Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-09-24 / 38. szám
X. évfolyam 33. szám Budapest, 1932 szeptember 24TIT HTWAPEM •g *n iJCTOJ?r JO %S3(Í9 fsÓut^axt^N Ts^'WjT W u»ruulxM/ VESÍ MSMtfMMMP WMMfl ElAflzelésl Arak: Egész évre...................................................30 pengA Fél évre ..............................................................13 pengő Eg ye» szám ára 60 fillér ! FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBY ANDOR DH Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas ivor-ulca 9. Telefon: Auf. 828—23. Postatakarékp. chequeszámla : 30013 Ál kell venni a Talbot-centrálét! Pelrovűcz Gyula megindokolta, hogy mién kell a fővárosnak áramvásárlőhól tulajdonossá lennie - A kormány már nem forszírozza a vételi a fővárosnál Városi biztosítás A biztositó intézetek vezérei és Protektorat kicsinylő kézlegyintéssel szeretnék elintézni a fővárosi racionalizálás azon tervét, hogy a városi épületek tűzkár elleni biztosítása önbiztositás formájában történjen, vagy oly képen, hogy tartalékolják házilag az eddig biztosítási dij címén kifizetett összegeket és az ezen módon képződő tőkéből fedezzék az esetlegesen előforduló Imi'okát, vagy úgy, hogy a Községi Takarék biztosítási osztályát külön biztosítóvá fejlesztik, amely közvetlenül lépne összeköttetésbe a nagy külföldi viszontbiztosítókkal, a. provízióktól és egyéb kellemes jövedelmektől szabadítva, meg hazai biztosító intézeteink amúgy is eléggé duzzadt pénztárcáját. A fentemlitett vezérigazgatók, protektorok és egyéb ki járók abban a tévhitben ringatják magukat, hogy elegendő lesz, ha, mint legutóbb is történt, illusztris, de érdekelt közéleti férfiak néhány látogatást tesznek az illetékes tényezőknél, amikor is tökéletesen meg fogják győzni a meggyőzendő- két arról, hogy a város önbiztosi- tási terve, illetőleg az önálló városi biztositó felálllitásának a gondolata téveszme, súlyos anyagi és erkölcsi károsodás, amelyről nem érdemes, de nem is szabad beszélni! A bécsi községi biztositónak lapunk legutóbbi számában közölt szenzációs fejlődési adatai, a fas- cista Itália biztosítási rendszere, idehaza, pedig az Államvasutak legújabb próbálkozása mind, arra utalnak, hogy a nemzetközi biztosítási kartell napja leáldozóban van, a nacionalista irányzat egyre több oldalról kezdi ki a bevehetetlennek hitt fellegvárakat és kapcsolatban egyes állami biztosítási intézmények, mint nálunk az aggsági biztosítás felállításával, mindinkább tért hódit az a megállapítás, hogy a. biztosítás végeredményben nem a nyerészkedő nagytőke, hanem a közület feladata. A biztosító intézetek viselkedése az életbiztosítások valorizációjánál, a hallatlan nyereségeket és dús tantiémeket eltüntetni a legnagyobb könyvtechnikai művészettel sem képes mérlegek, a biztositó intézetek állásfoglalása a transzfermoratórium idején a külföldi valutában kötött biztosítások járulékait illetőleg: mind-mind arra utalnak, hogy a biztositó intézmények és általában a biztosítási gondolat revíziójára elérkezett a legmegfelelőbb pillanat. Bizonyosnak látszik, hogy a székesfőváros, amelynek irányításában a tisztult szociális eszme karöltve jár a valódi közérdek felismerésével, élére áll ennek a hadjáratnak és a Budapest Székesfőváros Községi Biztositó Intézete felállitásávál megteszi az első lépéseket a biztosítás államosításának kiépítésére. Kétségtelen, hogy a biztositó intézetek külföldi grófjai és magyar bárói, nyugalmazott miniszterei és aktiv kormányfőtanácsosai minden eddigi akciójuknál erősebb támadást fognak intézni a terv megvalósítása ellen, amely évente sokszázezer pengő üzleti haszonnal teszi őket könnyebbé: de még kétségtelenebb, hogy minden megfélemlitési hadjáraton, kijárók kilincselésén, levitézlett politikus-igazgatósági tagok régóta megfakult tekintélyén túlnő a krisztusi szocializmustól átitatott eszme, amely a Budapest valamennyi lakását képviselő fővárosi hatóság altruisztikus célkitűzésévé fogja nemesíteni a biztosítást. — Az Uj Budapest tudósitójától — A városházán napirendre tűzték a Talbot centrálé és a főváros viszonyának végleges rendezését, A polgármesteri előterjesztés még nem készült el, mert bizonyos tárgyalások vannak folyamatban, amelyeknek alakulásától függ a bánhidai- centrálé sorsának eldöntése. A főváros most már esztendők óta vásárolja az áramot, a Dunántúli Villamossági Rt. bánhidai erőmütelepé- től, de az áramvásárlás csak provizórikus megállapodáson alapszik. Most arról van szó, bogy a főváros kössön végleges szerződést a Dunántúli Villamossági részvénytársasággal a jövőre nézve, vagy pedig vegye saját kezelésbe, esetleg saját tulajdonába a centrálét. E kérdés körül valósággal harci frontok alakultak ki. Ellenzéki oldalon élesen támadják a megvásárlás tervét, nyilvánvalóan abból az elgondolásból kiindulva, hogy a főváros vezetősége a. kormány nyomására mutat hajlandóságot a megvételre. Feltűnő, hogy kormánypárti oldalon a megvétel ellen sorokoztatnak fel érveket, pedig esztendőkkel ezelőtt épen a kormány városházi