Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-09-17 / 5. szám
Budapest, 1927 szeptember 17 IV. évfolyam 5. szám UJ BUDAPEST Előfizetési árak : Egész évre........................................................24 pengő Fél évre...................................................................12 pengő Egyes szám ára SO fillér FELEFŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOR őr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV-, Dalmady Győző-utca 3. Telefon: Teréz 290—56 Postatakarékp. chequeszámla: 30915. Törvényhozásilag kell rendezni a főváros kegyúri jogát! Bndó Jusztin dr. levéltáros szenzációs nyilatkozata a katolikus plébánosválasztási gyakorlatról, a hercegprímás jelölési jogának érvénytelenségéről és a kegyúri részletkérdések rendezetlenségéről — Az Uj Budapest tudósítójától A pinka árnyékában A főkapitányság egész sereg budapesti kaszinóban razziát tartott, lefoglalta a hazárdjátékhoz szükséges eszközöket, magával vitte a pinkát és igazoltatta a játéktermekben tartózkodó klubtagokat. A meg nem engedett szerencse- játékot üldözni kell, és bizonyos, hogy néhány hónapon belül a razziákon igazolt előkelő és kevésbé előkelő urakkal és hölgyekkel járásbírósági tárgyalásokon fogunk találkozhatni. Azonban ezzel az ügy nincs befejezve. A megrazziázott klubokban és politikai pártkörökben másnap már úgy folyt tovább a játék, mint annak a rendje, és csupán azokon az estéken takarják le a játékasztalokat, amikor politikai vacsorát, vagy város- politikai előadást rendeznek a vezetőség nem túlságosan jóhiszemű urai. Mert ma már az a helyzet, hogy minden játékra gründolt kaszinónak megvan a maga politikád, vagy várospolitikai cégére, amelynek orvé alatt szemérmetlenül folyik a zsebmetszés. Ez a cégér azonban alkalmas arra, hogy a már nem is kétes egzisztenciák gondosan beszervezett bakk- és cheminasztalát a barátságtalan razziáktól megóvja, és egyéb kedvezésekben részesítse, aminek ellenértékeképen azután a pinkabérlő, vagy pinkakezelő közkereseti társaság az összegyűlt pénzekből hozzájárul a védelmező országgyűlési képviselő, vagy törvényhatósági bizottsági tag választási költségeihez. A legutóbbi országgyűlési képviselő- választások alkalmával nyíltan beszélték a városban, hogy egyes megválasztott képviselők alkotmányos költségeit mi- fajta körök és kaszinók pinkái adták össze. Hasonló volt a helyzet a községi választásoknál is, és jó egynehányan akad'nak a közgyűlési teremben, akik tipikus kreatúrái annak az erkölcstelen pinkapolitikának, amely szemérmetlenül tenyészti ki a francia kártya jól fésült lovagjait, a pinkászokat, akiknek felszólalásait mint kellemetlen mel- lékzönge kíséri a krupiék harsány ordítása, nem ritkán egy-egy revolverdörrenés, amellyel a politikai vezérével szemben immár kötelességét megtett áldozat pontot tesz az élete mögé. Meg kell tisztítani a politikai életet a pinkalovagoktól, a várost meg kell szabadítani a hazárdjátéktól ! Ám a hatóság egyik kezével razziákat rendez, a másik kezével pedig maga is megvámolja a pinkát. A főváros vigalmiadó bevételének jelentékeny részét a pinka után fizetett adó szolgáltatja, és a rendőrség razzicizó detektivjei a játéktermekb en találkozhattak fővárosi tisztviselőkkel is, akiket nem szenvedélyük vitt oda, hanem hivatalos kötelességük, mert mellékfoglalkozásképen vigalmiadó-éllenőrök, akik azért tartózkodnak a kaszinó játékszobáiban, hogy a fővárosnak a pinkából származó bevételét a helyszínén ellenőrizzék. Ebből a közigazgatásból, amelyik az egyik oldalról razziázik és szigorúan bünteti a kártyázókat, a másik oldalról azonban szigorúan részt kér a büntetendő cselekményekből befolyó jövedelmekből, amelyiknek jobb keze nem akarja tudni, hogy mit csinál a bal, nem kérünk ! Kérjük a polgármester urat, hogy a hazárdjátékból befolyó jövedelmek bevételezését azonnal szüntesse meg, és kérjük a főkapitány urat, hogy egy szer smindenkorra tiltson be mindennemű hazárdjátékot ! A főváros törvényhatósági bitott- sága 1921 február 9-én tartott közgyűlésén Baranski Gyula dr. indítványára kimondotta, hogy a székes- főváros kegyuraságához tartozó egyházi javadalmak betöltésénél a kijelölési jog kizárólag olyképpen gyakorolt assék, hogy a javadalmas megválasztása céljából megtartandó titkos szavazásban a törvényhatósági bizottságnak csak katolikus vallású tagjai vehetnék részt. így volt ez a legújabb időben minden egyes esetben és a plébánosválasztásnak ezzel a megváltozott rendjével lígy a katolikus vallású bizottsági tagok, mint a nem katolikusok meg voltak elégedve. At. idegen vallásúak arra a koncilláns álláspontra helyezkedtek, hogy a katolikus vallású bizottsági tagoknak belügyük az, hogy ki legyen a lelki- pásztoruk. Az egyik tavaszi közgyűlésen azonban szociáldemokrata részről indítványt nyújtottak be aziránt, hogy a közgyűlés ezt az 1921- ben hozott határozatot változtassa meg és amint a régi világban történt, — újra a közgyűlési tagok ösz- szessége válassza a római katolikus plébánosokat. Mivel ez a kérdés egy közgyűlési határozat jelentőségén túlmenően világnézeti és etikai szempontból is nagyfontosságú, szükségesnek tartottuk, hogy a problémának minden oldalról való megvilágítása érdekében megkérdezzük, Budó Jusztin dr. fővárosi levéltárost, a FANSz kitűnő főtitkárát, aki a hazai kegyúri kérdéseknek legalaposabb ismerője. BudÓ Jusztin dr. tanácsi megbízás alapján két éven keresztül foglalkozott tüzetesen a magyarországi kegyúri joggal, öt kérdeztük meg tehát arról, hogy Magyarország régebbi történetében hogyan alakult a városok, mint kegyúri hatóságok plébános- választó joga. Budó Jusztin dr. fővárosi levéltáros, aki a tanácsi megbízás alapján összeállította a főkegyúri jogra vonatkozó források gyűjteményét, ami vaskos kötetre való hatalmas anyagot tesz ki, — a következő fölötte érdekes nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársa előtt : — A királyi kiváltságlevelek értelmében a szabadkirályi városokban, igy Buda és Pest városokban is, a kegyuraságot a tanács gyakorolta. Az e kérdéssel foglalkozó iratokból, valamint egyik-másik kiváltságlevélből kitűnik, hogy a tanácsnak csak római katolikus vallású tagjai szavaztak a plébánosválasztások alkalmával. Amikor későbbi időkben protestánsok is kezdtek résztvenni katolikus lelkész választásában, nemcsak egyházi hatóság részéről emeltek óvást e gyakorlat állandósítása ellen, hanem maga a király is a régi gyakorlat fenntartását követelte meg. A legkitűnőbb dokumentumok egyike az az eset, amely Besztercebányán 1816 december elején történt, amikor is harminc katolikus választópolgár mellett már huszonhat protestáns működött közre a katolikus plébános megválasztásában. Az egyházi hatóság óvására a király megsemmisítette a választást azzal az indokolással, hogy az eddigi gyakorlat és szokás ellenére protestánsok is résztvettek a választáson. A latinszövegű királyi indokolás hangsúlyozza, hogy »a másvallásúak törvénytelenül folytak bele a választásba.« Hivatkoznom kell e helyen egyébként a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1868 november 14-én 20.110. szám alatt kiadott rendeletére is, amely szerint »kegyúrasággal bíró szabad királyi városokban a katolikus plébános megválasztásának jogával a városi közgyűlésnek csakis katolikus tagjai birnak.