Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-10-08 / 8. szám
8 mjmnwFST Tervpályázati hirdetmény 1. Budapest székesfőváros tanacsa nyilvános, névaláírásos tervpályázatot hirdet a VII., Szabó József-, Egri- és Szent Domonkos-utcák áltál hatarolt 2806/2. hrsz. telken építendő autóbuszgarage terveire, alábbi programm alapján. 2. A tervpályázaton résztvehet minden magyarhonos oki. építész és mérnök, továbbá oly építőmester, aki a Mérnöki Kamara tagja. 3. A pályázatra vonatkozó telek- helyszínrajz 1927 szeptember 6-tól kezdve a tanácsi II. (középítési) ügyosztály kezelőhivatalában (IV., Központi városháza, III. em. 342. ajtó) a hivatalos órák alatt díjtalanul átvehető. 4. Tervezendő : I. Garage és vele kapcsolatos javító műhelyépületek. II. Üzemi épület. III. Kiadó épület. IV. Tiszti lakóház. 5. A kocsik a Szabó József-utca felől érkeznek és a Szent Domonkosutcán távoznak a Thököly-útra. Ennek megfelelően az épületek úgy cso- portosítandók, hogy a bejáratnál helyezendő el az üzemi épület, a kijáratnál a kiadóépület. Általánosságban a telek mikénti beépítésére nézve tájékozásul szolgáljon az, hogy a Thököly - úti villák nyugalmának érdekében kívánatos az Építésügyi Szabályzatban előírt 3.00 méteres szomszéd távolságnak a lehetőségig való megnagyobbi- tása, még abban az esetben is, ha ez az egri-utcai élőkért részleges feláldozásával volna csak elérhető. 6. A garage belső alátámasztás nélkül, bőséges felül világítással, csarnokszerű felépítménnyel bírjon, 50—60 kocsi részére, ahol 1 kocsi 4.00 x 10.00 — 40.00 m1 alapterületet igényel ; az épület hasznos belmagassága 4.50— 5.00 m. legyen. Az épületben vagy vele kapcsolatosan mosó-, olajozó- és javitóhelyről kell gondoskodni oly módon, hogy a beálló kocsik a gara- girozás előtt moshatók, olajozhatok és rajta apróbb javítások eszközölhe- tők legyenek. Az olajozóhelyen 3 darab, a javítóhelyen 4 darab munkaaknáról kell gondoskodni. A helyiségek beosztásánál szem előtt tartandó, hogy ha a piszkos kocsik egyszerre nagyobb számban érkeznek, azokat a mosás előtt ideiglenesen garagirozni kell. A garageból a mosóba, olajozóba és javítóba való könnyű ki- és behajtás, a munkaaknára való könnyű fel- és lejutás kényelmes legyen. Gondoskodni kell arról is, hogy a mosás vagy javítás közben kiöntésre kerülő benzines és olajos anyagok ne közvetlenül a csatornába kerüljenek és a meggyúlladás veszélyét megfelelő szerkezettel (pl. derítőmedence) ki kell küszöbölni. Irányelvül szolgáljon, hogy a kocsi 12.— m. sugarú körben tud csak megfordulni, azért a fordulatok a fenti üzemi sorrendben lehetőleg kerülen- dők. A mosó-, olajozó- és javítóhelyiség cca 600 m* alapterületű legyen. Tervezendő helyiségek : Alagsorban : a) raktár, b) szénkamra, c) központi fűtés (külön lejáróval, tűzbiztosán elkülönítve), d) tűzoltófelszerelés (nyomásfokozó stb. berendezés számára.) Parafakósyár R.-T. exelőtt Kleiner és Bokmayer városi irodák: Budapest Főherceg Sándor-tér 4. Telefon : József 301-14 és József 301-16. Gvár: Budapest, X., Noszlophi. 2. lel: J. 390-46. GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőz- készüiékek, csővezetékek, hütőhelylségek szigetelésére. „Kabe“ jelű kovaföld építési és szigetelési lemezeket. Száraz gipsztäbla- falak, rauitz-falak, menyezetek, stucco- munkák stb szállítása és készítése. Földszinten : a) portásfülke ............. 8 —10 m b) accnmulatorraktár kiadóval ................... 25 » c) kovácsműhely cca .. 40—45 » d) lakatosműhely cca . . 40—45 » e) műhelyvezetőnek egy szoba..........................15 — 18 » Emeleten : a) garagemester szobája cca ...........................15 —18 m b) garageügyeletes kocsivezető szobája cca 15—18 » c) asztalosműhely cca.. 30 » d) mázolóműhely .... 30 » e) kárpitosműhely cca 30 » /) férfiöltöző, zuhanyozó, és W. c. műhelyszemélyzet részére cca....................... 100 » A lakatos és kovácsműhely a javítóaknából közvetlenül, esetleg földalatti folyosón megközelíthető legyen. A műhelyszemélyzet a munkahelyeket a garageszemélyzettől elkülönítve közelítse meg. 8. Az üzemi épület kétemeletesre a következő helyiségekkel : a) portásfülke egyszobás lakással ............. b) kalauzok részére leszámolóhelyiség, várószobával cca .... 80 ma c) pénztárszoba cca .. 18—20 » d) könyvelőszoba cca.. 18—20 »> e) kezelőiroda cca .. .. 18—20 » /) gépírószoba cca.. .. 20—25 » g) hivatalfőnöki szoba cca ........................15 —18 » h) telefonszoba.... 12 » i) fo rgalmi szoba cca .. 20 » j) ellenőrzőszoba cca .. 20 » k) statisztika és irattár cca ........................ 20 » l) 3 db igazgatói szoba á 24 » 3 drb előszobával á 15 » m) 1 drb üzemvezető szobája cca........... 20 » n) 1 tanácskozószoba cca 40 » o) 1 drb gépkocsivezetői tanterem cca .... 60 » p) 1 drb nappali szoba gépkocsivezetők részére ....................... 50 » r) 2 drb hálóterem vezetők részére cca á .. 100 » s) 2 drb hálóterem kalauzok részére cca á 100 » t) 1 drb öltöző, mosdó, zuhanyozó W. c.-vel u) üzemügyeletes szoba cca ........................ 18 » v) fehérneműszoba cca 18 » z) emeletenkint 1—1 szoba (fülke) altisztek részére x) 3 drb egyszobás lakás, konyha W. c. és kamrával cca á.. 40 » w) 2 drb kettőszobás lakás összes-mellékhelyiséggel (cseléd- és fürdőszobával) cca á 80 » y) irodák részére szükséges W. c.-k és mosdók. Az üzemi épület egyes helyiségei oly módon csoportosítandók külön bejáróval, illetve lépcsőházakkal emeletenkint, hogy azok az irodák, ahol a forgalmi személyzet forog, a reprezentációs helyiségektől a megközelítés szempontjából el legyenek különítve. Épúgy a lakásokat és a kocsivezetők helyiségeit is ezen szempont figyelembevételével kell elhelyezni. 9. A kiadóépületben tervezendő egy benzintöltőállomás felsőtöltésű híd- rendszerrel, egyszerre 3 kocsi töltésére: a) egy portásfülke egyszobás lakással b) benzinelőszoba............. c) forgalmi felügyelő szobája 18 ma • d) forgalmi iroda várószobá- 15 » val cca ........................15 » e) szükséges W. c................40 » 10 . Esetleg az előbbivel együtt építve 3 drb. háromszobás tisztilakás összes mellékhelyiségekkel, cca 100 m‘ 11. Készítendő 1 : 200 léptékben : a) az eltérő emeletsorokról 1 — 1 alaprajz, b) egy homlokzat, c) a szerkezetek megértéséhez szükséges összes metszetrajzok, d) egy helyszínrajz 1 : 500 léptékben e) rövid műleírás és a beépített köbtartalom kimutatása az alápincézett részeknél a pincepadlótól vett magassággal számítva. 12. A pályamunkák legegyszerűbb módon állítandók ki, ragasztás, keretezés, üvegezés stb. mellőzésével ; azok minden darabja, illetőleg minden lapja névaláírással látandó el és lepecsételt borítékban legkésőbb 1927 október 31 -én (hétfőn) déli 12 óráig elismervény ellenében a tanácsi II. ügyosztály kezelőhivatalában (IV., Központi városház, III. em. 342. sz.) adandó be. 13. A bírálatból kizáratnak az elkésett, a nem kívánt rajzot tartalmazó vagy nem teljes pályatervek. 14. Postán feladott terveknél a postai bélyegzőre vonatkozik a határidő Tagjai : a) a tanácsi II. és V. ügyosztálynak vezteő tanácsnokai vagy állandó helyettesei, a tanács III. ü.-o. kiküldött tisztviselője, az Autóbuszüzem ügyvezető igazgatója. b) a középítési bizottságnak a tanács által delegálandó 3 tagja. c) az autóbuszüzem felügyelőbizottságának 3 tagja. d) a Magyar Mérnök- és Építész- egyletnek 1 tagja, e) a Magyar Mérnöki Kamara 1 tagja, f) a Magyar királyi kereskedelmi minisztérium építési osztályának I építész tisztviselője, g) Végh Gyula székesfővárosi műszaki főtanácsos. 16. A kitűzött pályadíjak a következők : II. díj ........................ 2000 P II . díj ................. .. 1600 » II I. díj ........................ 1200 » és 3 darab megvétel á 500 pengő, amennyiben a bizottság erre érdemes terveket javaslatba hoz. 17. A bírálóbizottság, amelynek határozata végérvényes, a beérkezett pályaművek elbírálását azonnal elkezdi, a legrövidebb idő alatt befejezi, az eredménye a döntés után azonnal kihirdeti és a pályadíj akar jelentkezésre 8 nap alatt kifizeti. Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. Győr, Telefon: 201,202,203 RÁBA 1, 3, 5 tonna hordképességU Budapest, V., Deák Fereno-u. 18 Telefónok: T.43 - 00, L. 979-49. Teherautók Autóbuszok Pótkocsik fpeciátkocsik A magyar utaknak A magyar utaknak legjobban megfelelő autó legjobban megfelelő autó Szolid kivitel, gazdaságos üzem, előnyös árak és feltételek! Ajánlati felhívások cégünkhöz cimzendők. Képviseletünk nincsen. 18. A beérkezett pályaművek a bírálat befejezése után a-bírálati jegyzőkönyv másolatával együtt 2 hétig nyilvánosan a Magyar Mérnök- és Építészegyletben kiállíttatnak. 19. A díjazott és megvásárolt tervek a főváros tulajdonába mennek át, de csakis ennél az építkezésnél használhatók fel. 20. A nem díjazott és meg nem vásárolt pályaművek a kiállítás után 30 napon belül a tan. II. ü.-o. kezelőhivatalában a bírálati jegyzőkönyv egy példányával együtt átveendők. Ezen időn túl a főv áros tanácsa a tervekért felelősséget nem vállal. 21. Jelen pályázattal a velejáró kötelezettségen túl a tanács a pályázókkal szemben semmiféle egyéb kötelezettséget nem vállal, sőt fenntartja azt a jogát, hogy a, kivitelre nézve ezen pályázattól teljesen függetlenül is intézkedhessék. 22. A pályatervének beadásával pályázó ezen hirdetésnek pontjait magára nézve mindenben kötelezőnek elismerj. 23. Egyéb fel nem sorolt vonatkozásban ezen pályázatra nézve a m. kir. kereskedelmi miniszter 79.049/1908. szám alatt kiadott tervpályázati szabályzata érvényes. Budapest székesfőváros tanácsa. Kiadótulajdonosok: DoDy Andor dr. és Schramm Ede Felelős kiadó: SCHRAMM EDE igazgató IOYAL október havában BOYflL-ORFEUMBBH Kezdete 8 órakor Telefon: József 421—68. BRUNSVIGA SZÁMOLÓGÉP EZT A GÉPET NEM NÉLKÜLÖZHETI * VEZÉRKÉPVISELET: BÍRÓ es ECKSTEIN V., Vörősmarty-tér 3. szám * Telefonszám: 126—06, 46-25. NYOMATOTT WODIANER F. ÉS FIAI GRAFIKAI INTÉZET ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T. KÖNYV-ÉS HÍRLAP NYOMDÁJÁBAN BUDAPEST, IV., DALMADY-U. 3 Telefon: Teréz 275—25. Felelős: KISS FERENC