Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-11-28 / 47. szám

Vili. évfolyam 47. szám

Budapest, 1931 november 23

Előfizetési érák:

Egész évre

..............................................30 pengő

Fé

l évre........................................................15 pengő

Eg

yes széni éra 60 fillér

i

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DOBY ANDOR ÖR

!

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV., Kaas Ivor-utca 9. ielefon: Aul. 828—23. Postalaknrékp. ctiecjueszémla : 30013

Felfordult világ

Irta: Szőke Gyula dr., felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag

A VIU. ü. o.

A kínai fallal elzárt közélelmezési ügyosztályból furcsa hir szivárgott ki a napokban: hónapok óta eldöntetlen az épülő élelmiszer- nagyvásár-telep irodájának elektromos felszerelésére kiirt pályázat, ami újabb ok arra, hogy ismét hónapokkal eltolódjék az esztendők óta készülő nagyvásár hivatalos ■megnyitása. Végeredményben nem fontos, hogy eldől-e a közeljövőben ez a párezer pengős versenytárgyalás, amúgy is azt beszélik, hogy a telep megnyitására a jövő év májusa előtt sor nem kerülhet: a kérdés az, miért késik négy esztendeje az építkezés befejezése és mennyi készpénzébe került a fővárosnak az építkezés elhúzódása?

A telep mintegy nyolcmillió pengőt kitevő építkezési költsége az 1927. évi húszmillió dolláros hat- százalékos arany kölcsönből nyer fedezetet. Ezt a kölcsönt a Bankers Trust Co.-val kötött szerződés szerint 1927. évi junius hó elsejétől számított harmincöt év alatt kell névértékben megfizetni. A kölcsön amortizációval bővített kamatterhe az átvételi árfolyamcsökkenés beszámításával 7.35 százalék. Vagyis csak négy esztendőt számítva, a kamatos kamat figyelmen kívül hagyásával. több mint kétmillió pengőjébe került eddig a fővárosnak az az egyszerű tény, hogy amig a kölcsönből rendelt beruházások: az Elektromos Müvek gépészeti berendezésének kiegészítése, a Vízmüvek rekonstrukciós munkálatai, az Autóbuszüzem fejlesztése stb. rég megtörténtek, a Soroksán-ut mellett még mindig jövedelem nélkül áll a félig kész hodály, a felvett kölcsönből erre a részre eső annuitásokat a pénztári készletekből, adófizető polgárok filléreiből kell fedezni!

Hasonló késedelmet tapasztalunk a szintén a nagykölcsön terhére épülő vásárcsarnok-építkezéseknél is, hiszen a Garay-téri csarnok még szintén nem készült el és nem adatott át a közforgalomnak. Milliókra rúg tehát az az összeg, amely a késedelmes építkezések miatt hasznot nem hajtó beruházások kamatterhei címén kifizetésre kerül és még mindig kétséges — elsősorban a nagy- vásártelepnél —, hogy annak méretei, a város központjától való nagy távolsága és nehéz megközelíthetősége, nem fognak-e azzal a még szomorúbb következménnyel járni, hogy a, telep megnyitása után sem lesz jövedclmes vállalkozás és feje felől nem fog soha eltávozni a deficit réme.

Minden okunk megvan reá, hogy a közélelmezési ügyosztály vezetőjének személyét tiszteljük és becsüljük. Mégis fel kell vetnünk a kérdést: ki felelős a milliókba kerülő késedelmességért, az aranydollárba kerülő halogatásokért, a közélelmezési ügyosztály nehézkes adminisztrációjának minden eddigi rekordot megcsufoló lassúságáértf Mi az oka annak, hogy a hermetikusan elzárkózó ügyosztálynak csak a nagy- vásárielep megépítése körül kifejtett lassúsága, ahogy tetszik: elmaradt haszon, vagy meddő kamatteher címén napi kétezer pengőjébe kerül az adófizető polgárságnak és az adminisztráció nehézkességében, a bürokrácia tehetetlenségében ez az ügyosztály versenytárs nélkül az élen lovagol. Erre kérünk feleletet és ez alkalommal: gyors feleletet, bár bizonyosra vehető, hogy a falra hányt— ez esetben a kínai fáira hányt — borsók mit sem érnek, és a Vili. ü. o.-ban marad minden a régiben.

A törvényhatóság’ közgyűlése letárgyalta a költségvetést és kisebb módosítások után sikerült u. n. de- íicitmentes költségvetést a belügyminisztériumhoz felterjeszteni. Ezt azonban úgy érte el, hogy a szegényápolási dijak egy részét törölte a költségvetésből. A takarékossági bizottság tárgyalása során egészen helyesen szintén több törlés történt az ügyosztályok költségvetési tervezetéből, mert a mai gazdasági helyzet olyan széleskörű szociális munkát nein enged meg, mint azt az ügyosztályok a két évvel ezelőtti terv alapján előterjesztették. A gazdasági helyzet parancsol és úgy a polgármester, mint a tanács és a közgyűlés — akárhányszor fájó szívvel — kénytelen volt engedelmeskedni. Sok jó gondolat nem kelhet életre, sok jó eszme nem valósul meg, mert a szükséges tőke nem áll rendelkezésre, további adóemelés pedig nemcsak hogy nem emelné a város valóságos jövedelmét, hanem még a város terheit növelné azáltal, hogy az addigi adóalanyokat is tönkreteszi és azokat is segélyezni kellene. A nehéz viszonyok között mindenkinek megjön a mentő ötlete és az indítványok egész tömegével kell a polgármesternek és a közgyűlésnek megküzdenie.

Vannak, akik a főváros szociális tevékenységét akarják még fokozni, több segélyt kiosztani, munkabéreket emelni, munkanélküli támogatást nyújtani és a beteg-segélyezési ténykedést szélesebb alapokra, többnek a nyújtásával emelni. Mások az adózóképességet akarják fokozni és mindenáron meg akarják szüntetni az összes üzemeket, hogy az a magánvállalkozásnak konkurrenciát ne csináljon. Ismét mások a fővárosnak kölcsönöket hoznak, hogy beruházási lehetőségeket vigyenek keresztül, amellyel munkát adhatnak a munkátlanoknak. Végül vannak, akik a főváros vagyonának egy részét akarják elidegeníteni, hogy a főváros szabaduljon a nagy adósságaitól, ugyanakkor mások az állítólagos olcsó ár mellett ingatlanokat és vasutat akrnak vásárolni, hogy a főváros eleget tegyen a polgáraival szemben fennálló magasabb szempontokból szükségesnek tartott kötelességeinek. Mindez pedig megy a főváros racionalizálása jelszavával, amelyen mindenki mást ért, aszerint, amint valamely dolgot fontosabbnak, vagy könnyebben megoldhatónak tart.

A takarékossági bizottság és a polgármester helyesen állottak a közgyűlés előtt a szociális tevékenység csökkentésének a kérésével, mert a polgármesternek kell tudnia, hogy meddig ér a főváros takarója és nagyon helyesen szabta meg a határt, amelyen túl felelőssége tudatában javaslatot nem tehet. A közgyűlés, amikor a polgármester mérsékelt javaslatát elfog-adta, szintén helyesen ismerte fel a saját kötelezettségét, amikor belátta, hogy a polgárság egy részének tűrhetetlen megterhelését nem eszközölheti azért, hogy a másikon, vagy esetleg nem is a főváros polgárán, hanem a csak most, a nagy szükség miatt ideözönlő idegeneken segítsen. Mert ámbár valamennyien érezzük, hogy mindnyájunknak meg kell tennünk mindazt, amire erőnkből képesek vagyunk, de ennél tovább nem mehetünk és főleg szorgosan kell ügy elemmel lenni az adózó nép teherviselési képességére is.

Tévednek azonban azok, akik minden áron a közüzemeket akarják megszüntetni vagy bérbeadni, hogy ezzel a polgárság adózóképességét növeljék. Azzal már tisztában vagyunk, hogy tényleg van egy pár üzem, amelynek fenntartása sem nem közérdekű, sem a főváros háztartásának az érdekét nem szolgálja. Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy még ezeket az üzemeket sem szabad elkótyavetyélni, mert akkor az üzem beszüntetésével egész sereg ember veszíti el a kenyerét és az üzemben lévő tőke gyümölcsöze tleniil marad és eladás esetén még jóval árán alul sem érté- kesithető. De egyes üzemek megszüntetése már megtanított bennünket arra, hogy mit jelentenek az üzemellenes jelszavak. A megszüntetett konyhakerti gazdaság ingatlanait a minimális haszonbérért sem lehetett bérbeadni és az ottani munkások kenyér nélkül maradtak. A javítóüzem munkásait szintén jórészben szélnek eresztették, viszont a kisiparosok egy csepp munkához sem jutottak. A többi beszüntetett üzem ugyanilyen eredménnyel és hatással fejezte be életét, pedig akkor a gazdasági viszonyok még jobbak voltak, könnyebb a munkáselhelyezkedés, alkalmasabb a vagyonértékesítés.

Lehet-e ma gondolni, hogy a fővárosi. közüzemekben lévő munkások máshol el tudnak helyezkedni? Vagy hihető-e, hogy a magánkézbe adott közüzem munkásai helyükön maradhatnak tovább is, amikor éppen azért^ követelik a közüzem megszüntetését, hogy a felesleges személyzeti létszám csökkenthető legyen. Mi fogja pótolni a közüzem dráigaságcsökkentő hatáisáit, vagy annak közérdekű és szociális működését, amikor az üzem legtöbbször közérdekből állíttatott fel és ezután a tulajdonos magánérdekét szolgálja? Az elmúlt- kor tapasztalatai kényszeritették a város akkori vezetőit a közüzem létesítésére és a jelen idő éppen nem nyújt biztosítékot arra, hogy most ezen közszükségletek kielégítését magánemberek odaadóbban látnák el, mint akkor tették, vagy mint most a köz elvégzi. De hol van a tőke, amely ezeket a közüzemeket átveszi és hol van annak az erkölcse, amely az ő altruista működését biztosítja? Ma a közüzemtől azt várják, hogy olcsó legyen, jó legyen és a fővárosnak még nagy jövedelmet is hozzon. És ha mindezt a legnagyobb mértékben a közüzem nem tudja teljesíteni, már el akarjuk pusztítani. Ki nyújt biztosítékot arra, hogy a, magánkézbe adott közüzem jó is lesz, olcsó is lesz és amellett a fővárosnak akár közvetve, akár közvetlen jövedelmet tud adni?

Mondják, hogy ezt hajlandók külföldiek is megvenni és erre az országba tőkét behozni. Ha figyelemmel kisérjük a tőke lélektanát, meg kell állapítanom és leszögeznem azt az alapigazságot, hogy a zavaros gazdasági viszonyok között a tőke a megszorult országba csak akkor megy, ha ott rendkívüli nyereségre számit hat. Ez azonban csak akkor lehet, ha mi a közüzemeinket formálisan elherdáljuk. Örömmel látom, hogy a polgármester nem ül

föl a szirénhangoknak és minden kisértésnek ellenáll, amely a főváros vagyonát károsan érintené. Ki is kell tartania amellett, hogy inkább összehúzzuk magunkat és le- esökkentjük az igényeinket, de nem tartunk végeladást, mert azzal nem csak a jelent, de a jövőt is lehetetlenné tennők.

Éppen igy helyes mértéket tart a polgármester és a tanács az újabb beruházások keresztülvitelében. Nem mondom azt, hogy talán egyes tételek helyett nem tartanék alkalmasabbnak más tételek megvalósi- ását, de ebben a tekintetben, nem lehet sokat vitázni, miután ők látják jobban és tisztábban a helyzetet, akik az üggyel közvetlenül foglalkoznak, tehát inkább meg tudják ítélni a szüskégletek sorrendjét. A fontos az, hogy a szükségletek minőségében és halaszthatatlanságában értsük meg egymást és főleg abban, hogy bizonyos idők és helyzetek megengednek bizonyos nagyvonalúságot, de a gazdasági krízisek ideje parancsolja azt a takarékosságot és a költségvetésnek azt a rugékonyságát, amelyért a polgár- mester magát exponálta.

De ez a takarékosság és a tőkének most jelzett szokása kell, hogy a polgármestert és a tanácsot tovább is óvatossá tegye. Mindenáron erőltetik az egyik vasútvonal megszüntetését, a másiknak a megvásárláséit. Bizonyos nagy számokról beszélnek, amely a polgármester és a tanács állhatatosságán megtörve lecsökkent ugyan, de még mindig az ajtón kopogtat, erőszakolván a HÉV megváltását. Nem vitás, hogy a főváros tarifapolitikája, a közlekedés egységesítése, a perifériákon lakók jó és olcsó utazási lehetősége, valamint a közellátás érdekében szükséges vasúti szolgálat céljából helyes, ha a helyiérdekű vasutak á főváros kezében vannak. Be vájjon kell-e ezt akkor tenni, amikor a fő- cáros péntzára. üres, az eddigi terheket is nehezen fizeti, függőkölcsö- nci esedékesek és ha csak tőke helyett évi törlesztési szolgálatot kell is fizetnie, mégis vállalnia kell olyan kötelezettséget — minden egyéb, a vasutfenntartással járó kötelezettségen felül, —__ amelynek a pénzügyi következményeit összevetve a már eddig vállalt terhekkel együtt, ma belátni szinte nem lehet? Éppen igy jönnek a fürdővételif és bérleti ajánlatok. Tetszetős formába öltöztetett javaslatok akkor, amikor még a fürdők beruházási összegét sem ismerjük. Elvi jövedelmeket biztositó memorandumok, amelyeket ha átszámítunk, még a mai katasztrofális helyzetben is alatta maradnak a mai jövedelmezőségnek. Ajánlatok újabb szállodák^ építésére, amikor a most meglévők is üresek, újabb éttermek és kávéházak létesítésére, amikor a mostaniak is sorra buknak. Ujból^ kisért a Gellérthegynek mulatóvá való átalakítása és a luxuskiadások kerülő utón való vállalása, holott ma nagyon óvatosan kell vigyázni, hogy a legsürgősebbeknek meg tudjunk felelni.

Ezekben a kisértésekben a vigasz a polgármester magatartása és a tanács komolysága. Ha tovább is szem előtt tartják azt, hogy a meglévőket lehetőleg fenntartani, a gazdasági helyzetet javítani, a kockázatokat kerülni, az üzleteket mel-