Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-10-15 / 9. szám

Budapest, 1927 október 15 IV. évfolyam 9. szám UJ BUDAPEST Előfizetési árak Egész évre.......................................................24 pengő Fél évre ..................................................................12 pengő Eg yes szóm érés 50 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOK dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV-, Dalmady Győző-utca 3. Telefon: Teréz 296-56 Postatakarékp. chequeszámla: 30013. Szabad orvosválasztást követelnek a fővárosi tisztviselők A Budapesti Orvosok Szövetségének merev állásfoglalása akadályozza meg a fővárosi segítőalapnál az orvosválasztás szabadságát — Hatvanezer tagja lesz a fővárosi segítőalapnak, amelynek révén évi százhúszezer pengőt takarít meg a főváros Az üzemi alkalmazottak is tagjai lesznek a segítőalapnak Egyenleg Ez a nyelvújítás-korabeli furcsa, ma­gyartalan szó a legfontosabb tényezője a most szőnyegen levő fővárosi költség- vetésnek. Az egyenleg az, amit minden körülmények között biztosítani kell, mert ha a főváros bevételei nem állanak arány­ban a kiadásokkal, akkor hiány áll elő a főváros kasszájában és jön a fizetés- képtelenség, az összeomlás. Amit egyes urak a törvényhatósági bizottságban produkálnak, nem nagy vicc. Egyrészről arról panaszkodnak, hogy a közterhek borzalmasak, hogy a lakosság nem birja az adókat, minden­esetre népszerű politika. Éppen annyira népszerű, mint a másik kivánalom: az adminisztráció szekere jól legyen megolajozva, a főváros a maga bevételei­ből mennél több maradandót alkosson, építsen iskolákat, alkosson közmüveket, hogy Budapest népe a városházában ne csak központi nagy adóhivatalt lásson, hanem a bizottsági tagokban a város komoly és lelkiismeretes atyjait érezze. Ennek a két politikának összeegyez­tetése vajmi nehéz, és nem is túlságosan népszerű. Az egyenleg az a bűvös va­lami, amelynek egyensúlyba kell hoznia a mérleg serpenyőjét, ennek az egyen­legnek a megkeresése és biztosítása az a feladat, amelyet minden szélsőségtől és kortestrükktől mentesen meg kell a büdzsé-közgyűlésnek oldania. Jól tudjuk, hogy vannak hibák a fő­város vagyonkezelésében, jól tudjuk, hogy ezen hibák kiküszöbölése a Bevétel oldalon javítaná a főváros mérlegét. Azonban a számokkal zsonglőrködő urak elfelejtik, hogy itt legfeljebb ezrelé­kekről van szó, hogy a Gellértfürdőnek évi egymillió pengőért való bérbeadása például (ha ugyan sikerülne ezt a hor­ribilis bérösszeget elérni) a legjobb eset­ben öt ezrelékkel javítaná meg a biláncot. Kapkodva összekeresett bevételi lehető­ségekre nem lehet felépíteni egy világ­város kétszázmilliós háztartását, a be­vételek végeredményben mégis csak az adófillérekből préselődnek ki, ezekből az adó fillér ékből kell telni nemcsak a folyó kiadásokra, hanem azoknak a kölcsönöknek az amortizációjára is, amelyeknek áldásait több nemzedék él­vezi. Csak a bankigazgatók nem szenti­mentálisak, de az autonómia választott képviselőiből alakult törvényhatósági bi­zottságnak szentimentálisnak kell lennie a tekintetben, hogy mellőzze a rideg kalmár szellemet. Még azoknál az üzle­teinél is, amelyeknél a főváros bizonyos tekintetben magánfél, nem a magán- gazdaság könyörtelen törvényeit, hanem bizonyos altruisztikus szempontokat kell a közületnek érvényesítenie. Nem va­gyunk ha jlandóak semmilyen közgazda- sági szemfényvesztés kedvéért a város­háza tornyára kitűzni a kereskedelmi lobogót, mert jól tudjuk, amint a pol­gárság az adófizetéssel megteszi köteles­ségét a várossal szemben, a kommunitás- nak is megvannak a maga bizonyos tekintetben szentimentális kötelezettségei, amelyeket nem lehet lealkudni, hacsak a főváros hatóságát egyetlen nagy ke­reskedelmi részvénytársasággá nem ala­kítjuk át. Ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy biztos közszolgálatok nem vehetők ki a város kezéből, akkor azt az elvet is kötelezőnek kell tekintenünk az autonómiára vonatkozólag, hogy a városháza nem grájzleráj. A székesfővárosi alkalmazottak segítőalapjának megszervezésére vonatkozó tárgyalások, amelyekről már hírt adott az Uj Budapest, tel­jes erővel folynak és nemsokára tető alá kerül ez a nagyfontosságú intézmény. A jövő héten a pénzügyi bizottság és a közgyűlés közötti szünet-időben Sipőcz polgármester vezetésével ankét fog összeülni a segítőalap ügyében, amely hivatva van a nagyfontosságú tervezeten az utolsó simításokat végrehajtani. Ezen az ankéton résztvesznek Folkusházy és Buzátli alpolgármes­tereken kivül mindazok a tanács­nokok, akiknek ügyosztályához fontosabb üzemek tartoznak, sőt maguk a nagyobb üzemek vezetői is. Ezen az ankéton ugyanis arról lesz szó, hogy az üzemi alkalmazot­tak teljes számban kivonuljanak a Munkásbiztosító Pénztárból, illető­leg a Ferenc József Kereskedelmi Kórházból és ez a személyzet teljes egészében a segítőalap rendelkezése alá tartozó fővárosi betegsegélyező pénztárhoz kerüljön. Ez a beteg­segélyezőpénztár az üzemi alkal­mazottakkal együtt ilyen körül­mények között több mint 20.000 tagot, közel 40.000 családtaggal, foglalna magában, tehat mintegy hatvanezer személyt, a fővárosi össz­lakosságnak nyolc százalékát. Az elnöki ügyosztály számítása szerint a főváros az üzemi alkal­mazottak bekapcsolása esetén igen jelentékeny megtakarításokat érne el. A főváros üzemei most horribilis összegeket fizetnek a Munkásbizto- sitónak, illetőleg a Ferenc József Kórháznak, amely összegek a jövő­ben a segítőalap pénztárát fogják gyarapítani. Hozzávetőleges szá­mítás szerint a segítőalap felállí­tása révén közel százhúszezer pengőt fog a főváros az alkalmazottak beteg­ség élyzöalapjának felállítása útján megtakarítani. Mint már jelentettük, a segítő- alapnak, amely a betegsegélyezésen kivül a tagok kórházi ápolását, — Az Uj Budapest tudósítójától — tüdőbetegszanatóriumi ápolását, gyógyfürdőkezelését, üdülőhelyi üdültetését, betegszállítását, gyógy­szerekkel és gyógyászati segédesz­közökkel való ellátását, fogászati kezelését, szülési, anyasági és te­metési segélyét is felvette program­jába, Dulácska Jenő dr. tanács­jegyző, a főváros elnöki ügyosz­tályának ezidőszerinti vezetőhelyet­tese, lesz az igazgatója. Dulácska dr. meg fog válni mostani alkalmaz­tatásától és értékes munkásságát kizáróan az új intézménynek fogja szentelni. Magának az intézménynek meg­alakítását nagy örömmel fogadják a fővárosi tisztviselők,, akik szívesen adják fizetésüknek a szabályrende­let-tervezetben meghatározott szá­zalékát az alap javára. A tisztviselők körében azonban nagy aggoaalom- mal tekintenek az orvosi kezelés rend­szere elé, amely ugyanaz lesz, mint a munkások és a Kereskedelmi Kórházba tömörült magánalkal­mazottak orvosi kezelése. A fővárosi tisztviselők legna­gyobb részének véleménye szerint a fővárosi alkalmazottak beteg segélyzö pénztáránál az arra jelentkező orvo­sok közül a legszabadabb orvosvá­lasztást kell az egész vonalon megvaló­sítani. A segítőalap nem üzleti alakulat lesz, hanem a legteljesebb mértékben altruisztikus intézmény, amely7 teljesen megfelel a munkás­biztosítási törvény intencióinak és rendelkezéseinek. A fővárosi alkal­mazottak nagy társadalmának leg­alább a tisztviselő rétegét kell tehát a szabadorvosválasztás előnyében részesíteni, mert enélkül a segitő- alap működése erősen megcsonkí­tott jellegű lesz és duplán fogja ter­helni azokat a fővárosi tisztviselő­ket, akik nem fognak évtizedek óta megszokott háziorvosaiktól és szak­orvosaiktól megválni. Ezokból a Budapesti Orvosok Szövetségének álláspontját a legsürgősebben revi­deálni kell, hogy a főváros elnöki ügyosztályával újra megindítandó tárgyalások során a fővárosi tiszt­viselők orvosi kezelésénél a szabad orvosválasztási rendszer keresztül legyen vihető. Ezt a célt a tervezők a szabad orvosválasztás útján kivánták elérni, noha véleményünk szerint az orvosi ellátásnak ez a formája igen jelentős megterhelését jelentette volna a segítőalapnak. Ez alapon azonban a biztosított tagnak meg lett volna az az előnye, hogy szükség esetén ahhoz az orvoshoz fordulhat, akiben teljesen megbízik, viszont az orvos- sok nagy tömege közös megegyezés­sel hivatalosan megállapított ked­vezményes díjazás mellett gyógy­kezelhette volna a székesfőváros alkalmazottait. Ebben az irányban az ügyosztály meg is indította a szükséges tárgyalásokat a Buda­pesti Orvosok Szövetsége vezetőtag­jaival. Ezeket a tárgyalásokat azon­ban teljesen megszakítottai a Buda­pesti Orvosok Szövetségének Gerlóczy Zsigmond dr. elnök és Gellért Ele­mér dr. titkár aláírásával az elnöki ügyosztályhoz intézett azon be­jelentése, mely szerint a Szövetség minden olyan betegsegélyző pénz­tárnál, mely nem az 1907. évi XIX. törvénycikk alapján működik, or­vosi állás vállalását tagjai számára megtiltja. Megállapítja az orvos­szövetség, hogy a nem a munkás­biztosítási törvény alapján működő alakulatnál üzleti hasznot húznak az orvosok munkájából és leszállít­ják az orvosi munka minőségét. Ily körülmények között rendszeresíti a segítőalap alapszabálytervezete az igényjogosultaknak pénztári orvosi rendszer alapján való gyógykezelését azzal a megjegyzéssel, hogy a fő­város az alkalmazandó orvosok jobb díjazásával, illetőleg a kezelő- orvosi személyzet közül engedélye­zett szabad orvosválasztás alapján igyekszik a rendszer tagadhatat­lanul káros következményeit eny­híteni. Az előterjesztés szerint a havi kezelőorvosi tiszteletdíj 300 és 500 pengő között fog váltakozni. A szabályrendelettervezet 14. §-a írja körül az orvosi gyógykezelés igénybevételét. Eszerint a gyógy­kezelésre jogosultak az alap által kijelölt kezelőorvosok bármelyikét igénybevehetik, mig a szakorvos gyógykezelését a kezelőorvos javas­latára az alap szakorvosai látják el. Ezen szakasz megalkotásánál az volt a szabályrendelettervezet meg­alkotó Lamotte Károly dr. tanács­nok-főjegyző és Dulácska Jenő dr. törekvése, hogy a székesfővárosi alkalmazottak orvosi kezelésének kérdésénél a legtökéletesebb és úgy a beteget, mint az orvostársadal­mat legjobban kielégítő megoldást válasszák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom