Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-19 / 3. szám

ZU BUDAPEST 1929 január 19. Ady a városházán Néhány napon belül megérkezik a városházára a jóváhagyott költség­vetés. A főváros költségvetési éve tudvalévőén december 31-ével le­járt és ha a törvény rideg szavait nézzük, most tulajdonképpen ex-lex van a városházán. Ezzel az ex-lex- szel azonban senki sem törődik, lé­vén a tavalyi és ezévi költségvetés között alig valami különbség. A pénzügyi ügyosztály mindaddig, amig az ezévi költségvetés jóváha­gyása le nem érkezik a belügymi­nisztériumtól, az elmúlt évi költ­ségvetés alapján kormányozza a városházát és kapcsolt részeit. Ér­tesülésünk szerint különben a pénz­ügyi ügyosztály állandóan figye­lemmel kíséri a költségvetés útját a miniszteriális bárókban és meg­állapította, hogy a főváros költség- * vetésének hatalmas aktarengetege már megjárta a pénzügyminiszté­riumot és a legutóbbi napokban visszakerült a belügybe. A pénz­ügyi ügyosztály úgy tudja, hogy a költségvetést Scitovszky belügymi­niszter néhány napon belül ellátja jóváhagyó aláírásával és azt le- kiildi a városházára. Ki lesz a Vegyészeti Intézet uj igazgatója? A tanács múlt heti ülésében Rőzsényi Ivánt, a Fő­városi Vegyészeti és Élelmiszer- vizsgáló Intézet igazgatóját és Béhm Lászlót, ugyanezen intézet aligazgatóját, akik kitöltötték tel­jes szolgálati idejüket, nyugdíjazta. Az intézmény két vezető állásának betöltése ügyében Vájná tanácsnok a legközelebbi napokban már elő­terjesztést tesz a tanácshoz, hogy a pályázat kiírható és a választás megejthető legyen. Folyondár és Vércse. A tanács egyik ülésében tudomásul vette a fővárosi Közmunkák Tanácsának azon határoza­tát, amely szerint a legutóbbi időkben két újabb, eddig névtelen utcát ruhá­zott fel utcajelző táblával a Döbrentei- téri urak bölcsessége. Az egyik eldugott budai hegyvidéki utcácska a Folyon­dár- nevet, a másik a Vércse- nevet kapta a diszesnek egyáltalában nem monható keresztelői ünnepség alkalmá­ból. Hogy mi köze egy utcanévnek a folyondárhoz, azt még csak meg tudjuk valahogy magyarázni, lehet, hogy egy kacskaringéé utcácskáról van szó, az sincs kizárva, hogy az ott épülő villák kerítéseit folyondár díszíti, bár meg vagyunk győződve arról, hogy a Köz­munkák Tanácsa csak térképen járt eddig a Folyondár-uteában, a valóság­ban sohasem. A folyondár-nevet még el tudjuk viselni valahogy, de a vércséről való elnevezés ellen az eddig névtelen utcának esetleges lakói nevében a leg­élénkebben tiltakozunk. A vércse egy­általában nem tartozik a szimpatikusabb madarak közé és a Vércse-utca lakói joggal mondhatják el, hogy önhibájukon kivül megbélyegezte őket a főváros ta­nácsa, amikor ilyen csúnya röpülő ma­dárról nevezte el a ház utcáját. Álta­lában azt látjuk, hogy az utcaelnevezé­sek körül még nagyobb a kháosz, mint valaha. Van ugyan egy közmunka­tanácsi határozat, hogy az elszakított városokról és megyékről nevezik el első­sorban az uj útvonalakat, do tudomá­sunk szerint se Folyondár-város, se Vércse-megye nem leledzett a békebeli Magyarország területén. C z a b a 1 a y Kálmánnak, a tanács kitűnő alelnökó- nek volt néhány évvel ezelőtt az az okos terve, hogy általában rendet terem­tenek a budapesti utca-elnevezések kö­zött, az idejétmulta utcaneveket átcse­rélik és bizonyos rendszert hoznak be az ezután következő elnevezésekbe. A terv azonban csak terv maradt, Buda­pesten egyre több a folyondár- és vércse- féle semmitmondó utcaelnevezés, nem is beszélve a személynevek azon áradatá­ról, amelyekkel a derék tanács zuhatag- ként árasztotta el a budapesti utcák jelzőtábláit. Nagyobbrészt idegenhang- zásu nevek diszitik ezeket az újonnan átmázolt jelzőtáblákat, amelyeknek né­hai viselőjéről még a lexikon is alig egynéhány szóval emlékezik meg. Ideje tehát, hogy elővegyék a seprőt az utca- jelző táblák frontján és szüntessék meg azt az állapotot, hogy jelentéktelen em­berekről nevezzenek el utcákat, és ha valamely elhunyt nagyságnak nincsen megfelelő protektora, az ötlethiánynak olyan csimborasszóit produkálják, mint amely a Vércse-utca frissen mázolt név­táblája mögött kuksol. Érdekes „irodalmi“ visszaemléke­zéseket olvasunk az egyik napilap­ban, amelynek során Ignotus neve­zetű tró és szerkesztő mondja el, hogy ő a háború alatt a székesfő­város tisztviselőjeként működött Bárczy polgármester mellett. Az volt Ignotusnak, saját előadása sze­rint, a tisztsége, segítsen kigondol­ni, a polgármester honnan és mi címen tudjon pénzt előteremteni az irók és művészek számára, akik alól a háborúval egyenesen kisza­ladt a világ és rémülten álltak a semmi előtt. Az alap azonban ha­marosan kimerült és mikor egy­szer „a legszorgalmasabb kliens“, Ady Endre újból jelentkezett, fent- nevezett Ignotus ur már nem tu­dott módot a polgármester számá­ra. A jószivü Bárczy tiz percig töprengett és törte a fejét, mígnem mégis csak eszébe jutott valami, amire még Ignotus ur is megdöb­bent és kiszaladt a száján, hogy „ez túlságosan megalázó volna“. „Hagyja el — rántott egyet a vál­lán Bárczy és nihilistán nézett ma­ga elé — nincs az a megalázó for­ma, amiben Bandi pénzt el ne fo­gadna.“ Ennek az újságnak nem sok kö­ze van az irodalomhoz, — nem is akarjuk, hogy sok köze legyen — és nem Ady szempontjából nézzük az ügyet, hanem az Ignotus sze­rint nihilistán maga elé néző Bár­czy István Önagyméltóságát vizs­gáljuk néhány pillanatig. A halott Ady Endrét nem teszi kisebbé a főváros akkori polgármesterének heg jegyzése, amelyet még Ignotus Hugó sem vet papírra, noha az ő cinikus mivoltához kétség igazán nem fér. Arról se beszéljünk, hogy Ignotus urat, mielőtt nem túlságo­san dicsérendő módon elhagyta a budapesti városházát, hivatali mű­ködése ideje alatt kötelezte a hiva­tali titoktartás és a Nyugat szer­kesztőjét Ady Endrének és Bárczy Istvánnak ezen kapcsolatáról Írott megemlékezésében az ildomosság nem is, de a hivatali titoktartás mindenesetre kötelezte volna. Álljon azonban itt néhány szó arról, hogy Budapest egykori pol­gármestere, amikor pénzre volt szüksége, tudott pénzt szerezni, ha nem is arra a célra, hogy szegény, nyomorult és haldokló Ady Endre számára a város polgármesteréhez és a költő nagyságához mért se­gélyt utaltasson ki, hanem a saját telkeire és egyéb ingatlanaira. Igen, tudott Bárczy kölcsönért menni a bankba, ha önmagáról és nem Ady Endréről volt szó. De nemcsak kölcsönvenni, hanem köl­csönadni is tudott, gondoljunk csak a kvarclámpán nett fényére, me­lyeknek gyógyító sugarainál a nincstelen tüdőbetegek helyett a polgármester ur privát ismerősei süttették még kreolabbra amúgy is kreol arcbőrüket. Óh, tudott Bárczy nagylelkű lenni, tudott ad­ni, ha akart ...és tudhatott volna Ady Endrének az Ignotus által jel­zett alkalommal is többet juttatni, pláne, ha abban az időben véletle­nül asztalfiókjában hevert még a budapesti hentesek adománya a szegények számára, az a különös adomány, amelyről és egyéb dol­gokról annak idején annyi szó esett a városháza folyosóin és a lapok hasábjain. A költő halott, az egykori pol­gármester ma fáradt öregember, aki de messzire van attól, hogy valaha csak polgármesterjelölt is lehessen. Nem is hoztuk volna újra felszínre ezeket a rég elfeledett dolgokat, ha a nagy Hugó határt tudott volna szabni Ízlésének és nem emlegetett volna olyan dolgo­kat, amelyek arcunkba szalasztják a várt. Azt hisszük, hogy az egész mesemondás csak arra volt jó, hogy a feledékeny emberek vissza­emlékezzenek arra az időre, ami­kor egy Ignotus lótumfac lehetett Budapest polgármestere mellett! A költő nyugodjon sírjában: ha nemsokára a főváros tiszteletéből és nemes elhatározásából gyönyö­rű síremlék jelzi majd halhatatlan­ságát a késő századoknak: lesz krónikása a jövő időknek, aki meg­emlékezik az Ady Endrét megalázó és meggyalázó városházáról és ar­ról a másik városházáról, amely tizenöt évvel később grandiózus síremlékkel magasztalja Ady Endre fájdalmas emlékét... Rupp László lett a kerületi elől» járók értekezletének elnöke. Dr. Szalag Sándornak, a II. kerület ér­demes elöljárójának nyugdijbavo- nulása alkalmából megürült a kerü­leti elöljárók értekezletének elnöki tisztsége. A kerületi elöljárók érte­kezlete legutóbb a megüresedett tisztségre egyhangúlag Rupp Lász­lót, a VI. kerület elöljáróját válasz­totta meg. Az elöljárók értekezleté­nek ezt az elhatározását a polgár- mester külön rendeletben vette tu­domásul. Örömünket fejezzük ki, hogy Rupp László lett az elöljárók uj vezére. Az ő nagy tudása, kitűnő gyakorlati érzéke garancia arra, hogy a kerületi elöljárók közös ügyeikben ezentúl is megfelelő szakavatottsággal fognak eljárni. A szerkesztő ur cilindere. Érde­mes laptársunk, a Budai Napló, mint az egy ilyen jó öreg budai új­sághoz illik, jubileumot ül és azok a derék spiszek, akik a Duna jobb­oldalán születtek és ott élik le földi pályafutásukat, felhasználják az alkalmat, hogy ha pénzzel nem is, de figyelemmel, szeretettel és az öregedő emberek vérében kellemes bizsergetést keltő borocskával ün­nepeljék túlságosan nagy szenzá­ciókban tiem igen bővelkedő életük hűséges krónikását. A fentnevezett krónikást különben Viraág Bélá­nak hívják, akit, megkülönbözie- tendő a többi Virág nevezetű író­deákoktól, a Jaskula előnévvel tisz­teltek meg, valamikor régen, még a kiegyezés előtt. Jaskula-Viraág Béla barátunk tehát, aki elmarad­hatatlan tósztolója a vízivárosi, ta­báni és krisztinai vendéglők külön helyiségeiben rendezett politikai és egyéb banketteknek, vidáman ül a huszonötéves Budai Napló jubiláló kalamárisa mellett, rakosgatván maga körül a gratuláló leveleket és egyéb miegymást, amivel egy öreg budai lapszerkesztőt a régi jó szokásokhoz híven ilyen alkalmak­kor fel illik keresni. A budai célok­ért hevülő újság legutóbbi számá­ban egynémely ilyen ajándékok fö­lött beérkezésük sorrendjében szem­lét tart, és mi sem tartjuk fölösle­gesnek, hogy egynéhány ilyen aján­dékról a pesti oldalnak is beszá­moljunk. Azok között, akik a szer­kesztőt, üdvözölték, külön említésre tarthat, számot Kutyik bácsi, a ,.stoppolás nagymestere.“ Kutyik János mester, aki Budán — hogy a Budai Naplót szóról-szóra idézzük, — a Kut-utcában kezdte az iparmű­vészeinek ezt a nemét kultiválni, azt oly tökélyre vitte, hogy a kü­lönféle szabóegyesületek és testüle­tek áttelepítették Pestre a Kishid- utcába, hogy közelebb kapják... A derék öreg szerkesztő, úgy látszik, régebbi idő óta nem járt Pesten, mert nem tudja, hogy a legutóbbi emberöltőben a Kishid-utca nevet cserétl. Fentnevezett Kutyik mester iskolát is nyitott a Kishíd-utcáiban, ő most Pesten a stoppolási igaz­gató. Ám azért nem feledkezett el Budáról, a Budai Naplóról és Vi- raág Béláról sem, akinek „egy fe- keteszemü, bájos leány tanítványa által“ hatalmas virágcsokrot kül­dött. Vannak azonban prózaibb lel­kek is, akik az ajándékozás terén az éleinek komolyabbik felét nézik. Ezek közé tartozik kedves bátyánk, Egán Ede miniszteri tanácsos is, aki fehér fürtjeit meghazudtoló frissességgel táviratozott régi ba­rátjának, azt kérvén, hogy fogad­jon el tőle eddigi igaz Írásai jutal­mául és emlékéül egy uj cilindert. A szerkesztő ur táviratilag vála­szolt: ,J3zives üdvözléséért hálás köszönet, fejbőség 59.“ A magunk részéről mindezek után melegen üd­vözöljük az öreg „sajtó-kertészt", ahogy a nem éppen kicsiny fejnek örvendő Viraág Béla a jubileuma alkalmából elnevezte önmagát és azt kérjük a jó Istentől, hogy még sokáig éltesse őt az Isten uj cilin­derében megfelelő fej és torokbő­séggel, minden jó budaiak örömérel Standard>bHlectyüxeitel világszerte legjobban bevált irodákban, otthon és utón cgya.ánt legalkalmasabb ajándék Felhívásra díjmentesen vételkénys2er nélkül bemutatjuk Budapesten és vidéken 18 havi részletfizetésre Is kapható REMINGTON ÍRÓGÉP RT. BUDAPEST, VI. KE«., ANDRÁSSY-ÚT 12. SZÁM. TELEFONI TERÉZ218—09, LIPÓT 975—20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom