Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-20 / 29. szám
Ngs. ,<?? lj*m 29. szá .sán^-r ^P. Budapest, 1929 Julius 20 UJ BUDAPEST Előfizetési órák: Egész évre ........................................30 pengO Fél évre..................................................IS pengő Egyes széni éra 60 fillér Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrédf-utca 19. telefon: LIpöt 923-23. Postaiakarékp. chequeszámla : 30013 Akták a vándoruton A múlt év júliusában kelt az a fővárosi közgyűlési határozat, amely az Országos Társadalombiztosító Intézettől függetlenítette a fővárosi alkalmazottakat, a törvény _ alapján megalkotván a Székesfővárosi Se- gitöalapot. Az erre vonatkozó közgyűlési határozatot a főváros annak rendje és módja szerint felterjesztette a belügyminiszterhez, hogy a jóváhagyást kieszközölje. A belügyminisztérium, mielőtt a jóváhagyó pecsétet az aktára ráütötte volna, a közgyűlési határozatot véleményezés céljából átküldte a népjóléti miniszterhez. A népjóléti minisztérium, miután hosszabb ideig foglalkozott a világrengető eseménnyel és annak várható következményeivel, kiváncsi volt arra, hogy mi a dologban a pénzügyminiszter véleménye. A pénzügyminisztérium illetékes referense hosszabb tárgyalásokat folytatott a főváros elnöki ügyosztályával és az időközben életrehi- vott Segitőalap vezetőségével, majd végezetül újra a népjóléti minisztériumba expediálta az ügyet, amely, ha időközben a patagóniai nemzeti tanács vagy a nemzetközi sóhivatal véleményére szükség nem lesz, további egy esztendő múlva talán mégis visszakerül a belügyi kormányzathoz, hogy ott a döntő szó végre valahára kimondassák. Az elnöki ügyosztály azonban annak idején élt a gyanúperrel és az alkalmazottak nagy és életbevágó érdekeire való tekintettel életre- hivta az intézményt, mielőtt a ván- dorutját járó akta jogerős jóváhagyást nyert volna. Ily körülmények között magának a jóváhagyásnak végeredményben már csak elméleti értékű jelentősége lesz, de van számos más ügy, amely a jóváhagyás megérkezése nélkül meg sem kezdhető. Hogy csak a legfontosabbat említsük, itt van az uj központi kórház építése, ahol az akta még csak a belügyminisztériumig jutóit el, holott a népjóléti és a pénzügyi minisztériumok is joggal kiváncsiak reá. Addig pedig, amíg a sok millió pengős építkezéshez az összes illetékes tényezők hozzá nem járultak, nemcsak, hogy egyetlen kapavágás sem tehető, de még tervpályázat sem irható ki, mert ez mind pénzbe kerül, már pedig a kormányhatósági jóváhagyásig semmire egyetlen fillér fedezet nincsen. Jó, ha karácsonyra elkészül a jóváhagyó okmány, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a jövő év tavaszán már az építkezés megkezdhető nem lesz, ami azután egy teljes esztendei késedelmet jelent. Amikor azonban a Károlyi-palota, vagy a Wenckheim-palota megvásárlásáról volt szó, a kormányhatósági jóváhagyás már előre a főváros zsebében volt, illetőleg nem is jóváhagyás, hanem utasítás, hogy a vételt perfektuálni kell. Kétféle mértéket látunk tehát a közgyűlési határozatok elintézésében: vannak akták, amelyek bágyadtan ballagnak a bürokratizmus útvesztőjében, és vannak akták, amelyeknek tüneményesen gyors elintézését biztosítja már jóelőre a miniszteri akarat. Az uj fővárosi törvény feladata lesz, hogy megszüntesse az elsőosztályu és másodosztályú akták közötti különbséget, biztosítsa a fővárosi határozatok gyors jóváhagyását, ha már mindenképpen az a cél, hogy az okos és bölcs kormányzat tutora legyen az engedetlen, rakoncátlan, önmaga ügyeinek intézésére képtelen