Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-11-29 / 40. szám
//. évfolyam Budapest, 1922 november 29 40. szám UJ BUDAPEST n Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden héten ♦ Előfizetési ára: Egész évre 960 K ♦ Félévre 4SO K ♦ Negyedévre 240 K ♦ Egyes szám ára 20 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Káímán-utca 20. ♦ Telefonszám : 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Or. Doby Undor A keresztény irányzat és a székesfőváros Irta : SIPŐCZ JENŐ dr., polgármester Három év telt el azóta, hogy a keresztény és nemzeti gondolat jegyében megindult nemzeti újjászületés a kormányhatalmat a kezébe vette. A székesfőváros ugyancsak 1920 nyorán, az akkor megtartott törvényhatósági választáson fejezte ki akaratát, de megnyilvánulása lesújtó Ítélet volt a radikális és forradalmi irányzatok felett. Mindenki a keresztény és nemzeti gondolat teremtő erejétől várta a háború, a forradalmak és a békeszerződés által a végsőkig lesújtott és megalázott nemzet talpraállitását. Tekintsünk vissza erre a lefolyt közel három esztendőre. Az első időket a közvetlenül megelőzőleg lefolyt forradalmi rombolás szomorú emlékeinek eltakarítása vette igénybe. Leirha- tatlanul szomorú volt ez az örökség, melyet a két, úgynevezett forradalom hagyott hátra a 1 óvárosban. A romboló szellem végzetes és csaknem helyrehozhatatlan károkat okozott az anyagiakban és szellemiekben egyaránt. A lelkiismeretlen gazdálkodás, a meglevő javak esztelen tékozlása városunk háztartását alapjaiban renditette meg. Ehhez járult még a főlapé foJfor^<dá<5 hpP^.vf’tkczctt ellenséges megszállás, mely sikerrel fejezte be azt, amit a forradalmak megkezdték. A foradalom nem kímélte meg a lelkeket se. Nagyon sokan voltak a tisztviselők és a tanszemélyzet körében, akik odaálltak a pusztítók mellé, megmételeyezve kartársaik és a gondjaikra bízott ifjúság lelkét. Csak természetes ezek után, hogy a keresztény és nemzeti gondolat uralomra jutása után első feladatának tartotta a leszámolást ezzel a szellemmel és a város ügyeinek intézését olyan férfiakra bízta, akiktől ez a szellem teljesen távol állott és akik kezeskedni tudtak arról, hogy a lefolyt gyászos események nem fognak megismétlődni. Ez után következett a székesfőváros pénzügyi viszonyainak rendezése. Annak, aki egy milliós nagyváros háztartásának viszonyaival nem ismerős, fogalma sem lehet arról, milyen feladat volt erre vállalkozni. De elmondhatjuk, hogy ez a kivihetetlennek látszó dolog is, — egy kivétellel, amire még visszatérünk, — sikerült és kölcsön felvétele, minden deficit nélkül tudták vezetni városunk pénzügyeit. Bár ellenfeleink gyakran vádolnak bennünket az alkotások hiányával, mégis büszkeséggel mutathatunk rá sok olyan dologra, amit az ország rettenetes gazdasági helyzete ellenére és minden emberi érzést megcsufoló békeszerződés által teremtett helyzetben el tudtunk végezni. így sikerült rendbehozni utcáinknak a háború és a forradalmak alatt egyáltalán soha nem javított burkolatát; megoldottuk a kulturális feladatok egész sorát, úgy, hogy oktatásunk ma már semmiféle nehézséggel nem küzd és remélhetőleg többé nem fog bekövetkezni az a helyzet, hogy télen iskoláinkat be kelljen zárni. Közoktatásunk menete felett ma már a közigazgatási bizottság által választott iskolaszékek gyakorolják az. ellenőrzést, úgy, hogy e téren a normális viszonyok helyreálltak. , Közélelmezésünk terén sikerült biztosítani a legnehezebb körülmények között a székesfőváros lakosságának az elsőrendű élelmiszerekkel való zavartalan ellátását és -üzemeipk törekvése állandóan arra irányul, hogy a piaci árakat mérsékelje. Közjótékonysági osztá- lyunk nagy tevékenységet fejt ki oly irányban, hogy az ínséges