Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-07-05 / 27. szám

'VK-'

VH. évfolyam 27. szám

Budapest, 1930 július 5

UJ RTfflAPEST

Tek. Főváros 1 ^^?-u. 8.

Bp S UJUTÍXAI Sp és CkÖZGAZDASÁGí

HETILAP

Előfizetési érák:

Egész évre

......................................39 Pen°®

Fe

l évre...............................................15 PenOö

Eg

ye* izém Ara 60 fillér

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DOBY ANDOR D»

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV., Kaas Ivor-utca 9. Telefon: Aut. 828-23. Poslatakarékp. chequeizámla: 30013

Diadalmas seregszemle tok a vasárnapi diszsuiiies

A Keresztény Községi Pár! vasárnap dlszgtjiitésen ünnepelte fennállásánál« tízéves jnbilenmál — wollt Károly hatalmas beszédben számolt be a tíz esztendő alkotásairól és adón programot a jövőre — A jubileum alkalmából díszes emlékpia- Kettet kaptak Wollt Károlg kezéből a párt törvényhatósági bizottsági tagjai

— Az Uj Budapest tudósítójától. —

Aki végignézte a Péter-Pál napi kánikulában a pesti Vigadóba özönlő tömegeket, végighallgatta a szónoklatokat, amelyek az elmúlt decennium alkotásairól beszéltek, reményt, hitet és biztatást nyújtva a jövőre is: a költő szavai kellett, hogy eszébe jussanak. „S jött uj idő, a régi visszaesőkként, Reményben gazdag, tettben szapora, A kisded mag merész sudárba szökkent.. Valóban: seregszemle volt a vasárnapi diszgyülés, melyet fennállásának tizedik évfordulójára rendezett a Keresztény Községi Párt. Seregszemléje tiz év alatti alkotásoknak, de azoknak is, akik ez idő alatt csatlakoztak a zászló alá, melyen a keresztény városháza jelszava hirdeti a programot és a célt.

Az az ideges türelmetlenség, amellyel a sajtó egyrésze fogadta a vasárnapi diszgyülést, úgy előtte, mint utána, mutatja, hogy a túloldalon sem tudnak elzárkózni ennek a tiz esztendőnek, az alkotásoknak és eredményeknek a tömegekre gyakorolt hatásától és minden eszközt igénybe vesznek, hogy ezt a hatást kisebbítsék. Hiszen olvasunk közleményeket, melyek semmibe veszik a tiz esztendő alkotásait, a Községi Takarék megalkotását, a Közúti megváltását, a város pénzügyeinek rendbehozatalát, a tiz esztendő legnagyobb botlásául az ostendei egyezményt állitván oda, amelynek megalkotásánál a baloldali kiküldöttek teljes készségével és hozzájárulásával jött létre a szerződés a hitelezők és a jó hírnevére féltékenyen büszke magyar főváros között. Nos, ezekre a vádakra, ezekre a mosolyognivaló inszinuációkra méltó válasz volt Wolff Károly beszéde.

Joanovich Pál dr. nyitotta meg a diszgyülést, szeretettel üdvözölvén Budapest keresztény közönségének reprezentánsait.

Wolff Károly emelkedett ezután szólásra.

— Mi is ünnepiünk! — mondotta Wolff. — Ez az ünnep azonban a munka ünnepe. Tiz év egy nagy relativitás. Tiz év a tavasz gyönyörei közben, pompázó gyümölcsfák hulló szirmai között; tiz év a tél örömei közepette, csilingelő szánok, szállingózó hópihék, hóval födött hegycsúcsok és völgyek szemléletében; tiz év egy családi otthon puha, meleg nyugalmában, amikor a párolgó kávé illatát élvezve szürcsölik egy csendes szerető otthonban: mindez más, mint tiz év a harcok, küzdelmek, gyanúsítások, sár, piszok és egyéb kellemetlenségek között.

Ezért mondottam, hogy a tiz év relativitás. És amikor mi itt megjelenünk, hogy a tiz munkaév ünneA maga ragyogó dialektikájában, szónoki fölépítésében, nobilis férfiasságában akkor is eseménye lenne ez a beszéd a magyar politikai életnek, ha át nem hatotta volna azt a meggyőződés ereje, az igazság tüze, a lelkesedés lángolása. Frenetikus tapsviharok szakították félbe Wolff Károly beszédét, és ha voltak egyesek, akik mint közömbös érdeklődők mentek el a vigadói nagygyűlésre, csak mint az eszme katonái távozhattak onnan, meggyőzve és lebilincselve a gyönyörű beszéd által. Wolff Károly ragyogóan ívelő közéleti pályájának egyik legszebb állomása volt a vasárnapi beszéd, méltó arra, hogy a keresztény tömegek, amelyek nem fértek el a Vigadó szűkre szabott falai között, megismerjék és szivükbe véssék ezt a klasszikus beszédet.