pártjának a vezetői hangoztatták a megvásárlás „előnyeit“. Ilyen körülmények között a Talbot-centráló sorsának eldöntésénél a Keresztény Községi Párt kezében lesz a döntés kulcsa. Petrovácz Gyulához, a Keresztény Községi Párt egyik legkitűnőbb közgazdasági szakértőjéhez fordultunk tehát felvilágosításért és azt a kérdést vetettük fel, hogy nézete szerint melyik megoldás előnyösebb: végleges áramvásárlási szerződés megkötése, vagy pedig a centrálé saját tidajdonba való vétele. Pefrovácz Gyula országgyűlési képviselő és tanácstag a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — A bánhidai centrálé létesítésénél három indok szerepelt, A kormányzat részéről azzal indokolták a centrálé létesitésének szükségességét, hogy a Budapest Hegyeshalom vonal elektrifikálásához lesz szükség ennek az erőmütelepnek a megépítésére, másodszor Budapest elektromos árammal való ellátásának biztosítására, végül a környékbeli dunántúli városok áramszükségletének kielégítésére, öt esztendőn keresztül csak az egyik cél érvényesült: a főváros áramellátásánála biztosítása, bár megállapíthatjuk, hogy a fővárosnak nem volt múlhatatlanul szüksége Bánhidán termelt áramra, hiszen saját telepei a jelentkező szükségletet képesek voltak kielégíteni. A Budapest— Hegyeshalom vonal elektrifikálása nem régen kezdődött meg, arról pedig egyelőre nincsen szó, hogy a dunántúli városok nagyobb mértékben kapcsolódnának be a bánhidai centi-áléba. Azzal, hogy Budapest 130 millió kilowatt óra áramot vásárol évente a Talbot-cen- trá-létól, az erömütelep termelésének legnagyobb részét, kereken háromnegyed részét veszi igénybe. Teljességgel érthetetlen eljárás volna tehát a főváros részéről, hogy továbbra is az áramvásárló szerepét töltse be, amikor az egész termelés túlnyomó többségét a főváros használja el. A főváros érdekeit akkor védjük meg, ha megszüntetjük áramvásárló szerepét és tulajdonosává, tesszük meg annak az erőmütelepnek, amelynek fenntartása feleslegessé válnék abban a pillanatban, mihelyt a főváros megszűnnék vásárló lenni. A kiindulási pont természetesen az, hogy a fővárosnak a Talbot-centrá- létól minden körülmények között áramot kell vásárolnia. Ha ezt az áramvásárlási szerepet a főváros — rajta lcivül fekvő okoknál fogva — nem tudja levetni magáról, égető szükségként jelentkezik a tulaj- donbavétel kötelezettsége. Inkább legyünk tulajdonosai annak^ a, háznak, amelyet azért építettek, hogy mi lakjunk benne, mintsem éveken át- magas bért fizessünk — másoknak. — Ami azokat a híreket illeti, hogy a főváros a kormány nyomására mutat hajlandóságot a Talbot- eentrálé megvételére, ezek félreértésen alapulnak. Ellenzéki oldalon bizonyára abból az elgondolásból indulnak ki, hogy a Talbot-centrálé megvételét azért kell ellenezni, mert azt a kormány kivánja. A leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy biztos tudomásom szerint tévedés ez a beállítás. A kereskedelmi miniszter nemcsak hogy nem akarja a fővárosra kényszeríteni a Talbot- centrálét, hanem továbbra is az egyszerű vásárló szerepére akar kárhoztatni bennünket, azzal a különbséggel, hogy az eddigi prov izóriku s áramvüi sár Iá s i m egál- lapodást végleges megegyezéssé akarja változtatni. Ez azt jelenti, hogy eddig gyenge szálakkal voltunk hozzákötve a Talbot-centrálé- hoz, mint vásárlók, a kormány most azt akarja, hogy elszakíthatatlan szálakkal kössük hozzá, magunkat a bánhidai erőmütelephez és végleges szerződés megkötésével biztosítsuk a Talbot-centrálé rentabilitását. Éppen ez ellen a terv ellen kell felvonulniok a fővárosi pártoknak a legnagyobb eréllyel. Őszintén meg kell mondanom, hogy nem akarunk továbbra is fejős tehenek maradni. A Talbot-centrálét csak úgy tudják fenntartani, ha az áramtermelés legnagyobb részét a főváros magas áron átveszi. Mindezekből nyilvánvalóan következik, hogy a fővárosnak nem érdeke továbbra is egyszerű árainvásár- lónak megmaradni, hanem megkell változtatni a viszonyt: vásárlóból tulajdonossá kell lennie. Annak a kétségtelen ténynek a bizonyítására, hogy a kormány nem erőszakolja a megvételt, hanem csak a végleges áramvásárlási szerződés; nek a megkötését, hivatkozhatom a városházi kormánypárt vezetőinek a magatartására. Kezdetben ugyanis, — mint mindenki tudja, — arra az álláspontra helyezkedtek a kormány városházi pártjának a vezetői, hogy a fővárosnak meg kell vennie a Talbot-centrálét. Éveken keresztül hangoztatták ennek a vásárnak az előnyeit és most egyszerre megváltozott a véleményük. Legutóbb éppen a kormánypárt egyik vezető tagjának a nyilatkozatát olvastam, amely egyenesen a megvásárlás helytelenítését tartalmazza, pedig néhány évvel ezelőtt ugyanez a kormánypárti vezető egyéniség a vétel mellett kardoskodott. — Döntő érv amellett, hogy a fővárosnak meg kell vennie a Talbot- centrálét és nem szabad megelégednie az áramvásárlónak a szerepével, — az a körülmény, hogy a főváros az évi annuitások címén sem fizetne lényegesen többet, mint amennyit mint áram vásárló fizet évenként a 130 millió kilowattóra áram után.
