Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-03-07 / 9. szám

ZU BUDAPEST 1931 március 7. Mikor nem kell bánalpénzf lelenni? A Deltiöuniíniszíer elrendelte, hogy tizezer pengőn aluli szállítások Dánafpénz-menteseh — Az Uj Budapest tudósítójától — Régi panasza a fővárosi pályáza­tokon résztvevő kisiparosságnak a bánatpénz kérdése. A mai gazdasá­gi válságban bizony betevő falatja alig van a kisiparosságnak, nem­hogy a sok esetben százakra rugó bánatpénzeket le tudja tenni a fővá­rosi versenytárgyalásokon. Nehezí­tette a helyzetet a letett bánatpénzek visszautalásának körülményes mód­ja, minek folytán számos kisiparos nem ,egy esetben hosszú hónapokig forgótőke nélkül maradt. A belügyminiszter most leiratban értesítette a főváros polgármesterét, hogy a kereskedelemügyi minisz­terrel egyetértőén az ügymenet egy­szerüsitése érdekében uj rendeletet hozott a közszállitások bánatpénze dolgában. Eszerint a tizezer pengő értéket meg nem haladó közszállitá- soknál, közmunkáknál, ha csak kü­lönös körülmények a bánatpénz, il­letve biztosíték letételét szükségessé nem teszik ettől a közhatóság elte­kinthet és ilyen esetben már a ver­senytárgyalási hirdetményben fel kell tüntetni a bánatpénz letételének szükségtelenségét. Épitkezéseknél ez a kedvezmény nem adható meg. Kisiparosok sem kötelesek a jövő­ben bánatpénzt letétbe helyezni, ha a kikötött bánatpénz vagy biztosí­ték összege a háromszáz pengőt nem haladná meg. Uj kiírások: . Nyári ruhák szállítására az Autó­buszüzem altiszti, gépkocsivezetői, kalauzi és munkásszemélyzete részére. Határidő: 1931 március hó 13 (péntek) d. e. 10 ó. Nyári cipők szállítására az Autóbusz- üzem altiszti, gépkocsivezetői, kalauzi és munkásszemélyzete részére. Határ­idő: 1931 március 13 (péntek) d. e. 10 ó. Nyári sapkák szállítására az Autó­buszüzem altiszti, gépkocsivezetői, kalauzi és munkásszemélyzete részére. Határidő: 1931 március hó 13 (péntek) d. e. 10 ó. Uj gőzkazán beszerzési, felállítás! és felszerelési munkákra az I. kér., Hie- ronymi-ut 1. szám alatti Uj Szent Já- nos-kórházban. Határidő: 1931 március 14 (szombat) d. e. Yi 11 ó. Fal és padlóburkoló munkákra az I., Hieronymi-ut 1. szám alatti Uj Szent János-kórházban. Határidő: 1931. már­cius 14 (szombat) d. e. 11 ó. Csatornázási munkákra a VII. kér., Bácskai-utcában. Határidő: 1931 már­cius hó 17 (kedd) d. e. YA\ ó. Csatornázási munkákra az I. kér., Al- bert-utca és Bornemissza-utcában. Ha­táridő: 1931 március hó 17 (kedd) d. e. Ytll ó. Csatornázási munkákra az I. kér., Mohai-ut és Albert-utcában. Határidő: 1931 március hó 17 (kedd) d. e. 1411 ó. Csatornázási munkákra a IX. kér. De­lej-utcában. Határidő: 1931 március hó 17 (kedd) d. e. 'Áll ó. Irópapir és különféle papíráru szállí­tására. Határidő: 1931 március hó 19 (csütörtök) d. e. 11 ó. Zománctábiák - Réztáblák Zománcjelvények Dr. Bossányi László Budapest I.. napheoy-u. 13. Telelőn: 536-10. FRATRICSEVICS ERNŐ éDitőmes er. építési vállalkozó BUDAPEST, VÉL, KAZINCZY-U. 8 Telefon : József 324 - 49 KÖZPONTI FOTES, VÍZVEZETÉK ES BftOOBOS MUliliflH FARKAS IZOR Buda[MIVII!.,Bau-B.10. TelB!oa:j. 336-51 HLATKYJÓZSEF oki. mérnök Budapest, Vili., József-körut 71 Telefon: J. 395- 78 Magasépítés, ut-, vasút-, hid- és vasbetonépftési vállalat. — Saját fuvar-, állvány- éa anyagtelepe: I., Fehér vári-ut 42. Telefon: Lé. 1-05 Fiókirodák : Kecskemet tel. 109. oodoiio, Br. Festeticn-ut 9 Egységes bérfuvarozásra a IX. kor., soroksári Dunaág közelében épülő uj élelmiszernagyvásártelep építésénél. Határidő: 1931 március hó 19 (csütörtök) d. e. 12 ó. Külső vízvezetéki berendezés létesí­tése a IX. kér., soroksári Dunaág köze­lében épülő uj élelmiszernagyvásártele- pen. Határidő: 1931 március hó 21 (szombat) d. e. 12 ó. Olajjal való pormentesitésére 1,000.000 (egymillió) négyzetméter makadámúi­nak. Határidő: 1931 március hó 24 d. e. 11 ó. Keramitkövezési, aszfaltburkolási, ke- ramitkőanyag szállítási, trachit-szegély- kőszállitási, kőanyagfuvarozási mun­kákra a IX. kér., Gubacsi-ut 6. sz. alatt létesítendő sertésvásárcsarnok építésé­vel kapcsolatban. Határidő: 1931 már­cius hó 27 (péntek) d. e. 12 ó. Ablakponyvamunkákra a X. kér., Maglódi-uton épülő Horthy Miklós sze­retetotthon részére. Határidő: 1931 áp­rilis hó 7 (kedd) d. e. YlO ó. Padozat! lapburkolómunkákra a X. kér., Maglódi-uton épülő Horthy Miklós szeretetotthon részére. Határidő: 1931 április hó 7 (kedd) d. e. Yi 11 ó. Mázolómunkákra a X. kér., Maglódi- uton épülő Horthy Miklós szeretetott­hon részére. Határidő: 1931 április hó 7 (kedd) d. e. Vili ó. Csempe faburkolómunkákra a X. kér., Maglódi-uton épülő Horthy Miklós sze­retetotthon részére. Határidő: 1931 ápri­lis hó 7 (kedd) d. e. Yll ó. KVILiA GYULA BÁDOGOS-, VIZ-, GÁZ- ÉS FŰTÉS- BERENDEZÉSEK VÁLLAL ATA BUDAPEST, II., TÖRÖK-UTCA 8. Telefon: Aut. 516-55. Postatakp. csekk». 50.167. BEHESCH FERENC ELKK1 ROTECHNIKA1 TEIEFON- ÉS MŰSZAKI IPARVÁLLALATA j se: 27.* BUDAPEST. UH.. BAROSS-TÉR18. ZILAHI-BALOGH GYULA Építőmester L, Bornemissza-utca 36. TELEFON: M 2-32 Takács Gyula gépészmérnök Rádió és elektrotechnikai szaküztete Épületek, szobrok, templomok speciális megvilágitása Budapest, IV., Veres Pálné-utca 32. sz. Telefon Au'omota 843-24 CAPITOL FILMPALOTA, Baross-tér, Ke­leti p. u. mellett. Telefon: József 343—37. Vége a dalnak. Rendezte Bolváry Géza. Fősz.: Willy Forst. Liane Haid, Verebes Ernő. — Páris mosolyog. Egy párisi va­rieté műsorából. Fox hangos és magyar híradó. Előadások: 5, 348, Yi 10, vasár és ünnepnap: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor. CORSO MOZI (Váci-utca 9. Aut. 874—02.) Karamasoff testvérek. Dostojevszkij regé­nye 10 felv. Főszereplők: Fritz Kortner és Anna Steen. — Hangos híradók. Előadá­sok minden nap: 4, %6, 348 és három­negyed 10 órakor. DÉCSI MOZGÓ, VI., Teréz-körut 28. szám. Telefon: Automata 213—43, 259—52, 148—05. Chevalierból milliomos lesz! — Az igazi jazz. Híradók. — Az előadások kezdete mindennap: 4, 6, 8, 10 órakor. FORUM FILMSZÍNHÁZ, Kossuth Lajos-u. 18. Telefon: Automata 897—07 és 895—43. Őfelsége a szerelem. Vígjáték. — Híradók. Előadások kezdete hétköznapokon, szom­bat kivételével: 5, 148. %10; szombat, va­sárnap: 4, 6, 8, 10 órakor. KAMARA MOZGÓ (Dohány-utca és Nyár­utca sarok. — Telefon: József 440—27.) Híradók. — Mesék az Írógépről. — Az elő­adások kezdete mindennap: 4, 6, 8 és 10. ORION SZÍNHÁZ (IV. kér., Eskü-ut 1. sz. Telefon: Automata 831—02 és 842—93.) Elcserélem a feleségem. Vígjáték. — Hír­adók. — Rajzfilm Varieté. — Az előadások kezdete hétköznapokon: fél 6, fél 8, fél 10 vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6. fél 8, fél 10 órakor. ROYAL APOLLO (Erzsébet-körut 45. Royal- szálló épületben. Tal.: J. 429-46 és 419-02.) Mesék, az Írógépről. — Híradók. Az elő­adásod kezdete hétköznapokon, szombat kivételével: 5, 148, YúO; szombat és vasár­nap: 4, C, 8, 10 órakor. TIVOLI MOZGÓ, VI. kér., Nagymező-utca 8. szám. — Telefon: Automata 230—49. Vasárnapig: A fehér barát. Richard Voss világhírű regénye hangos filmen. 