Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-21 / 51-52. szám
1 UJ BUDAPEST 1929 december 21. A főváros művészeti tevékenysége az utolsó években Irta: Liber Endre, székesfővárosi tanácsnok Ha a főváros művészeti munkájára a közelmúltban visszatekintünk, mint áttekinthető egység, egy kerek évtized tűnik a szemünk elé, amely a háború és a forradalmak bizonytalanságai után az állami és gazdasági élet nyugalmának lassú helyreállásával módot adott az intenzivebb művészetpártolásnak. Természetesen ez csak lassan és lé- pésenkint mehetett és a kezdő időben azt is eredménynek kellett tartani, hogy a főváros a labilis pénzügyi viszonyok miatt szűkre szabott költség- vetési keretekben, a művészek rendszeres támogatásának fedezetét biztosítani tudta. A társadalom nehezen stabilizálódó életkörülményei, amint a magánéletben, úgy a közéletben is luxusnak látták a művészetre fordított kiadásokat és nem tudom, kezdetben nem a szociális szempont birt-e nagyobb súllyal a művészpártolás rendszeresítésében. A nehéz viszonyok között erősen megszükült társadalmi piac a művészek megélhetésére mind kevesebb alapot nyújtott (és ezen az inflációs konjunktúra csak ideig- óráig és sohasem gyökerében segített) úgy, hogy a köziiletek közbelépését ez a szempont is sürgetően követelteMégis, azt hiszem, helyesen választoltam fentebb azt a tudatos megkülönböztetést; hogy a kezdő időszak intenciója o művészek támogatása volt, melynek emelkednie kellett a művészet pártolásáig, hogy célul maradjon a címben használt „művészi tevékenység“. Nem szeretném, ha félreértenének, de úgy vélem, helytelen irányban jár az a művészeti politika, amely azért vásárol vagy rendel, ha kvalitásos dolgokat is, kizárólag, mert másrészről vásárlásra számítani nem lehet- Legyünk tisztában azzal, hogy egy közület támogatása csak hozzájárulhat egy társadalom müpárto- iásához, egyedül azonban egy egész ország művészgárdáját eltartani nem volna képes. Az ő szerepe, odaállani be, ahol hiányok vannak, ahol a dolgok természeténél fogva egy nagyobb vagyoni súlyú megrendelő vagy vásárló egyébként hiányoznék, szerepe szóval tudatossá tenni a támogatást és az egész területet áttekintve, úgy osztani be a rendelkezésre álló összeget, hogy az ne- csak egyes művészeknek, de elhanyagolt ágak, mellőzött törekvések felkarolásával, az egész művészetnek váljon hasznára. Kettős volt tehát a feladat, egyrészt közfelfogássá tenni azt az álláspontot, hogy a székesfőváros részéről művészeti célokra áldozott összegek nem tekinthetők luxuskiadásnak, hanem egy, a város szellemi értelemben is centrális pozíciójából folyó kötelezettség teljesítésének, másrészt egységes elgondolást vinni be ennek az összegnek felhasználásába, hogy az minden, a pillanatnyi szükségletet szolgáló jellege dacára is, a jövőben mutatkozó befektetésnek legyen tekinthető. Ezeknek a szempontoknak érvényre- juttatása csak lassú és fokozatos fejlődés során lehetséges, úgy. hogy ma sem merném mondani: teljesen elértük azokat. De a tagadhatatlan fejlődés megvan, megvannak az alapok, amelyen ma már messzebbtekinthetően lehet építeni. A legfontosabb pedig, hogy úgy hiszem, megvan a megértés minden oldalon a főváros költségvetését megállapító tényezőkben és a művészeti körökben egyaránt, hogy a fentebb körvonalozott szempontok szerint alakuló művészeti tevékenységét, mint a főváros helyesen elgondolt programmpontjál. elfogadják és méltó kivitelre segítsék. Visszatekintve a kibontakozás éveire, úgy látjuk, hogy az első időszak tevékenységét a művészeti vásárlásokra szorította, hogy igy a legközvetlenebbül siessen kezdetben a nehéz viszonyok közé jutott művészvilág segítségére. Ám ez a vásárlás sem volt — bármennyire is a kiállítások sorrendjének esetlegessége szabályozta — rendszertelen össze- halmozása önmagukban értékes alkotásoknak, hanem kezdettől fogva fokozódó mértékben irányult egy, a képzőművészeti vásárló bizottság előtt állandóan ott lebegő cél, egy leendő fővárosi galéria anyagúnak megfontolt gyűjtésére és kiegészítésére. Az egyre változó koronaérték stabilizálódása után, 1926-ban, sikerült elérni, hogy a székesfővárosi évi költségvetésben immár bizonyos fokig jelentős összeget, 80.000 pengőt kössön le a művásárlások céljaira, amely összeg a legutolsó években 96.000 pengőre emelkedett. Ez az évről-évre visszatérő összeg természetesen jelentős gyarapodást idézett elő a főváros képzőművészeti anyagában. Átlagosan 80—90-re tehető az évi vásárlások száma. Természeteseen nem olyan értelemben, mintha mindez feltétlen értéket jelentene a galériának. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy a főváros igen sok esetben, akár már érdemeket szerzett művészről, akár tehetségét most bontogató fiatalról van szó, csekély, abszolút értékkel nem biró műtárgyat is megvásároljon, jóformán segítségként, mely az illető további művészi munkásságát teszi lehetővé. Azonban mig az évi dotáció egy részét meggyőződésből erre a célra fordítjuk, a többi rész felhasználásánál annál kényesebben kell őrködni az abszolút értékek szerzésére. Körülbelül az évi összeg 75%-a a fővárosi galéria anyagának gyarapítását szolgálja és ebből szerezhetők be egyrészt az élő nagy mesterek nagyobb jelentőségű, úgy fejlődésüket, mint a magyar művészet magas színvonalát dokumentáló értékesebb alkotásai, másrészt az elhalt mesterek olyan jelentős darabjai, melyek a fővárosi galéria összeállításakor a kellő történelmi alapot megadják a magyar művészet szerves és egyre tökéletesedő életében az összefüggések megérezteté- sére. Nem hiszem, hogy ezen a téren szemrehányás érhetne bennünket, azért, mert rendszeresen gyűjtünk, amikor a galéria megvalósítása egyelőre a messze jövőben van. Először is véleményem szerint csakis a kezdettől fogva céltudatos munka hozhat komoly eredményt, mig a hirtelen elhatározott és rövid idő alatt frappáns ügyességgel felállított múzeumok belső értéke éppen a lassú kiformálódás hiánya miatt sokkal csekélyebb. Az évről-évre lassabb tempóban gyarapodó gyűjtemény könnyebben képes kinőni születési hibáit, a mutatkozó hiányokat alapos megfontolással tölteni be és a kezdetben elkerülhetetlenül megjelenő felesleges anyagot értékessel és hézagpótlóval cserélni ki. Másodszor is ennek a galériának létesítése mindössze hely kérdése akkor, amidőn az anyag szép számban együtt van és bátran merem mondani, hogy akármilyen alkalommal kínálkozik is egy, a felhasználásra alkalmas helyiség, azt a legrövidebb idő alatt be tudjuk rendezni. Már pedig nem hiszem, hogy abszolút pesszimistaként egészen le kell mondanunk még a közel jövőben is az ilyen lehetőségekről, annál kevésbbé, mert már a főváros tulajdonában levő épületek között is könnyen akadhat olyan, mely megürülve szépen befogadhatja galériánkat. A muzeális gyűjtés azonban véleményem szerint nem lehet egyedüli terrénum, már csak azért sem, mert még rendeltetésszerű felhasználás esetén is csak egy korlátolt körre terjed hatása és bár célunk minden múzeumot a nagy tömegek számára hozzáférhetővé és vonzóvá tenni, mégis úgy hisszük, a művészetnek nem szabad pusztán várnia a hozzájárulókat, hanem ki kell mennie az utcára, hogy ott hasson észrevétlenül és tudat alatt. A művészet az utcákon és tereken még a legutóbbi időkig is leginkább csak mint járulékos közvetítő elem jelenhetett meg, amikor a nemzet nagyjainak emlékét művészkéz alkotta meg az utókor élvezetére és okulására. Anélkül, hogy kritikát akarnék mondani régebbi szobrainkról, meg lehet állapítanunk, hogy ez az oktató célzat a nézők szemében elnyomta a művészi eszközök hatását, a publikum az ábrázoltat, nem az ábrázolást nézte, annyira, hogy azt hiszem, városunk közönségének nagy többsége nem is igen tudja, az egyes szobrokat ki alkotta, még ha szobrásza- turtk büszkesége volt is az és művészi egyénisége a rábízott feladaton művészi módon tudott is győzedelmeskedni. Korántsem akar ez az emlékszobrok kisebbítése lenni, hiszen a főváros maga is azon van, hogy ezek az emlékszobrok (egy, a maival együtt továbbélő múlt nemzedék szoborserege) szaporodjanak és hirdessék a magyar érdemet, magyar tudást és magyar tehetséget. Csak arra akarok rámutatni, hogy ez a rendszer szobrászainkkal szemben volt igazságtalan, akiknek pompás művei sokszor a műtermekben maradtak, hogy munkásságukat egy-két sablonos emlék- szobor őrizze. A művész a fantázia harcosa, tolmácsa, talán csak eszköze s az időben, formában, felfogásban megkötött feladat keretein belül nem mindig élheti ki teljesen magát. De nem is tolakodhatik előtérbe saját mondanivalójával, mikor végeredményben valaki másnak jellemzéséről. megörökítéséről van szó. Azt hiszem, a művészetnek tesz az szolgálatot, aki lehetővé teszi, hogy művészek a maguk friss, korlátok által nem kötött elgondolását odavigyék a publikum elé és egy-egy szoborral, mely önmagáért, a benne lévő szépségért, gondolat-, forma-, vonalritmusért érdemli meg ezt a helyet, köztereinket a sétálók gyönyörködésére feldiszitvén. Uj lehetőségeket ad ez a művészetnek is és uj élvezetet a fáradt járókelőnek, akinek talán ideje sincs a művészetet felkeresnie és ime az jön elé, hogy a maga erejével, ha csak egy pillanatra is, kiragadja a gondok seregéből. Nem tudom hinni, hogy az ilyen ember ne érezné meg a felé áradó szépséget és azt, hogy itt nem a pompa, » mások hivalkodása tolakszik elé, hanem mélyebb, bensőbb rendeltetésű valami, amit ő is magáénak érezhet. Ebben az elgondolásban fogtunk hozzá pár év előtt a művészeti Programm egg másik oldalának kiépítéséhez, melynek eredményét ma az Erzsébet-téren, a Döbrentey-téren, a Hunyadi János-uton, a József-körulon, a Városligetben, a Stefánia-uton, magyar művészek számos alkotása hirdeti. Kezdet volt ez, mely nem egy nehézséggel járt, de azt hiszem, olyan kezdet, amely érdemes a folytatásra. Érdemes azért, mert magyar művészeknek ad lehetőséget a nagyobb mértékben való szabad gondotko1 zásra, mert az ő műveiket kihozza a közönség elé, hogy tanulja meglátni és próbálja megérteni. Ebben a sorozatban van még egy ág, amiről külön kell szót ejtenem. Á kutakról akarok beszélni. Aki ismeri az ó-német városok bájos kis vizmeritő kútjait, vagy az olasz városok vízben gazdag medencéit, megérti, hogy bármennyire volt kezdetben a gyakorlati céi az irányitó, bármennyire járult a kifejlesztéshez az egészségügy szempontja, van valami ezeken túl a kutban, melyért azt minden város művészete virágaival vette körül, melyet szinte saját reprezentáns alkotásainak tekintett. A városi élet éltető eleme, a viz, látható vérkeringésként árad ezekben a kutakban, életet vive és szimbólummá emelve ezt az életet, házfrontok, a kőfalak között Pestnek is voltak kutjai, de a tulgyor- san világvárossá növő városka, csak régi, kicsinyes, méltatlan múltjának jeleiként tekintette és hamarosan lebontotta, eltüntette azokat. Én úgy érzem, nekünk itt nem lehetett közömbösen elmennünk emellett a tény mellett, hanem ami hiba a múltban történt, azt most a jelen lehetőségeivel kell próbálnunk jóvátenni. Akkor, amidőn megindult a szobrok közterekre való kihelyezése, helyet kell foglalnia ezek sorában a kútnak is, amely ma nemcsak a múlt és valljuk meg őszintén, kissé elfelejtett hagyományok élesztőse kíván lenni, hanem a jelen művészi öntudatának kifejezője. A jelen kutat állít a terekre és parkokra, hogy csobogó vizével szólaltassa meg a város lelkét és amint az ömlő vizsugarak frix- sitőleg keverik és tisztítják a levegőt, úgy keverjék és tisztítsák a művészet széthulló cseppjeivel azt a szellemi légkört, mely egy egész város közönségét körülöleli. Azt kérem mindenkitől, aki uj kutaink előtt megáll, jussanak eszébe ezek a gondolatok és értse át ezt a szándékot egészen. Kiinduló pontunk az volt, hogy szolgáljuk a művészetet és ime a művészet, csodálatos ereje révén most visszafordítja ezt és a művészet maga áll szolgálatába egy város népe összességének, hogy megihlesse, feliiditse és magasabbra vezesse. MUCSNYÁK KÁROLY fiudonesl Sz-k^slflvarosi Viíiaöd Allerem Bankettek, társasvacsorák, lakomák, stb. céljaira az 1. emeleti éttermek kaphatók. Elsőrangú konyha. — Szolid árak. TELEÉÜW : AUTOMATA 811-41. tariBvtwwr LOPOS GYULA JÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE. ISKOLA PADOK ISKOLAI BÚTOROK. ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNASZEREK GYÁRA BUDAPEST, 111.. Bécsl-ut 85. Tel: 0 *25- 05. Árjegyzéket éa költségvetést felszólításra küldök. 0ZALID, fény- és alumínium-másolatok Költséavetérek, műszaki tervek, térképek rajzó MAkjCI ITT CC DCMp Budapest, Vili.,József-u. 12 lását «*«5 sokszorosítását több színben is vállalja ■««•»»wl-l I L* r C. «O Telefon József 431—47 A száras porral oltó 'FAT1 ü I a tüzolfókészűlékek „ i III üli királya, mert nem vizzel.haem száraz poml olt. tehát semmiféle vízkárt vagy egyéb kárt nem okoz. Télen be nem f^gy. nyáron ki nem szárad. El lehet vele oltani minden anyag tüzét, nem robban és a legtartósabb, mert nem rozsdásodik el. Keze és a tehető legegyszerűbb Magyar gyártmány! Ismertetővel és érajánlattal szolgál : LIGETI ÉS BÍRÓ, Budapest, V„ Vigszinház-u. 5. TELEFON : AUTOMATA 277—99. Karácsonyi ajándékul alkalmas művészi festményekéi úgy is 'vásárolhat a „SOLYMOSY KÉPSZALON“-ban, VI., KOSSUTH LAJOS-U. 13. $z., hogy arra az első részletei csak 1930. február 1-ével fizeti. üwr Mindenféle ajándéknak alkalmas ízlésesen keretezed grailkal müvekéi: réz- karcokat, gravureokat, mueeuml fotográfiákat, mér két pengéért Is vásárolhat.
