Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)

1922-07-19 / 25-26. szám

2 UJ BUDAPEST 1922 fulius 19 Színházi bizottságot alakit a főváros Az összes színházi vonatkozású ügyeket az ui bizottság elé utalják A Fővárosi Orfeum ismeretes ügye, melyet legutóbb elutasított a közgyűlés, a színházi közigazgatás teljes átszervezését tette szüksé­gessé. A szinháznyitási engedélyt ugyanis meg egy 1848-ból származó törvény értelmében a törvényhatóság adja meg és Budapesten az volt a gyakorlat, hogy a népszínházi és pénz­ügyi bizottságok meghallgatása után a törvén.y- hatósági bizottság döntött az engedély meg­adása ügyében. A döntés és az engedelyezes körül felmerült vita a múltban azonban csak az engedélydij megszabására vonatkozott, mert arra még nem volt eset, hogy a főváros bár­mely bizottsága a szinháznyitási engedély meg­adását megtagadta volna. . Az egész eljárás azonban meglehetősen ren­dezetlen volt, hiszen semmilyen szabályrendelet nem irta elő a, népszínházi bizottság illetékes­ségét. Ez elé a bizottság elé a múltban úgy ke­rültek a szinháznyitási engedélyek, hogy a fő­városnak nem volt más szakbizottsága, hacsak azt nem akarta volna, hogy a népszínházi bi­zottság helyett a budai szinügyi bizottság döntsön a, szinháznyitási engedélyek ügyében. A színházi bizottság megalakításának elő­készületei már folynak a szociálpolitikai ügy­osztályban, ahol úgy tervezik, hogy egy nagy színházi bizottságot alakítanak, melynek al­bizottságai köpött fognak azután szerepelni a már meglevő népszínházi és budai szinügyi bizottságok, továbbá a szinházvizsgóló albizott­ság, mely most a középitési bizottságnak mű­szaki albizottsága és a színház használhatási engedélyt adja meg minden évad elején a szín­házaknak. A jövőben azután minden színházi vonatkozású ügyet a, színházi bizottság elé fog­nak utalni, mely albizottságában és plénumá­ban megvitatva az ügyeket, közvetlenül teszi ■előterjesztéseit a közgyűlésnek. A népszínházi bizottság hatáskörét ezzel kapcsolatban a nép­színházi nyugdíjintézet ügyeinek intézésére szűkítik. A bizottság megválasztására az első őszi közgyűlésen kerül a sor. Előfizetési felhívás. Julius 1-vel uj előfizetést nyitottunk az Uj Budapest-re. Lapunk a jövőben is az marad, ami eddig volt: bátor, meg nem alkuvó és törhetetlen harcosa a városi politikában a keresztény és nemzeti gondolatnak. Noha az anyagárak és munkabérek egyre nagyobb terheket rónak vállainkra, az elő­fizetési dijakat — ellentétben az összes szak­lapokkal — éné!?* emeStüsk. Azon előfizetőink lappéldányaihoz, akiknek előfizetése ez év junius végével lejárt, posta­csekket mellékeltünk és kérjük az előfizetés megújítását, hogy a lap szétküldése fennaka­dást ne szenvedjen. Az UJ BUDAPEST kiadóhivatala. Ma iesz a világítási oszlopok reklámtábláival ? Egy interpelláció kulisszatitkaiból Az elmúlt héten a Kossuth Lajos-utca közönsége jóleső meglepetéssel látta, hogy az utca uj képet nyer, kérges munkáskezek a gáz és villamos vilá­gítási oszlopokra diszes kereteket helyeznek el. A munkájuk után sietők, a belváros sétáló közönsége kíváncsian állott meg a munkások elölt, megindult a kérdezősködés, hogy mi lesz al keretekben el­helyezve, de a munkások semmiféle felvilágosítást adni nem tudtak, vagy nem akartak. Egy-egy fel­szerelt oszlop elolt 15—20 kiváncsi állolt, talál­gatták, mi is készül itt? A tréfakedevelők szerint a keretekbe a kibukott képviselők arcképei lesz­nek elhelyezve, elrettentő például jövendő képvi­selőjelöltek számára. Mások szerint azok nevei lesznek a