Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-05-14 / 19. szám
1932 május 14. TU BUDAPEST Trr~i un rrii iiiiinmrnWBr O Tyler népszövetségi megbízott kritikája Budapestről vaskos tévedéseken alapszik Petrovácz Gyula kimutatja, hogy az üzemek évi 22.5 millió pengő hozzájárulással könnyítik az adófizető polgárság terheit — a városi kezelésben levő Beszkárt üzleti gazdálkodásának eredményei kedvezőbbek, mint a magántársaságé 1913-ban — Képtelenség arról beszélni, hogy a főváros a maga háztartási keretét szűkítse, mert szemben a csonka országgal, a főváros lakósságának száma nem fogyott, hanem emelkedett — Az Uj Budapest tudósitójától — A képviselőház most tárgyalja az államháztartás jövő évi költségvetését. E vitában sok szó esik a főváros háztartásáról — összehasonlításban az állami budgettel. Az összehasonlításnál Tyler népszövetségi megbízott jelentését veszik alapul. Ebben a jelentésben súlyos megállapítás olvasható a főváros gazdálkodásáról és egy olyan tanács a jövőre nézve, amelynek elfogadása nagyarányú változásokat hozna az adminisztrációban. Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő és tanácstag, a Keresztény Községi Párt egyik vezető tagja, a jelentésről a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — Tyler népszövetségi megbízott meglehetősen súlyos megjegyzéseket tett a főváros gazdálkodásáról és pedig — rögtön megállapítom — teljesen igazságtalanul. Azt mondotta Tyler a jelentésben, hogy a törvényhatóságok általában, de különösképpen a székesfőváros nem ér el annyi megtakarítást, amekkorát az állam hajtott végre a maga költségvetésében. Amíg- ugyanis az állami költségvetésben 17 százalékos redukció mutatkozik a kiadások terén, addig fővárosi vonatkozásban ez az arány mindössze 5 százalékot tesz ki. Ez a megjegyzés jogosulatlan, mert Budapestet nem csonkították meg úgy, mint az országot. Budapest nemcsak hogy integer maradt, hanem még nagyobb is lett, mint amekkora a háború előtt volt. Amennyire természetszerű az a törekvés, hogy az állami költségvetést a csonka ország igényeinek megfelelően akarják redukálni, annyira nem illő, hogy a székesfővárosnál is ilyen természetű redukciók hajtassanak végre, — annál a székesfővárosnál, amelynek nemcsak megmaradt a területe, hanem az jelentékenyen gyarapodott, lakosságának a száma pedig meghaladta az egymilliót. Arról szó lehet, hogy egyes csonka törvényhatóságok adminisztrációját egyszerűsítsük, arról azonban képtelenség beszélni, hogy a székesfőváros a maga igazgatását szűkítse, örülnünk kell, ha a racionalizálási akció során annyi megtakarítást érhetünk el, hogy e megtakarítások révén lehetővé válik a négy uj közigazgatási kerületnek a felállítása, amit már az 1930. évi törvénycikk kimondott. A főváros a törvénynek ezt a rendelkezését még mindig nem tudja végrehajtani, pedig a négy elöljáróság felállítása halaszthatatlan feladat. — Tyler népszövetségi megbízott az üzemek gazdálkodásáról is tett néhány megjegyzést. Kiragadta az üzemek közül a Beszkárt és összehasonlítást. tett az 1930-ban és az 1913-ban elért üzleti eredmények között. Kimutatta, hogy 1913-ban az akkori magántársaságok 7.3 millió pengő tiszta nyereséget könyveltek el, ezzel szemben a Beszkárt 1930-ban csak 0.2 millió pengő