Már jóval a kezdésre kitűzött idő előtt mozogni sem lehetett a nagyteremben és az előcsarnokban, végeláthatatlan menetben vonultak fel a tömegek, hogy meghallgassák Wolff Károly nagy beszédét. Imponáló gyorsasággal tudtak elhelyezkedni a kerületi szervezetek a részükre kijelölt helyen, amiben nemkülönben az egész rendezést illetően Nagy Ferencé az érdem. Az elnöki emelvényen foglalt helyet a párt elnöksége, mögöttük a párt bizottsági tagjai helyezkedtek el. A polgármester részére a teremben, a közönség széksorai előtt helyeztek el külön egy díszes karosszéket. Szűnni nem akaró tapsvihar köszöntötte az elnökséget, amikor Wolff Károly vezérletével a terembe bevonult és percekig tartó taps és lelkes éljenzés üdvözölte Sipőcz Jenő polgár- mestert a terembe léptekor.

A díszközgyűlés lefolyásáról itt következik részletes tudósításunk:

pét üljük meg a minket megértők, minket követők társaságában — nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez a tiz év maga, ez az ünneplés maga egy pozitív eredmény, nem beszéd, hanem cselekedet. Mert hogy vagyunk, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy vagyunk, hogy máma itt teljes számban, mindenféle oldalról, felülről, alulról jött kísérletek dacára itt vagyunk tömör egységben, tömörebben, mint valaha, hogy megvan a keresztény városháza és hogy a keresztény akarat ott uralkodik: ez maga egy beszámoló, egy cselekedet, egy eredmény.

Ha azt kérdezi valaki, hogy mit tettünk, azt felelem, hogy a könyör- gőkből, a koldusokból urakat tettünk! Azelőtt a városházán évtizedeken keresztül a kereszténység mint kérő, könyörgő, apró kicsi párt ott merészelt létezni. És Galíciából és egyébhonnan bejött törzs- főnökök uralkodtak Budapesten, az ország szivében. A polgármesterek

a múltban azt a szót kimondani, hogy ők keresztény nemzeti alapon állanak, elcsapatás terhe alatt sohasem merészelték. Hogyan kerteltek a világnézet kérdésében! Mennyire igyekeztek a pártatlanságot akkép kimutatni, hogy ők nem merték a legnagyobb kulturális, a legnagyobb gyakorlati alapot, a keresztény nemzeti alapot nyíltan, pro- grammjukként előtérbe állítani!

Ha valaki azt kérdezi, hogy mit tettünk? Hát az ezeréves hagyományokat, Szent István hagyományait visszavezettük a városházára. Ha azt kérdezik, mit tettünk? Összekapcsoltuk a hazafias nemzeti érzésű vidéket az ország szivével, a fővárossal. Azt kérdezik, mit tettünk? Lehengeritettük a szabadkőművesség és egyéb más szervezetek szikláit a telkekről és megengedtük, hogy azok szabadon gondolkozzanak. Ha .azt kérdezik, mit tettünk? Odaálltunk a polgárság közé és azt mondottuk, hogy Budapesten van húsz százalék nem keresztény, ezt elismerjük, de nyolcvan százalék keresztény és azoknak a jogát követeljük!

Mit tettünk? Egy balhiedelmet oszlattunk szét. Azt akarták elhitetni Magyarország népével, hogy keresztény nemzeti alapon sem gu- vernamentális, sem pénzügyi politikát folytatni nem lehet. El akarták hitetni, hogy valóban a vallás tna- gáqügy és annak nem szabad érvényesülnie a zöld asztalnál, a városházán, a parlamentben csak akkor, ha nagy kegyesen nekik adnak valami adományt. El akarták hitetni, hogy nem szabad megvallani a világnézetet, mert világnézet nélkül kormányozni nagy erény és dicsőség volt.

Mi volt a,z, ami Budapest székes- fővárosát tette a kommün előtt azzá a fészekké, amelyből a legtöbb kommunista szervezeti tag alakult és jött ki? Ha kommunista nem is, de mindenesetre olyan radikális elemeket neveltek ebben a fészekben, akik átvedlettek egyik napról a másikra népbiztos alkalmazottakká. Sehonnan annyi alkalmazott nem került elő, mint ebből a közömbösitett fészekből. Azt mondották — demokrácia. Lehet-e az demokrácia, amely kéregetővé teszi a kereszténységet a városházán? Lehet-e az demokrácia, hogy nekik szabad minden, de ha mi élünk a jogunkkal, véleménynyilvánításunkkal, mi akarjuk a világnézetünket érvényesíteni, elfogultak vagyunk, sötétség lovagjai vagy balkáni szellemet hintők és nem akarják koncedálni, hogy ha nekik joguk van a fajuk érdekében tömörülni, nekik joguk van a saját maguk testvériségét érvényesíteni, ezt a jogot velünk szemben 3em vonhatják meg.

Kineveztek bennünket szélsőségnek. Hát szélsőség-e az, hogy ha a történelmi századok tanulsága alapján, a nemzetnek ezeréves alapján tömörülünk és azt érvényesíteni akarjuk? Szélsőség-e az, hogyha azt mondjuk, hogy nekünk a kereszténység nemcsak a templomban kereszténység, hanem nekünk a zöldasztalnál is kereszténység? Szélsőség-e az, hogyha mi azt hirdetjük, hogy ne csak szónokoljunk kereszténységet, hanem azt valósítsuk is meg. Szélsőség-e az, amikor a világ egyedüli kultúráját, egyedüli egyetemes értékét, úgy erkölcs, mint haladás és szociális felfogás szempontjából gyakorlatilag is érvényesíteni akarjuk?

Nem volna-e bűn és vétek, ha a legnagyobb kincs birtokában, amely birtokban valaha emberiség élt, a kereszténység egyetemes kulturális jelentősége mellett, a keresztény igazságok, a krisztusi igazságok birtokában ne követnénk el mindent, hogy ez az igazság ne csak kolduljon, de uralkodjék is Budapest székesfővárosban? És nem volna-e bűn a szenvedőkkel szemben, hogy ha mi ezt a gyakorlati politikát nem követnők? Mert, kedves testvéreim, az életben több a szenvedő, mint az örvendező. Az életben több a könny, mint a mosoly. Az életben több a ránc a homlokon, mint a megelégedettség derűje. A könnyek, a szenvedések világában nem nélkülözhetem a 3ze- retetet és ha szeretetről beszélek, nem fogadhatom el az osztálygyülö- letet szeretetforrásként és nem engedhetem meg, hogy a marxi áligazságok kedvéért a szeretet örök forrása, a mi Krisztus Urunk ne érvényesüljön minden vonatkozásban az életnek.

A Keresztény Községi Párt világ- 'nézet jegyében vonult be a városházára. Igenis és ezért azt mondom, hogy vagyunk: ez nagy eredmény. Mert a magyar pszichének csinálunk politikát és a magyar psziché tud lángolni, a magyar psziché tud örvendezni, a magyar psziché lángolásában cselekedni is tud, de a magyar psziché nem szeret kitartani. A magyar pszichének ez a tulajdonsága, hogy nem tart ki, teszi tövisessé a mi utunkat, mert állandóan őrködni kell a lelkek fölött. Állandóan járnunk kell a kerületeket és bizonyítani, hogy ha tiz esztendő alatt nem tudjuk azt megcsinálni, amit mások ötven esztendő alatt csináltak meg, ha tiz esztendő alatt nem tudunk minden igényt kielégíteni, ha tiz esztendő alatt nem tudunk minden kívánságnak eleget tenni, ez nem azt jelenti, hogy a kormányzati alapban van a hiba, hanem azt jelenti, hogy Önökben, Budapest népében kevés a kitartás.

És ők járnak, kedves Testvéreim, helyiségről helyiségre, kocsmáról kocsmára és járnak és hintik a konkolyt, gyanúsítanak, lerántanak a sárga földig mindent, elkövetnek mindent, hogy a mi világnézeti alapunkat nevetségessé téve, a mi befolyásunkat kisebbítsék és a tömegeinket tőlünk elvigyék. Ilyen küzdelemben tiz esztendő nem a meleg kave puha otthonban való élvezésének tiz esztendeje. És amikor mi itt összehívtuk Önöket, hogy beszámoljunk, a lelkeket megerősítsük, ezt nem a mi érdekünkben cselekszük, hanem egyedül és kizáróan Budapest keresztény népe érdekében-.

Wollt Karoly nagy beszéde