Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-02-13 / 6. szám

fi uersemaiási mrdetminy Budapest Székesfőváros Vízmüvei a« Fő­városi Közlönyben a „Hivatalos hirdetések rovatának étén között általános ajánlat i tel­tételekre vak) utalással nyilvános verseny- tárgyalást hirdet a bndaujlaki vízum elek­tromos kapcsolóberendezésére. A kapcsoló berendelés az Elektromos Mü­vek transzformátorállomásáról jövő kábelek, illetve a tartalékul szolgáló 440 KV A-es Diesel-inof orral hajtott generátor és a 8 drb 300—225 Le., 380 Voltos szivattyubajtomotor közti kr/p csodátok létesítésére szolgál. A kapcsolóberendezésre vonatkozó köze­lebbi adatokat a részletes leírás tartalmazza, mely a Vízművek igazgatosaganal (IV., Ideál tanoda-u. 1—3. sz. II. emelet 20.) folyó évi február hó fi-tói 3 pengőért _ megszerez­hető. Ugyanott a tervek megtekinthetők és a szükséges felivilágoisiítasokat is megadjak. A beszerzésre kerülő kaposolóbarendezes szállítását csak olyan cég kaphatja meg, amely cég kimerítően és hiteltérdemlően iga­zolni" tudja', hogy hasonló teljesítményű és kivitelű berendezéseket mint önálló cég. már sikerrel szállított. Az ajánlatokat 1932. évi március ho 5. nap­ján délelőtt 11 óráig keli a Székesfőváros Vízmüvei igazgatóságának titkári hivatalá­ban (IV., Reáliánoda-u. 1—3. sz. II. emelet 23 sz.) beadni. A jelzett határidőn túl be­nyújtott ajánlatokat nem veszünk figye­lembe. , . Az* ajánlatokat ugyancsak 19o2._ evi^ már­cius hó 5-én déli 12 órakor a Székesfőváros Vízmüvei font jelzett hivatalos helyiségében fogják nyilvánosan felbontani. Budapest, 1932. évi január hó 30-án. Budapest Székesfőváros Vízmüvei. UJJBWiAPESl uersenmiasi Hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatainak ólén közölt általános ajánlati feltételiekre, nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei ré­szére szükséges 20.1)00 feg 720/30 fajsúlyú benzin szállításúira. ... A teljes kiírási müveket (szállítása telté­telek, minták) Budapest székesfőváros köz­ponti anyagszertáróbaii (IV., Központi vá­rosház, III. udvar) hétköznapokon 8—2 óra között díjmentesen megszerezhetők, illetve megtekinthetők. , A 7. ajánlatokat Budapest székesfőváros ainyagszertáráhaii 1932. évi február hő 23-án d. e. 12 óráig kell benyújtani. Az aj áradatok a polgármesteri XI. ügyosztály helyiségé­ben (Központi városháza, II. emelet 235.) ugyanaz nap 12% órakor kerülnek felbon­tásra, ahol az ajánlattevők, vagy azok iga­zolt képviselői jelén lehetnek. Budapest, 1932. évi február hó 5-én. A székesfőváros polgármestere. Versenyiaroyotösi MeMiy Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos lirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételiekre, nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek a székes!őváros livatailad, iskolái, intézetei és üzemei ré­cére szükséges textiláru (lepedő, törülköző, őrlő és surolóruha) szállítására. A teljes kiírási művelet (szállítási felté- elek, minták) Budapest székesfőváros köz- lont'i anyagszertárában (IV., Központi vá- ■osliáz, III. udvar) hétköznapokon 8—2 óra cözött díjmentesein megszerezhetők, illetve negtek intim tők. Az ajánlatokat Budapest székesfőváros ttnyag szert ár ában 1932. évi február hó 24-én I. e. 12 óráig kell benyújtani. Az ajánlatok i polgármesteri XI. ügyosztály • helyiségé- )©n (Központi városháza, II. emelet 