Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-05-05 / 17. szám
1028 május 5 WBUBAPESI mii kívánnak a kerületeit ? A ceglédi vasútvonalat, mely két részre osztja Kőbányát, mielőbb el keli távoiitani — Rengeteg kiépítetlen útvonala van a X. kerületnek, rossz a közlekedés, kevés a csatorna, alig van a külterületen vízvezeték Az Ili Budapest ankétja a kerületi elöljárókkal — Az Uj Budapest tudósítójától — Ezzel a cikkünkkel befejeződik az Uj Budapest-nek a kerületi elöljárókkal folytatott ankétje, amely gazdag és hasznos anyagot hordott össze a főváros vezetőségének és a törvényhatóságnak asztalára. Az anyag egységes áttekintése bizonyítékot nyújt arra, hogy a kerületek bajaival és kívánságaival foglalkozó 'cikksorozatunk megfelelt annak a nagy várakozásnak és érdeklődésnek, amellyel az ankétet már egy-két cikk megjelenése után kisérték. A kerületek közül sorrendben utolsónak maradt a X. kerület. Sajnos, az Uj Budapest ebben a kerületben nem találhatott érintkezést az elöljáróval, mert Rájháthy Ferenc súlyos betegen fekszik az Uj Szent János kórházban. Távollétében Sebő Gusztáv főjegyző, e lő 1 j á ró helyettes tett nyilatkozatot a kerület aktuális problémáiról és kívánalmairól. A nyilatkozatot az alábbiakban adjuk: A kerület kialakulása és fejlődése szempontjából mindenekelőtt arra a nagy akadályra akarok rámutatni, amit ebből a szempontból a ceglédi vasútvonal okoz a kerületben. Régi kívánságaink közé tartozik, hogy telepítsék át külsőbb területre ezt a vasútvonalat, amely szétválasztja a X. kerületet, akadályozza a forgalmat, lehetetlenné teszi a városrendezési szempontok érvényesülését és a legnagyobb mértékben irritálja a kerület egész életét. A ceglédi vasútvonal eltávolí- ása megszüntetné az úgynevezett halálsorompó problémát is. De ugyancsak a szabad fejlődés szempontjából rendkívül fontosnak tartom, réné kártyaadósságát a lovagiasság szabályai szerint, a kódexek állal meghatározott huszonnégy órán belül négy darab ezüst penegő alakjában lefizette. 3. Ami azon .'.lládst illeti, hogy feleségem a rummynak nevezett kártyajátékban mindig kulőrre menne, nem felel meg a valóságnak, ezzel szemben a valóság az, hogy igen gyakran egyszerű rum- myra megy, nem mindig eredmény nélkül. — Ezennel közreadjuk a helyreigazítást, azon reményünknek adva kifejezést, hogy Édes Bándiné megtanul kártyázni. Ha már benne vagyunk a rektifikációkban, egyéb helyreigazítás ? — Az is van. Meg kell cáfolnom azt a legendát, mintha Liber Bandi Washingtonban a repülőgépre szállás alkalmával félt volna. Egyáltalában nem félt, nem volt kénytelen ráülni a repülőgépre, mert az nem hivatalos ut volt, hanem magánrepülés, amelyre Némethi/ Károly főjegyző is elkísérte Bandi bará-. Inukat. Kihallgattam az összes szemtanukat, sőt magát az utitársat is. A tanuk egybehangzó állítása alapján közlöm a bíróság azon végzését, miszerint az egész ut alatt félelemről egyáltalában nem volt szó. a légi utazás gyönyörű volt és Liber Bandi annyira megszerette a légi turisztikát, hogy Londonból a, Rothermere-regyeli után csak azért nem jött repülőgépen haza Budapestre. mert nem volt rá pénze. — Ezennel közöltük, az összes helyreigazításokat! Van egyébb hire, kedves (ír. Városházy ? — Csak ajánlhatom magamul Szerkesztő ur! A viszontlátásra!