Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-18 / 42. szám
6 UJJBinXUKSF 1930 október 18. Milyen valutában számol a tanszerkészitőműhely? A közoktatási ügyosztály felügyelete alatt működik a tanszerkészitőműhely és leltározási osztály, amelynek az a célja, hogy a székesfőváros iskoláit a tanítási tervnek megfelelő egyöntetű felszereléshez juttassa. A költségvetési tételek sorcin szerepelnek gyűjtemény készítők, műszerészek, preparátorok, hadipótlékok, közlekedési segélyek, természetbeni lakások, raktárkezelők, altisztek, segélyek és jutalmak, amelyek nélkül egy rendes városházi üzem el sem képzelhető. Van ott évközi elölépés, épületkarbantartás, üzemi fogyasztás és természetszerűen van értékelés is, amit szigorúan előirt az üzemekre és efajta intézményekre vonatkozó illetékes polgármesteri rendelet. Megtette erre vonatkozó előterjesztését a tanszerkészitőműhely igazgatója is, megállapítván, hogy „az intézet felszerelésének értéke a háború előtt megközelítette a 200.000 koronát, ma pedig 5,100.000.000 korona értéket képvisel.“ TJgy látszik, a tanszerkészitőműhely egyébként mindenesetre kiváló vezetősége még nem eszmélt arra, hogy Magyarországon pengoszámitás van, a koro- naszámitáson már réges-régen lul vagyunk. Viszont a közoktatási ügyosztály nem kevésbé tiszteletreméltó, de túlontúl elfoglalt személyzete szintén nem tudja a korona és a pengő közötti különbséget. Vagy talán a tanszerkészitőműhely c fejlődés terén is még mindig a koronánál tart és nem jutott el a pengőig? Mi erről a csekélységről a véleménye Purébl tanácsnoknak? Kedden lesz a főtái-gyalás a budapesti patkányok halálra-itélése ügyében. A közegészségügyi ügyosztály már feldolgozta a patkányirtási akcióra jelentkezettek beadványait, megtartották a szükséges ankéteket és szaktanácskozásokat, ugyannyira, hogy kedden, e hó 21-én már a közegészségi és köztisztasági szakbizottság fog Csiliéry András elnöklésével a patkányirtás tárgyában végleges határozatot hozni. Az ügyosztály előterjesztése szerint a magánházakat illetően a patkányirtás egységes módozatok szerint a háztulajdonosok kötelessége lesz. A főváros mindenesetre ki fogja plakatiroztatni azon szerek és készítmények gyártóit, akik jogosultak a nagyközönség által igénybevehető patkányirtószer forga- lombahozatalára. Ezen lista összeálli- tása a legnagyobb figyelemmel történt, mert a közegészségi ügyosztály és a tiszti főorvosi hivatal óvakodott attól, hogy olyan szerek forgalomba- hozatal át engedélyezze, amelyek a patkányokon kivül más élőlényekre is veszedelmesek. Ugyancsak a keddi szakbizottsági üléssel kapcsolatosan fog intézkedés történni arra vonatkozóan is, hogy a hatósági épületekben és a közterületekben, főleg a fővárosi csatornákban milyen szerekkel történjék a patkányirtás. A hatósági patkányirtást a főváros részben házilag fogja elvégeztetni, részben pedig vállalkozóknak fogja a munkálatokat felelősség terhe mellett versenytárgyalási utón kiadni. Művészi sírkövek Straub U. festék-üzlete BUDAPEST, IV. kér., Petőfi-tér 1. (Régi Piarista-épület.) Alapult 1854-ben. Telefon Out.: 884—26. A legolcsóbb fűtés, a legolcsóbb kályhával a fürészporfütés Szab. flirészporkályhák gyártója HOKKY ISTVÁN mím5k ________Hl ■ Lajos-u ca 123. Tel.: 626-27 SC HMIDT GYILA atari. 