keretekben közprédára adva, kik a villa­mosokon „blicceltek“ és ingyen utaztak. (Azt hisz- sziik, erre kevés az összes oszlop Budapesten.) Mialatt a munkások a felszerelésen dolgoztak, egyéb dolgom nem lévén, a kiváncsi közönség meg­jegyzésein szórakoztam és mondhatom, hogy Buda­pest közönségének, legalább a belvárosi közönség­nek, jókedve, humora, még a mai nehéz viszonyok mellett sem veszett ki, általában azonban azon vé­lemény alakult ki, hogy bármit helyezzenek is el a keretekben az utca képe szebb, élénkebb lesz. Történetesen másnap újra arra jártam. A kere­tekben remek kivitelű, tükörfényes emailtáblák ra­gadták meg figyelmemet, tudtul adva, hogy ezen táblákat egy hirdetővállalat helyezi el. Érdeklődtünk, hogy ' tulajdonképen mi is készül és sikerült a következőket megállapítanunk: A Lloyd hirdetőnállaldt, mely altruista alakulás és alapi tói az összes közlekedési vállala tok testü­letéi, hatóságok és klubbok, társult az Általános hirdetési és reklámvállalattal, melynek két világot- járt mérnök a tulajdonosa és ajánlatot lett ai fő­városnak, hogy a főváros területén lévő világítási oszlopokat diszes keretű hirdetési táblák elhelye­zésére veszi igénybe. A főváros vezetősége örömmel üdvözölte az ötletet, azonnal átlátta azt, hogy ez­által uj jövedelmi forrást talált, hiszen eltekintve attól, hogy a főváros utcái az ajánlkozók tervei szerint világvárosiasabb szebb szint nyernek, a fő­város is tekintélyes jövedelemhez jutna, anélkül,, hogy a közönséget -adókkal terhelné meg. Hosszú tanácskozások, az illetékes ügyosztályok véleményezése után a főváros ajánlkozóknak en­gedélyt adott arra, hogy benyújtott tervei alapján az oszlopokat felszerelhessék. Ám Budapest, háború, forradalmiak, Trianon da­cára csak Budapest maradt. Azok, akik évek, év­tizedek óta abból szereznek vagyont, hogy mások ötleteit maguknak gyümölcsöztetik, akcióba léptek és a fővárost ezernyi cimen a kiadott engedély visszavonására akarták rávenni. A fővárost fele­lősségre vonták, hogy mely okból adta ki bérbe, az oszlopokat, miért nem vette házikezelésbe az ügyet és ha már kiadta bérbe, miért csak évi 1 mil­lió K bérért és mert nem ennek többszöröséért? Módot szereztünk arra, hogy erről azi egész ügyről részletes felvilágosítást adhatunk a következőkben: A bérletet a főváros ajánlkozóknak 5 évre adta ki évi egy millió korona teljes egészében biztosított bérösszeg ellenében, azzal, hogy kötelezte bérlőket a főváros által kijelölt helyeken 50 darab útjelző­tábla dijlalan elhelyezésére, ugyanolyan kivitelben, mint a tervezett hirdetési táblák lesznek. Ezenkívül vállalkozók kötelesek lesznek a bérleti 5 év alatti összes felszerelésüket a' bérlet leteltével a főváros­nak minden megtérítés nélkül díjtalanul átadni. Bérlők számítása szerint — szerintük a legrosszabb esetben — a mai árakat véve alapul, 5 év alatti fel­szerelésük 30 millió koronát reprezentál, igy tehát a főváros 5 évre, összesen 35 millió koronát, éven­ként 7 millió koronát kap, eltekintve attól, hogy tel­jesen kész felszerelt üzemet és üzletkört vesz át. Minden aknamunkát, mely a fővárosnál a kiadott bérleli engedély visszavonása iránt megindult, a főváros — nagyon helyesen — visszautasított. El­tekintve attól, hogy egy már kiadott engedély; visszavonása a fővárosra nézve nagyon is kétes ki­menetelű perek áradatát vonná maga után, a fő­város, mint Budapest közönségének legelső erkölcsi testületé nem követhet cl oly erkölcstelenséget, hogy mások terveit a maga! részére sajátítsa ki és a saját részére gyümölcsöztesse. Ez már