Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-11 / 2. szám

If//, évfolyam 2. szám

Budapest, 1930 január 11

TU BUDAPEST

Tek. Fővárosi Nyilvános Könyvtár, Bpest, IV.Gróf Kdrolyi-u.8.

Előfizetési őrak:

Egész évre..............................................30 pengő

Fel évre ...............................13 pengő

Eg

yes szám őrá 60 fillér

BY ANDOR D*

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. V., Visegrádi-utca 19. Telefon: Aut. 92S—23. Postatakarékp. chequeszámla: 30913

Német minta szerint uj építkezési rendszer meghonosítását tervezi a főváros szociálpolitikai ügyosztálya

Liber tanácsnok: Kislakásokban még mindig meglehetősen nagy hiány mutatkozik — A szociálpolitikai ügyosztály erősen készül a népjóléti miniszter jövőheti lakásügyi ankétjére — Kölcsönpénzből nem lehet hatósági feladat lakásokat építeni, mert a közönség nem bírja el a magas béreket

A háziurak és a lakók újabb súlyos érdek-összeütközése

Háromezer pengő

Háromezer pengő nem sok pénz egy fővárosi üzem életében: egy havidíjas, vagy ideiglenes tisztviselő évi fizetése, esetleg jelentéktelenebb beszerzés, amely szükkörü versenytárgyaláson bonyolódik le. Százezrekkel és milliókkal dobálóznak az üzemi költségvetések, nem háromezer pengőcskékkel, mégis a szóbanforgó háromezer pengő jelentős szám az egyik fővárosi üzemnél, nem az évi, nem a havi, nem a heti, hanem a napi költségvetésben: naponta háromezer pengő az Autóbuszüzem deficitje! Nem ma, nem tegnap, hanem hónapok óta, előreláthatólag még hosszú ideig naponta háromezer pengőt kénytelen ráfizetni az Autóbuszüzem járataira, közpénzekből, a. vergődő társadalomból nehezen kipréselt adófillérekből napi háromezer pengő arra megy el, hogy a kalauzokat ki tudják fizetni, a benzint meg tudják rendelni, az uj autóbuszokat tudják törleszteni.

Itt nem efémer tünetről van szci, hiszen ez a deficites állapot nem újság a szakbizottságok előtt. Az^ autóbusz, amely mindenütt a világon jövedclmes vállalkozás, hasznot- hajtó közüzem, vagy versengő magántársaságok komoly üzleti eszköze: homokként folyik szét a fővárosi urak lyukas tenyeréből, a kerekek deficitet kiáltanak, a tülkök pedig azt dudálják, hogy ez a veszteséges üzem szégyene a fővárosnak. Távol áll azonban tőlünk, hogy a rendszer hibáiért embereket tegyünk felelőssé, az üzem vezetősége malomkövek között őrlődő, hatáskört és intézkedési jogot nélkülöző társaság, amely tehetetlenül bukdácsol a protekcionizmus Scyllái és a bürokratizmus Charybdisei között. Az üzem egyébként szimpatikus igazgatója csak végrehajtója, korántsem okozója a deficites üzemvezetésnek, amelynek megdöbbentően szégyenletes voltát immár elhallgatni nem lehet!

Ez a deficit a fővárosi autonómia és a hivatali bürokratizmus fajtalan szerelmének a gyümölcse: apja a deficites vonalakat protezsáló városatyái túlteng és, anyja az a városházi és miniszteriális aktarengeteg, amely paragrafusok és sémák kinpadjára akarja, feszíteni egy fcözlekedési vállalat praktikus üzlet- vezetését. Ezért lehetséges nálunk, de csakis nálunk, hogy a század egyik legragyogóbb találmánya, amely mindenütt a világon a közlekedés javulását, a sínek nélküli forgalom forradalmát jelentette, szükséges rossz, amely sem anyagi előnyt nem jelent a nagyértékü monopólium tulajdonosa számára, sem uj és modern közlekedési eszközt a. nagyközönség előnyére.

Ennek a tehetetlen és tehetségtelen rendszernek, ennek a bűnös közlekedési politikának véget kell vetni! Vagy jövedelmessé lehet tenni deficites vállalkozás helyett az Autóbuszüzemet, vagy be kell szüntetni azt és a kocsikat mint üzemi ritkaságokat, elküldeni az európai közlekedési múzeumok kiállítási termei számára. Elég volt az egymással konkuráló közlekedési vállalatok idétlen versenyéből, a tunyaság és a handabandázás ezen rosszillatu keverékéből, fénysugarat, de gyorsan, nagyon gyorsan a budapesti közlekedés kaotikus rejtelmeibe!

— Az Uj Budapest tudósitójától. —

A főváros lakásügyi bizottsága még az ősszel megvitatta a lakásügyi helyzetet és azt a határozatot hozta, hogy közös akcióra kéri föl a népjóléti minisztert. A népjóléti minisztériumból még nem érkezett le a hivatalos értesítés a fővái*os szociálpolitikai ügyosztályához, de a népjóléti miniszter a közvetlenül folytatott tárgyalások során késznek mutatkozott a főváros álláspontjának meghallgatására és a közös teendők megbeszélésére. Vass József népjóléti miniszter' tehát hajlandó leülni a zöldasztalhoz a főváros vezetőivel, hogy megbeszélje velük a lakásprobléma összes részletkérdéseit. Mialatt a városházán és a népjóléti minisztériumban ennek a lakásügyi értekezletnek az anyagát készítik elő, a lakók és a háztulajdonosok között kiéleződtek az ellentétek, amennyiben a Háztulajdonosok Országos Szövetsége legutóbb ülést tartott és azt a megállapitást tette, hogy Budapesten elegendő számú üres lakás van,

diát hatósági lakásépítési akcióra szükség nincsen. A Háztulajdonosok Országos Szövetségének az adatai szerint Budapesten ma már ugyanannyi üres lakás van, mint a háborút megelőző békeévekben, tehát semmi indok sincs arra, hogy akár az állam, akár a főváros építkezési akciót folytasson le. A főváros szociálpolitika^ ügyosztálya

— a Háztulajdonosok ’Országos Szövetségének az álláspontjával ellentétben — arra hivatkozik, hogy a középosztálybeli és a kisebb exisz- tenciák számára feltétlenül gondoskodni kell megfelelő számú lakásokról, mert ha épült is az utóbbi időben magánvállalkozásban néhány száz uj lakás, ezeknek a bére megfizethetetlen. Ezt az álláspontot képviselte a főváros szociálpolitikai ügyosztálya már az 1930. évi költségvetési bizottsági és közgyűlési vitájában és ugyanaz az álláspont jutott kifejezésre a lakásügyi bizottságnak azon az ülésén is, amelyen a népjóléti minisztert ankét összehívására kérték föl.

Az Uj Budapest munkatársa beszélt ezekről a kérdésekről Liber Endre tanácsnokkal, a főváros szociálpolitikai ügyosztályának a vezetőjével, akit mindenekelőtt arról kérdeztük meg, hogy helytállónak tartja-e a Háztulajdonosok Országos Szövetségének azt a megállapítását, hogy Budapesten ma már megfelelő számú üres lakás áll rendelkezésre. Liber Endre tanácsnok a következőket mondotta:

— Megengedem, hogy Budapesten ma már nagyszámban találhatók

üres lakások, ezeknek a bérét azonban a mai szomorú gazdasági viszonyok között középosztálybeli foglalkozású polgárember, hivatalnok, vagy munkás megfizetni nem tudja. Én a magam álláspontjának igazolására csak arra a gyakorlatra tudok hivatkozni, amely a vezetésem alatt álló ügyosztályban alakult ki. Ha a főváros valamelyik kislakásos bérházában egyetlen lakás megüresedik, arra azonnal legalább 40 jelentkező akad. Valóságos rohamnak vagyunk kitéve a lakásigénylők részéről minden egyes la- kasüresedés esetén. Legutóbb meghalt az egyik kislakásos váx-osi bér-; házban egy családfő, akinek azonban több családtagja maradt hátra a lakásban. Ki se irtuk a bérbeadási hirdetményt és mégis egész sereg igénylő kereste fel az ügyosztályi, hogy a lakást magának megszerezze. A fővárosi lakások iránt természetesen azért nyilvánul meg ilyen nagy érdeklődés, mert ezeknek a bére meglehetősen alacsony. De hiszen éppen itt kezdődik a hatósági feladat! Nekem és a vezetésem alatt álló ügyosztálynak sohasem volt az a felfogása, hogy a főváros feladatai közé tartozik a lakásépítés. Nekem az a nézetem, hogy a fővárosnak a feladata a lakásviszonyok állandó szemmeltartéi- sa és ennek folyományaként gondoskodás arról, hogy a szegényebb réteg lakáshoz jusson. Felelősségem teljes tudatában állíthatom, hogy kislakásokban még mindig meglehetősen nagy hiány mutatkozik. Ha a magánépitési tevékenység a közeljövőben is folytatódik, akkor ez a hiány mindenesetre csökkenni fog. A fővárosnak éppen az a feladata, hogy a viszonyoknak az alakulását ebből a szempontból figyelemmel kisérje és abban az esetben, ha ez a magánépitési tevékenység nem éri el a ma szükséges mértéket, akkor a fővárosnak áldozatok árán is teljesíteni kell azt a kötelezettségéi, hogy lakóit megfizethető bérű lakásokhoz juttassa.

— Ez az én elvi álláspontom. Készletekbe egyelőre nem bocsátkozom, mert a szociálpolitikai ügyosztály a maga követendő eljárását függőben tartja mindaddig, amig a népjóléti miniszter ur össze nem hivja az általa kilátásba helyezett lakásügyi ankétet és itt a helyzet mérlegelése alapján nem hoznak olyan határozatokat, amelyeket majd a fővárosnak kell végrehajtani.

Felvetettük azt a kérdést, hogy a lakásügyi ankétezéstől függetlenül a főváros szociálpolitikai ügyosztálya nem tesz-e konkrét javaslatot

lakásépítésre. A. következő választ kaptuk:

— Én a magam részéről ilyen javaslatot nem terjeszthetek elő, mert a fővárosnak erre a célra pénze nincsen. Legfeljebb arról lehetne szó, hogy a főváros kölcsönpénzéből építsen kislakásokat. Ezt a kölcsönt legolcsóbban 10—11%-os kamat mellett vehetnők fel, ami azt jelenti, hogy az egyszobás lakásnak a bére 900—1000 pengő lenne, ami olyan nagy összeg, hogy azt nem tudná megfizetni a lakosságnak éppen az a része, amelynek az érdekében ezt az énitkezést meginditaA beszélgetés során megkérdeztük, hogy milyen előterjesztést tesz a szociálpolitikai ügyosztály a népjóléti miniszternek az egybehívandó ankéten? Liber tanácsnok ezeket mondotta:

— A népjóléti miniszter ur a jövő hét folyamán feltétlenül összehívja ezt a lakásügyi ankétet, amely elé konkrét előterjesztéssel megyünk. Ez az előterjesztés a lakásügyi bizottság határozata alapján készült. A következő kérdéseket intézzük a népjóléti miniszter urlioz:

1. A lakásépítés terén mit tart a népjóléti miniszter ur állami feladatnak?

2. Ha a főváros folytatni akarná lakás építési akcióját, milyen állami támogatásra számíthatna?

3. Milyen támogatást hajlandó nyújtani a kormány a magánvállalkozásnak, hogy az építkezési tevékenységet előmozdítsa?

— Ezeket a kérdéseket visszük a népjóléti miniszter ur elé. Természetesen vannak más kérdéseink is, amiket tisztázni akarunk, de főcélunk az, hogy a népjóléti miniszter úrtól határozott választ kapjunk. Szó van arról is, hogy német minta után uj építkezési rendszert honosítsunk meg a fővárosban. Németországban kialakult egy olyan gyakorlat, hogy az építkezőnek a költségek 25%-ával kell csak rendelkeznie 30—40%-ot magasabb kamatozású kölcsönként vesz föl, valamelyik banktól, a hiányzó 30—40%-ot pedig a főváros vagy az állam nyújtja kamatmentesen, ami végeredményben azt jelenti, hogy mindenki, aki építeni akar és a költségek 25%-ával rendelkezik, — mindössze 5%-os kamat mellett törleszt- heti az épitkezés céljaira felvett kölcsönöket. Ennek a német építkezési rendszernek a bevezetése esetén egy-egy szoba évi bére 600.— pengőre volna leszállítható, vagyis az