tiszta hasznot tüntet fel. Két nagy tévedés van itt. Az egyik tévedés az, hogy a Beszkárt által kimutatott nyereség ténylegesen nem 0.2 millió pengő, hanem lényegesen több, hiszen számításba kell venni azokat az összegeket, amelyekkel a Beszkárt a főváros háztartásához hozzájárul. A kérdés lényegére nézve teljes járatlanságot árul el Tyler népszövetségi megbízott, ami érthető is, hiszen idegen tényező nem ismerheti ezt a speciális helyzetet, hogy tudniillik a főváros közönsége maga a tulajdonosa a közlekedési részvény- társaságnak. 1930-ban a Beszkárt beszolgáltatott a főváros pénztárába közlekedési adó cimén 5,026.000 pengőt, területhasználati dij cimén 3.753.000 pengőt, osztalék cimén a részvények után 138.000 pengőt, vagyis csupán e három tételben együttvéve 8,916.000 pengőt fizetett a Beszkárt, ha ehhez hozzávesszük a nyereségként kimutatott 0.2 millió pengőt, akkor 9 milliónál magasabb összegre emelkedik a Beszkárt tényleges nyeresége. 1931-ben a Beszkárt 7.3 millió pengőt juttatott a fővárosnak és ha kiszámítjuk a Beszkárt fennállásától kezdve az évi átlagot, akkor ez minimálisan 6.9 millió pengőt tesz ki. — De egyébként is rendkívül labilis ez az összehasonlítás, hiszen 1913-at nem lehet összehasonlítani 1930-al. Egészen mások voltak a viszonyok, 1913 még békeév vo't. De ha már összehasonlítjuk a két esztendő üzleti eredményét, nem szabad elfelejteni, hogy a Beszkárt ma nyugdíjellátás cimén, továbbá, MABI és OTT járulékok cimén további 1.772.000 pengőt fizet, ezzel szemben ezeken a címeken 1913-ban a magán- társaságok mindössze 153.000 pengőt fizettek, a többletkiadás itt 1,618.000 pengő. Mindezeken felül meg kell állapítani, hogy a Beszkárt az újítási tartalékalapot évente tiz százalékkal gyarapítja, ami az elmúlt évben 1,602.000 pengőt telt ki, ezzel szemben a régi közúti vasutak 1913- ban csak 452.000 pengőt fordítottak erre a célra. Ha még hozzászámítjuk a megváltott vasutak nyugdijterheit is, amelyek 602.000 pengőt tesznek ki, kiderül, hogy a Beszkárt 3,828.000 pengő olyan többletkiadást visel, amely költségek annakidején a magántársaságokat nem terhelték. Ezekből az adatokból nyilvánvalóan megállapítható, hogy a Beszkárt üzleti gazdálkodásának az eredményei kedvezőbbek, mint a magántársaságé 1913-ban. Emellett az alkalmazottak jobb fizetést kapnak, a munkaidő pedig az akkori tiz óráról napi nyolc órára, szállott le, a tarifaárak pedig 30 százalékkal olcsóbbak, mint 1913-ban. Ha például a múlt évi Beszkárt-utasszámot megszorozom a közúti villámosvasutak 1913- ban érvényben volt egységáraival, 73 millió pengő jön ki, ezzel szemben a tényleges bevétel csak 54 millió pengőt tett ki, vagyis a Beszkárt mai tarifája harminc százalékkal olcsóbb, mint a közúti villamos vasutaké volt. De beszédes bizonyságokat kapunk tikkor, ha megnézzük a berlini, vagy a bécsi villamosvasutak gazdálkodásának üzleti eredményeit. A berlini közúti villamosvasutnak 1913- ban 19 millió márka feleslege volt, 1930-ban csak 7 és félmillió. Bécs 1913-ban 4.6 millió korona fölösleget mutatott ki, ezzel szemben 1930-ban a villamosvasutak gazdálkodása 11 shilling üzleti hiánnyal zárult. 1924- től 30-ig az átlagos hiány 9 millió shilling volt. — Mindezekből teljes tárgyilagossággal megállapítható, hogy Tyler népszövetségi megbízott konklúziója, amit az általam felsorakoztatott adatokból von le, nem helytálló. Ha Bécsben volna valami indok változásra az üzemi gazdálkodásban, addig Budapesten az üzletvitel kifogástalannak mondható, a kritika igaztalan és indokolatlan. Külön ki kell emelni Tyler népszövetségi megbízott jelentésének azt a í észét, amely a következőket hangsúlyozza: Budapest idegenforgalmi propagandája 70 euuei ezelőtt Irta: Kovácsházy Vilmos fővárosi tanácsnok Régi könyvekben, Írásokban kutatok. Azt igyekszem kinyomozni, megállapítani: hogy a régi Pest és Budának, a két testvérvárosnak egykori irói, tudósai, városunknak szépségeit, értékeit, kincseit, különösen pedig idegenforgalmi adottságát felismerték-e, s azt hogyan látták és értékelték. Számos uj s érdekes adatra bukkantam, amelyek alkalmasoknak látszanak arra, hogy összefüggően ismertessem majd azokat; egyelőre csupán kutatásom egyik kedvesen érdekes leletéről kívánok beszámolni: Azt hiszem, megtaláltam azt a legrégibb irásmunkát, amelyik Budapest idegenforgalmát „tudatosan“ kívánta fokozni, vagyis azzal a határozott céllal készült, hogy az idegen olvasván azt, kedvet kapjon arra, hogy Budapestre jöjjön. A szerző: A. Frankel budai orvos, aki magát ,.Brunnenarzt“-nak titulálja, azonkívül előkelő ur, hisz a császári „Gold Medaille für Kunst und Wissenschaft“ tulajdonosa. Könyve: „Bas Ofner Kaiserbad in historischer, technischer und medizinischer Hinsicht“ címen eddigi kutatásaim szerint három kiadásban: az első 1874-ben s a második 1853-ban, Müller könyvnyomdájában, a harmadik 1862-ben, Bagó Márton könyvnyomdájában nyomtattatott. Mindhárom kiadás német nyelven jelent meg; s — céljából is sejthető — a szerző könyvét külföldön is terjesztette, amit igazol az a körülmény is, hogy a kezeim között levő egyik példány is Németországból (Magdeburg), egy magán- könyvtárból (a könyvtár bélyegzője a belső címlapon látható) került vissza Budapestre. A munka harmadik kiadása bővített s valamivel terjedelmesebb füzet. A szerző, amint azt előszavában is mondja, nem kívánt irodalmi, vagy tudományos munkát kiadni, hanem részben orvoskollégáinak óhajtott rendeléseiknél segítségükre lenni, részben pedig a gyógyulást kereső betegeknek akart vezetőt (Leitfaden) adni kúráinknak a használatához. .A Császár fürdőben 1838-tól kezelt és gyógyított Frankel A., s munkájában részletesen leírja tapasztalatait, gyógyeseteit s kezelésének az eredményeit. Eldicsekszik vele, hogy az eredmények a fürdő látogatottságát év- ről-évre emelték. Ékes szavakban dicséri a fürdő gyógyerejét, lelkes apostola a fürdőgyógyászatnak s a Császárfürdőnek, s azért mint balneológiái munka is érdekes olvasmány e kis könyv. Azért mégis a legérdekesebb része a könyvnek, a már említett rész, amely magyar fordításban a következő: Fürdőink különfélesége és forrásaink hőfokának változatossága a fürdővendégek számára rendkívül előnyös helyzetet jelent, de — amint alább látni fogjuk — az itteni tartózkodás még többirányú más előnynyel is jár; olyanokkal, amellyel más gyógyfürdő nem rendelkezik. A fürdővendég gőzhajót vagy vasutat használhat, amikor ideutazik, tehát a leggyorsabb, legkényelmesebb és legkellemesebb módon jöhet. Ha 'meglátogatta a pesti vásárt és elintézte üzleti ügyeit, az üzleti gondoktól megszabadulva, jó hangulatban, derűs kedvvel végezheti el für- dőkuráját; ha pedig először a fürdőkúrát használja: hogy fájdalmaitól megszabaduljon, — megerősödve, megújult egészséggel s annál több kedvvel kezdhet vására és üzleti ügyei elintézéséhez. Ha valami előre nem látható véletlen úgy hozza, hogy valahol azonnal ott kell lennie, az államvasut vagy a Déli-vasút (Orientbahn) bárhova gyorsan elröpiti. Rendelkezéseit, megbízásait, tudósításait a táviró utján bármely irányba szétküldheti, tudakozódásaira gyors választ kaphat bárhonnan. A nagyváros minden kellemességét élvezheti anélkül, hogy ez fiirdő- kurájában akadályozná. Pest szép utain és terein sétálva, hiába keres olyan házakat, amilyenek más városokban az épületek tömegét alkotják. Bámulatára ilyeneket keveset talál, mert Pest városát nagyrészt paloták sora alkotja; az egyébként még kifogástalan házakat is lebontják, hogy helyükbe úgyszólván estétől reggelig egy uj palotát varázsoljanak. Ezt bizonyítják a Színház- és József-térnél emelkedő uj paloták is. A város közepén gyönyörű angol parkba jut. Megnézheti a német színházat, majd elmehet a Nemzeti színházba, más alkalommal a Thalia színházba, ismét máskor a nyári színházba, vagy cirkuszba. Megtekintheti az országos múzeumot (Landesmuseum), az állandó képkiállitást, az ipari-, kertészeti- és virágkiállítást, esetleg az egyetemet és még sok más érdemes látnivalót. Most azonban egy hűsítő limonádé mellett pihenni szeretne. Nézzük csak! — kiált fel, hol van egy kávéház, amilyent már más városokban találtam. Az üdítő italt Pesten tündérpalotákban, vagy enyhén szólva, királyi dísztermekben kapom; bársony, damaszk duzzad mindenütt, tükörrel borított falak, karrarai márvány, gazdag aranyozás, kínai csészék, flnommiivü kristálypoharak és ezüst evőkészletek mindenütt. Úgy van, ahogy mondtam, bizonyára tündérpalotában, vagy királyi termekben vagyok, mert az a tünemény ott, aki trónján ülve pazar bőkezűséggel minden jelenlevő számára édességet (cukrot) készít kicsiny ezüst edénybe, bizonyára vagy angyal, vagy legalább is egy szépséges hercegnő lehet. Most egy négyfogatu, nyitott társaskocsi kényelmes ülésére veti magát és kirándul a városligetbe, élvezettel szívja az angol kertek, árnyas fasorok és virágbokrok ózondus levegőjét. Szívesen iszik valamelyik vendégelő árnyas fái alatt, zenét hallgatva egy pohár sört. Körülcsóna- kázza a kis tavat, majd a kocsik, a lovasok és a viháncoló néptömeg lármájától elvonulva a körhintánál, vagy a pávák szigetén (Pfaueninsel) kipiheni magát. Innen az államvas- uti pályaudvarhoz megy és nincs ideje annak nagyságát és szépségét kellőképen megcsodálni, (Józsefvárosi pályaudvar), mert a jelzőharang hangja már hívja egy kis kőbányai kirándulásra. Tizenöt percen belül oda ér, ahol is válogathat a minden rendéi és rangú emberek társaságában, mágnástól iparosig és parasztig. Cigányzenét hallgat, megcsodálja a sörgyárakat, melyek Európában a legnagyobbak közé tartoznak, és a sziklába vájt, valóban bámulásra méltó katakombákat; végül várakozásaiban nem csalódva, kielégítve utazik vissza. Legkényelmesebben a helyi hajóval vagy társaskocsival térhetne most vissza ideiglenes otthonába, a