székesfővárosi autonómiának. A főváros, mint házíui^%egelégszik ingatlanainak 2.2 százalékos jövedelmezőségével A Lipót-köruti bérházak értékesítését újra felvették a költségvetésbe — A tabáni viskók a bérstatisztika tükrében — Ki felelős a lehetetlenül kicsiny bérjövedelmekért, és lehet-e az ingatlanokból származó bevételt emelni? A költségvetési vita szónokainak állandó vesszőparipája az az ötlet, hogy a költségelőirányzat bevételi rovatát a fővárosi vagyontárgyak jövedelmezőségének fokozásával kell növelni. Elsősorban az ingat- lanvagyonra gondolnak a felszólalók, amelyek, az ő véleményük szerint, nincsenek a kellő mértékben hasznosítva. Mivel ezekre a felszólalásokra a dolgok preciz ismeretében érdemi nyilatkozat nem hangzott el, szükségesnek véljük a fővárosi ingatlanvagyont közelebbről megvizsgálni abból a célból, hogy a városházi közvélemény lássa: Mennyit jövedelmeznek ezek az ingatlanok és azoknak nagyobb jövedelmezősége elérhető-e? Kezdjük először a be nem épitelt területekkel, azokkal az ingatlanokkal, amelyeknél az esetleges felépítmény a bérlő tulajdonát képezi. A bérbeadó főváros ezen • ingatlanok közül a gazdasági művelés alá kerülőket kivétel nélkül nyilvános árverésen adja bérbe, ezeknél a területeknél tehát a maximális jövedelem eléretett. Az ipari ingatlanoknál szintén megfelelő béreket ér el a városrendezési ügyosztály a közvetlen bérbeadások révén, az 1928. évi zárószámadás tanúsága szerint „rétek és szántóföldek haszonbérei“ címén negyedmillió pengőt, „üres telkek haszonbérei“ címén pár ezer pengővel többet vett be a főváros, vagyis ha — ami szinte elképzelhetetlennek látszik — ezek a haszonbérek meg is duplázódnak, még mindig nem érünk el olyan összeget, amelynek a költség- vetés óriási számai mellett az érdekeltek szükségtelen megterhelését nem számítva, egyáltalában jelentősége lenne. Ha azokat az ingatlanokat vizsgáljuk, amelyeknél a felépítmény is a főváros tulajdonát képezi, szóval azokat, amelyeket lakások, üzletek és ipari műhelyek céljaira ad bérbe a főváros, egy disztinkciót kell tennünk. Nevezetesen, hogy ezek az épületek a háború előttről származnak-e, azokban a háború előtti bérek mint alapbérek szerepelnek-e, vagy pedig az épületeket a háború után emelték-e, amikor is az építési költséggel a bért arányba hozta a főváros tanácsa. Azok a bérházak, amelyek a háborús esztendők után a legutóbbi évek lakástermelési akciói során emelődtek, jövedelmezőség szempontjából a gazdasági törvények ridegsége szerint teljesen megfelelnek a követelményeknek: a bevételek fedezik a kiadásokat. Ha talán átmenetileg itt-ott szociálpolitikai — Az Uj Budapest tudósítójától — szükségszerűségből vannak is eltérések, ezek az eltérések végeredményben nem jelentősek. Egészen más a helyzet azoknál a beépített ingatlanoknál, amelyek békebeli alapbér mellett vannak részben magánosoknak, részben hivataloknak vagy intézményeknek bérbeadva. Adataink a városgazda- sági ügyosztály jövő évi költség- vetéséből valók és érdekes bepillantást engednek egyrészt a főváros ingatlanvagyonának kulisszái mögé, másrészt abba a pénzügyi politikába, amelynek tulajdonítható a béke-esztendőkben ezeknek az ingatlanoknak csekély jövedelmezősége. Mert egyetlen pillanatra sem szabiid elfelejtenünk azt a körülményt, hogy ezekért a bérekért a Báirczu- éra felelős. Amikor tehát ellenzéki oldalról a fővárosi ingatlanok csekély jövedelmezőségét halljuk hangoztatni, akkor tulajdonképpen önmagukat és Bárczy Istvánt ütik a jó urak, akik elfelejtették, hogy ezek az ingatlanok szinte kizárólagosan ugyanazon