Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-11-28 / 47. szám

ujmrnAPfxr . 1931 november 28. lőzni és a főváros polgárságának terheit lehetőleg könnyíteni és meg- ólhetését olcsóbbitani, úgy nyugodt vagyok, hogy a kísértéseknek el­lent tudnak állaiii. És ha még meg­szívlelik azt is, hogy a törvényha­tóság tagjai, felteszem, jóhiszeműen és teljesen érdektelenül, ^ a _ szak- bizottságokban és egyébként is szí­vesen állanak rendelkezésre tanács­osai és támogatással, úgy biztosra veszem, hogy a szigorított költség- vetés mellett a felfordult világban is a főváros békességgel tudja a jövő év nehézségeit leküzdeni. KM ÁL GYULA HOrADAOÓnCSTER SÍREMLÉK JUSS58!?" BÖMPEST, DL. LWOS-fl. 77/79. TEL 620-88. r ZILAHI-BALOGH GYULA EriTORIESTER t, Bornemissza-utca 36. TELEFON: U 2-92 I Segitőalap problémái A takarékossági bizottság határozatával ellentétesen továbbra is levonják a különmunkadijak két százalékát — Rövidesen dönt a Segitőalap igazgatósága, hogy építenek vagy vásárolnak-e szanatóriumot a fővárosi tisztviselők részére fticacn OTTO 0R60NAGYAR Budapest. X.. SKljJlIgetl-a. 29 (RAkosfalva). Telefon : J. 393-45 ralim Int homlokxatsipok szállítását és erű és művészi IrWtoíKeo dWlialmk Ujj wymáVfit, raUmint bomlolczatsipok : HtupfilÉiobt »éraékelt árban szakszer 8teinhäu»l és Kötbér templom-, lakásfestő és mázoló cég április havában IX.f Mester-u. 27. sx. alá költözik. Telefon: József 308-24 Beton. maHadOm rsilii! Liska Jenő old. gepöszmémök, komprossor-DOrúeadú Orezy-ut 22. Tel.: J. 335-42 PÉRY DEZSŐ OHL. P1ÉRNÜH átépítő és hővező vállaihozó L, ATILLA-HORUT 2. Telefon: 562-51 SZÁM — Az Uj Budapest tudósitójától — Az elnöki ügyosztály költségve­tési tárgyalása alkalmával Bednárz Róbert és Oszolj/ Kálmán, akik a többségi pártok megbízásából a Se­gitőalap igazgatóságának tagjai, szóvátették. hogy a takarékossági bizottság ellentétesen a segitőalapi szabályrendelettel, meg akarja fosz­tani az alapot a különmunkadijak után levonásba helyezendő százalé­koktól és a hatósági dijak tiz száza­lékától. Mindketten kivánták, hogy a Segitőalapot ezektől a jövedel­mektől ne fosszák meg és a keddi közgyűlés, amely az indítványokat összeegyeztette, ki is mondotta, hogy marad minden a régiben: az alkalmazottaktól levonják a külön­munkadijak után is a két százalé­kot, a hatósági dijak tiz százaléka szintén továbbra is a Segitőalapot illeti, a főváros pedig, mint mun­káltató, szintén továbbra is fizeti a maga ugyancsak két százalékos já­rulékát, amire fedezetül a megszűnt alapnak egyik bevételi tétele szolgál. A törvényhatósági bizottság ezen határozatáról és a Segitőalap leg­közelebbi feladatairól beszélgetést folytattunk Dulácska Jenővel, a Segitőalap igazgatójával. IS agy örömmel tölt el bennün­ket mondotta Dulácska, igazgató —- a főváros törvényhatósági bizott­ságának ezen határozata és hálás köszönetünket nyilvánítjuk az ér­dekünkben felszólalt segitőbizott- sági tag uraknak. A közgyűlés ha­tározata lehetővé teszi számunkra, hogy az eddigi keretekben folytas­suk működésünket, vagyis nem fog sor kerülni az orvosok fizetésének, leszállítására, a gyógyszerrendelé­sek és a segélyezések további re- stringalására és tartalékalapjainkat is az eddigi keretekben fejleszt­hetjük. — Legközelebbi ülését december 9-én tartja a Segitőalap igazgató­sága. amelyen albizottságot fog el­nökünk, Liber alpolgármester ur kiküldeni. Az albizottság feladata az lesz, hogy mintegy másfélmillió pengőt kitevő tartaléktőkénk és az 1932. evben várható feles jövedel­meink felhasználásával eldöntsük a régóta húzódó szanatórium-kérdést. Többféle terv, sokféle ajánlat van itt: szó van arról, hogy épitsünk szanatóriumot, ajánlataink vannak meglévő szanatóriumok megvéte­lére, meg kell oldani az ambuláns rendelés problémáját, központi ren­delőre, az adminisztráció centrali­zálására egyképpen szükség van. Mindezekről a kérdésekről most már a részletekbe menően lesz módja és alkalma tárgyalni az al­bizottságnak, hogy azután az al­bizottság jelentése alapján a plé- num meghozhassa döntését. — Az albizottság működésével párhuzamosan döntés lesz a segítő- alapi orvosok alkalmazása ügyében is. Az Országos Orvosszövetség igazgatótanácsa felkérte az Alkal­mazottak Segitőalapját, hogy a Se- gitőaiapnál működő orvosi tanács­osai inditsa még az erre vonatkozó tárgyalásokat. Az Országos Szövet­ség kebelén belül most van alakuló­ban a segitőalapi orvosok szakosz­Kávé, tea FRÜTELLI DEISINGER IV., Ferenciek tere 1. Királyi Bérpalota I tálya és Csilléry András dr., az Or­szágos Orvosszövetség elnöke máris értesítette a Segitőalap orvosi taná­csát, hogy a kötendő szerződés iránti tárgyalások irányítását és lefolytatását elvállalja. — December 9-én — fejezte be nyi­latkozatát Dulácska igazgató — dönteni fogunk a tekintetben is, hogy Balatonkenesét a téli hóna­pokban megnyissuk-e idegenek ré­szére, ami által az üdülőtelep üze­mének deficitje csökkenthető lenne. Örömmel jelenthetem ezzel kapcso­latban, hogy Kenese látogatottsága nőttön-nő: a tavalyi novemberi lá­togatottsággal szemben többszáz­százalékos emelkedés van. A kará­csonyi ünnepekre természetszerűen, mint minden esztendőben, ezidén is zsúfolt lesz Kenese. SALY ÁRPÁD ny. min. osztálytanácsos tűzifa- és szénnagykereskedő BUDAPEST Belső iroda: f. JVortAy Jfiífifós-uf 29. (Tel.: 690-01 és 680-99. Külső iroda és csuzda : f., Jfefen/öfd, (fiudaörsi-Mtt 50-58. f7efe/on; 686—15. ALAPÍTÁSI ÉV 1910 BUDAPESTI BÉLYEGTŐZSDE Budapest, IV, Kossuth Lajos-u, 7 TELEFON: 890—63. Legújabb nagy árjegyzékünk 20 fill, levélbélyeg ellenében, mely az első vásárlásnál levonható. FOTÓCIKKÜK szakAl géza SZATÜZLETÉBEN ▼„ DOROTTYA-UTCA 1. AMATORFHLVETBLBK KIDOLGOZÁSA FIÓKÜZLET i DEBRECEN Proczeller Bálint küvezA metier Budapest, X.„ Korponal-u. 11. Telefon r KAhány® 74 84 Városházi notesz A KÖLTSÉGVETÉS EPILÓGUSA kedden délután zajlott le a közgyű­lésen, amikor is délután félöt órától este féltizenkettöig az üzemi költ­ségvetéseket, tárgyalta a tekintetes törvényhatósági bizottság. A fő­tisztviselők részére fenntartott kar­zatok ebből az alkalomból zsúfolá­sig megteltek üzemigazgatókkal, akik azért voltak odarendelve, hogy amennyiben valamely felvilágosí­tást illetően szükség van rájuk, kéz­nél legyenek. De zsúfolt volt a közgyűlési terem egyébként is: az üzemi problémák ritkán látott érdeklődést váltottak ki a mélyen tisztelt bizottsági ta­gokból. Petrovácz Gyula okos és logikus volt mint mindig, Fried- r i c h ötletes és sziporkázó, de Éber Antal támadása kissé a fogátvesz- tett, oroszlán ugrásához hasonlí­tott ... Hiába, a lemez a sok használati ól elkopik, külö­nösen ha a gramofon sem a leg­újabb szerkezetű. Nívós és tehetsé- ges volt a fiatal Spur Kálmán fel­szólalása és feltűnő volt, mennjjire figyelemmel és megértéssel fogad­ják a törvényhatósági bizottság minden oldalán Payr Hugót, aki­nek ez volt a tulajdonképpeni szűz- beszede. A baloldal n em túlzottan re­mekelt a felszólalókat illetően. A szociáldemokraták, akik, között nem egy kitűnő szónok van, nem erőltet- tek meg magukat. hiszen nekik egy- altalaban nem szívügyük az üzemek ellen való küzdelem. A nagyágyúk, elükön Rassay Károllyal,, otthon maradtak és igjj Szegő Bélának jutott a ketes értékű dicsőség, hogjj az üzemeket támadja. •— Mindig jelesem volt az iskolá­ban közgazdaságból — mondotta harsogó derültséget keltve Szegő uxí' T (’>s senki sem vonhatja kétségbe, hogjj értek a k Ö z g a z­d a Sághoz. Majd felállította téte­lét, amely megérdemli külön is a nyomdafestéket: aki nem ter­mel, nem érdemli meg, hogy élje n! Még idejük sem volt a bizottsági tagoknak felocsúdni kábultságuk- ból e cinikus bölcselkedés hallatára, Szegő Béla máris befejezte beszédét és a büffébe távozott, hogy jól meg­érdemelt uzsonnáját elfogyassza. * ÖRÖKIFJÚ PALI BÁCSINK, aki az Elektromos Művek költségvetésé­hez készült felszólalni, lévén ő az Elektromos Művek igazgatóságának elnöke, beszéde előtt odament a saj­tókarzathoz és az újságírók dojjen- jének, a szintén örökifjú S eh w ét atyának bejelentette, hogy beszédét így fogja kezdeni: — Dicsérni jöttem és nem temetni... (már mint természe­tesen az Elektromos Műveket, ame­lyet különben csakugyan nem akar eltemetni egyetlen közgyűlési párt sem.) El is mondotta Pali bátyánk a shakespeare-i citátumot, beszéde azonban komolyra, fordult, amikor elmondotta, hogy milyen horribilis összegekkel tartozik az állam a fővárosnak — elektromos- számla címén. Az állami színházak maguk háromszáztizezer pengővel adósok és valóban Borvendég alpolgármester jóindul a- t á n múlik, hogy valamelyik estén ki ne aludjanak a Nemzeti Színház, vagy az Operaház rivaldájának a lámpái. * ' EZ A KIS TÖRTÉNET MÉG A költségvetés részletesvi­I ÁJ AN AK IDEJÉBŐL való. Hőse T ak á c s István, a népszerű Takács Pityu, aki Friedrichéknél küzd mint harcos ellenzéki, sok elánnál és fel­szólalásait a többségi oldal is meg­értéssel és szimpatikusán fogadja. Azt is meg kell állapítanunk, hogy Takács Pityu barátunk nem tarto­zik Ripka főpolgármester rajongói közé... Egy különben nagyon fontos prob­lémáról, az iskolás gyermekek pre­ventív orvosi kezeléséről beszélt Ta­kács, mint jó orvoshoz illik és az akció pénzügyi fedezetét is igyeke­zett megtalálni, mint jó városatyá­hoz illik. Hamarjában nem tudott a különben igazán fontos akcióra egyéb fedezetet találni, mint a — főpolgármester fizetését. Azt követelte tehát, hogy a főpol­gármesteri állás majdani megszün­tetésével felszabaduló összegeket fordítsák erre a nemes célra. Csendes derültség fogadta az in­dítványt, mosolygott a jobboldal, nevetett a baloldal, sőt elmosolyo­dott az elnöki emelvényen maga az elnöklő főpolgármester is. Ilovsz- ky János azután az általános de­rültség közepette közbekiáltott: — Más f edezetet nem talál a bizottsági tag ur? Takács megállt beszédében egy pillanatra, úgy látszik, eszébe jutott, hogy valóban kellene más fedezetről is gondoskodni, mert a főpolgár­mesteri fizetés ilyen célra való fel­használására b eláthat ó időn belül valóban nem lehet számita- ui. Még fel sem ocsúdott meglepe­téséből, máris megszólalt az elnöki csengő és az elnöki figyelmeztetés: — Mindenesetre kérem a bizott­sági tag urat, tessék sietni a fedezet keresésével, mert máris meghosszabbított beszédidő­ben méltóztatik beszélni és egy perc múlva lejár a beszéd ideje. IIarsog ó kacajorkán höm- pölygött végig a közgyűlési termen a talpraesett felszólításra. Az igaz­ság kedvéért meg kell állapíta­nunk, hogy Takács dr. sem a be­szédidő lejártáig, sem azután nem találta meg a fedezetet... HAUSER IGNÁC dr.-nak. az Er zsébetváros uj plébánosának vasár­nap délelőtt volt ünnepélyes instal­lációja a Szegényház-téri (amelyről megírtuk, hogy tavasszal, az Erzsébet-szobor leleplezése után a sokkal poétikusabban hangzó R ó- zsák-tere elnevezést fogja kap­ni) templomban. Hétfőn este pe­dig a Kemény Legények társasága ünnepelte Hauser Ignácot plébánost installációja alkalmából és abból az alkalomból is, hogy betegágyából felépült. Din gha Árpád pénztári igazga­tó volt Nagy Ferencnek, a kitűnő kapitánynak felkérésére a hivatalos szónok. Hivatali szakmájának pró­zai ridegségével teljesen ellentétben, Ding ha beszéde poétikus szépségek­kel volt tele. Egy orosz legendát mesélt el az őserdő mélyén élő nép­ről, amely a mocsaras lápon örök sötétségben él, nem tudja, mi a nap­fény és nem ismeri a világosságot. Ennek a népnek egjj választott fér­fija valahogy kiszabadul az őserdő­ből és amikor megismeri Isten ra­gyogó napját, visszatér és rábeszéli népét, hogy az örök sötétségből ván doroljon el a napsütötte mezőkre. El is indul a nép, lobogó fáklyák mutatják előtte az utat, de, jaj. az ut hosszú, kiégnek a fáklyák és pusztulás vár szegénj/ vándorokra. A próféta azonban kitépi a melléből a szivét, azzal világit tovább és a vándorok eljutnak az éltető napsu­gár világosságába. — Ehhez a pró­fétához hasonlította a kitűnő szó­nok Hauser plébánost, aki a maga égő szivével mutatja népének az utat. Üdvözölte őt a Kemény Legé­nyek Társasága nevében, azt a meg­győződését fejezve ki, hogy az ő uj, fényes pozíciója örömmel tölti el a bajtársak szivét. Hauser Ignác dr. meghatottan vá­laszolt és megköszönve az ovációt, kijelentette, hogy változatlan hű­séggel marad tagja a Kemény Le­gények Társaságának annál is in-

Next

/
Oldalképek
Tartalom