23'5.) igyamaz nap 12% órakoir kerülnek feilbon- ásra, ahol az ajánlattevők, vagy azok iga- lolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1932. évi február hó 5-én, A székesfőváros polgármestere. m S a Komlós és Kertész maliiul mérnöki vállalat raaaagjaa ¥olt müvezetö]e hat eus. villanyszerelő, villamosság! vállalata IV., KMS IV0R-D. 6. Telefon: A. 806-83. Rádió service, accumnlatorob töltése és Javí­tása. Díjtalan költségvetés és szaktanácsadás. STEINES* ES SUMPEH szobafestők, mázolók, disz- és templomfestők Budapest, IX., Üllöl-ut 57. Telefon : József 306-29. HUTTER SCNRANTZ Rí. sodronu, szilaáru és nemezposztóguárah Budapest, X., Gyömröi-uf 80. Telefon : ]. 379-36 és K. 76-50. Távirat: «SCHRANTZÉK« Oodronyszövetek, sodrony- fonatok. kályhák, tűzhelyek, lyukasztott lemezek, kerti bútorok U| kiírások: Papíráru szállítására hivatalok, üzemek és iskolák részére. Határidő: 1932 február 15 d. c. 12 ó. író- és rajzszerek, különféle irodai cikkek szállítására. Határidő: 1932 február hó 15 d. e. 12 ó. Mosópor, fémtisztitó folyadék, kristály­szóda szállítására. Határidő: 1932 február 16 d. c. 12 ó. A kislakásom bérházak karbantartási mun­káira. Határidő: 1932 február hó 16 (kedden) d. e. 12 ó. A IX. kér., Soroksári-ut 58. szám alatt levő marhavágóhid területén átalakítás és toldaléképitkezéssel létesítendő hús vizsgáló­épület építésével kapcsolatos bontási mun­kálatokra. Határidő: 1932 február 20 (szom­bat) d. e. 12 ó. A VII. és X. kér. Vezér-utcai mellék- gyűjtőcsatorna Szugló-utca és Füredi-utca közé eső 80/120 cm. belméretü. 2160 ím. hosszú szakaszának épitési munkáira. Ha­táridő: 1932 február 23 (kedden) d. e. %11 ó. Benzin szállítására. (20:000 kig 720/Ö0* faj­súlyú.) Határidő: 1332 február 23 d. e. 12 ó. Kefe, kosár és lábtörlő szállítására. Határ­idő: 1932 február hó 23 d. e. 12 ó. Textiláru szállítására. (Lepedő, törülköző, f«»rlő- és surolóruha..) Határidő: 1932 február 24 d. e. 12 ó. Lemez-, acél- és vasáru szállítására (Sze- neskanna, szemeisilapát, papirvágóolló és la kát.) Határidő: 1932 február 24 d. o. 12 ó. 200.000 kg. motalkó szállítására a Köztisz­tasági Hivatal részére. Határidő: 1932 feb­ruár 26 (péntek) d. e. 10 ó. Á köztisztasági hivatal fuvartclepén lévő kantin és tartozékainak kantinüzlet folyta­tására való bérbeadására. Határidő: 1932 február 26 d. e. 11 ó. Kövezet javítási és kisebb nj kövezőmun- lcákra. Határidő: 1932 február 26 (péntek) d. e. %11 ó. Nyári ruhaanyag (2000 m kamgarn-gya-pju- szövet) és 280 pár férficipő elkészítésére és szállítására. Határidő: 1982 íebruáir 29 (hétfő) d. e. 11 ó. A javadalmi őrség részére szükséges 7896 m cérnázott pamutvászon, 295 m kamgarn- szövet, 4800 m. karton, 3380 m féllencsikos tűzoltói vászonanyag, valamint 2267 darab különféle sapka és 73 darab kalap elkészi lésére és szállítására. Határidő: 1932 már cius 2 (szerda) d. e. 11 ó. Elektromos kapcsolóberendezésre a buda- ujlaki vízműveknél. Batáridő: 1932 március 5 d. e. 11 ó. Jiz időfi jefef Szem Isimn Bistorcsarnoh wgwsarowMaaiMUjiMu«ii»iiiLni,n ii—w—a——g—■ VII., IstTün-út 19. szám alatt SSSC^iáCZdíC ©les© üoloráresllásai tseheiu Itavl részlegre KOMRf GYULA KEFE és ECSETGYÁROS Aranykoszorus mester GYÁR: VH., ROZS A-U. 2Ö Telefon: József 302—45 marsai Andor as Odd okleveles mérnök, építőmester, vállalkozók BUDAPEST I« KELENHEGYI-UT II. SZÁSA. >X>CXXXXX3000Q0CX^CO30C0000000CXX>n0nQ00000C0l KULAS János útépítő és feövezömester BUDAPEST, Hl., Hécsl llt 121. Telelőn: 62-T-Oí. Szemieflo, mouiraa ás lememezási dime» g^MlBELfiaDré JÓZSEF ill Üzem: Bpest, i., Lágymányasi-u. 9. iroda: Geiierthegy-utca 11. fluiomaia 537-1?. Alopittatoti: 1872. Telefon: Aut. 535-50. FRITSCH ÉS TÁRSA Cégtulajdonos: EfííSCSl Elüli KÉSZÍT : Épület- és diszmübédogos munkát, egész­ségügyi berendezéseket, csatornázást, gáz­vezetéket s mind en e szamába vágó munkál Iroda és nttHielig: BUDAPEST. II., TÖRÖK-UTCA I. SZ. The Neuchatel Asphalte Company Limited Budapesten Iran» ; VI.. Vilmái császir-át 1L hl Telefon: Automata 212-46. «Tár: VI., Véel-M J5. u. Telefon: Automata 914-88. Gyárt és elad Val de traversi mastbeot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot. Készít: Traversi természetes tömörített aszfaltutakat és öntött asz­faltból járdákat és kocsiutakat. Budapest székesfőváros szerződéses vállalkezéla. KRAL GYULA KÖTARAGÖHESTER SÍREMLÉK ajSíffá!?4"" BUDAPEST. Hl, LAJOS-O. 77/79. TEL 624-08. WiHARTFERENC ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST. VII., COLUMBUS-U. 5/b. Telefon i József 350—97. Családi házak tervezése, finandrozása oki. építészmérnök és kőművesmester tagjaink által a legtökéletesebb sikerrel jár. COSGVAR ÉPÍTŐ IPAKOil SZÖVETKEZETE Budapest, IV., Párisi-u. I. Telefonszám: 88-3-97. KERESZTÉNY SZAB0IPBR0S0K SZÖVETKEZETE riM@ps poszto nagyAruhäm BUDAPEST FÖÜZLET: 17.. KÉRÜLY SIRJtLT-UT 30. FitiKÜZLET: II.. ZSI6M0BD 0CC1 14. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát Valódi angol szövetekben és más gyárt­mányú divat különlegességekben nagy választék. Hazai szövetekben, bélés­árukban és szabókellékekben a legolcsóbb bevásárlási forrás. Hitelképes egyéneknek fizetési kedvezményt nyújtunk. SCHMIDT TESTVEREK ■ »_ ■ • ____ni Telelőn : Aut. 962-85. Táviratcím : Parbenachmldt Hl Rákospalota. - M. Klr. PoztaiakarókpónitAri II «di lifts csekkszámla «Am: **52850. - Folyó, zárni« ■■■« i 11 *■'■■■— aa Angol Magyar Bank központjánál áyárt: KÖ-, könyvnyomdái-, valamint «Haetleatékeket. Mint különlegességeket készit: Speciális gyártmányú olajj-mélynyomó »'estéket, anilin guminyomé és‘bádognyomó festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-m, 41 1932 február 13­niH mrűeimény Utelássail a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételiekre, nyilvános írásbelii versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros hivatalai, iskolái, iiiutéeetci és üzemei ré­szére szükséges lemez-, acél- és vasáru (sze- neskanna, szeneslapát, papirvágóolló és la­kat) ’szállítására. A teljes -kiírási művelteit (számítási felté­teliek, minták) Budjápest székesfőváros köz­ponti anyagsKertárába-n (IV., Központi vá­rosház, III. udvar) hétköznapokon 8—2 óra között díjmentesen megszerezhetők, illetve megtekinthetők. Az ajánlatokat Budapest .székesfőváros anyagszeritárában 1932. évi február hó 24-én a. e. 12 óráig kell benyújtani. Az ajánlatok a polgármesteri XI. ügyosztály helyiségé­ben (Központi városháza, II. emelet 23®.) ugyanaz nap 12% órakor kerülnek felbon- „asra, ahol az ajánlattevők, vagy azok iga,- zolit képviselői jelen lehetnek Budapest, 1932. évi február hó 5-én. A székesfőváros polgármestere. versennaiasi mbümü Utalással a Fővárosi Közlöny ,,Hiivaitailos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati _ feltételiekre, nyilvános írásbelii versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézeted és üzemei ré­szére szükséges kefe, kosár és lábtörlő szál­lítására. A teljes kiírási művelet (szállítási felté­telek, minták) Budapest székesfőváros köz­ponti anyag-sziertárában (IV., Központi vá- rO'Sház, III. udvar) hétköznapokon 8—2 óra között díjmentesen megszerezhetők, illetve m égték int hét ők. Az ajánlatokat Budapest székesfőváros anyagszertárában 1932. évi február hó 23-án d. e. 12 óráig kell benyújtani. Az ajánlatok a polgármesteri XI. ügyosztály helyiségé­ben (Központi városháza, II. emelet 235.) ugyanaz nap 12% órakor kerülnek felbon­tásra, ahol az ajánlattevők, vagy azok iga­zolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1932. évi február hó 5-én. A székesfőváros polgármestere. uersenjMiasi nirdiüüHi Budapest székesfőváros polgármestere a szfőv. Autóbuszüzem a.litdisztjei, ellenőrei és sofőrjei részére szükséges nyári ruhaanyag (2060 ni kaingarn-gyapjuszövet) és 280 pár férfleipő elkészítésére és szállítására nyilvá­nos írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmé­ben szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős ál­lami és 1.60 pengős fővárosi okmánybélyeg- gel ellátott, pecséttel leizárt, sértetlen borí­tékban elhelyezett, magyar nyelven szer­kesztett ajánlatokat 1932. évi február hó 29-éu (hétfőn) d. e. II óráig a székesfőváros polgármestere XI. ügyosztályában (IV., Köz­ponti városháza, II. ein. 235. ajtószúmu szo­bájában) közvetlenül, vagy posta utján kelt beadni. Budapesti (Budapestem oégjegyzett) aján­lattevők ajánlataikat postán nem küldhe­tik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon a na­pon, a. fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlat­tevők. vagy igazolt megbízottaik jelien le­hetnek. Elkésve érkező, vagy az előirt kel­lékeknek nem megfelelő ajánlatokat a pol­ármeáber neon fogja figyelembe venni. Az általános és részletes feltételek, vala­mint az ajánlati mintalapok nyomtatványai a székesfőváros gazdasági hivatalában (ÍX. kér., Gyál-i-ut 3/b szám alatt) közalaponként d. e. 9—11 órák között díjtalanul megszerez­hetők. Ajánlati evők ajánlataikkal a. végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros polgármestere fentartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadom választhasson, a szállítást az aján­lattevők között tetszése szerint megosszt- hassa. vagy az összes ajánlatokat- vissza­utasíthassa. Budapest, 1932. évi február hó 4-én. A székesfőváros polgármestere. SMvid és Kertész Kazan- és gépgyár rászványtársaság Bunapesi ül., magiya-uica 75—77. Telelőn: flui. 9ia-45. IV., Kossuth Lajos-u. 6 Egyenruhák, dlszmagyarok, polgári öltönyök, lovagló- ruhák. Tisztek és karpaszo- mányosok szabályszerűen felszereltetnek. Nagy Kálmán Nagy választék angol «^vetők­ben. Közigazgatási liszt viselők árkerívezrnénvtK’in részesülnek. Az Uj Budapest minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. ♦ A azerkeaztésért és kiadásért felelős: DOliY ANDOR dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. ÁLTALÁNOS NYOMDA. KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. BUDAPEST, VI.. NAGYMEZŐ-UTCA 3. Felelős: Dr. Uj István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom