg ne találja. A legjobb akarat sem állíthatja azt, hogy a főváros gazdasági helyzete nem érezte meg a, javak pusztulását, a polgárság vagyonának a megsemmisülését, a munkanélküliség emelkedését és mindazokat a szociális bajokat, amelyek az egész világon uralkodnak. Senki sem tagadta, hogy a főváros bevételei éppen úgy csökkennek, mint bármely más közü- leté és ennélfogva a kiadások okszerű beosztásával kell a ma nagyon is szükséges egyensúly fenntartása mellett elsősorban a nélkülözhetetlen kiadásokat teljesíteni.

teszi az állami utépitési bonok mai alacsony kurzusa.

Igen szomorú, de igy fest egy nagy- multu szakmának a jelenje az Urnák 1933. esztendejében.

Reméljük, kérjük, de követeljük is a hatósági beleavatkozást, hogy mentsék meg ezt a szakmát.

ygjött le az ügyosztály az Sparf@stüief$ea a zöld asztalhoz!

Az Ipartestület elhatározta, hogy memorandum formájában küldöttségileg fogja panaszait eljuttatni azokhoz, kiknek ebben a kérdésben döntő szavuk van és akiknek tényleg csak egy szavukba kerül, hogy ezek az egzisztenciákat sorvasztó jelenségek megszűnjenek.

Kérik az iparosok az urakat és elsősorban az utépitési Ügyosztályt, hogy üljön le az Ipartestülettel a zöld asztalhoz, tárgyalják le a problémákat és bizonyos, hogy találni fognak megoldást. Csak igy róluk és nélkülük ne intézzék el a sorsukat.

Ha meg is van hirdetve az árlejtés, az nem baj, de ne adják ki az utolsó reménységet, az ez évi utolsó munkát. Semmisített már meg az Ügyosztály más versenytárgyalási eredményeket is, eggyel több vagy kevesebb, abból már ne csináljon lelkiismereti kérdést magának, mikor évtizedes munkatársainak létéről, vagy pusztulásáról van szó.

El vagyunk készülve arra is, hogy a pénzügyi helyzet még rosszabodik s el vagyunk szánva arra, hogy a polgárságra újabb terhet nem rakunk.

Ennélfogva a törvényhatóság közgyűlése szorgosan számol azzal, hogy a mostani keretek között befolyó bevételből kell gazdálkodnia és nemcsak a most előirányzott kiadásokról, hanem a még esetleg felmerülhető egyéb szükségletekről is gondoskodnia. Az okos beosztás tehát, amely a bevételek számbavételével eszközli a kiadásokat és amely a kiadások fontossága szerint rendeli azok teljesítését —, amely a múlt évi gazdálkodásban már éppen a Keresztény Községi Párt előrelátható javaslatára érvényesült, — fogja tovább is irányítani gazdasági munkánkat, hogy a meglepetéseket elkerülve, kötelességünket teljesíthessük.

A liberális kritika nemcsak a jövőre szóló javaslataival, de a múltra vonatkozó túlzásaival ^ is a főváros pénzügyi csődjéről és_ fizetésképtelenségéről beszél. Talán nem is volna olyan nagy baj, ha a liberálisok minden áron való érvényesülni akarása a főváros^ ^ javára igyekvő munkedkodás alapján akarná a vezetés érdemét magának megszerezni.

Amikor a világ legnagyobb városai gazdálkodásában tényleg bekövetkezett a fizetésképtelenség és amikor a magyar városok és községek sem tudják kötelezettségeiket teljesíteni, ha a főváros is megakadt volna, bizony az sem lett volna olyan baj, hogy azért annak a keresztény világnézetnek a _ hordozóit tegyék a baloldalról felelőssé. akik ennek a bajnak az előidézésében nemcsak nem vagyunk bűnösök, hanem ez ellen a baj ellen küzdünk és küzdöttünk már a múltban is és viseljék a felelősséget azok, akiknek a múltbeli ténykedése ezt az egész veszélyt reánk zúdította.

A főváros vezetősége erős akarattal, nagy szorgalommal és kötelessé gtel jesitéssel áll szilárdan a gazdasági veszélyek között és támogatva a jóérzésü polgárság igyekezetétől fogja ezután is fenntartani a főváros pénzügyi helyzetét.

Számolunk azzal, hogy a viszonyok rosszabbodásával még nagyobb nehézségek fognak bekövetkezni. Nem lehetetlen, hogy előáll olyan helyzet, amikor a fővárosnak is fizetési haladékot kell kérnie. De ez a helyzet nem a mi munkánk következménye, hanem egyrészt az általános gazdasági helyzet, másrészt azok által okozott következmény, akik a közérdek előtt mindig az egyéni körök érvéneysülését kívánj ák.

A kartelek árdrágításai, a túlzott kamatláb és a hitelmegszo- ritások, a viszonyokhoz képest tulmagas üzletbérek, az elsőrendű fogyasztási cikkek árainak^ túlzott felemelése, a kenyér, tej és hús fogyasztási árának túlzott magassága a termelői árak túlzott alacsonyságával szemben jelzik, melyek azok a hatóerők, amelyek egyrészt a főváros helyzetének rosszabbodását, másrészt a főváros lakosságának a fizetésképtelenségét előidézhetik.

Mi nemcsak ezek ellen harcolunk, de harcolunk az egész kizsákmányoló gazdasági irányzat ellen, amely nem akarja megérteni, hogy a tőke nem öncél, hanem annak vannak kötelezettségei is.

Ugyancsak harcolunk az ellen a kritika ellen, amely másképen itél, ha önmagáról van szó és másképen, ha a mi világnézetünkből folyó munkánkat akarja kisebbiteni. Főleg a liberális ellenzék szónoka hangsúlyozta, hogy a főváros üzemeinek nem szabad még ha ezek az üzemek a régi idő óta vannak fenn és részvénytársasági alapon dolgoznak is, az igazgatóság tagjainak végzett munkájukért dijazást adni, ha ők, a liberálisok úgy látják, hogy az őszerintiik elkészítendő számadás szerint az üzem, megfelelő jövedelmet nem hozott. És itt a liberális szónok arra hivatkozott, hogy az nem erkölcsös és a magángazdaság ilyet meg nem csinálna. Ez nem nagyon fontos, dg jellemző. Mindjárt rámutattam, hogy az ő részvénytársaságaik mind épp az ellenkezőjét csinálták annak, amit a szónokuk hirdet. És amig ők a részvénytársaság bukása évében is kiadták az igazgatósági tagoknak — ahol pedig az igazgatósági tagság csak sine cura, nem úgy mint a főváros üzemeinél — a dijazást, addig a hitelezők és részvényesek pedig sirathatták a pénzüket. Nem is kell nagyon indokolnom, hogy

az ilyen liberális kiszólás menynyire nem egyenlő az ő gyakorlati munkájukkal és ez az erkölcs csak a szájukon, de nem a szivükben van.

Köztudomású, mennyi részvénytársaság ment tönkre, mennyi pénzt vesztettünk el és hogy abból az erkölcsöt ily szépen hangoztató liberális vezérek, semmit sem fizettek vissza. Az egész középosztály és polgárság mai nehéz helyzetének éppen az az oka, hogy a betétekbe, részvényekbe és értékpapírokba fektetett vagyonát, elvesztette, még ma is fizettetik vele a drága kamatot és ugyanakkor az álrészvét sirámait hangoztatják előtte, amelyre naiv jóhiszeműséggel mindig reagálnak!

Ez egyszer azonban a hiób-hirek terjesztése és az álszánakozás hirdetése hatástalan marad. Mindnyájan tudjuk, hogy nehéz helyzetben vagyunk, tudjuk, hogy a múlt sok hibáját kell jóvátennünk, tudjuk, hogy ilyen nagy munka egy-két év alatt el nem végezhető, tudjuk, hogy mi sokat akarunk és fogunk még dolgozni, tudjuk, hogy a jövőért nagy munkát és áldozatot kell hoznunk, és azt is tudjuk, hogy

csak a saját erőnkben bízhatunk, mert sem a hitelezőink, sem az álbarátaink rajtunk segíteni nem fognak.

Éppen ezért mi nyitott szemmel, nagy igyekezettel, a jövőnkben való nagy bizakodással folytatjuk további munkánkat, és hisszük, hogy a Kaszandra-jóslatok nem fognak bekövetkezni, mert a veszély a helyzet esetleges rosszabbodása megacélozza erőnket és bízunk a jobb belátás fölülkerekedésében és a viszonyok jövő javulásában.

Zárószámadás után

Irta: Szőke Gyula dr.

felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag

A közgyűlés letárgyalta a pol-