osztályok helyzetén a társadalom áldozatkészségének bevonásával minél többet tudjon enyhíteni. A vízvezetéki és világítási ügyosztály állandóan és a legnehezebb viszonyok között is biztosítani tudta azt, hogy a főváros közönségének vízzel való ellátása és a gáz-, valamint villamos áramszolgáltatás tei-én semmi fennakadás nem volt, egyidejűleg pedig a vizszol- gáltatási terhek arányosabb megosztásának elérése céljából gondoskodik arról, hogy minden ház vízmérő órával legyen felszerelve. A városgazdasági ügyosztály nagy tervekkel foglalkozik, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy a fővárost igazi nagyvárossá tegyék és vonzóerővel bírhasson Nyugat-Európa utazó- közönsége előtt is. Pozitív alkotásaink között azonban a legjelentősebb helyet foglalja el a közlekedési vállalatoknak a főváros által való átvétele. Meggyőződésem az, hogy a székesfőváros által alapított részvénytársaság a P;; Pkalmasahh megoldása ennek a fontos kérdésnek s ez utón kiküszöbölhetők lesznek azok á nehézségek, amelyek az utóbbi években felmerültek. Jelentősége azonban főleg abban van, hogy ily módon a legjobban tudunk gondoskodni arról, hogy a közBarde, a rideg — Alphand, a joviális Francia hóditók a magyar gyarmaton — Látogatás a főváros külföldi hitelezőinél Budapest székesfőváros háború előtti francia kölcsöne, amely a mai valutáris differencia és az évek óta nem fizetett kamatok, „interéts árrierés“ folytán közel 80 milliárd magyar koronára emelkedett, súlyos gonddal terheli a főváros vezetőségét. A francia hitelezők megbízásából és képviseletében, mint ismeretes, a napokban Budapesten járt Mr. Charles Alphand és Mr. Marcel Barde s itt úgy a pénzügyminisztérium, mint a Pénzintézeti Központ és a főváros vezetőségével hosszas tanácskozásokat folytattak a Súlyos probléma megoldása céljából. A tárgyalások, . sajnos, nem vezettek eredményre, s kölcsönös megállapodás alapján december 14-én Párisban veszik fel újra á megbeszélés fonalát, amikor, mindkét részről remélik, hogy az annyira kivánatos megoldást sike- rülni fog megtalálniok. Az Uj Budapest munkatársának alkalma volt több- izben beszélgetést folytatni a francia megbízottakkal a Duna-palotában lévő lakásukon s a személyes érintkezés során nyert egyéni benyomásairól, valamint a kölcsön ügyében folytatott tái’gyalások eddig ismeretlen részleteiről a következőkben számol be: Amikor a francia pénzügyi megbízottak jövetelét jelző távirat megérkezett Párisból a Városházára, a főváros idegenforgalmi hivatala sürgősem intézkedett1'/ hogy a nagyfontosságu vendégek részére a lehető legkényelmesebb és legelőkelőbb szállást biztosítsa. A Duna-palota, az elegáns Rit.z-szálló vendégei két napon át másról sem beszéltek, mint arról, hogy olyan vendégek ékeznek a Hotelbe, akiknek jó vagy rosszkedvétől függ Budapest sorsa. A szálloda alkalmazottai, kezdve a portáson, a pincéreken, szobaasszonyokon és liftboyokon át az étterem Maitre d’Hotel-jéig valamennyien felkészültek a rettegett francia hatalmasságok fogadására. A negyedik emeleten, a duna- parti frontön két egymás mellett lévő gyönyörű szobát nyitottak részükre. A hatalmas, földig érő ablakok csiszolt üvegablakain át pompás panoráma tárul innen a néző elé,, s mint az egyik szobapincér elmondotta, a franciák a rendelkezésükre álló kevés szabad idejük alatt gyakran merültek a nagyszerű ■kép szemléletébe. Nem tehetetlen, hogy e közben a afiadalérzetnek gőgje dagasztotta keblüket és titokban arra gondoltak, hogy mindaz, ami itt fönséges elrendezésben lábaik előtt fekszik, a Duna széles, kígyózó esik ja, a merészen iveit hidak, a pompás palotasorok, a budai hegyek, mind mind az övék, csak a kezüket kell kinyujtaniok utánuk. Amikor először kopogtattam