Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-12-12 / 49. szám
mmnoAPEST 1931 december 12. Nyolcszáz szellemi szükségmunkást „igényeltek“ az egyes hivatalok. A szellemi szükségmunka megindítása kapcsán az elnöki ügyosztály felhívást intézett a főváros ügyosztályaihoz és hivatalaihoz, hogy záros határidőn belül közöljék, hány szellemi szükségmunkást tudnak foglalkoztatni. Az elnöki ügyosztály most zárta le a jelentkezéseket, amelyből kiderült, hogy az ügyosztályok, továbbá a kerületi elöljáróságok és adóhivatalok mintegy nyolcszáz szükségmunkásnak tudnak az előirt időn belül munkát adni. A beérkezett értesítéseket Cl a 11 i n a tanácsnok áttette a szociálpolitikai ügyosztályhoz, mert a szellemi szükségmunkások beosztását is ez az ügyosztály fogja végezni. Surányi Miklós előadása a Sas-Körben. A Sas-Kör december hó 12-én, szombaton este 8 órai kezdettel előadó-estet tart, amelyen Surányi Miklós „Konzervativizmus és radikalizmus“ címen olvas fel. Előadás után társasvacsora. Hunyadi János természetes keserüviz az emésztőszervek legkiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiányozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SflXLEHNER flNDMS, BUDAPEST A BSE évi jelentése. Most tette közzé a Budapest Sport Egyesület az elmúlt évről szóló jelentését, amely az egyesület nagyarányú fejlődését mutatja. A jelentés elsősorban a polgármesternek, az egyesület disa- ,elnökének mond köszönetét, azért, az anyagi és erkölcsi támogatásért, amellyel a Millenáris sporttelep súlyos anyagi helyzetét rendezni sik-erült. A BSE tagjainak száma az elmúlt évben elérte a hatezret. A jelentés a legközelebbi napokban megtartandó közgyűlés elé kerül és az köszönetét .szavaz az elnökségnek és a tisztikarnak: elsősorban P u r é b 1 Győző dr. tanácsnoknak, aki nemrégiben az elnöki tisztségről lemondott. Köszönettel adózik a BSE Kovács- házy tanácsnoknak, aki főként az egyesület 'sportve«etésébein és a versenyek rendezésében fejtett ki lelkes és agilis munkát, Ma laky Mihály igazgató, társelnöknek, aki -az igazgatótanács vezetésében fejtett ki buzgó működést, Szente Miklós elöljárónak, aki a hármashatárbegyi turistaház és annak környékének fejlesztését mozdította elő. Az elmúlt esztendőben a fontieken kívül G a 11 n e r Ferenc dr. és Goszleth Ernő dr. főjegyzők, valamint Rozs a- völgyi István dr. tanácsjegyző alelnökök a szakosztályok irányítását végezték nagy ügyszeretettel. A főtitkári teendőket L e i t- gib János látta, el nagy agilitással, míg B a j ó Károly a titkári, Cle mentis László az ellenőri, Szabó Ernő a háznagyi tisztségeket látták el nagy munkakészséggel. A műszaki ellenőrzést Szinte László műszaki főtanácsos és Horváth György főtiszt végezték nagy szakértelemmel, míg az ügyészi teendőket Foigler Károly dr. és Fcrtsek Leó dr. ügyészek látták el. A felsoroltak tisztségüket mindnyájan önzetlen sport- és ügyszeretettel látták el. Szem untas hegytároyiiziet II., HargiMförut 34. Képek, olvasók, szobrok, imakönyvek stb, olcsó beszerzési forrása. KAPHATÓK mindenféle iskolaszerek, katolikus szépirodalmi könyvek. Szent Antal naptár 60 fillér. Szent Antal élete Pálffy grófnétól 2.50 P. Özu. BiDerái Júzsetne paia-^f «■«**»——---------------------------_ fedő- mester Al apittatott 1871-ben. — Pala- és cserépfedések iavi'ása és évi jékarbantaitása. UJ épitnezések befedése a legjobb Idvhelbep. Budapest, 11., Ostrom-utca 14. Telefon : S12-20 Pászti János nyilatkozata (Levél a Szerkesztőhöz) Igen tisztelt Főszerkesztő Ur! Kedves Barátom! Az „Uj Budapest“ december hó 5-én megjelent számában Joanovich Pál igen tisztelt barátomnak, mint az Elektromos Művek igazgatósága elnökének — nagybecsű lapod előző számában megjelent, az Elektromos Művekre vonatkozó — cikkemre irt válaszára légy kegyes alábbi soraimnak helyt adni: 1. Az „Uj Budapest“ f. évi november hó 28-iki számában megjelent cikkem megállapításait, melyek a törvényhatósági közgyűlésen az Elektromos Művek költségvetésének tárgyalásánál f. évi november hó 24-én a Művekre vonatkozólag elmondott kritikám adataival egye- zőek, teljes egészében fenntartom, mert adataim helytállók. Egyébként megállapitásaim teljesen megegyeznek a legkiválóbb szakembereknek ez ügyben nyilvánított szakvéleményeivel. 2. Említett cikkemben és a közgyűlésen elmondott beszédemben felhozottakkal kapcsolatos kérdéseket különböző alkalmakkor az igazgatósági üléseken is szóvátettem; ezek némelyikéről ott hosszabb viták is fejlődtek ki. Hogy ezekre a kérdésekre a közgyűlés figyelmét is kötelességemnek tartottam nyomatékosan felhívni, annak oka az volt, hogy ezek a kerdesek a szekesfova- ros anyagi helyzetét súlyosan érintik és éppen ezért sürgős döntést ^Ézen3 felfogásomat _ alátámasztja még azon körülmény is, hogy a székesfőváros közigazgatasarol szóló 1930. évi XVIII. törvényben éven belül elkészítendőnek — előirt „Üzemi Szabályzat“, mely a hatáskört és az illetékesség kérdését rendezte volna, a mai napig sem készült el, igy én joggal tartottam es tartom ma is a közgyűlést ezen kérdések letárgyalására és döntésére illetékes fórumnak. 3. Végül kijelentem, hogy engem, mint a székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagját, minden közérdekű kérdésben s igy a szóban- forgó kérdésben is, kizárólag a székesfőváros adófizető polgárai érdekeinek a megvédése vezet s fog vezetni mindig, bármilyen támadások érjenek is ezen működésemmel kapcsolatosan. Maradtam igaz, kész hived Pászti János, törvényhatósági bizottsági tag. Debrecen Étterem RÁKÓCZI UT 88 DÉLI MENÜ P 1.40 SPITZER SALAMON =bí«3S Központi fűtés, vacuum és légfűtés szellőztető berendezés, légszesz, vízvezeték és egészségügy berendezési munkák, valamint épület- és diszmü bádogosmunkák gyártelepe. Budapest, V„ Pannonia-utca 54. szám. Telefon: Aut. 934- 31. Hollós Ferenc ohl. mérnök építési vállalhozö Budapest, V., Csanády-utca 5 Telefon: 001—2«. raredönyöh, zsaluzlak es väszonroiettäh Készítése és javítása KRAttÁR IMRE asztalosáru és reűönuUzem Budapest, VI., Csenüery-u. 63 a. Alapítva 1919 Telefon : 17-1-74 Évei.* Vattai E BÜftiffttBI BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS • rél SóafflrdA rádióaktív hévforrásai. A legtökéletesebben berendezett gyógyintézet. Iszapkezelések, vizgyógylntézetek, szénsavas- és sósfürdők, gyógytorna (Zander), forrólég- és villanykezelések, in- halatórlum, pneumatikus kamra stb. MEGJELENT A „GAZP&SACI, PtNZBOVI ts TŐZSDEI KOMP ASZ“ 1931/1932. évi évfolyamának második része két kötetben, több mint 1300 oldal terjedelemben. .Tartalmazza: az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi biztosító, stb vállalatok legújabb adatait, a már előzőleg megjelent két kötettel együtt - amely a budapesti és vidéki pénzintézetek adatait közölte - most már négy kötetből áll a naüu ni érv ben kibővített komplett kompasz. Mind a négy kötet ára együtt - több mint 2100 oldal terjedelemben 60 p. Megrendelhető: a „Pesti Tőzsde“ kiadóhivatalában, Budapes*, IV., Városház-ucca 6. szám. Teleion: Automata 09-6-96. A karácsonyi könyvpiac eseménye: PAPP JENŐ RÁPlOKR0N1KÁ1 A vaskos kötet 52 beszédet tartalmaz, december 10-én már minden könyvkereskedésben kapható. — Bolti ára P 4.80. Ezt az értékes könyvet az „Uj Budapest“ minden előfizetője 3pengő50filléres hetivezméniics áron rendelheti meg december hó 10-ig a „Rádiókrónikák“ kiadóhivatalánál. — Cím : Vili. kér., Szentkirályi-utca 10, I. emelet 7, Az utánvét és ajánlási dij postai költsége a megrendelőt terhelik. ivAncsics János vÍÍl Rákóczhut” Arany, ezüst, nickel, acél svájci zseb- és falióraraktár, mindennemű arany- és ezüst-ékszerek a legolcsóbb gyári áron. — Régi aranyat, ezüstöt és zálogjegyet a legmagasabb napi áron beváltok. // Óra- és ékszer-javitások jótállás mellett gyorsan és pontosan teljesittetnek. Marsain Andor és Ödön okleveles mérnök, építőmester, vállalkozók BUDAPEST I., KELENHEGYI-UT II. SZÁM. KRAL GYULA KtraucoiKstoi síremlék BUDAPEST, 1 LAJOS-Q, 77/71 TEL 624-88. t ,0rV0V kömény minden eszközével és a különböző gyógyeljá- rásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról Könnyen megközelíthető A „CENTRUM” KERTES ÖRÖKLAKÁSA ARANYÉRTÉK! Az előkelő közönség bizalmától támogatott, legszolidabb alapon megszervezett, utánfizetésektől, perektől mentes épitési akciónk keretében, 1932 augusztus 1-i beköltözéssel, fővárosunk legelőkelőbb részén megépítjük kilencedik társasházunkat, a Horthy Miklós-körtór melletti, Diószegi-ut 7. «z. alatti „Tátia- udvar“-t. Versenyen kívül álló kivitelű, villaszerű, kertrenéző hallos, loggiás, délifekvésü 1, 2, 3 szobás tehermentes, névreszóló öröklakrészek. Hangfogó válaszfalak. Díjtalan üzlethelyiségek. Olcsó fix árak. A szomszédos „Pannonia- udvar“-ban 30—60% lefizetéssel egypár már elfoglalható 2, 3, 5 szobás kertes öröklakás kapható. Kívánatra prospektus tervekkel, öröklakásvevőknek nélkülözhetetlen szaktanácsokkal. „Centrum“ Házépítő Vállalat, Horthy Miklós-ut 9. (9—12, 3—5-ig. Telefon: 693—01.) TÁRSASHAZRAN A „CENTRUM” VEZET! Barátságosan felszólítják... 767 kettős állást szüntet meg a főváros — Az Uj Budapest tudósítójától — Ismeretes az az akció, amely az újonnan alkalmazott nyugdíjasok kettős jövedelmének megszüntetését tűzte ki célul. Az elnöki ügyosztály most készült el az egyes hivataloktól, intézményektől és üzemektől beszerzett adatok kapcsán a két vagy több jövedelmet élvező nyugdíjasok tabelláris összeállításával. Kiderül e táblázatból, hogy az egyes intézményeket és üzemeket is beleszámítva, hét százhatvanhét olyan alkalmazottja van a fővárosnak, akik nyugdijukon kívül más, aktiv állás után is jövedelmet élveznek. Az elnöki ügyosztályban már megkezdődött az érdekelt nyugdíjasok behívása. Barátságosan felszó- Htja az elnöki ügyosztály a kettős vagy több ellátást élvező nyugdíjasokat, bogy a hivatalukról mondjanak le, és a mai nehéz időkben elégedjenek meg egyébként jól megérdemelt nyugdijaikkal. Azt is közlik az érdekeltekkel, hogy amennyiben a kollégiális felszólításnak nem tesznek eleget, sor fog kerülni arra, hogy a polgármester a kormány- hatóságtól nyert különleges felhatalmazás kapcsán szüntesse meg a kettős állásokat. A kettős jövedelmek megszüntetése közel egymillió pengő megtakarítást fog jelenteni a főváros üzemei és részvénytársaságai számára, annál is inkább, mert az ilyképpen megszüntetett állások betöltésére csak a legritkább esetben fog sor kerülni, főképpen azért, mert a szó- banforgó állásokat nagyobbrészt éppen az érdekeltek vagy még inkább protektoraik kedvéért kreálták. Az akció nagy pusztítást fog végezni a forgalmiadó-ellenőr ők soraiban, ahol feltűnően sok a nyugdíjas. A köz- igazgatási szolgálatban viszont a nyugdíjasok száma, akik más címen is jövedelmet húznak, elenyészően csekély. Igen sok nyugdíjas áll a Beszkárt szolgálatában, különösen olyanok, akik azelőtt is vasutasok voltak, és onnan történt nyugdíjazásuk után kerültek a Beszkárthoz. A jó száraz tisztilés, öltöny, női ruhák festése, gallér,ing-tisztitá« olcsó óraival meogv z mindenkit a nagy aranyéremmel és díszoklevéllel kitüntetett MENCZER mEnczER-nei Fest. Tisztit mos. Telefon ÚUM0SSÉ6. DALKŐ GÁBOR képesített ácsmester, épitési vállalkozó Budapest VI., Vörösmarty-utca 75 LYEGZŐ-VÉónÖk" SChUCK JOZSEf IV. PRÓBASZKA UTCA 4 uavÓYtk-zomÁncraewk óik.