Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-05-14 / 19. szám
UJBUDAPE&r 1932 május 14. árvaságra, akkor is úgy érezzük egész életünkön át, hogy az édesanya, akit talán nem is ismertünk, lélekben mindig körülöttünk van, vezet, irányit és épp úgy szeret, mintha életben volna. Mindent pótolhatunk az életben: az elveszett vagyont újra megszerezhetjük, a kettétört életpályát újra kezdhetjük, a betegségből kigyógyulhatunk, bánatunkra derii következhetik, de az elvesztett édesanyát ugyan ki tudná pótolni, ki tudná helyettesíteni? Annak a nemes gondolatnak, amely az Anyák Napját szokássá emelte, sőt az alsóbbfoku iskolákban egyenesen ünneppé avatta, nem is annyira erkölcsnevelési szempontjait találom olyan magasztosaknak, hanem inkább azt, hogy a mai napon maguk az anyák érezzék, hogy a társadalom nem feledkezik meg róluk. Magyar anyák! És hadd szóljak most néhány szót a magyar anyákhoz! Tizennyolc óv óta sebzett szivvel viselitek az életet, anyaságtokat, ti hős- lelkü magyar anyák! Tizennyolc évvel ezelőtt a világ és a mi szegény hazánk belesodródott a nagy vérözönbe. Négy évig ágyudörgés és gépfegyverkattogás hallatszott köröskörül és minden egyes dörrenésre a magyar anyák millióinak szive remegett meg. A négy évi aggódás ideje alatt sok magyar anya öltött gyászruhát, mert reménységük, életadó örömük: gyermekük a hősi halottak légiójába került. Ebben a légióban nemzetektől függetlenül egyesültek fiaitok és a közös gyász, a közös fájdalom fűzte össze a magyar anyákat a többi nemzet hasonlóan hőslelkii, hasonlóan gyászoló anyáival. A vérözön után jöttek a forradalmi megpróbáltatások . . . Jött az ország feldarabolása, amely újra és újra tövist ütött a magyar anyák szivébe, országhatárokat vontak anyák és gyermekek közé és hány olyan magyar anya van, akinek útlevél, meg vizűm kell ahhoz, hogy gyermekét homlokon csókolhassa. De azóta sincs vége a pokolnak, a szenvedésnek. Jöttek a gazdasági nehézségek. Állástalan emberek tizezrei munkanélkül tengődnek a csonka hazában. Nyomorúság, kínszenvedés és fájdalom a magyar anyák sorsa ma is. Ha gyermekük születik, nem tudják, milyen sors vár rájuk. A statisztika is mintha azt mutatná, hogy a magyar anyák el akarják kerülni a sok gyermeket. A munkanélküliség és a nyomor mintha csökkentené a születések számát. Pedig nem szabad engedni, hogy a magyar anyák lelkében is talajra találjon a pesszimizmus, nem szabad, hogy csüggedés vegyen erőt rajtuk. Anyák, gondoljatok arra, hogyha talán sok könnyet, de egyúttal sok mosolygást és örömet fog szerezni nektek életetek folytatása: a Gyermek és ezért kell őt Isten áldásának tekinteni. Rengeteg ma a könny, a sóhaj és talán mintha kevesebb lenne a mosolygás. Az emberiség életében évezredek óta nagyon megváltozott az ember életmódja, megváltoztak életkörülményei, lelkivilága, de a könny és a mosolygás évezredek óta változatlan maradt. A mi egész életünk fájdalmakból, könnyekből, apró örömökből és mosolygásokból van összetéve. És amikor ma, ennek a mi szegény magyar nemzetünknek nagy fájdalmában lelkünk csórdul: tig megtelik könnyekkel, — mi az mégis, ami ebben a nagy árvaságban is igaz, őszinte örömet szerez nekünk, mi az, ami mégis jóleső, megbékéltető mosolygásra késztet bennünket? Ez a jövő reménysége: a Gyermek! A legnagyobb ur: a gyermek! Nagy ur a gyermek, a kisded, akinek rangját és értékét még nem az életnek mindent legázoló, durva, szívtelen ereje és egyetlen realitása állapította meg, hanem csak az anya szeme, az . anya szive, az anya szent jósága és boldog álma. De az anyáknak tudniok kell, hogy egyúttal ők az élet szent misztériumának hordozói is, tőlük függ az emberiségnek, a nemzeteknek a fontmaradása és a jövője. A gyermek egy uj élet kezdete a családban, nemzedékek uj kivirágzása, fiatal, gyökerét bontogató fácska az élet erdejében, amelynek gyámoltalansága és tehetetlensége fölött az anyai szeretetnek féltő gonddal kell őrködnie. Tudom, hogy milyen nehéz, m i- 1 yen szomorú a mai jelen. Mégis azt kell mondanom az anyáknak, hogy szükség van ebben a megcsonkított szegény országban egészséges, uj generációra. Milyen nehéz ennek a hangsúlyozása, amikor hivatalomnál fogva is tudnom kell, hogy ma az állam, a hatóság és a társadalom is any- nyira elszegényedett, hogy nem nyújthat szive szerint minden anyának egy darab kenyeret, nem siethet oda letörölni a fájdalom és a gondok által kisajtolt könnyeket minden anya szeméből. De ha általában hősöknek tartom az anyákat, meg kell mondanom, hogy kétszeresen, százszorosán hősök ennek a viszontagságos tizennyolc- esztendőnek szomoruszemü, de bátorlelkii magyar anyái. Mindenkinek, mindnyájunknak kötelessége, hogy gyámolitson, segítsen, támogasson és szeressen benneteket. Azokra a pesszimista jelszavakra pedig, amelyeket az anyaság ellen még közöttetek is hangoztatnak, csak az lehet a feleletem, hogy ma az egész világ forrong, változik, átalakul, nem szabad tehát engedni, hogy a csüggedés vegyen erőt rajtatok. A jövő reménységei Mi csak a jelenben élünk, de gyermekeink már a jövő reménységei. És ki meri állitani, hogy ebből a sivár jelenből nem lehet szebb jövőt remélni? Hiszen nemcsak nálunk, Magyarországban van könny és szenvedés, hanem ma az egész emberiség szenved és egy általános szenvedésből az egész emberiség egyesült ereje fogja kikovácsolni előbb- utóbb a szebb jövőt, — gyermekeink számára. Ennek kell a mi hitvallásunknak lenni. Hiszen még a nyomorék gyermekről sem tudhatjuk előre, hogy véletlenül nem ő fogja-e nekünk elhozni azt a találmányt, amelyik legjobban előreviszi az emberiséget a haladás, a boldogulás utján. Ha nézzük a művészek, orvosok, filozófusok sorát, hány olyan rendkívül nagy elmével találkozunk, akiknek gyermekkorát betegség, n y o m o r, Szenvedés telitette! Magyar anyák, —• nektek is hinni kell a társadalom fejlődésében. Az anyaság szent, — és a modern társadalom, a modern szociálpolitika tudja, hogy még igen sok a tennivaló az anya- és a csecsemővédelem terén, ha talán lassabban is történik a fejlődés, mint szeretnénk. Magyar anyák! Nektek bíznotok kell a szebb jövőben! — Nektek erőt ad ehhez gyermekeitek ragaszkodása. Kérdezzétek csak meg azoktól a gazdag asszonyoktól, akik talán irtózattal hárították el maguktól az anyaság fájdalmát és kényelmetlenségeit, kérdezzétek meg: vájjon boldogabbak-e, mint azok az asszonyok, akik sokkal szegényebbek, de szoknyájukba nevető, pirosarcu gyermekek csimpaszkodnak? Alig hinném, mert az Isten áldása igazában azokon van, akik női kötelességeiknek eleget tesznek. Mi látjuk az életben az anyai szeretetek Például a fővárosnak egyik átmeneti gyermekotthonában látjuk egymás mellett mozaikszerben a megfigyeléseket, hogy a behozott szegény, elhanyagolt, rongyosruháju kis jószágok sokszor mennyivel keservesebb sírással búcsúznak el szüleiktől, akik pedig egyáltalában nem tudnak róluk gondoskodni, — mint azok a gyermekek, akikről már az első pillanatban meglátszik, hogy jobb anyagi körülmények között élő, de talán kevésbbé szerető anyák kezéből kerültek az átmeneti gyermekotthonba. Magyar anyák, a ti ünnepeteken mondom: hinni, szeretni és remélni kell, ha fájdalmasan nehéz is a sorsotok. Nektek nem beszélhetek a tudomány előrehaladásáról, ellenben rámutatok Isten Anyjának fájdalmas arcára, akinek szivét, hitünk tanítása szerint szintén hét tőr verte át, mert ő is anya volt, az .Isten Ember szent Anyja, és ezért Neki is meg kellett ismernie a fájdalmat, a szenvedést. Az anyaság- himnusza És akkor, amikor a művészet, vagy az irodalom, vagy a magyar nemzet történetének aranylapjait lapozzátok, láthatjátok, érezhetitek, hogy mindannyian a legszentebb, legáltalánosabb tisztelettel adóznak Nektek. A Madonn a-á b r á- zolás ezerféle változatban semmi más, mint az anyaság himnusza. A magyar történelemből pedig Á r p á d h á z i Szent Erzsébettől kezdve Szilágyi Erzsébeten, Kanizsay Dorottyán, Zrínyi Ilonán, a szabadságharc korából való hőslelkii anyákig, megtaláljátok példaképeiteket. Magyar anyák, ti mindig hősök voltatok, legyetek hősök most is, ezekben a kemény, keserves időkben és necsak a jelen szomorú sivárságát lássátok, hanem higyjetek egy szebb jövő hajnalhasadásában. Mi volna, ha egyszer az összes nemzetek anyái összefognának és szeretetük egész melegével árasztanák el a földet? Ne felejtsétek el, hogy az Anyák Napjának elterjedése ezt a szellemet segíti elő. Bízzatok tehát, ti hőslelkü magyar anyák, bízzatok a sors csapásainak ellenére is, gyermekeitek szebb jövőjében! Felhívás a társadalomhoz Es most az egész magyar társadalomhoz emelem szavamat. Nagyon tökéletlennek találnám az xVnyák Napja örömünnepének értékét, ha az csak az iskolákra szorítkozna és ha ebbe az iskolai ünnepek által teremtett szent hangulatba nem kapcsolódnék be, legalább ma, az egész magyar társadalom is. Az anyaság kultuszától a gyermek kultusza elválaszthatatlan. Jóllehet, megtaláljuk az anyáknak gyermekükhöz való kapcsolatát, valamint a gyermekeknek a szülőkhöz való ragaszkodását a természetben más élőlények között is, de ezt a kapcsolatot széppé és nemessé csak a teremtés koronája, az ember tudja felszentelni, mert csak az emberi lélek tud az anya természetadta ösztönével szembeállítani egy majdnem egyenrangú erkölcsi érzést: a gyermeki hálát és szeretetet, aminek nemcsak addig szabad tartania, amíg az édesanya pártfogására szükségünk van, hanem azon túl is, amikor már az édesanyának van szüksége gyermeke támogatására. Én azt szeretném, ha a mai napon mindannyian példát vennénk az iskolás gyermekektől és mindannyiunkban, a legüatalabbtól a legöregebbig, felébredne az örök gyermek és mindannyian megemlékeznénk a mi drága édesanyánkról. Azt szeretném, hogy a mai napon a „gyermek“ szó ne korlátozódjék az emberi életkornak egy bizonyos szakára, hanem a lehető legtágabb értelmezést kapja. A mai napon legyen gyermek nemcsak a csecsemő, az iskolás, de legyen gyermek a felnőtt ember is, sőt az aggastyán is, — legyen gyermek a legszegényebb és a leggazdagabb is egyaránt, — legyen gyermek a iegszomorubb, a leglesujtottabb ember is éppúgy, mint a legboldogabb. Vegyen részt mindenki a mai nap megünneplésében. Szeretném minden ember szivében felébreszteni az anya iránt a hálát és a szeretetet, mert nem felejthetjük el, hogy mindannyian gyermekek vagyunk, mindannyian az édesanyának köszönhetjük létünket. Sokan vagyunk, akik korán éreztük, hogy mennyire hiányzik az édesanya simogató lágy keze, megértő szeretete. Használjuk fel ezt a mai ünnepélyes alkalmat és küldjük el gyermeki hálánknak a jelét egy talán messzefekvő sírkereszt felé. Az emlék, amely az édesanyához fűz, nem szakadhat meg soha, bele van írva a mi szivünkbe és képe kitörölhetetlenül bele van rajzolva a mi lelkűnkbe. A hála és a kegyelet érzéseinek ápolásával csak a saját lelkünket nemesítjük. Tegyük meg mindannyian mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy most valamennyien az édesanyára gondolunk. Ne vegyék rossznéven tőlem, ha felolvasom azt az egyszerű szavakba foglalt fogadalmat, amit a mai szent örömünnepen az iskolásgyermekek tesznek le az összegyűlt édesanyák előtt. Ne nézzük azt, hogy kik vagyunk ma, hiszen alig van ember, akármilyen sorban él, aki ne emlékeznék vissza szívesen gyermekkorára. Ennek a kis fogadalomnak egyszerű szavai keltsék fel bennünk, mindannyiunkban a régen elfelejtett gye r- rnekkor lágy melódiáit, a bölcsődalok zümmögését, az édesanya aggódva szerető szemének meleg pillantását. Ez a fogadalom a következőképen hangzik: „Édes jó Anyám! Ünnepélyesen fogadom, hogy engedelmes gyermeke leszek, soha meg nem szoinoritom és mindent elkövetek, hogy örömét lelje bennem. Köszönöm, hogy felnevelt, köszönöm, hogy gondozott, köszönöm, hogy megbocsátott, ha vétettem. Fogadom, hogyha baj éri, megvédem, ha beteg lesz, ápolom, s ha megöregszik, vagy ha szűkölködni fog, magamhoz veszem és minden erőmmel azon leszek, hogy megliosz- szabbitsam és boldoggá tegyem drága életét!