a hotelben a francia urak fehér lakkozásu ajtaján, a szobaleány ijedten szaladt utánam s lelkendezve adta tudomásomra, hogy szigorú utasítása van a francia vendégektől, hogy senkinek sem szabad őket zavarni. Hosszas pur- parlé után a fehér bóbitás szobalánnyal annyit mégis sikerült elérnem, hogy névjegyemet bevitte hozzájuk. Kíváncsian várakoztam a folyosón, hogy vájjon milyen eredménnyel jár kísérletem, amikor hirtelen felnyílt az ajtói s megjelent előttem egy középmagas, sovány, cvikkeres, simára borotvált, elegáns szmokingba öltözött 35—40 év körüli ur. Az orcsiptető csillogó üvegjén át acélosan hideg, fürkésző tekintetet vetett reám, mintha csak legtitkosabb gondolataimat akarta volna kitalálni, vagy rajtam akarta volna a főváros adósságait behajtani. Bemutatkoztam s kérdést intéztem hozzá a tárgyalásokra vonatkozóan. A szmokingos ur hamisítatlan párisi dialektusban, hideg udvariassággal közölte velem, hogy most nem állhatnak rendelkezésemre, mert mindketten vacsorára hivatalosak. Arra a kérésemre, hogy csak rövid néhány szóban vázolja a tárgyalások eddigi eredményét, fagyosan kijelentette, hogy a pillanat semmi- képen sem alkalmas információk adására, haném másnap este a hotel halijában készséggel tájékoztatnak a végleges eredményről. Távozóban a szobaleánytól tudtam meg, hogy a sovány, hidegtekintetü, csöppet sem gall típusra emlékeztető ur Marcel Barde volt. Első benyomásom megéreztette velem, hogy a tárgyalás kimenetelétől nem sok jót várhatunk. Másnap este természetesen már jókor elhe'yezked- tem a szálló halijában. Félórai várakozás után egy magas, kövér, joviális külsejű, nagyon szerényen öltözött ur 'lépett a hallba, mögötte Máfcel Bardé, akinek köze’ségéből sejtettem; hogy a kövér ur csakis Charles Alphand lehet. Nem tévedtem. Alphand ur szívélyesen megrázta kezemet s elvezetett az étterem egyik sarkába, ahol ekkor már vacsorára gyülekeztek az estélyi ruhás hölgyek és szmokingos urak. Széles bőrdivánon foglaltunk helyet s a két francia ur, mintha csak engem akartak volna vallatni, közrefogott. Kédéseket nem kellett feladnom, Alphand ur különös, vékony hangján folyamatosan -beszélt, miiiden hangsúlyozás nélkül. A tárgyalások folyamán - előterjesztett tervüket, hogy a főváros lekedést az egyre növekedő igényeknek megfelelően fejleszteni képesek legyünk. Az alkotó munkához sorolhatom még és pedig nézetem szerint teljes joggal, a székesfővárost terhelő külföldi adósságok kérdésének megoldását. Minden igyekezetünk azon van, hogy ezt az igen súlyos kérdést, — melynek felelőssége nem a keresztény és nemzeti irányzatot terheli, — oly módon legyünk képesek megoldani, hogy városunk létérdekei veszélyeztetve ne legyenek. Rendkívüli és talán egész Európában példátlanul álló terhet képviselnek ma ezek a külföldi adósságok és polgárságunk talán hosszú időre súlyos megterhelését leszünk kénytelenek vállalni, abonban meg vagyok arról győződve, hogy a jelenlegi viszonyok között, a békeszerződések által teremtett kényszerhelyzetben is meg fogjuk találni a megfelelő megoldást, mely a főváros vagyona liquidálását kizárja. Mindezt összefoglalva, azt hiszem, a tárgyilagos kritikának is el kell ismernie azt, hogy ez a korszak az építés korszaka volt, — az újjáépítés korszaka, amelynek azonban előbb a romokat kell eltakarítania. Mikor 1918 őszén és 1919 tavaszán országunk omlott össze, természetes az, hogy az események nem maradhattak hatás nélkül az ország fővárosára sem, (és bizonyos az. hogy kritikát azoktól, akik ebben az összeomlásban bűnösök, nem fogadhatunk el.) Mi vállaltuk az ujjáépités munkáját, azt folytatjuk legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint és meggyőződésem az, hogy sikerrel be is tudjuk fejezni.
