Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-12-12 / 49. szám
1931 december 12. UJSTTDAPf^T 8 A löniMi hOnuuszaKériű szerint kai au alatt aoAsz alap lakit itatta a Pedagógiai lUaigpár Ezzel a szakértő véleménnyel ellentétesen a lelszámoló bizottság szerint az alaptőkének csupán kétharmada veszett el — flgotay vezérigazgató 36.000 pengős végkielégítése és egyéb megoldatlan rejtélyek a telszámolé bizottság jelentésében Megvettünk 2000 óin régi liiryánusirHö'jei Ezeket ujjéfaragVQ és csiszolva a toroaimiar leieeri arusitiuH SZA6Ú és ZAIIOTTI H., KűDanyaí-üt 43/b. az Északi Főműhely villamosmegálló jónál TELEFON : J. 404-33. — Az Uj Budapest tudósítójától — Az óv tavaszán cikksorozatban tettük közzé a Pedagógiai Filmgyár ügyeit, rámutatván arra, hogy az igazgatóság könnyelmű gazdálkodása mekkora veszteségeket okozott a filmgyár üzemének. A filmgyár felszámoló bizottsága a törvényhatósági tanács kiküldött szakértőjének Scheuer Róbertnek, Nagy Ferencnek és Bánóczi László dr.-nak felszólalásai után egyértelmüleg; kimondotta azt is, hogy a beterjesztett mérleget az 1930. esztendőre vonatkozóan nem is fogadja el, és a felszámoló bizottság uj mérleg ösz- szeállitására utasította az intézet vezetőségét. Időközben Purébl Győző dr. nyug. tanácsnok lemondott a felszámoló bizottság elnökségéről, helyére Német hy Károly dr. tanácsnokot, a szociálpolitikai ügyosztály vezetőjét küldte ki a törvényhatósági tanács meghallgatása után a polgármester. Az uj felszámoló bizottsági elnök első teendője volt, hogy a felszámoló részvénytársaság mérlegének felülvizsgálatával megbizta Fe- renczy Gyula törvényszéki hites szakértőt. Időközben a felszámoló bizottság a törvényhatósági tanács hozzájárulásával a filmgyár telepét a Magyar Filmiroda Részvénytársaságnak adta bérbe. Most készült el Ferenczy Gyula szakértői jelentésével, amelyet már le is tárgyalt és el is fogadott a felszámoló bizottság, és az az intézet e hó 22-re összehívott, közgyűlése elé fog kerülni. Végeredményben tehát a filmgyári színjáték utolsó felvonására kerül sor a karácsony előtti kedden: mielőtt azonban a függöny lezáródnék végleg a filmgyár dicstelen működése mögött, nem tartjuk érdektelennek a törvényszéki szakértő jelentése kapcsán visszatérni arra a jelentésre, amelyet az igazgatóság terjesztett a felszámoló bizottság elé. Az igazgatóság által készitett mérleg szerint a berendezés rovata alatt szereplő gépek és szerszámok 52.000 pengővel vannak felértékelve, az 1929-es állapothoz képest csak tiz- százalékos értékcsökkenéssel vannak beállítva. A berendezéseket Ferenczy szakértői jelentése 56.334 pengőre értékeli, ezen szintén tulmagas értékelést arra alapítván, „hogy a filmiroda évi 11.000 pengőt fizet béröszKOHN GYULA! KEFE és ECSETGYÁROS Aranykosz orus mester GYÁR: VII.5 ROZS A-U. 20 Telefon: József 302—45 SlöftO! ÉS SZIMPCR szobafestők, mázolók, disz- és templomtestők Budapest, IX., Üllői-ut 57. Telefon József 306 - 29. Szemieoo, mouirao es lememezesi ciHKeh W—rOGHfWBB. MÓRÁS JÓZSEF I 3 Kin l2 Jwmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm figaSEH Üzem: Bpesl L Lflovm&nyosHL 8. Urna: i„ GeiiőrtnaBD-otKi 11. Automata 117-12 ( Steinhäiisl és KöSSier templom-, lakásfestő és mázoló cég április havában IX., MesCer-u. 27. sz. alá költözik. Telefon: József 308-24 CZEGLEDV JMOS JfllO müKöaru Készítő, iái- és padiúburKoiú mester Székesfővárosi és állami szalliíó-kfitellen kívül I BUDAPEST, KISTEMPLOM-U. 5. TELEFON: JÓZSEF 449- 98. szegül a fenti vagyontárgyakért, „miért is kézenfekvőnek látszik, hogy a részvénytái’saság, de a Filmiroda is, a bérelt vagyontárgyakat az én becslésemnél jóval magasabban értékelte. Ugyanis az évi 11.000 pengős bérösszeg 5%%-os kamatozást véve alapul, 200.000 pengő^ tőke kamatjövedelmének felel meg.“ A mérlegszámla teher-oldalán a hitelezők 97.682 pengővel szerepelnek, kétes követelések tartaléka címén 26.080 pengő 97 fillért állított be Ferenczy Gyula. Az átmeneti hitelezők 84.098.73 pengős tételéből passzív perekre 12.100 pengő, peres és behajthatatlan követelésekre 2875 pengő, Ágotay Béla végkielégítésére 36.000 pengő van felvéve. A kész- gyártmányokat 45.300 pengőre, a vetítőgépeket 17.087 pengőre, az anyag- készletet 6250 pengőre értékeli a budapesti törvényszék hites szakértője, aki végeredményben az 1929-es és 1930-as évek összes veszteségét 608A92 pengő 99 fillérben tünteti fel. Ez a veszteség tehát mindössze 8492 pengő 99 fillérrel múlná felül a 600.000 pengős részvénytőkét. Tévedtünk tehát, amikor azt irtuk, folyó évi május hó 2-i számunkban, A filmgyári botrány uj felvonása eimü cikkünkben: Az alaptőkének nem a fele veszett el, mert az egész alaptőke két esztendő alatt tökéletesen elúszott. Ezen a rideg,tényen nem változtat a törvényszéki szakértő azon megjegyzése sem, hogy részvénytársaság tulajdonát képező és^ általa bérelt épület jókarba helyezésére és átalakítására 1927. és 1928. év folyamán körülbelül 150.000 pengőt fektetett be, amely összeg, miután az ingatlan a székesfővárosé, a főváros vagyonát szaporította, de egyúttal a részvénytársaság tiszta vagyonát csökkentette. A törvényszéki szakértő ezek után azt javasolja, hogy a főváros a részvénytársaságnak 50.000 pengőt megtérítsen azzal az indokolással, hogy a részvénytársaság, illetőleg a Filmiroda által fizetett bérösszeg-diferencia a részvény- társaság befektetésének gyümölcse. Nem tudjuk, mi okból, a felszámoló bizottság bizonyos vonatkozásokban csökkentett mértékben fogadta el a filmgyár elmúlt évi veszteségkimutatását olyképen, hogy az elfogadott mérleg szerint az elmúlt évi veszteség mindössze 337.559 pengő 01 fillérre rúg. Fontosnak tartanók annak megállapítását, hogy a felszámoló bizottság erre az eredményre a vagyontételek felértékelésével, vagy pedig az elmúlt évi kiadási tételek csökkentésével jutott-e el? Erre vonatkozóan is értékes és érdekes felvilágosítással fog szolgálni a részvénytársaság közgyűlése. A közgyűlés fogja tehát végeredményben megállapítani, hogy a tavalyi és tavalyelőtti dicstelen működésével alaptőkéjének kétharmadát vesztette-e el a filmgyár, vagy az egész alaptőke elveszett-e, amint azt a könyvszakértő kimutatja. Még egy elszámolásra lesz kiváncsi a törvényhatósági tanács által kiküldött három bizottsági tag: mire ment el az az 50.000 pengő, amelyet Ágotái/ vezérigazgató szabadságolása után költöttek el a filmgyárhoz került különféle interregnumok. Egységes tarifa és zónatarifa Megdöbbentő összehasonlítás a magánvasutak békebeli és a Beszkárt mostani távolsági tarifája között — Üzleti vállalkozás, vagy jótékonysági intézmény-e a Beszkárt? — Az Uj Budapest tudósítójától — A Beszkárt főtisztviselői gárdájának tudományos felkészültségét igazolja az a körülmény, hogy egyre- másra jelennek meg könyvek és füzetek, amelyek a gyakorlati készségen túlmenően teoretikus fejtegetéseket és adatgyűjtést illetően is jelentős eredményeket produkálnak. Utalunk e tekintetben Márkus Jenő dr. min. tanácsosnak, az üzem kitűnő vezérigazgató-helyettesének néhány hónapai ezelőtt megjelent nagyszabású tanulmányára, most pedig Sós Artur Beszkárt igazgató- helyettes bocsátott közre éi'tékes füzetet, amely a budapesti villamos- vasutak jövedelmezőségét tárgyalja 1930-ban a Beszkárt és 1913-ban a magántái'saságok kezelésébexi. Tizennyolc esztendő nagy idő, különöseit egy háborúkon és forradalmakon átment vasútüzem életében. Szerző pontos számszerüséggel állítja össze a békebeli magánvasut és a községesitett vasút adatait, anélkül, hogy, ami kézenfekvő lett volna, összehasonlításokat tett volna a két jog-állapot között. Holott a közreadott táblázatoknak igen nagy jelentőségük van közlekedéspolitikai szempontból, és amiket a szerző — xiem akarván politikumot keverni füzetébe —- e tekintetben elmulasztott, mi igyekszünk pótolni. A legfontosabb összeállitási alap a viteldijtáblázati statisztika összehasonlítása. Megtudjuk, hogy a gyermekjegy és az átszállójegy ma 5 százalékkal olcsóbb, mint a békében volt, viszont a szakaszjegy 5.8 százalékkal drágult meg. Megdöbbentő adatokat találunk a távolsági viteldij-táblázat egyes adatait illetően. Pestszentlőrincről a jelenlegi vi- teldij a békebeli viteldijjal szemben Újpestre vagy Rákospalotára 71.2, Káposztásmegyerről Pestszentlő- x-incre 68.3, Zugligetből Pestszentlő- rincre 64.8, Erzsébetfalváról Hűvös- völgybe 62.0 a földalatti vasút bármely pontjáról Zuglóba 36.6 százalékkal olcsóbb, mint a békében volt. Ez az adat mindennél hatalmasabb KERESZTÉNY SZABÓIPBR0S0K SZÖVETKEZETE fINON POSZTO NAGYÁRUHÁZA BUDAPEST FŐ0ZLET: IV., KÁROLY KIRÁLYUL 30. FiÓKÜZLET: II., ZSIGM0ND UCCU 14. Ajánlja dúsan felszereli raktárát Valódi angol szövetekben és más gyártmányú divat különlegességekben nagy választék. Hazai szövetekben, bélés- árukban és szabőkellékekben a legolcsóbb bevásárlási forrás. Hitelképes egyéneknek fizetést kedvezményt nyújtunk. Háld, ebédlő, oriszoba, szalon- es club garnitúra óriási választékban, legkedvezőbb havi részletre kapható. TOFIORY ÉS TAKSA BUTORARUHAZADAN Budapest 1V„ Veres Pálné ucca 7. (Apponyi-térnél). Telefon: A. 865 —95. ___________ Köztisztviselőknek kivételes kedvezmény I vá d a ma érvényben levő egységes tarifa ellen, és indokolttá teszi azt a törekvést, amely a legtöbb külföldi nagyvárosban ma divatos zónatarifa bevezetését sürgeti. Lehetetlen állapot, hogy amikor az egész vonalon minden megdrágult, éppen a villamosközlekedés legyen az, ahol a békebeli tarifának töredékeiért fuvarozzon messze az önköltségi ár felett a vasút. A nemzeti ajándéknak ezt a különös módját annál is inkább be kell szüntetni, mert hiszen kétségtelen, hogy az általános gazdasági rosszabbodásban a Beszkárt is nehézségekkel küzd és nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy 25—30 kilométerre fuvarozza a pasa- sérokat kilométerenként nem is egy egész fillérért. Sós Artur füzetének van még egy érdekes megállapítása, amely azonban véleményünk szerint bővebb megvilágításra szorul. A vasútüzem személyi és dologi kiadásai az 1913. évi 19,000.000 pengőről 42,000.000-iva szöktek fel, az emelkedés tehát több mint százszázalék: 23,000.000 pengő. Olyan horribilis összeg ez, hogy szívesen látixók a két összeg részletezését is, még pedig százalékos arányba állítva az anyagárak emelkedését, a munkabérek emelkedését, az egy kocsikilométerre eső személyzeti, illetőleg igazgatási költséggel. Az efajta — igen figyelemreméltó — statisztikákat több külföldi nagyváros (elsősorban: Berlin) üzemvitelében látjuk, de nálunk mindeddig még nem honosították meg azokat. Végezetül még egy érdekes adat: az igazgatóság, végrehajtóbizottság és felügyelőbizottság díjazásai az utolsó békeóvi 602.060 pengőről, 182,590 pengőre csökkent, a csökkenés tehát több mint kétszáz százalékos, ami mindenesetre igen dicsérni való eredmény. JGyönyörű 4 lángu valódi bronzcsillár 17.50 P. Villanyvasaló 8'50 P és az összes villamos- és rádiócikkek bámulatos olcsó árakon DOKUPIL GYULA gépészmérnöknél» IX., Üllói-ut 1. (Kálvin-tér sarok.) !; Közúti gőz- és motorhengeriést vállal W0LFF ERNŰ Dudapesí-HelenlOld, KelcnlölűS-ut l. sz. SBrnönyclm: WOLFFEKE. Telefon: int. 5-99-68 HOGY IMRE LÁSZLÓ Alapítási év: 1884 EZELŐTT LOHR IRMA Jó zs eí főherceg ur O cs. é* kir. fensége udvari szállítója I SZÉP KOSZORÚK SZOLID ÁRAI FŐ-UTCA 1. TELEFON : AUT. 537-87 Miiig Antal a Komlós és Kertén mérnöki vállalat volt művezetője Hat ens. villanyszerelő, villamossági vállalata IV., KMS iVOR-U. 6. Telefon: A. 866-83. tíStíió service, accamalatorok töltése é* Javítása. Díjtalan költségvetés és szaktanácsadás. ölvén év Óla épll a lővőrosnah H3MR JÓZSEF ísflIV on. tnfiroOK-KüuezOmestereB BUDAPEST laoáe : JLedovjceum-utc* M. Telefon: J- Telep i X, SxUtv-mc» 27-4». Orgona-Harmoniumok ház-, Iskolák-, templomoknak Magyarországon vezető harmoDÍum speciális cég: HÖRLNÍND0R II., TÖRÖK-mCfl 8. SZÁM Sürgönyeim: „Harmonhörl*