Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-09-17 / 5. szám
2 UJ BUDAPEST Uj Budapest — új célok Irta: SZVIEZSÉNYI ZOLTÁN többi érdemes és az előírt jelölőokmányba felveendő folyamodók közül is sértetlenül meg kell hagyni. Ugyanerre vonatkozóan egy másik királyi rendelet a szabad királyi városok plébánosválasztási szabadságát illetően ezeket mondja : »A legfelsőbb királyi szándék semmiesetre sem irányult oda, hogy a szabad királyi városok az ordi- náriusok által kijelölt három egyén közül tartoznak egyet választani, hanem azt célozta, hogy részükre mindeddig érintetlen épségben megtartott választási jog továbbra is fenntartassék.« — Ilyen körülmények között — fejezte be nyilatkozatát dr. Budó Jusztin — egészen bizonyos, hogy a törvényhatóság, mint kegyúr, az összes folyamodók közül, ha az előírt kánoni képesítésük megvan, szabadon választhat. Budó Jusztin dr. fővárosi levéltáros nyilatkozata általános érdeklődésre tarthat számot. A beszélgetés során Budó Jusztin dr. a történettudós teljes felkészültségével a vonatkozó adatok egész tárházát nyitotta meg az Uj Budapest munkatársa előtt. Ezek az adatok — mint a kétségkívül nagy horderejű nyilatkozatoól megállapítható, egyrészt teljes bizonyságot nyújtanak abban a tekintetben, hogy a plébánosokat mindenkor csak katholi- kus vallású illetékesek választhatták, de viszont indítékot tartalmaznak arra vonatkozóan is, hogy a kegyúri jog kérdését törvényhozásüag sürgősen rendezni kell. A belügyminiszter úr a készülő új fővárosi törvényben nyilvánvalóan erről is intézkedni fog, amennyiben erről a hivatalos körök megfeledkeztek volna, — ime — felhívjuk az érdekeltek figyelmét ennek a fontos problémának megoldására. C0NG0RDIH pénzváltóüzlet Budapest, VI.. Jókai-ulca 6. Telefon: L. 966-63 Jelzálogkölcsönök I. és II. helyre, mezőgazda- sági birtokokra, pesti és vidéki házakra. Zöldhitel, építkezési hitelek. Anaehronizmusnak látszik új Budapestről beszélni, hiszen úgyszólván a szemünk láttára nőtt ki Budapest és példa nélküli eset, hogy alig néhány évtized alatt egy város a fejlődésnek ilyen hallatlan mértékét érte volna el, mint a mi fővárosunk. Az idegén ámulva hallja, hogy az Erzsébethid, Parlament, Műcsarnok, Vajdahuny ad, Halászbástya és a sok- sok más műemlék és építészeti csoda mind Ferenc József uralkodása alatt épült. Egy emberöltő alatt a kicsinyes sárfészekből gyönyörű világvárost varázsolt ide a magyar tudás, . a magyar Ízlés és az elszánt akarat. így tehát mi joggal beszélhetünk új Budapestről, mert a régi Budapest tulajdonképen nincs is ; minden, ami figyelemreméltó ebben a városban, egy csodás korszaknak még csodálatosabb alkotása. Az új Budapest új problémák előtt áll, hiszen alig, hogy felállította hatalmas méretű kereteit, máris gondolkoznia kell, hogy mivel töltse ki őket és milyen új fejlődési lehetőségeket teremtsen számára. Mink sem állunk kisebb feladatok előtt, mint tiszteletreméltó elődeink, akik megteremtették a mai Budapestet, mert nekünk viszont a megnövekedett főváros fennmaradási lehetőségeit kell megtalálni. Ilyen értelemben tehát új Budapestet kell teremteni. Budapest a változott körülmények között igen sokat veszített gyárvárosi jelentőségéből, nem is volt egészséges törekvés, hogy az egész ipart úgyszólván idekoncentráltuk, holott a nyerstermékeket nagy távolságról kellett ideszállítani. A munkások elhelyezési és megélhetési viszonyai egyre nehezebbek lettek a fővárosban és a szociális problémák a város fejlődésével aránytalan mértékben növekedtek. Budapest levegőjét a füstös gyárkémények árasztottál*: el korommal, piszokkal, holott Budapestet természettől fogva kultúr c entrum má, a tudományok és művészetek városává és nem utolsó sorban fürdővárossá kellett volna fejleszteni. Amit a főváros rohamos fejlődése közben elmulasztottunk, azt most, a természetes szükségszerűség fogja helyrehozni. Adva van egy világváros, melyet Trianon megfosztott piacaitól, elvágta tápláló ereit, ipara nem tud a szükséges nyersanyagokhoz jutni, a kereskedelem, mely húszmilliós lakosságra rendezkedett be, ma mindössze nyolcmilliónyi ország fogyasztóközönségére számíthat. Uj fejlődési lehetőségekről kell gondoskodniunk, az ipar és kereskedelem számára új erőforrásokat kell nyitnunk és Budapest polgárainak új kereseti lehetőségeket kell megnyitni. A fejlődés új útja adva van. Budapestet a gondviselés oly csodás fekvéssel és olyan páratlan természeti kincsekkel ajándékozta meg, hogy csak utána kell nyúlni és jólét és gazdagság fakadhat ezekből Budapest lakossága számára. Mintha csak ösztön- szerűen megéreztük volna, hogy valaha szükség lesz még ezekre, körülbelül vagy húsz esztendő óta céltudatosan kezdett kialakulni az az általános vélemény, hogy Budapest gyógyvizei és fürdői sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek és egyben sokkal nagyobb közgazdasági értéket is reprezentálnak, mint amire eddig méltattuk őket" A Margitsziget kiépítése, a Lukácsfürdő, Széchenyifürdő, Gel- lértfürdő, a Rudasfürdő ivócsarnokának megépítése mind ennek a gondos előrelátásnak az eredménye és a székesfőváros tanácsát valóban dicséret és elismerés illeti, hogy nagy áldozat- készséggel és igen nagy szeretettel iktatta programmjába a fürdők, üdülőhelyek, parkok és kiránduló- helyek fejlesztését, amivel az új Budapestnek, a »fürdővárosnak« lehetőségeit adta meg. Ma már nyugodtan lehet Budapestről, a fürdővárosról beszélni, — amivel korántsem mondottuk azt, hogy etekintetben még nincs számos tennivaló — mert adva van a lehetőség, hogy Budapest gyógytényezőit és páratlan természeti szépségeit az idegenforgalom és fürdőügy szolgálatába állítsuk* Budapestet azonban új minőségében még a hazai közvélemény sem ismeri eléggé, annál kevésbé a külföld és épen ezért nagy propagandára van szükség, hogy Budapestet, a »fürdővárost«, a közvélemény elismerje, méltányolja. Hogy mit jelent nemzetgazdasági szempontból az idegenforgalom, azt ma már minden ország elismeri és az idegenforgalmat mindenütt felvették már a kormányzati munka- programmba. Olaszország, Németország, Franciaország, Svájc igen nagy összegeket szerepeltetnek a költség- vetésben idegenforgalmi propaganda címén. Nálunk ezzel szemben az idegenforgalom indokolatlanul elhanyagolt ága a nemzetgazdaságnak. Műiden ország specialitásaival vonzza főképen az idegeneket. Nekünk is van egy ilyen világ specialitásunk, Budapestnek változatos hőfokú és típusú vizeiben, melyeket csak meg kell ismertetnünk a külfölddel és özönleni fognak hozzánk. Sehol a világon nincs még egy város, amelyben a fejlett egészségügyi intézmények egész sora, kitűnő orvosok, pompás kirándulóhelyek, egyenletes, jó kiima, a téli és nyári üdülés és gyógyulás egyforma lehetősége, a szórakozásoknak és művészi élvezeteknek annyi változatával együtt volnának, mint épen Budapesten. Mindez azonban holt érték marad mindaddig, amíg a külföld erről tudomást nem szerez. Nagyszabású idegenforgalmi propagandára van szükség, nem szabad sem időt, sem pénzt kímélnünk, hogy Budapest gyógytényezőire felhívjuk a világ figyelmét. A külföld évtizedes tapasztalatokra tekinthet vissza, nekünk ezt a régi propagandát szórványos és rendszertelen munkával nem lehet beérnünk, nagy attrakciókkal, egyetemes nemzeti megmozdulással lehet csak elérnünk azt, hogy a közfigyelmet magunkra hatásosan rátereljük. Látjuk, hogy a kongresszusok rendezése, sportversenyek, művészi hetek, kiállítások milyen nagy szerepet játszanak a külföld idegenforgalmi propagandájában. A Budapest Fürdőváros Egyesület is erre gondolt, mikor 1929-ben egy nagyszabásúi nemMI ÚJSÁG A /y VÁROSHÁZÁN i Mi újság a városházán, kedves dr, Városházy bizottsági tag úr? — Élénkülnek a folyosók, szerkesztő úr. A bizottsági tagok pártkülönbség nélkül fel-felnézegetnek a folyosóra, megnézni, állnak-e még az ősi falak és történt-e valami érdekes dolog a nyári kánikula idején. Miután konstatálják, hogy a folyosó és a helyzet változatlan, eleget téve városatyai kötelességüknek, hazamennek. Lassan-lassan már megkezdődnek a bizottsági ülések is, hol ez a bizottság, hol az a bizottság tart ülést, nem is beszélve a permanens bizottságkokról, amelyek, mint a magánépítési, és általában az építési albizottságok, az egész nyár tartama alatt állandóan üléseztek. — Érdekesebb folyosói beszélgetés? — Hétfőn délelőtt a közigazgatási bizottság ülése után Buzáth János alpolgármester úr és Kozma Jenő pártelnök úr egy teljes óráig sétálgattak a folyosón a polgármesteri hivatal és a rendőri őrszoba között, mély és érdekes beszélgetésbe merülve. — Honnan tudja, hogy érdekes volt a beszélgetés? — Erre nem én adom meg a feleletet, hanem Payr Hugó barátom, a Községi Polgári Párt kitűnő főtitkára, akihez én is ugyanezt a kérdést intéztem. — És mit mondott Payr Hugó? — Hogy, ha Buzáth és Kozma egy teljes órán át beszélgetnek — az csak érdekes lehet. — És miről folyt a beszélgetés? — Azt egyik fél sem volt hajlandó elárulni. De hogy nem a cserebogarak halhatatlanságáról folytattak beható eszmecserét, az bizonyos. — Szóval hazajött mindenki? — Itthon vannak az összes vezérek, vezérjelöltek és közkatonák, Wolff Ká- rolyt'ól Repold Károlyig, Kozma Jenő- től belvárosi Horváthig és vissza. — Egyébként? — A bizottsági tagok a városházi folyosókon kívül mostanában a Gellért- szállóban adtak egymásnak sűrűn találkozót. — Hogy-hogy? — Hát a sok bankett alkalmával. Ott volt a presbiterek bankettje, lakomát adott a főváros a zoológusok, a gyermek- orvosok, továbbá a barlangkutatók tiszteletére. A presbiteri banketten felvonultak a közgyűlés nyakas kálvinistái, Buday Dezső, Lázár Feri, Csécsi-Nagy Miklós, Kontra Aladárról, a papkép- viselőről nem is szólva. Hasonló nagy felvonulás volt a többi banketten is, ott láttuk a sajtót. . . — A sajtót ! Hát kedves bizottsági tag úr, engedje meg, hogy most én tegyem le egy percre a garast és arról a sajtóról beszéljek néhány szót, amelyet Zilahy Dezső úr meg szokott hívni a fővárosi bankettekre. Ezeken a banketteken a legszerényebb sarokban foglal helyet az a néhány fővárosi rovatvezető, akiknek se ízlésük, se kedvük a Zilahy által meghívott álhírlapírók közé vegyülni. Azt hiszem, hogy Zilahy igazgató vezeti a legpontosabb listát a budapesti álhírlapírókról, akik valósággal kongresz- szust tartanak a városi díszebédeken. Látunk ott tíz példányban megjelenő közgazdasági főszerkesztőtől kezdödöleg magát világlapnak hirdető társadalmi zugújságocska-tulajdonosig mindenkit, aki másutt köszönni sem mer az embernek. A városi banketteken azonban az idegenforgalmi hivatal jóvoltából újságírói meghívóhoz és főszerkesztői presztízshez jutnak ezek a rosszképü hirdetési ügynökök, ők tolongnak a legjobb helyeken, kezelnek a városi urakkal, s azt a nimbuszt és tiszteletet, amely a városházi újságírókat a főtisztviselők és a városatyák részéről méltán megilleti, ők zsebelik be. Egyéb bezsebelésről nem is szólva . . . Hiszen köztudomású, hogy a dédelgetett álhírlapírók valamelyik jeles tagja az óceáni repülők tiszteletére rendezett ebéden még a polgármester elé díszképpen odatett miniatűr repülő- gép-modeltt is zsakettje bő hátsó zsebébe rejtette el. Hát ezekből az éhes és mindenre kész ágens-főszerkesztőkből, a sajtókar szalagot viselő fotóriporterekből és mozioperatőrökből, akik kompromittálják a tisztességes újságírókat és a becsületes hírlapírást, nem kérünk. Zilahy úr, aki megközelíthetetlen szfinkszként uralkodik vigadóbeli rezidenciájában, tudjon végre különbséget tenni hírlapíró és álhírlapíró között és intézkedjen, hogy ezekre a városi bankettekre csak olyanok kapjanak meghívót, akik megérdemlik. —- Ne tüzeljen, szerkesztő úr ! Zilahy Dezső húszonöt éves hírlapírói múltja . . . — Na, nem folytatom tovább. Szőke Gyula barátom az idegenforgalmi hivatal költségvetésének tárgyalásánál majd elintézi a többit. Inkább arra feleljen, kedves dr. Városházy, teljes-e már a tanács? — Majdnem az, szerkesztő úr. Megérkezett Vájná Ede, útban van Édes Bandi, hazajött Rumbach Dezső. Viszont háromhétre Karlsbadba ment Lob- mayer Jenő, ezzel szemben hazajött sápadtan és rosszkedvűen Bérezel Jenő. — Miért sápadtan? Miért rosszkedvűen ? — Azért, mert írtak érte, hogy jöjjön haza. Vasárnap este érkezett meg és hétfőn reggel a tanácsteremben összeült a Széchenyi-strandfürdő építkezésének felülvizsgálatára kiküldött öttagú bizottság, amely Bérezel Jenőt órákon át hallgatta ki a hiteltúllépésekről. Bérezel »vallomásáról« nem vettek fel jegyzőkönyvet, a tanácsnok néhány napon belül írásban fogja a bizottság elé terjeszteni »igazoló jelentését«. Vagyis . . , — Vagyis ? — Megszégyenítőnek tartom egy fővárosi tanácsnokra nézve azt is, aki harminc esztendőt töltött értékes munkában, apostoli szegénységben, aki a verejtékét, az álmatlan éjszakáit, a fiatalos munkaerejét áldozta évtizedeken keresztül ennek a városnak, hogy ez a tanácsnok délelőtti hivatalos órák alatt havidíjas hivatalnokok és. kíváncsi kisasszonyok vizsgálódó tekintetétől kísérve, haladjon a »vészbizottság« ülésterme felé, ahol, faggassák, keresztkérdések alá vegyék, mintha legalább is köztörvénybe ütköző bűncselekményeket követett volna el. Az ilyesmit nem szokás a nyilvánosság előtt csinálni, vagy ha csinálják, nagyon teatrális színezete van az egész dolognak. Ezt a tetrealis pózt igazán nem érdemelte meg Bérezel Jenő, de nem érdemli meg egyetlen legkisebb fővárosi tisztviselöcske sem. Tessék ezeket a bizottságokat legalább is a délutáni órákban, amikor néptelenek a folyosók, üléseztetni, mert a hétfői ülés karakterisztikumjai nagyon alkalmasak voltak arra, hogy még jobban lejárassák a városi tisztviselők tekintélyét . . . — És Bérezel Jenő ? — Bérezel Jenő lehet hibás, de semmiesetre sem bűnös. Bérezd Jenőnek túl nagy volt az ambíciója,
