Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-03-07 / 9. szám
1931 március 7. m mmWAPEST 7 Amíg városatya lettem---- Az el múlt esztendő városházi életének érdekes eseménye volt György Endre könyve, amely vaskos kötetbe gyűjtötte össze a főváros törvényhatósági bizottsági tagjainak önéletrajzait. A régi törvény alapján működött fővárosi közgyűlés tagjai 'kivétel nélkül felvonultak biográfiai adataikkal és arcképükkel kitűnő hirlapirótársunk könyvében, ám korántsem száraz dátumok gyűjteménye volt ez a könyv, hanem friss és egyéni, sokszor novel- lisztikus izü élettörténetek lexikonja. Haszonnal forgatta György Endrének a nyomdai kiállítás szempontjából is kifogástalan könyvét minden városatya, aki kiváncsi volt arra. hogy mellette ülő kollégája milyen történeti előzmények után került a diszes gyülekezetbe, de az ujságiró is, aki a bizottsági tagok értékelésénél és működésének megítélésénél nem hagyhatta ügyeimen kívül a György Endre-féle adatokat. Örömmel jelentjük, hogy az első jól sikerült kísérlet után György Endrében megjött^ az étvágy arra, hogy továbbhaladjon a magavágta nj csapáson és rövidesen megjelenik az Amig városatya lettem . . . második kötete, amely már tartalmazni fogja az uj közgyűlés valamennyi tagjának biográfiáját is. örvendünk előre annak a sikernek, amelyet György Endre vállalkozásának megismétlése fog jelenteni, az ő szempontjából, de a magunk nézőpontjából is. Az uj törvényhatósági bizottság tagjainak fele uj ember, és hányán vannak az uj közgyűlésen, fiatalok és öregek elegyest. akikről nemcsak, hogy azt nem tudjuk, hogy kik és mik voltak azelőtt, mielőtt a városatyák obiigát villamos-szabadjegyét megkapták, de azt sem tudjuk róluk, hogy egyáltalában kicsodák, mert ezen a kerek világon senkisem ismeri őket. Ezekre az egyre kinzóbb kérdésekre remélhetőleg a tőle újságírói működésében is megszokott pontossággal és részletességgel fog választ adni György Endre, akinek uj könyvét már csak azért is nehéz szívvel várjuk. Bizalom dolga fények bevásárlása. Forduljon tehát az 1885- ben alapított Bud-pesff Pénz^z-krény Gvárí Ra'-e-ahox ezelőtt Bálvány-utca 6., most Erzsébet-tér 15/a. Telefon: Aut. 803—31 A Székesfővárosi Autóbuszüzem Sport és Kulturegyesülete február 28-án rendezte a turistaságot propagáló első műsoros táncestélyét a B. S. E. dísztermében. Hangéi László szfőv. tisztviselő, a B. S. E. turistaszakosztályának agilis tagja tartott előadást az osztrák Alpokról, a Rax, Semmering, Mariazell, Zell am See, Arlberg, Zugspitze és Zillerthal gyönyörű vidékeiről és felejthetetlen természeti szépségeiről. Az előadást szebbnél-szebb vetített képekkel kisérte, a vidéknek főképp téli pompáját és sportéletét emelve ki. A nagyszámú közönségtől hangos tapssal jutalmazott értékes előadás első megnyilvánulása ▼olt a Körmendi Jenő aligazgató, az egyesület agilis elnökének ösztönzése és irányítása mellett tervbe vett hasonló eélu és tárgyú előadás-sorozatnak. A műsort követő tánchoz a zenét az üzem alkalmazottaiból alakult zenekar szolgáltatta, nagy sikerrel, jó hangulatot keltve. Ilovszky János előadása a főváros problémáiról. Zsúfolásig telt termekben, előkelő közönség jelenlétében tartotta meg várospolitikai előadását 11 o v s z- k y János fővárosi tanácstag a Józsefvárosi Keresztény Községi Párt Mária-utcai helyiségeiben. Előadását az uj városi törvény ismertetésével kezdte meg s azután sorra vette azokat a módozatokat, amelyekkel a párt a munkanélküliség ellen kíván küzdeni. Részletesen kitért az idegen- forgalom és Budapest-fürdőváros problémájára is. Előadása végén meleg hangon köszöntötte a hallgatóság soraiban megjelent Liber Endrét, a főváros Szerdán délután megválasztott uj alpolgármesterét. A mindvégig érdekes elő- ádást Müller Antal fővárosi tanácstag méltatta és köszönte meg. JLaciízonytía az Jindrássy-utom Ha külföldiek jönnek Budapestre, az idegenforgalmi szervek sohasem felejtik el végigkocsikáztatni őket az Andrássy-uton, Budapest legszebb sugárút ján. Szigorú város- rendezési tervek szerint épült az Andrássy-ut, legutóbb az Opera mellett az egyik palotára nem engedte meg a Közmunkák Tanácsa uj emelet felhúzását, azzal az indokolással, hogy rontaná az ut harmonikus képét. Nos, a Párisi Nagyáruház kiváló tulajdonosainak, a Goldberger Sámuel Gottlieb famíliának üzleti ötletéből kifolyóan olyan látványossággal gazdagodott nemrégiben az Andrássy-ut, amely valóban nyugateurópai kulört biztosit a főváros legelőkelőbb útvonalának. Az Andrássy-ut 39. szám alatt emelkedik a Párisi Nagyáruház r. t. palotája, melynek szűk kapualja néhány esztendő óta élelmiszerüzlet, ahol nyáron fagylaltot, az év egyéb időszakaiban más élelmiszereket árusít a leleményes Sámuel Gottlieb vezérigazgató ur. A kiváló főnök, aki. mint olvassuk, most ünnepelte nem ugyan a régi áruház leégésének, hanem a régi Kerepesi- uton annakidején működött Párisi Nagyáruház alapításának negyvenéves évfordulóját, és akit ebből az alkalomból „csendes, ünom öregur- nak“ jellemez egyik laptársunk, aki „imponáló szerénységgel húzódik meg a háttérben“ — nemrégiben rájött arra, hogy a közönségnek fánk kell, farsangi fánk, olyan olcsó áron, hogy azt a legszegényebb is meg tudja űzetni. Beszerzett tehát egy külföldi fánksütőgépet, amely olajbödönben a közönség szemelát- tára süti meg a hatfilléres fánkokat, a közönség élénk részvéte mel lett, akik szétkapkodják az olcsó és állítólag jóizü süteményt. Ha S. G. vezérigazgató ur a tőle megszokott imponáló szerénységgel a fánksütést valahol áruháza belsejében végezné, egyetlen szavunk sincs ezen jótékony cselekményéhez, azonban kiállani a fánksütéssel az utcára, — olyan groteszk ötlet, amelyet nem hagyhatunk szó nélkül. Ötleteket felvetni azonban joga van Baranyai Béla és Társa I., kér. Bercsényi-utca 5. Telefon: Ló. 265. Központi etege-fütési, vízmű-berendezések és műszaki vállalata. Nonolus ultra kazánok gyáitó vá lalata. mindenkinek, még a vezérigazgató urnák is, kérdezzük azonban, mikor és miféle hatóság adott engedélyt az utcaárusitás ezen formájára a Párisi Nagyáruház r. t.-nek. Tud-e a fánk és a pattogatott kukorica árusítás ezen módjáról és helyéről az illetékes kerületi elöljáróság, és annak tisztiorvosi hivatala, a kellő előrelátással és köteles gondossággal járt-e el, amikor az útnak olajjal való büdösitésére az engedélyt megadta, ha ugyan egyáltalán megadta? Tud-e a fővárosi tüzoltófőpa- rancsnokság arról, hogy a szűk bejárati kapukkal és keskeny vészkijáratokkal ellátott áruház főbejárata tele van zsúfolva üzleti pultokkal, és egy esetleges tűzveszély, ami a Párisi Áruház történetét annyira feledhetetlenné teszi, az eldugaszolt kijáratok miatt nagyon, de nagyon veszélyes lehet. Tud-e a fánksütési akcióról, az illetékes kerületi rendőrkapitányság, és adott-e az áruház vezetőségének a sok esetben tumultust okozó lacikonyhának működésére engedélyt? Ezek a kérdések azok, amelyekre a fentemlitett csendes és ünom öreg ur negyvenéves jubileuma alkalmából sürgős feleletet várunk. Kétségtelen ugyanis, hogy akár a bécsi Herzmanskyt, a berlini Karstadtot, vagy Kádéwét, a párisi Louvre-t nézzük, sehol sem találunk példát arra, hogy élelmiszer árusítás folyjék az áruház bejárata előtt. Minden külföldi áruháznak van élelmiszerosztálya, sőt szokás, hogy a textilárut és egyéb ruházati cikkeket árusító nagy cégek élelmiszerosz- tályt alapítanak, amely haszon nélkül hirdeti áruit, azzal a célzattal, hogy az olcsó élelmiszerért odajövő közönség az áruház egyéb áruit is vásárolja. Ez a külföldön bevált szokás lebeghetett Sámuel Gottlieb szemei előtt, de azt túlzott üzleti élelmességgel a hatóságok nemtörődömsége miatt mindjárt az utcán, a bejárat előtt valósította meg. Kétségtelen azonban, hogy az illetékes hatóságok az üzleti zsenialitás tul- tengését a legrövidebb időn belül az üzlet belsejébe fogják visszaszorítani. Hegveftünh 2000 am regi máruaniisirKUiiet Ezeket uijáfarasva és csiszolva a lorgaimiár léiéért árusítjuk SZABD BS zanoill raaiwim n ». az Északi Főműhely villamosmegállójánál TELEFON J 404-33. Schaffer Károly oki. mérnök, vasul-, ut-, beton-épilési vállalkozó, kövezőmester Budapest, iu., Kecshemeti-u. 13. m. em. 1. Telefon 844-12 Straub U. festék-üzlete átköl özött IV., Piarista-utca 6. sz. alá BRICHTA JÓZSEF asziatosdru-gydra VI., ERZSÉBET KIRALYNÉ-ÜT 104. Telefon : Automata 927-42. Barakovics János (Rákospalota) or- gonaépitő gyárában 12 év alatt az ötvenedik orgonát építette. A eég az ország minden részébe, u. m. Cegléd, Galga- héviz, Mesztegnyő, Vállaj, Városlőd és Nagybaracska templomai, valamint a Márianosztra-i f egy ház és az állam részére Davod községbe szállított gyönyörű hangú nagy orgonákat, melyek mindenütt a legnagyobb megelégedésre működnek. Hunyadi János természetes keserüviz az emésziőszervek legkiválóbb gyógyvize. Egy háztariásban sem hiányozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SAXLEHNER ANDRÁS, BUDAPEST A gráci magyarok kérése Budapesthez. A Gráci Magyar Egyesület „Magyar Ház“ bizottsága Törökországról a gráci Urániában tartott előadásom napján a Wieslcr-száfioda különtermében ülést tartott, melyen — mint azt velünk vitéz Horváth Béla dr. tanácsjegyző közli — elhatározta, hogy a gráci „Magyar Ház“ felállítása ügyében kérvénnyel fordul a magyar államhoz, a fővároshoz és egyéb illetékes tényezőkhöz. A terv az, hogy a „Magyar Ház“-ban nyerjen elhelyezést a magyar konzulátus, a székesfőváros idegenforgalmi hivatala, a magyar diák menza és otthon, magyar borpince, valamint egy magyar mezőgazdasági terménykiviteli kirendeltség, esetleg egy ipari termék kiviteli képviselettel egyetemben. Stájer országot évente mintegy 150.000 magyar keresi fel, főleg nyáron, nagyrészt a főváros lakossága köréből s kívánatos, hogy ezek részére ott egy magyar idegenforgalmi központ létesüljön, amely aztán Budapest s általában Magyarország felé is irányítaná az ottani idegenforgalmat. A mozgalom élén Fest dr. egyetemi m. tanár, a Gráci Magyar Egyesület elnöke és Szabóky József dr. gleichenbergi magyar konzul állanak. Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Telefon : Kőbnnva 74 8>. SZIKSZAY GYÖRGY pala- és cserépfedö mester Tetőzetek karbantartási vállalata Budapest, VI., Gömb-utca 63. Telefon: Automata 919—79. Rövidesen megjelenik az második kötete, amely az uj közgyűlés tagjainak élelrajzát és arcképét tartalmazza. Szerkeszti: GYÖRGY ENDRE Megrendelhető: BUDAPEST, Vili.. K1SFALUDY-U. 40.. III. emelet 19.