“ Ne szégyeljiik el magunkat, ha erre a visszaemlékezésre talán még egy könny is kibuggyan lopva a szemünkből. Ne szégyeljiik, ne is siessünk letö- rőlni azt, még ha gyermekeink, unokáink látják is. Hadd lássák! Hadd tudják meg, hogy az anya és a gyermek között levő szeretetteljes kapocs túlnő mindenen és mindennél erősebb. És ne rösteljünk odamenni az édesanyához, megcsókolni az ő áldott kezét. Tanítóink arra biztatják az iskolásgyer- mekeket a mai napon, hogy igyekezzenek valami örömteljes, rendkívüli meglepetést szerezni édesanyjuknak. Mi akadálya volna annak, ha mi felnőttek is csatlakoznánk ehhez? Nem gondolok nagy dolgokra, mert hiszen kicsiny dolgokkal is sokat lehet kifejezni. Ha a gyermek virágcsokrot hoz édesanyjának, abban a csokorban lehetnek talán fonnyadt virágok is, mig ha egyetlen szálat hoz, ennek az egy szálnak, amelyet az édesanyának adunk, tökéletesen szépnek kell lennie, ha nem külsőleg, de az érzés tisztaságában kell illatoznia. Az ember életében sokszor igen sokat jelentenek az ilyen jelentékteleneknek látszó apróságok. Az elköltözött édesanya emlékezete Azt olvasom, hogy külföldön az Anyák Napján az egész társadalom részt vesz az ünneplésben, mig nálunk eddig csak az iskolásgyermekekre korlátozódott. De kérdem: miért ne lehetne az anyák napja nálunk Magyarországban is az egész társadalom ünnepe? Hát nekünk nincs talán érző szivünk? Nem találjuk-e szükségesnek, hogy szeretetiinket, hálánkat mi is lerójuk az édesanya iránt? Igen, arra kérek mindenkit, vegyünk ma példát az iskolásgyermekekről és igyekezzünk mi is örömet okozni az édesanyának. Egy szál virág, egy kedves szó, egy mosolygó, meghatott, meleghangú köszöntés, — óh, hiszen ezer és ezer módja van annak, hogy az, akinek él az édesanyja, igazi ünneppé avassa ezt a szép májusi vasárnapot. És ha az édesanya már csak az emlékünkben él, akkor is szakítsunk magunknak időt arra, hogy kimenj link a temetőbe és az emlékezés, a hála és a szeretet fohászát rebegjiik el annál a sírnál, amely nekünk a legdrágább. Tegyünk le egy szál virágot, vagy gyújtsunk egy gyertyát, egy kis mécsest, az elköltözött édesanya emlékezetére. És ha a temető sötét sírjain elomlik majd a meggyuj- tott gyertyák világossága, ez az örökké- élő, az örökké emlékező szeretet világossága lesz. Aki hisz a lélek halhatatlanságában, az meg van győződve arról, hogy a mai napon újra érezni fogja az édesanya közelségét, szeretetének melegét, lágy kezének simogatását. Közöljük vele bánatunkat és érezni fogjuk, hogy ettől a vallomástól megkönnyebbül a lelkünk; közöljük vele örömeinket és érezni fogjuk, hogy osztozik velünk . . . És uj erőt fog kölcsönözni nekünk az a tudat, hogy a mai napon, a m a i májusi vasárnapon, az Anyák Napján, újra ránkmosolyog a legdrágább, a legszentebb, a legszeretőbb emberi lélek: az édesanya... AL APITT AT OTT 1860. SZITTNER FERENC Budapest, iu., maria uaieria-utca i. szám. Telefon: Aut. 821—14. Üveg-, porcelán-, tükör- és képkeret gyári raktára. Fővárosi alkalmazottaknak kedvezmény. M0HKÄT JÖL, OLCSÓD BÁLIM SÓI1D0R KÉSZÍT UIII.SÖHOOR-UTCA 34. TELEFON 30-6-73. TETŐFEDÉS, pala-, cserép-, Rairánpiemez-, facement- fedésí es tetűzetjúkaruantartási uáiiaiat ifi. hAber sAndor tetűfedűmester Budapest, un., Király-utca 7. Tel.: J. 423-24 WG1MÄLI RAFAELLO bronzönlb BUDAPEST UU>: Petnehózu-nlcn ?5/b. Gyár; TI., JASZ-UfCO 14. HÓID TELEFON : AUTOMATA 919-12. Zongorák, planlnók, újak, átjátszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Llpovnlczky Szevér zongorakészitő mesternél. Javítás, hangolás, bőrözés Jótállással Erkel-ufca 20. sz. Aut. 867—97