1., BUDAÖRSI-UT 17/19. Raktár: 1.. NÉMETVÖLGYI-UT 68/b-c Telefon: Automata 510—71. A filmgyári kabaré újabb fejezete Mintha mi sem történt volna, a jövő évre költségvetést készített a filmgyár, — uj alkalmazottakkal, trükk- filmekkel, felvételezési költségekkel és jutalmakkal — Az Uj Budapest tudósítójától — Eldugva a költségvetés utolsó- előtti füzetében, szerény ibolyaként illatozik a Pedagógiai Filmgyár jövő évi költségvetése. A filmgyár ezévi zajos múltjából kiemelendő Ágotay vezérigazgató felmondása, távozása és vissza jő vételé, Fodor Miklós filmgyári szakértő rövid vendégszereplése, az összes alkalmazottaknak való felmondás, a háromtagú direktórium rövid, de dicstelen uralma és a nyilatkozatoknak azon áradata, amely Purébl tanácsnok ur részéről a filmgyári ügyeket illetően történt. Noha még mindig nincs tisztázva, hogy a filmgyár eddigi deficites működéséért kit terhel a felelősség, a Pedagógiai Filmgyár máris jónak látta költségvetését sürgősen beterjeszteni, nehogy az valamilyen módon kimaradjon a polgármesteri költség- vetésből. Hogy a takarékosság hiveit is megörvendeztessék, a filmgyári költségvetés ismeretlen elkészítői az igazgatási személyzet létszámát egy tisztviselővel csökkentették. Helyette azonban 7200 pengős évi fizetéssel uj pedagógiai és technikai főrendezői állást kreáltak. Az üzemi alkalmazottak létszámában nincsen csökkentés, változatlan még a portás 2340 pengős fizetése is, ellenben csökkentették 5000 pengővel ,a felvételezési költségeket, viszont a lemez és brómpapir költségeit száz százalékai emelik az 1931. esztendőben. Úgy látszik viszont, hogy a tiszteletreméltó igazgatóság kevesebbet akar telefonálni a jövő évben, mint az idén tette, mert az ezévi 4000 pengős előirányzattal szemben, 1931-ben csak 2000 pengős előirányzat szerepel. Viszont a triikk- filmgyártásra a. folyó évi 12.000 pengővel szemben csak 6000 pengőt irányoztak elő, viszont segélyekre és jutalmakra 12.000 pengőt mertek felvenni a költségvetésbe! Nem tudjuk, kit lehetne felelőssé tenni ezért a költségvetésért, a krómpapirosokért és trükkfilmekért. azt is, ki készitette ezt a költség- vetést, Vannak-e még alkalmazottai a filmgyárnak. Ezt a trükkfümet azonban végre be kell fejezni és a filmgyár deficitjével tovább nem szabad a főváros közönségét bosz- szantani. A Pedagógiai Filmgyár felesleges teher a főváros közigazgatási és üzemi életében, el kell adni, vagy bérbe kell adni, megkell szabadulni tőle mindenestől, mindenképpen és mindenáron. Az az erőteljes hang, melyet a filmgyár csúnya ügyében a Keresztény Községi Párt megütött, úgy látszik, nagyon is elhalkult, mire kiért a Hungária útra. Vigyázni fogunk rá, hogy az illetékes tényezők a párt határozott állásfoglalását végre fontolóra is vegyék! versenytárgyalási Hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a X., Maglódi-uton épülő „Horthy Miklós“ szeretetotthon tüdőbetegek épületében szükséges üvegezés! munkákra. A bánatpénz tekintetében a fennebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. Külön is felhívom az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szóbanlevő építkezés ügyében kelt s a kormányhatóság által is jóváhagyott 570/1930. kgy. sz. határozat kitöltése szerint a vállalkozók a budapesti munkanélküliség enyhítése érdekében a. munkák elkészítéséhez elsősorban budapesti munkásokat tartoznak alkalmazni, illetve vidéki munkásokat csak abban az esetben, alkalmazhatnak, ha a budapesti munkaközvetítők nem tudnak megfelelő munkást közvetíteni. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ivenként 50 fillérért kaphatók 1930. évi október hó 18-tól kezdve naponta 11—1 órák között a polgármesteri II. (középitési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Maróthy Kálmán (II. kér., Szalag-utca 7, tel.: 512—07) tervező műépítésznél vagy az előadónál a Központi városháza, III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1930. évi november hó 5-én (szerda) délelőtt /Ml óráig a polgármesteri II. (középitési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi október hó 13-án. A polgármester rendeletéből: Wossala s. k., műszaki főtanácsos. Versenylűrgyalűsi tiirdelmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a X., Maglódi-uton épülő „Horthy Miklós“ szeretetotthon tüdőbetegek épületében szükséges tető- és terrasz lapburkolati munkákra. A bánatpénz tekintetében a fennebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. Külön is felhívom az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szóbanlevő építkezés ügyében kelt s a kormányhatóság által is jóváhagyott 570/1930. kgy. sz. határozat kitöltése szerint a vállalkozók a budapesti munkanélküliség enyhítése érdekében a munkák elkészítéséhez elsősorban budapesti munkásokat tartoznak alkalmazni, illetve vidéki munkásokat csak abban az esetben, alkalmazhatnak, ha a budapesti munkaközvetítők nem tudnak megfelelő munkást közvetíteni. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ivenként 50 fillérért kaphatók 1930. évi október hó 18-tól kezdve naponta 11—1 órák között a polgármesteri II. (középitési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Maróthy Kálmán (II. kér., Szalag-utca 7, tel.: 512—07) tervező műépítésznél vagy az előadónál a Központi városháza, III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1930. évi november lió 5-én (szerda) délelőtt X'll óráig a polgármesteri II. (középitési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi október hó 13-án. A polgármester rendeletéből: Wossala s. k„ műszaki főtanácsos. Budapest Székesfőváros Ásványvíz-üzeme HARMATVtZ a Hungária-gyógylorrás szénsavval telített vize Kspöalö mindenütt! Telelőn: flul. 530-03 BŐRKABÁTOK, Gyártja: A autó-bőrfejvédók, bőrnadrágok, sportmellények, sfb. ACZEL BÖ1UÚTI IPAR VII., KÁROLY-KÖRUT 13. I. EMELET Fansz tagoknak előnyös fizetési feltételek. SCHAFFER ANTAL SZÉKESFŐVÁROSI ÚT-. BETON- ÉS CSATORNA ÉPÍTÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, II., BlAl-ÚT 21. Telelőn: 522-91 Űzv. Fratrichevich Istvánné szobafestő és mázoló Budapest, VII., Demblnszky-u. 33. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Getiért Gydgyíilrűője t r«fi BirotfOrdd rididftktir hlrforrtUal A legtökéletesebben be-endezett . gyógyintézeti Isupkezeléaek, Tligyófyintéietek, uIuítu- , forTaiét_ éa pnenmatfraa ét »ósfflrdök, zyógytoriü fZeader), lorr614(-_ ét Tflleaykezelésck, Iah*Utoritun, ke are, ttb. GATTYAN PÁL kövezőmester és útépítő vállalkozó BUDAPEST, VII.,EGRESSY-UT 15 Cross-Cltorles E. Lewis utddoi Központi FUtések, vízvezetékek, •gészségttgyl berendezések Budapest, Vili., Kisfaludy-utca 7 Telefon: József 322-25 A modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljé- rásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelithető Alapítva 1871-ben Özv. Biberál Józsefné pala- és cserépfedő-mester Budapest, II., Ostrom-utca 14. Telefonhivó: Automata 513—20. KASS BÉLA épület- és bútor-asztalos üzeme BUDAPEST, VIII. KŐR1S-U 7.