14 feje­zetben.Fősz.: Gustav Fröhlich és Charlotte Susa. — Ingagi, a gorilla. Hangos dzsun- gelfllm 2 részben. I. rész: Afrika csodála­tos állatvilága. II. rész. Szerelem a go­rillák világában. — Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon: 4, 347 és %10; va­sárnap 2 órától folytatólag. Az első elő­adáson mérsékelt helyárak! — Gyermekek az első előadáson tetszésszerinti helyre ROYM ORFEUM Budapest legjobb és leg­olcsóbb szórakozóhelye Mindennap 2 előadás, délután */j5 és este 49-kor. Vasárnap és Ünnepnapo­kon 3 előadás, 3, 7*6 és este ‘/s9-hor, HELYÁRAK 70 MÖI3 P-íg DÉLUTÁN FELRELYARAK ROYAL ORFEUM 66 fí ARIST0S égetett üreges agyag­téglával olcsón és gyorsan építhet. Gyártja: Sorg Antal Építőipari R.-T. Budapest, X. kér., Gergely-utca 8. sz. The Neuchatel Asphalte Company Limited Budapesten Irtát; VI.. Vilmos csiszár-út SÍ. ml Telefon : Automata 212-46. CyAr: VI., Vécl-úl 35. sz. Telefon: Automata 914-88. Gyárt is elad Val de traversi mastixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot. Készít : Traversi természetes tömörített aszfaltútokat és öntött asz­faltból járdákat és kocsiutaket. Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozóit NAGY GYULA lakatos árugy ár a BUDAPEST, VII., Kőris-ucca 10 Telefon: J. 348-15 30 fillért fizetnek. — Vasárnap délelőtt IS és V212 órai kezdettel: Hangos burleszk- inatiné rendkívüli olcsó helyárakkal! — Március 9-től. hétfőtől: Va banque. Han­gos magyar-német bűnügyi vígjáték. Fő­szereplők: Lil Dagover, Verebes Ernő, Bársony Rózsi, Delly Ferenc, Békeffy László. — Vihartorony. Dnpont világ­attrakciója. Fősz.: Fritz Kortner, Conrad Veidt, Heinrich George. — Híradók. UFA FILMSZÍNHÁZ (Teréz-körut 60. Telefon: Automata 197—67 és 197—68.) Előadások kezdete hétköznap %6, V68, 3410, szombat, vasár- és ünnepnapon: 344, 346, háromnegyed 8 és 10 órakor. Betörők. Lilian Harvey, W. Fritsch, H. Rühmann legújabb hangos komé­diája. — Lux és Maki barátságot köt­nek. (Az első Ufa kulturfllm magyar beszéddel). Híradók. — Miki a dutyi­ban. Trükkfilm. — Anna Pavlova utolsó tánca. (Kizárólagos joggal). URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi- ut 21. Telefon: J. 460—45 és 460—46.) Előadások szombat, vasár- és ünnep­nap: 4, 6. 8 és 10 órakor, hétköznap: 5, 148 és %10 órakor. A király paran­csol! (Film a világtörténet sorsdöntő óráiból). Fősz.: Otto Gebühr és Re­nate Müller. — Maki és Lux barát­ságot kötnek. (Ufa h. kulturfllm ma­gyar beszéddel). — Miki a dutyiban. Hangos trükkfilm. Hiradók. CORVIN SZÍNHÁZ (József-körut és Ullői-ut sarok. Tel.: J. 389—88, 395—84) Ének a szerelemről. Dráma. — Holly­woodi éjszakák. Vígjáték. — Hiradók Az előadások kezdete hétköznapokon: 5, 148, 1£10; vasár- és ünnepnapokon: %4, 146. 348, 3410 órakor. Lepter János VASSZERKEZET ÉS VASARUGYÁR R.-T. Budapest, K Asztalos sandor-ut l. sz. TELEFON: József 333-60 Hid- <e köxipitési vasszerkezetek Köppllnger-rendsxerü fűzött idomvasablakok Préselt vaslemez-ajtók ÉpQletvaealások, szab. ablakrugzárak. 1 elb Vitéz Siposs Sándor Különleges száraz vegyiisztitó ás ruhafestő üzeme HAJO-UCCA 12 TELEFON: Aut. 812-40 Munkáért házhoz küldök és elszállítom KÁRÁSZÉN FERENC KAZAN- ÉS THRíALYGYAR. TELEFON: 915-07. BUDAPEST, VI., VACI-ÚT 163. SZ. Irodaberendezések HIRSCH ÉS TÁRSA Pénzszekrények Az Uj Budapest minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. * A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Hálószobák, ebédlők, urfszobák, szalonok, kárpitosáruk Asztalosok Polgári Bútorcsarnok Szövetkezete BUDAPEST. V., VILMOS CSÁSZÁR UT 52 EIS0 HÉZDÖI. Kedvező fizetési Teltételek! ÁLTALÁNOS NYOMDA, KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 3. Felelős: Dr. U.i István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom