Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-03-07 / 9. szám

Budapest, 1931 március 7

Vili. évfolyam 9. szám

UJ BUDAPEST

T/k *■' ' -’ '"j-l

"í > Bpest,IV,Gr.Károly;

W- - ,,

T/ttAOS K

Előfizetési érek.:

Egész évre

....................................30 pengd

fé

l évre............................................15 pengd

Egyes szóm éré 60 fillér

FELELŐS SZERKESZTŐ:

DOB Y ANDOR DR

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV., Kaas ivor-ufca 9. telefon: Auf. 828-23. Postetekerékp. chequeszómla: 30013

Legyen vége!

A mesterember fia és a% árváé verek

Jiét karrier története az egyszerű sziifői kazlát Budapest atpatgmmesteri széliéig — JEiber índrc. üstén kezét látom abban, bogy borvendég STerenc-* cet együtt futottam et mai állásomba, mert város- bázi mübödésünbben mindenbor együtt küzdőt- tünk — borvendég Üerene .* £fvem voft mindig a bötefességneb becsülettel való elvégzése

Az alpolgármesterek és a szakhivatalok vezetőinek megválasztásával immár teljes a főváros veztősé- ge, és semmi akadálya sem lenne annak, hogy a közel félesztendős kényszerű szünet után újra megkezdődjék az alkotó munka a budapesti városházán. Az uj fővárosi törvény azonban, sajnos, csak a legfőbb vezetőség megválasztásának terminusait határozta meg, és nem intézkedik afelől, hogy az uj közgyűlés összeillése után mikorra kell a tiszt- ujitást teljesen és véglegesen befejezni. Csak igy történhetett, hogy a megnyugtató nyilatkozatok dacára húzódik, csak húzódik a tanácsnokok, a főjegyzők és a tanácsjegyzők megválasztása, sőt a legújabb hírek szerint a törvényhatósági tanács ezen aktusára március 20-a előtt nem is fog sor kerülni. így tehát husvét előtt semmi körülmények között nem érhet véget a tisztujitás.

A városháza és a kerületi elöljáróságok nyüzsgő méhkashoz hasonlítanak, az elhagyott Íróasztalokon porosán tornyosulnak az elintézetlen akták, a tisztviselők legnagyobb része ünneplő feketében a bizottsági tagokat talpalja végig délelőttönként. Megállt már a folyó munka is, a kisebb vagy nagyobb kenyerüket féltő tisztviselők lelki izgalma olyan fokot ért el, hogy nem is lennének képesek már a komoly munkára. Híresztelésektől és suttogásoktól hangos a levegő, tegnap arról meséltek, hogy mindössze három ember marad meg a régi tanácsból, de helyüket csupa, tanácsjegyzővel töltik be, ma az az újabb mese, hogy a kontinuitás megtartása céljából mindenki a helyén marad, holnap újabb hír fog keletkezni, minden előzőt ledöntve és felülmúlva, hogy újabb tápot adjon a protekció szánalmas hajhászásának.

A törvényhatósági tanács és a főváros vezetősége fog határozni, kik menjenek, kik maradjanak, ebbe mi, eltérően egyes laptársainktól, bele nem szólunk, nem találgatunk, nem kombinálunk. Valószínű, hogy a helyes középutat fogják eltalálni az illetékes tényezők, biztosítják a városi ügyek intézésének folyamatosságát, de helyet adnak egyes jogosult ambícióknak is. Arról természetesen szó sem lehet, hogy másodosztályú jegyzők egész sora ügyosztály- vezető tanácsnokká avanzsálhasson még kevésbbé, hogy más szempontok is irányadók legyenek a soron- kivüli előléptetéseknél, mint az igazi tehetség és rátermettség. Hátrább tehát az agarakkal, fiatal urak, a napóleoni idők, a harmincéves tábornokok korszaka lejárt! Vannak idők, amikor sokat ér a fiatalos energia, és ifjúi lendület, ám a stréber- ség túltengése nem lehet olyan érdem, amely kézbe adja a pakktáskában hordott marsalbotot!

— Az Uj Budapest tudósitójától —

„örömmel üdvözlöm Önöket, akiket a közgyűlés bizalma uj munkára felkészülve a székesfőváros fontos vezető állásaiba emelt, hogy munkás életük eddig kitermelt értékeit Budapest javára tovább gyümölcsöz- tessék“ — mondotta Ripka főpolgármester szerdán délután a közgyűlési teremben, üdvözölvén a székesfőváros uj alpolgármestereit. És valóban: ha a két uj alpolgármester közéleti karriérjét nézzük, látjuk, hogy mindketten a főpolgármester által említett legnemesebb demokrácia mintaképei, akik szegény sorból küzdöttek fel magukat mai magas pozíciójukig. A közgyűlés minden oldalán felviharzó éljenzés és taps mutatta, hogy a két küzdelmes életpályát jutalmazó választás Budapest népének tetszésével találkozott, olyan két egyéniség jutott méltó pozícióba, akiket nemcsak a városházán, hanem azon túl is szeretnek és becsülnek.

Liber alpolgármester okosan és mérsékelten nyilatkozott a közgyűlés színe előtt, amidőn a bizalmat megköszönő beszédében arra hivatkozott, hogy az uj alpolgármestereknek nem lehet különálló programjuk, ők a polgármester programjának megvalósítói, a közgyűlés és a polgármester akaratának végrehajtói. Amikor tehát a választást követő órákban felkerestük az uj alpolgármestereket, nem a jövőről kérdeztük meg őket, hanem a múltról, a hosszú és keserves küzdelmekről, eddigi életükről. Annál is inkább, mert a két alpolgármester életében rendkívül sok a közös vonás: mindketten egyszerű szülők gyermekei, alacsony sorból indultak el és már fiatal gyermekkoruk megismertette őket a legelemibb élet- fenntartás gondjaival. Ismerik az életet, hiszen már diákkorukban maguk keresték meg a mindennapi kenyerüket. Nem protezsálták őket soha, a szorgalmuk, ambíciójuk, becsületességük és lelkiismeretességük volt csak a protektoruk.

Két regény, két érdekes életregény bontakozik ki azokból az őszinte szavakból, amelyekkel Liber Endre és Borvendég Ferenc elmesélik küzdelmes életüket. Arra kértük meg őket, mondják el gyermekkori és ifjúkori emlékeiket, számoljanak be a harcról, amelyet meg kellett vivniok, amig az alpolgármesteri székig érkeztek. Ezeket mondották:

Liber Endre:

— Apámat hároméves, anyámat hatéves koromban vesztettem el. Első elemista voltam, amikor fölvettek a József fiuárvaházba, ahol a legjobb gyermekek közé tartoztam. Kitűnő előmenetelt tanúsítottam és éppen ezért az árvaház igazgatójának akaratából a piarista-főgimnáziumba iratkoztam be, ahol azután érettségit is tettem.

Már az első osztályban összehozott a sors Sipőcz Jenővel, Budapest polgármesterével, akivel mind a nyolc osztályt együtt jártuk végig a piarista gimnáziumban.

izük a. lelkes tanítások, amiket itt kaptunk, mélyen bevésődtek lelkűnkbe.

— Az érettségi után Brassóba mentem, ahol bátyám a vármegyénél szolgált. Mint dijnok kezdtem dolgozni a megyénél, de csak három hónapig maradtam ott. Kosztot és kvártélyt a nővéremnél kaptam,

a három hónap alatt összegyűjtött dijnoki napidijakkal utaztam föl Pestre,

hogy megkezdjem egyetemi tanulmányaimat. Budapesten ügyvédi irodába állottam be — írnoknak. Majd 1896-ban megjelentem Budapest akkori polgármesterénél, Kam- mermayer Károlynál, aki nagy jóindulattal fogadott és nyolcadik napra már kézhez is kaptam a fővároshoz való kinevezésemet — egy forint ötven krajcár napidijjal. Hét éven át szolgáltam az akkor együvé tartozó V—VI—VII. kerületben, mint dijnok.

— 1903 őszén kerültem a katonai és illetőségi ügyosztályba, itt ért az első kitüntetés, amikor rámbizták a honossági ügyek intézését. Három évig dolgoztam itt, közben fogalmazó gyakornokká választottak. Majd átkerültem az elnöki ügyosztályba. Később Rózsavölgyi helyettes polgármester titkárnak vett maga mellé, Báirczy István polgármesternek is első titkára voltam. Azután sorra kipróbáltam az összes ügyosztályokat.

Voltam én mindenütt.

— Még a Fővárosi Közlöny szerkesztőségében is dolgoztam, sőt közgyűlési gyorsíró is voltam. A tanácsülések állandó jegyzőjévé is megtettek, 1911-ben pedig tanács- jegyzővé választottak. Mint tanácsjegyző kerültem a IX. ügyosztályba, ahol Bárczy István polgármester a tanácsnok helyettesévé nevezett ki. Ebben az ügykörömben ért a román megszállás — 1916-ban. A polgármester a menekültek ügyeinek intézésével bízott meg. Ezt az ügykört kezdetben, mint a menekültek irodájának a vezetője, később pedig, mint a kormány által kirendelt menekültügyi kormány- biztos láttam el. A kommunizmus bukása után ezt a hatáskört rám ruházta az uj kormány is. Rendkívüli feladat hárult rám, mert a va- gónlakók sorsáról is nekem kellett intézkednem.

— Közben, még 1918-ban, főjegyzőjévé választottak. Ebben a minőségben ért az 1920. évi tisztujitás. Erősen reméltem, hogy tanácsnokká fognak megválasztani, de még csak nem is jelöltek. Kormánybiztosi teendőim ellátására szorítkoztam ebben az időben, majd az akkori vezetőnek a megbetegedése következtében ismét a IX. ügyosztály vezetésének élére állottam. 1924-ben választottak meg tanácsnokká, most pedig alpolgármesterré,

— Borvendég Ferenc régi barátaim közé tartozik. Abban a körülményben, hogy Borvendég Ferenccel együtt jutottam hozzá a díszes alpolgármesteri pozícióhoz, szintén az Isten kezét látom.

Legénykorunkban tiz esztendőn át laktunk együtt és városházi működésünkben mindenkor együtt küzdöttünk, együtt drukkoltunk

— kezdve a fogalmazói állástól, egészen a legutóbbi napokig — az alpolgármesteri állás elnyeréséig. Ez a barátság ma is változatlanul és szikla szilár dán áll közöttünk.

Borvendég Ferenc:

— A komárommegyei Ács községben születtem. Apám egyszerű mesterember volt. Már középiskolai tanulmányaim idején saját magam erejére, a magam munkájára voltam utalva. Hamarabb ismertem meg a küzdő életet, mint bárki más.

Sok ridegséggel és sok akadály- lyal találkoztam küzdelmes pályafutásomban. De talán igy volt ez jó.

Ezek az akadályok megedzettek, ru- gékonyságot szereztem az élet keserű tapasztalásai közben. VII. gimnazista koromban láttam először Budapestet. A református főgimnáziumban tettem érettségit, közben sikerült megnyernem igazgatóm jó-