bérlőknek vannak kiadva, akik ott a háború előtti években lakást vagy üzlethelyiséget kivettek maguknak, a lakásukat illetően pedig pengőben ugyanannyi összegért, amekkora összeget annakidején az a bizonyos sokat dicsért éra bérösszegül megállapított. Nézve most már az egyes tételeket, látjuk, hogy a városgazdasági ügyosztály kezelésében levő ingatlanok — nem számítjuk ide a szociálpolitikai ügyosztály kezelésében levő Mester-utcai és külső lipótvárosi bérházakat, továbbá a háború utáni építkezéseket — évi 320.000 pengőt jövedelmeznek. A szóban- forgó ingatlanoknak 1913. évi értékű aranykoronában leltári értéke 14,500.000 pengő, vagyis a jövedelmezőség alig 2.2 százalékos. Ha tekintetbe vesszük tehát, hogy a magánházak jövedelmezősége átlagosan 8—10 százalék, akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy a főváros tulajdonában levő ingatlanok átlagosan alig negyedét jövedelmezik a magánházaknak. Ez a szám mindenesetre szomorú és érdemes fölötte elgondolkozni. Nézzük most már kissé közelebbről a részleteket! Mig az uj városi bérházakban háromszobás lakás bére felül van a 2000 pengőn, ugyanezért akármelyik régi városi házban 1000—1200 pengő a bér. A Lipót-köruti bérházakban például egy hatszobás lakás bére ma is csak 3500—3600 pengő! A Lipót-köruti bérházak különben, amelyeknek el*1 adását a folyó évben szintén programjába vette a városgazdasági ügyosztály, a költségvetés tanúsága szerint nem is egészen évi 60.000 pengőt jövedelmeznek, vagyis a békebeli értékelésnek 3.2, az eladási árnak feltüntetett 2,000.000 pengőnek pedig még kisebb százalékát. Ezek azonban még a jobban jövedelmező objektumok közé tartoznak! A Fortuna-utca 4. szám alatti a főváros tanácsának határozata értelmében „fokozottabb védelmet érdemlő“ épületért 10.000 pengő bért fizet a közigazgatási bíróság, a Főutca 68. szám alatti gróf Forgách- laktanyáért, amelynek leltári értéke közel 1,000.000 pengő, alig 16.000 P bérjövedelem marad meg. (1.7 százalék.). A belterületi ingatlanok közül legkevesebbet jövedelmez a Sas-utca 13. szám alatti bérház, 345.330 aranykorona érték mellett 6700 pengőt, nem egészen másfél százalékot! Ha idevesszük, hogy a Baross-utcai 134. szám alatti régi vámház épületéért, amelynek bérlete 1940-ig a Beszkárt-é, 2552 pengő bért kap a főváros, a Haller-utcai volt Fuchs-laktanyáért, melynek békebeli aranyértéke 356.360 aranykorona, pedig a Hatósági zöldségüzem 8000 pengő bért fizet, amiből vizdij és adók levonása után 3797 pengő marad meg, akkor meg tudjuk érteni, hogy a Cálvin-tér 9. sz. alatti 1,125.150 aranykoronára értékelt épület netto bérjövedelme csak 9822 pengő, vagyis a hivatalos becsértéknek 0.8 százaléka. Ezekután valóban felesleges a főváros tulajdonában és kezelésében levő kisajátított házak bérjövedelméről beszélni. Az egész Tabán, amelynek kisajátítása annakidején 20,000.000 aranykoronába került, kerek egy százalékot, évi 200.000 pengőt jövedelmez, azaz csak jövedelmezne, mert ez az összeg is elmegy a múlhatatlanul szükséges tatarozásokra. Nem kétséges ily körülmények között, hogy a főváros által kiadott régi lakások bére tul- álacsony, mindenesetre alacsonyabb, mint ha ezek az ingatlanok magánkezekben lennének. Amikor tehát a pénzügyi bizottságban és a közgyűlésen a fővárosi ingatlanok csekély jövedelmezőségéről hallunk szónoklatokat, elsősorban azt kell eldöntenünk, hogy a fővárosnak, mint háziúrnak, gazdasági vagy szociálpolitikai cél kitűzései fontosabbak-e? VÁROSPOLITIKAI iP ES V. KOZGA2J2A&ÁGI PHETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBY ANDOR dr.
