Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-03-07 / 9. szám

2 iLFjmmPESi' 1931 március 7. akaratú támogatását. Az érettségi után ő segített engem a fővároshoz — 1897-ben. Akkoriban, a milleniu- mi ünnepségekből áradó sok föl­emelő érzés szinte magával ragadott engem. Magasabb célok hajtottak és fokozták munkakedvemet. Előbb a főváros gazdasági hivatalában dolgoztam, majd 1907-ben, miután előbb a kerületi közigazgatásban dolgoztam, berendeltek központi szolgálatra a középitési ügyosztály­ba. Ekkor került sor először a nagy útépítési program megvalósítására és igy egyszerre nagyobb és na­gyobb feladatok hárultak rám. 1913- ban lettem tanácsjegyző. A vízveze­téki és világítási ügyosztályba he­lyeztek, ahol az ügyosztályvezető ál­landó helyetteseként szoros kapcso­latba kerültem a Vízművekkel, a nem sokkal azelőtt megváltott Gáz­müvekkel és az Elektromos-Művek­kel. 1922-ben néhai Sallay Árpád ta­nácsnok halála után előbb mint fő­jegyző, majd mint helyettes tanács­nok vezettem a vízvezetéki és vi­lágítási ügyosztályt. 1923 októberé­ben tanácsnokká választottak meg. Azóta itt dolgoztam alpolgármes­terré történt megválasztásomig. Elvem volt mindig a kötelesség­nek lelkiismeretes, legjobb tudás szerint becsülettel való elvég­zése. Ez lesz továbbra is az elveik. Más érdeket nem ismerek, mint a fővá­ros közönségének ' az érdekét, tehát a közérdeket. Állandó bútorvásár a Központi Városháza épületében BUDAPEST. IV.. KÁROLY KIRALY-UT 28 Telefon : Aut. 896-06. háló, ebédlő és uriszoba bútorok szalongarniturák, rekamierek, Kedvező fizetési feltételek. Karátos és raszomanyos mesterek orsz. sz. ERDÉLYI ■HHHHEHHi MÜINTÉZETE udvari fényképész IV.» SßHlfTlSlWBlS-ü 2, Felmondhat-e Édes Endre tanácsnok Édes Endre fővárosi lakónak? Édes tanácsnok felkérte a polgármesteri, hogy a Petőfi- fér 2. számú ház lebontásának ügyét vegye el a város- gadasági ügyosztálytól, mert ö is ebben a házban lakik — Az Uj Budapest tudósitójától — Amikor a főváros törvényhatósá­gi tanácsa még az elmúlt esztendő­ben a régi Piarista-ház lebontását elhatározta, már szóbakerült, hogy az épület mellett levő, Petőfi-tér :. szám alatti házat, amely szintén a főváros tulajdona, bontsák le és a helyét parkírozzák. A törvényható­sági tanács legutóbbi ülésében a polgármester erre vonatkozó előter­jesztését el is fogadta és a város- gazdasági ügyosztály már utasítást is adott a tiszti ügyészségnek, hogy a Petőfi-tér 2. számú házban levő lakások és üzlethelyiségek bérletét mondja fel. Az üzlethelyiségek felmondása semmi nehézségbe nem ütközik, más azonban a .jogi helyzet a lakások bérletét illetően. A lakásrendelet ér­telmében ugyanis negyedévenként csak egy lakást lehet felmondani, azzal az indokolással, hogy arra a háztulajdonosnak van szüksége, vi­szont abban az esetben, ha a ház le­bontásra kerül, csak akkor szabad a lakásokat felmondani, ha a lebon­tott ház helyére azonnal újat építe­nek. Vagyis a helyzet az, hogy vagy a negyedévenkénti felmondásokat véve tekintetbe, legalább két eszten­deig tartana a lakások kiürítése és a bontás megkezdése, vagy pedig a FELSENFELD RUDOLF Bélyegző- és pecsétbélyeggyár, véső és dombornyomó műintézet Alapítva: 1901. Telefon: A. 103—94. Budapest, V., Bálvány-utca 16 házban levő lakókkal szemben eset­leg más megfelelő lakás biztosításá­val, egyezségi utón kell a kiköltö­zést biztosítani. A szóbaníorgó házban három üz­lethelyiség van: egy fűszeres,, egy vendéglős és egy cipőkészítő. Össze­sen tizenegy bérlője van a háznak, közöttük Holtzspach kerületi elöljá­ró Lyakovich főszámtanácsos, egy vállalati igazgató, egy tanárnő, és Édes Endre tanácsnok a városgaz­dasági ügyosztály vezetője. Vagyis az a furcsa helyzet áll elő, hogy Édes Endre tanácsnok a. főváros képviseletében kénytelen felmondás ni Édes Endre lakónak, a Petőfi-tér 2. szám alatti ház fővárosi bérlőjé­nek. Hogy ezt a felemás helyzetet és az önmagával való tárgyalást elkerül­je, Édes tanácsnok azzal a kérelem­mel fordult a polgármesterhez, hogy a Petőfi-tér 2. számú ház felmondá­sának intézését vegye ki a város- gazdasági ügyosztály kezeléséből, és utalja át valamelyik másik ügyosz­tály hatáskörébe, amelyik lakás­ügyekkel amúgy is foglalkozik. Va­lószínűleg a szociálpolitikai ügyosz­tályt fogja, a polgármester a Petőfi- tér 2. számú ház ügyének további vitelével megbízni, amivel azután Édes tanácsnok azirányu kérelme százszázalékosan teljesítve lesz. CZEQÍDY JMS JÓID műköaru készítő, fal- ős padiúborkoiú msstsr Sxékesfó városi ét állami szállitó-k erteilen khrftl I BUDAPESt, KISTEMPLOM-U. i. TELEFON : JÓZSEF 4«-88. Szív- és érbetegek külön osztálya A főváros legkedveltebb gyógyintézete Dr. PAJOR szanatórium és vizgyógyintézet BUDAPEST, Vili., VAS-U. 7. Városházi történetek BÚCSÚZNI FÁJ — mondotta, az újságírók' szónoka, amikor a város­házi sajtó kedden délelőtt elköszönt a nyugalomb avonuló két alpolgár­mestertől. Valóban: a banális köz­hely ez alkalommal komoly és mély tartalmat kapott, meg voltak hatva a._ sajtónak egyébként szentimentá- lizmussal nem túlzottan vádolható képviselői, de maguk a távozó al­polgármesterek is. Meghatottan re­zegtek a hangok, egy-két könny­csepp is odalopakodott a szemek ál­jába. — mit tagadjuk, érzékeny volt a búcsú, aminthogy a. városházi új­ságírók legtöbbjét a hivatalos érint­kezésen túlmenően évtizedes baráti szálak is fűzik Bűz át h Jánoshoz és B e re z e l Jenőhöz. Bűz á t h elemlegette a búcsúzta­tás alkalmával, hogy harmincnyolc esztendővel ezelőtt aktiv újságíró, sőt nyomdai szerkesztő is vált a Magyarországnál. Egy darabig ő tördelte a lapot is, később azonban a hivatalnoki pályát mégis többre becsülte, mint a hírlapíróit és abba­maradt az újságírói karriér. B e r- czel viszont arról beszélt, hogy változatlanul szeretni és szolgálni fogja, a főváros érdekeit, mert bi­zony egy harmincöt esztendős sze­relmet nem lehet máról holnapra szétszakítani. Ahogy Arany János öreg Toldija melankolikusan jegyzi meg: Elme­gyünk mi vének. Hire sem marad meg karunk erejének. Más ember­öltő és más nemzedék nő fel... Bi­zony Búzáik Jámos és Bérezel Jenő munkássága, már a múlté. Az ered­mények azonban, amelyeket az ő alkotó elméjük, puritán tisztessé­gük és fáradhatatlan szorgalmuk hozott létre, itt maradtak és amíg e város város marad, hirdetik az ő elfeledhetetlen nevüket... JOAN ÖV ICH PJLNÉ, Joano- vich Pál nyug. államtitkár, székes- fővárosi törvényhatósági bizottsági örökös tag, felsőházi tag felesége március hó 1-én hajnali három óra­kor hosszas betegség után csende­sen elhunyt. Temetése kedden dél­után volt a Farkasréti temető ha­lottasházából. A ravatalra koszorút helyezett a Keresztény Köz­ségi Párt és a temetésen a párt. képviseletében ott voltak C sil- l ér y András dr. és B e dnár z Bo­bért ügyvezető alelnökök, L amp el Vilmos, Nagy Ferenc. A főváros részéről B u z át h és Bérezel al­polgármesterek, valamint több ta­nácsnok jöttek el, az Elektromos Művek részéről, melynek Joanovich igazgatósági elnöke, Deutsch ve­zérigazgató vezetésével eljött az egész igazgatóság és a főtisztvise­lők. A többi közgyűlési párt részé­ről Kozma Jenő és B iic h l e r Józsefet láttuk a temetésen. * NÉMET HY BÉLA TANÁCS­NOKNAK FIUUKOKÁJA szüle­tett, első unoka, aki a Némethy ne- vet viseli. Az újszülött fia Némethjj Gábornak, az Autóbuszüzem tisztvi­selőjének és a szentkeresztségben az Ákos nevet, nyerte. Születése majdnem, az életébe került édes­anyjának, aki Reme t e Viktor ta­nácsjegyzőnek a leánya. SZERDÁN DÉLELŐTTRE lecsil­lapodtak az izgalmak, az alpolgár­mesterjelöltek egymásután vonultak át a f őpolgármesteri hivatalba, hogy visszalépjenek, annyira biztos volt már az első helyen jelölt Liber Endre és Borvendég Ferenc győzelme. Csak a főorvosi állás kö­rül volt még néminemű zavar, noha a Községi Polgári Párt hétfő esti és a Keresztény Községi Párt kedd esti értekezlete (ahol Hammer fertőt­lenítő intézeti' igazgató a próbasza­vazás alkalmával mindössze nyolc szavazatot kapott) kétségtelenné tet­ték, hogy a főorvosi pozícióban sem lesz változás. Noha az eredmény ily körülmé­nyek között kétségtelen volt, mégis öt órára, amikorra Ripk a főpol­gármester az ülés megkezdését hir­dette, roskadásig zsúfolva voltak a karzatok. Az elnöki emelvénnyel szemben levő karzat közepén L i- b er Endréné foglalt helyet fiával és lányával, a másik oldalon Bor­vendég Ferencné foglalt helyet családja körében, de igen sokan jöttek el a városházi tisztviselők közül is, hogy szem- és fültanui le­gyenek a. választási aktusnak. Az ülés felfüggesztése után H a- lász főigazgató leoltatja a nagy csillárokat, a bizottsági tagok rész­ben az első emeleti Szavazóhelyiség­be vonulnak, hosszú sort állva az ajtó előtt, részben a büffékbe vonul­nak. V alóban tűrhetetlen zsúfoltság uralkodik itt! Alig van tisztviselője a városnak, aki ott ne szorongana az asztalok között, szavazatot kérve a közelgő válasz­KOHN GYULA KEFE ECSETGYÁROS Aranykosz’orus mester GYÁR: VII. RÓZSA-U.20 Telefon: József 302—45 MOLNÁR ISTVÁN ÉPÍTÉSZ BUDAPEST I., HORTHY MIKLÓS-UT 36. TELEFON: LÁ. 11-09 FAHN SÁNDOR VÉSNÖKI MŰTEREM VII., KÁROLY KÜRUT 9. I. 32 Speciáliszásziöszegekben.Eauieti sport jelvények és plah tt?h. Tel.: j. 415-16 „SEMINARIUM" papir-, irószerkereskedés és nyomdavállalat URA II ES I TS IS TU A If Bndapest, iu., Prohászha Ottokár utca 8. Telelőn: Aut. 831-92. 10 eue fennálló cég. Iskolaszerek, füzetek, irodafeszerelési ci- kék nyomtatványok olcsó beszeizéfi helye. KROPSCH GUNTHER kézi tűzoltó készülékek Budapest, Vili., Scitovszky-tér 2. sz. Telefon: József 406-39 Sázoltóli üfa6oIfóft t?oroUófi ViazoMófz Magyar gyártmány Beton, makadOm aszfalt feiuaga- sanoz vegyen Mompressorl Liska Jenő oki. gépészmérnök, kompressor-uerbeadú Orczy-ut 22. Tel.: I. 335-42 WiHARTFERENC építész és építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. 5/b. Telefon : József 350—97. túsokra. Egy-egy törvényhatósági tanácstagot úgy fogadnak, mintha legalább is k h apurtalai m o- har adzs a lenne, a zsebek tele cé­dulával, mindenki dolgozik, agitál és protezsál. Az uj fővárosi törvény létrejöttének egyik indoka az volt, hogy megszüntesse a. kilin- c s elé st: ezzel szemben a helyzet az, hogy az agitáció soha nagyobb fokot nem ért el, mint a szerdai al­polgármesterválasztó közgyűlésen... DE MÁR JÖNNEK IS AZ ELSŐ HÍRNÖKÖK, hírül adván, az előre­látható eredményt, már vonul is fel Ripk a az elnöki emelvényre, és Gallina tanácsnok már olvassa is a szavazatszedő küldöttség jelenté­séi. Küldöttség megy az uj főtiszt­viselőkért, élén Bódy Tivadar nyug. polgármesterrel, jön Halász főigazgató a két, hajdú és ünnepi zsakettben az öt főtisztviselő. A gyorsírói asztal előtt félkörben he­lyezkednek el, az újonnan megvá­lasztottak, Liber Endrével a jöven­dőbeli helyettes polgármesterrel kez­dődik a sor, és végződik a másik ol­dalon Csordás tiszti főorvossal. Az eskü letétele és a beszédek után következik a nap legfontosabb pil­lanata: a két u j alpolgármes­ter felvonul az elnöki emelvényre. Borvendég a sajtó- karzat oldalán megy fel, Liber o másik oldalon. Közben már fogad­ják természetesen mindketten az el­ső gratulációkat. Alighogy helyet foglalnak, a főpolgármester máris megrázza a. csengőt, bejelenti, hogy péntek délutánra a szakbizottságok megválasztása céljából rendkí­vüli ülést hívott egybe és bezárja a közgyűlést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom