Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-22 / 8. szám
Tek. Fővárosi Nyilvános Könyvtár 10.fiók, Bpest VII.Hunyadi-tér 3. __ ÜT. ________ Bu dapest, 1930 február 22 Elfidzelésl árak: Egész ©vre..................................................30 pengő Fé l évre..............................................................»3 pengő Egyes szóm ára ©O fillér Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrádi-utca 19. Telefon: Aut. 928—23. Postatakarékp. chequeszámla : Az üzemi adminisztráció Irta: dr. Szőke Gyula felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag JVyolc hónap A pénzügyi, bizottság viharos üléséhez, amelyben úgy határozott, hogy a Garay-téri piac megépítése tárgyában a Közszállitási Szabályzat által előirt versenytárgyalás mellőzésével közvetlen tárgyalást kezd az egyik szakmabeli céggel, van néhány megjegyezni valónk. Nem ugyan a versenytárgyalási elv megsértését illetően, hiszen a probléma ezen részét a, legapróbb részletekig megvilágította Wolff Károly dr. kristálytiszta, a legmagasabb bírói kognició minden attribútumával ékes fejtegetése. Az érem másik oldalát nézzük, szóvátévén a közélelmezési ügyosztály műszaki alosztályának belső ügyeit. A Garay-téri piac megépítésére vonatkozó előterjesztés nyolc héjnappal ezelőtt már szerepelt a pénzügyi bizottság napirendjén, amikor is a felszólalók egyhangúan azt követelték, hogy nyilvános versenytárgyaláson adja ki a. főváros a, munkát. Akkor is a munkanélküliséggel érveltek egyesek, győzött azonban az elvi álláspont, a nyilvános pályázat meghirdetése céljából az előterjesztést visszaadták a tanácsnak. Mi történt a lefolyt hosszú idő alatt? Eszébe jutott-e a közélelmezési ügyosztálynak a nyilvános versenytárgyalás meghirdetése? Nem! Az akta nyolc hónapig hevert elintézetlenül, a jó Isten tudja hol, nyolc hónap múlva, mint idétlen koraszülött, a, maga régi embrionális állapotában visz- szakerült a pénzügyi bizottság asztalára, a kisérő zenének ugyanazokkal a, vezető motívumaival, amelyek nyolc hónap előtti sikertelen bemutatkozását kisérték. A nagy mérnöki státusrendezések idejében, mint ránkerőszakolt csö- kevény azért maradt meg a köz- élelmezési ügyosztály műszaki alosztálya, hogy efajta cselekvőképtelenséggel izgassa a közvéleményt? De van a szóbanforgó műszaki alosztályról más mondanivalónk is. Arról nyilatkozik az egyik építőipari szaklapban az alosztálynak egyébként országos hírű vezetője, hogy a; következő két esztendő alatt 18.000. 000 pengős beruházást eszközöl a székesfőváros közélelmezési ügyosztálya. Kiderül a nyilatkozatból, hogy ezek a munkálatok megvalósíthatók, az elvégzésükhöz szükséges összeg teljes egészében még a 20.000. 000 dolláros külföldi kölcsönből rendelkezésre áll. Hogyan? Hát mit csinált a. közélelmezési ügyosztály az amerikai kölcsön felvétele óta eltelt hosszú esztendők alatt, ha még mindig nem tudta felhasználni a kölcsönből ráeső részt? És mit csinált a kölcsön felvétele előtt, hu, nem volt ideje előkészíteni azokat a beruházásokat, melyeket a pénztelenség legszomorubb esztendeiben mégis lett volna, azonnal folyósítható fedezet? Kétségtelen, hogy ezek a kérdések és szempontok fel fognak merülni a pénzügyi bizottság azon ülésén, amelyen a tanács jelentést tesz . a pénzügyi bizottság többsége által elhatározott közvetlen tárgyalások lefolyásáról a Garay-téri piac megépítését illetően. De szóba fog kerülni a közélelmezési ügyosztály műszaki alosztályának bürokratizmusának tultengése akkor is, ha a mérnöki adminisztráció újabb kiépítéséről lesz a, városházán szó! Hetek óta hangos a sajtó a Besz- kárt vezérigazgatói jövedelmétől és ezzel kapcsolatban a fővárosi üzemek adminisztrációjának a csődjét emlegetik. A sajtóban az Uj Nemzedék játszott kezdetben a prim- hegedün és csodálatosképpen nagy megértéssel nemcsak a baloldali sajtó csatlakozott hozzá, hanem azok a baloldali politikusok is, akiknek a pártja a városházán aktiv részt vesz az üzemek adminisztrációjában. A Beszkárt vezérigazgatói jövedelme, amint az a lapokban tárgyaltatott, nem védhető és nyilvánvaló. hogy teljesen félremagyarázása úgy a vezérigazgatói szerződésnek, mint a közgyűlési pártok határozatának és az üzemek céljának. Amikor a közgyűlési pártok megállapították, hogy a Beszkárt vezérigazgatójának nem lehet több jövedelme, mint a polgármesternek és amikor ezt a vezérigazgatói szerződésben alapul elfogadták, ezen túlmenő igényt a vezérigazgató nem támaszthat és ha bármely ci- men látszólag többet vehetne fel - ámbár szigorú jog szerint alig valamivel több lett volna felvehető és nem az egész tárgyalt összeg — az ugyanazon elbírálás alá esik, mint azon igazgatósági tagoknak a helyzete, akik egyúttal törvényhatósági bizottsági tagok is. Tehát, ha elméletileg jár is az összeg, tényleg nem illeti meg a vezérigazgatót és fel nem vehető. A többi üzemek vezérigazgatói szintén ennek az álláspontnak az erkölcsi ereje alatt állanak és ha ők, — akiknek a szerződése ezen állásfoglalás előtt kelt, - a szerződésük lejártáig vitatnák is, hogy szerzett jogaik vannak a régi liberális idők jóvoltából, ennek az érvényesitése olyan sérelme a köznek, hogy azzal a vezérigazgatóval szemben feltétlenül következményekkel kell, hogy járjon a szerződés lejártakor. Ebben a tekintetben mindegy, hogy kicsiny, vagy nagyüzem vezérigazgatója és hogy melyik párthoz vagy irányzathoz, vagy világnézethez csatlakozott. De a nagy vezérigazgatói fizetések és ezzel kapcsolatban a többi igazgatók állítólagos nagy jövedelmei gondolkodóba ejtenek bennünket a fővárosi üzemek drága, adminisztrációja, tekintetében. A főváros főpolgármestere, előbb mint az egyik nagy üzem vezérigazgatója kell, hogy ismerje az adminisztráció költségeit. A kormány ő mellette ott tartja a saját pénzügyi szakértőjét, azonkívül az üzemi vizsgálóbizottságok annyira szét- hineolták az összes üzemek berendezését, hogy azokból a kormány előtt titok semmi sem maradhatott. Az üzemek költségvetése mindig felkerült a pénzügy- és belügyminisztériumokba, miután azokat a kormány városházi pénzügyi szakértője átvizsgálta. Ezek a költség- vetések éppen úgy mindig jóváhagyatnak, mint az eddigieket is a kormány' a szakértő javaslata után és a hozzáértő főpolgármester felterjesztése alapján eddig is mindig elfogadta. Ezzel szemben a törvény hatósági bizottsági tagok nem jogosultak az üzemek számadásaiba betekinteni, nem is küldhetnek szakértőt a megvizsgálására, de viszont miután ezen törvényhatósági bizottsági tagoknak más dolguk is van, mert hiszen bizottsági tagságból nem szabad és nem illik megélni, nem is érnek rá arra, hogy végigvizsgálják az összes üzemeket. És mégis csodálatosképpen az összes lapok és az összes politikusok nem a kormányt, nem a főpolgármestert és nem a könyv- és pénzügyi szakértőket kifogásolják, hanem, a Keresztény Községi Pártot és Wolff Károlyt támadják, hogy ime, eltűri az üzemi igazgatók, mammuth-fizetéseit és a drága adminisztrációt. Pedig a Keresztény Községi Párt és annak vezére azzal kezdette működését, hogy igyekezett az üzemeket nemcsak jövedelmezővé, de olcsóbbá is tenni és azonkívül a köz javára még külön is értékesíteni. Hogy ez mennyire sikerült, mutatja az, hogy a kormány állandóan helyeselte az üzemek működését és csak egyes, idejétmúlté üzemek megszüntetését kívánja. Természetesen a legnehezebb időkben azonnal minden tekintetben a legjobbnak elképzelt helyzet elő nem állítható. Évek kellettek, amíg a. kom- iniin zavaraiból ki lehetett hámozni azt, ami maradt. Az infláció zavarai újból akadályozták a tisztánlátást és a gazdasági nehézségek még a helyzet megismerése után is akárhányszor — igy ma is — egyenest tiltják azt, hogy egyoldalulag csak arra nézhessünk, hogy az üzemek minél olcsóbban dolgozzanak. Nem szabad összetéveszteni egy pár kifogásolt nagy fizetést az üzemek drága vagy olcsó kezelésével és nem szabad minden üzemet egy kalap alá vonni! A közérdekből fenntartott nagy üzemek nagy személyzettel működnek régóta és azoknak akkora fizetést okvetlenül adni kell, hogy magukat és családjukat eltarthassák és nem lehet ma elbocsátani embereket csak azért, hogy az üzemek olcsóbban dolgozzanak, főleg ha nem tudunk az el- boosátandóknak más megélhetést biztosítani. Ma az átlagfizetéseket nem leszállítani lehet, hanem még inkább fölemelni kell; a nyomasztó drágaság miatt a kis fizetésekből nem lehet a legszükségesebbeket sem megszerezni. És inkább többet juttassunk az üzemi alkalmazottaknak, minthogy még tovább is tűrjük azt az állapotot, hogy a most felnövekvő nemzedék a. segélyekből, alamizsnákból és koldulásokból éljen, mert ez annak a nemzedéknek olyan nagy erkölcsi fogyatékosságot ad és olyan kishitüvé teszi, de egyúttal annyira fogékonytalanná a munkás élet megértése iránt, ami sokkal nagyobb kára a fővárosnak és az országnak, mintha a megszolgál! munkáért n viszonyokhoz mérten talán többet is adunk, mint amit az üzem éppen elbírna. Az újonnan keletkezett, vagy a nem okvetlenül fontos üzemek túlméretezése és túlságos méretben való fenntartása tekintetében szintén figyelembe kell venni az alkalmazottak mai helyzetét és okosan ösz- szeegyeztetni a főváros ama érdekével, hogy ne legyen drágább a fővárosnak ezen üzemeknek a fenntartása, mint amibe az azokban alkalmazott családoknak a másképpen való foglalkoztatása, és kenyér- keresethez való juttatása kerülne. De itt aztán meg kell állani! Amikor leépítésről beszélünk, ez kettői jelent. Nem felvenni újabb és újabb alkalmazottakat, ha arra szükség nincsen és nem túlméretezni a fizetéseket a vezérigazgatóknál és egyéb vezető embereknél. Nem helyeslem azt, hogy a vezér- igazgató fizetését a szolga fizetésével hozzák arányba, amint nem is lehet a vezérigazgató munkáját a takarító munkájával összehasonli- tani. De amig általában az alkalmazottaknál a megélhetést, mint feltétlenül megadandó lehetőséget kell a fizetések megállapításánál figyelembe venni, addig a vezér- igazgatóknál és más magas funkcionáriusoknál már ez nem lehet mérték, hanem mértéknek kell lenni emellett a végzendő nagy munka, a megfelelő társadalmi állás és re- prezentálás, az üzem nagysága és annak jövedelme, valamint az üzemeknek a főváros javára való minél intenzivebb előnye. És ha mindezeket figyelembe vesszük, nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy azok a magas funkcionáriusok többet érdemelnek, mint a legegyszerűbb munkákat végző hivatalnokok, vagy egyéb testi munkát végző alkalmazottak. De végének kell lenni annak, hogy az üzemeket az évi jövedelmek cimén nagy vagyonok szerzési lehetőségének tekintsük. És ezért elsősorban felelősek az üzemek vezetői, valamint a felügyelő- bizottsága, másodsorban a tanács