-- Isten vele, kedves dr. Városházy! hogy a kerület főútvonalainak, köztük a Kerepesi-útnak, a jövőben rendes, kiépített, villamosközlekedéssel ellátott kereszt-összeköttetései legyenek, mert a közlekedést és a fejlődést egyaránt gátolja, hogy a kerületnek e határozott vezetővonalait ma nem köti össze megfelelő mellék útvonal. Ilyen úttá kell kiépíteni a Hungária-körutal és a Fehér-ulat. A közlekedés feladatai közé tartozik a sugárútvonalak hiányos összeköttetéseinek megszűr- tetése. A külső Kerepesi-úton csak a HEV-re voló átszállással, drága tarifa mellett lehet tovább jutni, a kőbányai vasútvonal pedig megszűnik a Belső-Jászberényi-úton, ahelyett, hogy a 28-as relációba bekapcsolódnék . A kerület közlekedésének tehát olyan bajai vannak, amelyeket sürgős megfontolás és a lapos felülvizsgálat alá kell venni. Szintén a közlekedés kérdéséhez tartozik, hogy a X. kerület nagy- részén nincsenek megfelelően kiépített utak. Két olyan nagy útvonalnak mint a Kerepesi-út és a Hungáriakor út, mielőbb rendes kőburkolathoz kellene jutnia, mert lehetetlen állapot, hogy két ilyen nagyjelentőségű és nagyforgalmú útvonalnak ne legyen megfelelő burkolása és a kocsik kénytelenek legyenek a leg* nagyobb nehézséggel küzdeni. A X. kerületnek rengeteg kiépítetlen útvonala van, ezeknek az útaknak teljes rendbehozatala azok közé a feladatok közé tartozik, amelyek döntően beleszólnak a kerület életébe, fejlődésébe, a polgárság zavartalan közlekedési rendjébe. Különösképpen meg kell emlékeznem ebből a szempontból Rákosfalvá- ról, amelynek gyászos állapotáról már neve után rosszat lehet sejteni, a valóság azonban sötétebb minden sejtelemnél, mert Rákosfal vának se útja, se csatornája, se vízvezetéke, se villamos világítása nincs. Külföldi metropolisokra gondolva, megdöbbentőnek látszik ez a tény, mert Rákosfalva mégis Budapesthez tartozik, nem nevezhető nagy távolságnak, amely Rákosfalvát a főváros centrumától elválasztja, ezenkívül fejlődésképes és lakott területe a városnak', tehát nemcsak elmaradottság, de valósággal érthetetlen helyzet, hogy Rákosfalva a mai állapotban kénytelen sínylődni. A Kerepesi-út közlekedési mizériáján csak autóbusz járatokkal lehet, segíteni. Autóbusznak kell összekötnie a Kerepesi- és Gyömrői- utat, nemkülönben az új Lóverseny- teret, mert az így létesített összeköttetés jelentékeny változást eredményez a kerület rossz közlekedési viszonyaiban. Az előbb említett útbeosztások hátrányain is javítana az autóbuszközlekedés. Ezeknek a fejlődési akadályoknak megszűnése után a X. kerület élete egészen átalakulhat, vérkeringése gyorsabbá válhat és a kerület minden tekintetben fokozatosan fejlődhet. Városrendezési szempontból már most szükségesnek tartom annak hangoztatását, hogy a tervek előkészítésénél nem szabad apáink és nagyapáink hibájába esnünk. A régiek a főváros területén való építkezéseknél szinte akarattal úgy intézték a dolgokat, hogy ne maradjon talpalatnyi terület sem szabadon. Jóelőre gondoskodni kell tehát arról, hogy a közegészségügyi és esztétikai érdekek jegyében Kőbányának nagy parkjai, szabad területei, játszóterei maradjanak. A nagyvárosokat széppé tevő levegős rendszer megvalósítható a fővárosnak azokon a területein, amelyek még ezután indulnak nagyobb fejlődésnek, így tehát Kőbánya is ; a többi kerületek helyzete sokkal nehezebb ebből a szempontból. Ugyancsak a közegészség- ügy és a város-esztétika követeli meg Kőbányán, hogy a piacteret egységesen kiképezzék, területének burkolását elvégezzék és általában felszereljék a piacot. A Rákosfalva környékének szabályozása szintén az égető fontosságú problémák közé tartozik, az ottani telkek tulajdonosai és bérlői létérdekükkel mondhatják egyenlőnek a szabályozást. A patak alsó folyásánál a munkálatok már megkezdődtek és tekintettel arra, hogy a szabályozás szakaszok szerint történik, az eddigi tempó mellett a X. kerületre csak néhány év múltán kerülne sor, ha a fentebb vázolt érdekek elismerésével nem teszik sürgősebbé a munka elvégzését. A főnyomóc^-ő és a főgyűjtőcsatorna kiépítése szintén fontos problémája kerületünknek, az első : Kőbánya külső kerületének vízzel való ellátását, a második : nagy és kiterjedt területen a csatornázás kérdéséi is megoldaná..- Nem zárkóztatom el a kerület nagy lakásbajainak felsorolása elől. Kőbánya lakásszükséglete rendkívül jelentős kívánalmakkal áll a köz- és magánépítkezés elé, mert körülbelül másfélezerre tehető a sürgősen szükséges lakások száma. Az utóbbi esztendők hatósági építkezéseinél nyolcszázötven lakás keletkezett a X. kerületben, sajnos, ennek a kerület lakossága nem sok hasznát látta, alig jutott néhány lakás a kőbányaiaknak, AUTÓBUSZ “Sí“ MY ÉS HÓNA gép- és szállitóeszközgyár ----- X,, Kápolna-tér -----BÚ TOR MÜASZ1A10S0K1ERMEL0- ÉS ÉRTÉKfSIlŐ SZÖVETKEZETE ÜJPEST, ARP AD-UTCA 18. Közlekedés az 55. villamossal Kiváló minőségű bútorok — A FANSz tagjainak a legmesszebb menő kedvezményeket nyújtjuk s mert a lakásokat más kerület belieknek utalták ki. tehát egyáltalán nem vették figyelembe azt a szempontot, hogy szociális átérzéssel gondolni kellett volna a kőbányai szegény lakosság összezsúfolt voltára, valamint arra, hogy a kőbányai új lakásokból talán a kőbányai lakosoknak is érdemes lett vkilna juttatni. A magánépítkezés vállalkozási kedve nélkül lakásokra a továbbiakban is csak a hatósági építkezéseknél, a középítkezéseknél várhatunk. Ki kell azonban terjedni a középítkezéseknek kulturális és szociális területekre is, például sürgős szüksége van a X. kerületnek középfokú iskolára és középfokú »gazdasági iskolára. A szociális építkezések közé tartozik egy fürdő létesítése : érthetetlennek látszik, hogy az óriási kiterjedésű kerületnek nincs fürdője. De szükség van kuliurházra is, továbbá népházra, levente- és tanonc- otthonokra, anya- és csecsemővédő intézményre, vöröskereszt-épületre és tüdőbeteg-gondozóra. Fontosnak tartanám a kőbányai vigadó tneg- építését is, mert a társadalmi intézmények és a társadalmi élet ott helyhez.juthatnak. A jelenlegi helyzetben vigadó hiányában a Tisztviselőtelep, belső Kőbánya és Rákosfalva nagy kiterjedései mellett a társadalmi élet laza és széteső. A lakásbajokon elsősorban kislakát,sós házak, kertes családi telepek létesítésével lehet segíteni, ezeket az irányelveket kell tehát szem előtt tartani a középítkezéseknél. A .magánépítkezés kedvét a középosztálybelieknek, főleg a tisztviselőknek nyújtott olcsó telkekkel és olcsó kölcsönökkel kellene lehetővé tenni. Akkor a szőlőtelepek helyén, továbbá az Öhegyen újabb tisztviselőtelep és kertváros létesülne. — Végül meg kell emlékeznem a kerületi adminisztrációnak arról a nagy hátrányáról, amely a munkaerők hiányában mutatkozik. Köz- igazgatásunk gyorsabb és jobb lebonyolításának érdekében a tisztviselőszemélyzet létszámát öt-hat munkaerővel kellene szaporítani. A népjóléti és szociális követelményekkel, valamint á fellendülő építési és ipari ügyekkel kapcsolatban sürgős lenne e kérésünk teljesítése. WEISZ \im\ is TftBSfl ^Sozók Budapest, I., Budaörsi ulti. (Saját házban Tatarozási és emeletráépítési munká'atoka .mái^nostjelőiegvez. MATH! a tökéletes antopneu BUDAPEST VI., Mozsár-utca 9. szám