etikai szem­pontból sem felelhet meg a főváros jelenlegi veze­tősége ízlésének. De ettől eltekintve anyagi szempontból sem volna célszerű a házikezelés, mert hiszen ma, amikor a nyersanyagok árai napról-napra emelkednek, ami­kor az óráról-órára nehezebb megélhetési viszo­nyok folytán a munkabérek emelkedésének úgy­szólván nincs is határa, vállalhat-e a főváros egy olyan risikét, mely egy a mai árak és munkabérek alapján kalkulált 30 milliós befektetésnél nem a bérlet 5 éve alatt, hanem csak az első év alatt is milliós veszteséggel járhat ? •Magánvállalat kezeiben, mely mozgékony, nin­csen annyiféle szabályhoz kötve mint a főváros, jövedelmező lehet egy üzlet, mely a főváros házi kezelésében esetleg 'semmi, vagy csak nagyon ke­vés anyagi eredményt tudna felmutatni. A főváros tanácsa, mely örömmel üdvözölte a vállalkozók újszerű tervét, a főváros érdekeit ak­kor tartolta szem előtt, mikor a tervek alapján a bérleti engedélyt vállalkozóknak kiadta, és ezáltal biztosított magárnak 5 éven keresztül évi 7 millió korona jövedelmet és az öt év után egy teljesen felszerelt bevezetett uj üzemet, melyet akkor min­den átmeneti nehézség és anyagi kockázat nélkül házi kezelésbe vehet, ha azt annak id'ején. jónak fogja találni. Disputábilis az egész dologban csupán az lehet, hogy nem fizettek volna-e vállalkozók még maga­sabb bérösszeget is ? Azt hisszük nem, mert hiszen az egy millió koronás bérösszeg1 és a felszerelések díjtalan átadása már maiga is olyan n,agy értéke­ket képvisel, hogy még további 100 ezer koronát a vállalkozóktól kipréselni, igazán felesleges lett volnfa, hiszen a tulfizetett bérösszegeket könnyen behozhatták volna a felszerelések olcsóbb kivitele mellett. Hogy a vállalkozó is haszonhoz jut ? Ez lény. De ki garantálja azt, hogy a főváros házi kezelésében, haszon lelt volna kimutatható és lelt volna-e a ki­mutatható haszon 7 millió korona ? A bérlettel a főváros mindenképen jó üzletet kő­iéül; kap magas bérösszeget, a bérlet letelte után felszerelt és bevezetett uj üzemet, indirekt a válla­lattól adókat és a bérlő Lloyd-társaság neve ga­rancia arnai, hogy a bérlet, jó kezekbe került, ahol a főváros érdekeinek kijátszásáról szó sem lehet. M. B. A régi Pest Oh, mért rándultam ki ? Az ember nem ura elhatározásainak. A végzet uralkodik az egyének, .a nemzetek és a világegyetem sorsa fölött. Vagyis már husvét másodnapja előtt jó régen el­határoztam, hogy nem rándulunk ki Visegrádra, mert minden fodrász és szobaleány ki fog oda rán- dulni ez alkalommal, mert az ilyesmi banális, mert unom, sőt; undorodom tőle. Mikor egy forró júliusi hajnalon a hajójegyeket Visegrádra megváltottam, mégis úgy éreztem, hogy ez a tett már rég ott szunnyadóit lelkiismeretem alján, mint Raszkolnyikovnak a rablógyilkosság, amelyet kikerülhetetlenül el kellett követnie. A jegypénztárnál beleszorongtam Jenő bará­tomba, akivel mindenha nagyrabecsültük egymást. Most mindketten rajtakapva elpirultunk és lesütöt­tük a szemünket. — Szegény barátom, hányadszor vagy künn? — kérdezte halkan. — Vagy harmincadszor; mit tehettem volna? És te, szegény barátom? — Én vagy negyvenedszer. Már kora ifjúságomat is ez ünnepnapi kirándulások fátyla mérgezte meg. A gyermekek lázban voltak, tiszta lelkűk nem sejtette még, hogy milyen végzetes útra lépett gyer­meteg lábuk. •— Mily neveletlenek ezen gyermekek! — suttogta egy tisztes lipótvárosi hölgy, akibe a gyermekek fölszálláskor helegyalogoltak. Tábori székeket szereztem, miközben tiz-tizenkét fölmerülő lovagias ügyet erőszakosan vissza merí­tettem az észrenemvevésbe. Jenő barátom egy üt- leányos mama impériuma alatt tette ugyanezt. • Letelepedés után legott az evés került a kirándu­lás gócpontjába. Jenő úgy evett, öt almásrétest egy­szerre, mint Pompejiben a római katona, mikor a föld mellékesen rengett és a hamu lassanként el­borította. Nőm úgy evett, mint egy ős keresztény mártír, akinek önfel áülozását a hálátlan utókor sohasem fogja méltányolni. Sajnos, a gyermekek, mivel kedélyük romlatlan volt, az evést nagy érdeklődésekkel párosították. Eközben beejtettek egy palacsintát a gépházba és ujjongtak, hogy a nagy könyök-dugattyu rögtön palacsintává lapította. A második palacsintát egy miniszteri tanácsosba ejtették, erre én liirte’en odasiettem, segítettem egy kanállal ki vakarni, miközben rászóltam Pistukámra: Ej, kicsoda ön, kis fiú, hog'5r ily neveletlenül visel­kedik? De sajnos, Pistuka nem helyezkedett megfelelő szerepbe, apukának szólított s evvel rámháritotta a szülői nevelési megfelelő szerepvállalását.. Ez volt az első verés. A cigány, persze csak a hajóhíd, fölvonása után, rázendített. Jenőre pillantottam, az arcáról letükrö­zött már a bűntudat, hogy a prágai sonkáért és az almásrétesért és a likőrért és a nomégegyszelet son­káért és a nomégegypohárka likőrért stb. stb bűn­hődni kell. De ekkor még látszott arcán a hiú remény is, hogy hátha a mamát nem; fog kelleni megtáncol­tatnia. Egy negyedóra múlva éppen a mamát tán­coltatta. Akkor oda orozkodtam a prímáshoz egy bankjeggyel, hogy csapjon át gyorscsárdásba és egy negyedóráig ne hagyja abba. Ekkor nőm avval a kétségbeesett fölfedezéssel lobogott hozzám, hogy gyermekeink belefuttok a Dunába, mert nincsenek sehol, jó lenne valakinek máris utánuk ugrani. Egy negyedóra múlva megtaláltuk a gyermekeket a hajóskapitányi fülkébe belülről bezárkózva, "ügy fedezték fel őket, hogy a villamos körte odabenn eldurrant. ■ Semmi kérésre, sem fenyegetésre nem akartak kijönni. Vizet fecskendeztek ránk a kulcs­lyukon, majd feketekávét. Végül is hosszas diplo­máciai alkudozás után megadták magukat s ki­nyitották az ajtót szabad elvonulás feltétele alatt. Ekkor kapták a második verést. A tótfalui hídon bájos, tiszta, ünnepi ruhába öl­töztetett gyermekek állottak, rózsásak, mint a ta­vasz virágai és leköpködtek a hajóra. A mieink megpróbálták viszont felköpködni, de egészen más­hová sikerült. Harmadik verés. A gyermeksirást nőm uj etetéssel fejezte be, ez volt. a második tiz,óraizás. A veréseket és a tízórai­kat ettől kezdve nem számoztuk. Több eposzi énekre terjedne mind fölsorolnom az nt összes viszontagságait, úgyis ismeretesek ré­szint az Odüsszeiából, részint Robinzonból. Jenő barátom pedig megrekedett a Kallüpszó- és Kirke- epizódnál. Visegrádon a vendéglőben nem kaptunk helyet, és csodálatos, hogy bár mindig első hajóval jöttem Visegrádra, mégis minden vendéglőben voltak már berúgott pestiek. Persze enni-inni már egyikük se tudott, de az ember nem is azért megy a vendéglőbe Visegrádon, hanem csak ugyanazon tehetetlenségi törvény folytán, amely miatt egyáltalán a kirándu­lások és a társadalom többi jelenségei történnek. A várromokhoz mindenütt a rövidített utakon másztunk föl, miiért is kétszer fáradtabbak lettünk és sokkal későbbre értünk föl. Már a hegy lábánál megegyeztünk nőmmel, hogy odafönn nem fogom levetni a kabátomat és nem hajtom ölébe a fejemet, mint ahogy minden utálatos vasárnapi nyárspolgár teszi. Persze, hiába volt minden heroikus erőfeszí­tés a kirándulások ősi lelkületi szertartása ellené-

Next

/
Oldalképek
Tartalom