« Ugyanígy intézkednek az 1876 október 5-én 19.185. és 1877 május 19-én 11.962. szám alatt kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletek. Az itt-ott meghonosodott ellenkező gyakorlatra vonatkozóan a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter 1883 augusztus 10-én 25.695. szám alatti rendeletében ezeket mondja : »Az a körülmény, hogy a felhozott esetekben a katolikus lakosság az előbbi törvényes gyakorlattól eltérő eljárásba hallgatag belenyugodott, legfeljebb azoknak az egyes intézkedéseknek az ő irányában való érvényességét állapíthatta meg, de magára a jogra és annak százados gyakorlata által törvényesített használatára — melyek tekintetében bármi változtatás vagy vagy megszorítás, de még inkább jogfeladás csakis a patronátus körül érdekelt összes tényezők világos és határozott megegyezése és a legfelsőbb kegyúri és felügyeleti jogból kifolyólag csakis a legfelsőbb jóváhagyás mellett eszközölhető érvényesen — minden irányban kötelező állandó joghatályt nem létesíthet.« — Amíg ezek az idézett rendelkezések egész világossá teszik azt, hogy a katolikus plébános választásába a városi közgyűlésnek csak katolikus vallású tagjai folyhatnak be, addig más oldalról viszont meg kell állapítani, hogy maga a törvény- hozás ezt a kérdést kellően nem rendezte. Kitűnik ez az 1872. évi XXXVI. törvénycikkből (fővárosi törvény), melynek 58. paragrafusa taxatíve felsorolja a közgyűlés hatáskörébe tartozó összes ügyeket, ezek között azonban egy szó sincs a katolikus plébánosok választásáról. A kegyúrasággal kapcsolatos kérdések rendezetlenségére utal az 1887. évi március 22-én a kongrua-bizottság- hoz intézett rezolució is, amely szerint »hogy az e részben megindítandó tárgyalások teljesen biztos alapra fektettessenek, elébb még többféle előzetes kérdések alapos megvitatása mellőzhetetlen. Ilyen kérdések különösen : a kegyúri viszonyoknak további fenntartását, szabályozását, vagy esetleges megváltoztatását illető kérdés, minthogy ez a viszony a jelenlegi határozatba, helyenként az illető kegyurak hitfelekezete mellett is vitás és megtámadott állapotában és terjedelmében igen számos esetben alig szolgálhatna biztos alapul az illető plébánia jövedelmének megállapítására. Ez a királyi rezolució döntő bizonyíték amellett, hogy tör vényhozásilag rendezetlen kérdéskomplexummal állunk szemben. Felvetettük ezután azt a kérdést, hogy rendeződött-e plébános választást illetően a hercegprímás hármas jelölési jogának kérdése. A következő választ kaptuk : — A megboldogult Csernoch János bíboros hercegprímás 1921 január 18-án a székesfőváros tekintetes tanácsához intézett leiratában arról is említést tett, hogy a kegyúri plébániára pályázók közül az egyházmegyei hatóságnak jogában álljon a kegyúrnak három jelöltet ajánlani. Hivatkozik ugyanis arra, hogy az új egyház jog 1452. kánona értelmében községi patronusok csak a püspök által kijelölt három pályázó közül választhatnak. Hivatkozik továbbá arra is, hogy ezt az ajánlási jogot a 18.836/1800. számú főkegyúri rendelet is megállapítja a városi kegyurakkal szemben. Hivatalos megbizás alapján utánanéztem ennek a dolognak és épen a hercegprímás által hivatkozott helytartótanácsi rendelet klauzulájából megállapítottam, hogy a hármas jelölési jog tényleg megilleti az illetékes püspököket, a szabadkirályi városokra vonatkozóan azonban az említett helytartótanácsi rendelet világosan kimondja, hogy ezek a városok nem tartoznak a püspök által ajánlott három egyén közül választani, hanem részükre a választási jogot a