Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1921-06-29 / 25. szám

/. évfolyam Budapest, 1921 junius 29, 25. szám UJ BUDAPEST TI Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési ára: Egész évre 260 K ♦ Félévre 130 K ♦ Negyedévre 65 K ♦ Egyes szám ára 5 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Kálmán-utca 20. ♦ Telefonszám: 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Doby Undor A fővárosi üzemei kerültek szóba, a költség'vetési vitában a^pénz- iig-yi bizottság1 szombati ülésén. Wolff Károly eh-.' fejtette ki az üzemek ügyében a Keresz­tény Községi Párt álláspontját, mely egyál­talában nem egyezik meg egyes fővárosi fő­tisztviselőknek az üzemek ügyében tanusi- tott állásfoglalásával. Aki ott volt a legutóbbi közgyűlésen és látta azt az egyhangú felhá­borodást, amelyet a párt soraiban az egyik üzemigazgató állítólagos visszaélései keltet­tek, már eleve tisztába lehetett azzal, hogy a közgyűlés többségének hangulata _ nem ked­vező az üzemekre és még kevésbbé az üzemek mai vezetőire, Wolff Károly dr. beszéde csu­pán kifejezése volt a párt hangulatának, ami azt jelenti, hogy az üzemek ügyében a főváros ■vezetőségének Wolff Károly dr. szombati be­szédét kell irányadóul elfogadnia. Ezen a helyen nem akarunk személyeskedni és igy csak általánosságban fejtjük ki, hogy miért van szükség az_ üzemek revíziójára. Az üzemek nagyrésze, főképen azok az üzemek, amelyek kifogás alá esnek, a háború alatt ke­letkeztek, illetőleg a főváros akkori vezető­sége a háború .okozta beszerzési nehézségeket és rossz áruelosztódást állította oda, mint azt a végső szükségességet, mely az üzemeket szülte. Magútól értetődik, hogy az üzemek élére is háborús elemek kerültek, a szónak el­nézést kérő értelmében, ezek a háborús ele­mek pedig, mint arra lesz még a pártnak al­kalma rámutatnia; nem mindenben feleltek meg azoknak az allruisztíkus célokimk,^ me­lyeknek jegyében hatósági tekintélyhez és ha­talomhoz jutottak. Az üzemek voltak azok és nagyrészben még ma is azok, ahol a. protek­ciós személyzet elhelyezést talál, még pedig jól fizetett, dologmentes elhelyezést, az üze­mek azok, amelyek a „kereskedelmi vállal­kozás“ mindent eltakaró köpenyegébe burko- lódzva.. mindent mernek, amire akkor, ha a közgyűlés, vagy csak egy bizottság állandó ellenőrzése alatt állnának, még gondolniok sem volna szabad és lehetséges. Azon a címen, hogy hatóságilag fémjelzett kereskedelmi üze­mek, a nyilvános számadásnak még- arra a mérvére sem érzik kötelezve magukat, amelyre a nyilvános számadásra kötelezett vállalato­kat a törvény kényszeríti. így történik azután, hogy akad üzem, még pedig olyan üzem, amely évente kétszáz milliónál többet for­galmaz, amely a háború kezdete óta nem érezte szükségét annak, hogy elszámoljon és a főváros vezetősége sem érezte annak etikai kötelezőségét, hogy az üzemet, sőt üzemeket elszámolásra kényszerítse. Említettük, hogy az üzemek melegágyai a különféle protekciós elhelyezéseknek. Egyes üzemek alkalmazottai azon a címen, hogy „Nyomtató lónak nem lehet befogni a .száját“, olyan speciális kedvezményeket élveznek, amelyekre a közönséges fővárosi tisztviselők gondolni sem mernének. Kérdés már most, hogy miféle pénzből vannak ezek a kedvez­mények és azok a dotációk, amelyek nem szá­mítva a renumerációkat, jóval nagyobbak a magasabb képzettséget megkövetelő fővárosi szolgálatnál. Ezek a fizetések, kedvezmények és ezei egyéb dolog, amelyeket egyelőre a jótékony homályban; kívánunk hagyni, a köz rovására mennek, a közönség ezeket a ked­vezményeket. fizetéseket és ezer egyéb dolgot uj és a rendes fogyasztási adónál nem ke­vésbé terhes fogyasztási adóképen a maga­sabb vételárban fizeti le azért, amit hatósági üzemből kap, vagy vásárol. Főleg az árucik­kekkel kereskedő fővárosi üzemeknél van sze­rencsénk rámutatni arra, hogy az úgynevezett hatósági árszabályozás, amelyet az üzemek magasrangu és tekintélyes barátai életcélként jelölnek meg, nagyon is relativ értékű valami, íia meggondoljuk, hogy amit a közönség meg­nyer a vámon, azt elveszti a réven, lévén tö­kéletesen; mindegy, hogy az árucikk maga­sabb árában a közvetítő kereskedelem nagyobb hasznút, vagy a fővárosi üzem igazgatói fizetéseit, vagy egyéb, egészen jogosan pa­zarlásnak nevezhető költségeit rója-e le. Az az üzemellenes tendencia tehát, amely a többségi párt egyeteme részéről majd vala­mennyi fővárosi üzem irányában tapasztal­ható, megérthető és megmagyarázható. Nem beszélünk most az egyes üzemigazgatók sze­mélyéről, akik még antipatikusabakká és gyű­löltebbé teszik magát az üzemet, sőt azokat is, akik érthetetlen módon ragaszkodnak bizo­nyos dolgokhoz és személyekhez. Ha tehát a főváros rendet akar teremteni, aminthogy rendet kell, hogy teremtsen az üzemi dzsun­gelben, legelőbb is egyes körök túlságos ssim- pátiájával számoljon le, amely esetleg indo­kolt lehetett abban az időben, amikor ezt a szimpátiát a régi törzsfőnökök jóindulata és kegye megindokolta, de épen nem célszerű most, amikor a többségi pártnak nem hangu­lata, hanem elhatározott akarata a legna­gyobb mértékben üzemellenes. Egyes üzemek, amelyeket annak idején a háborús szükség címen hoztak létre, máris feleslegessé váltak, úgy hogy megszünietésiik volna a köz szempontjából a legcélszerűbb. Annál is inkább, mert az üzemvezető urak rém egyszer nem az árucikkek olcsóbbodását, hanem drágulását idézték elő szakértelem nélküli bevásárlásaikkal és egyáltalában kép­teleneknek bizonyultak arra, hogy azokat a szociális szempontokat, amelyeknek szem előtt tartása az üzemek kötelessége volna, valóra Napjaink egyik legégccőbb problémája a cselédkérdés. Egyre-másra halljuk háziasszo­nyaink panaszát, hogy: „Ma már nem lehet jó cselédet kapni” — nem is beszélve a rendőri krónikáról, mely nap-nap után zsúfolva van a legkülönbözőbb cselédlopási, rablási, sőt *gil- kossági hírekkel. A kommunizmus óta csak romlott a helyzet, azok a társadalmi egyesüle­tek, amelyek cselédközvetitéssel foglalkoznak, egyáltalában nem tudnak garanciát nyújtani arra, hogy az a cseléd, aki ma beáll, holnap nem fog-e a legértékesebb holmikkal megra­kodva ódébbállani. Lob may er tanácsnok, a. szociálpolitikai ügy­osztály vezetője, hetek óta tanulmányozza a cselédkérdést, tudván azt, hogy a probléma megoldásával egyik legkellemetlenebb nyava­lyánkat gyógyítja meg. A tanácsnok ur a cselédkérdésről a következő érdekes nyilatko­zatot tette az Uj Budapest munkatánsának: — A cselédkérdés ma már annyira kinőtt régi, sziik keretéből, hogy nem csupán egy­oldalú szociális probléma, hanem át meg át van szőve a gazdasági életbe kapcsolódó mel­lékkérdésekkel is. — A kilencvenes években ez a ma fontos kérdés csak rendészeti szempontból érdekelte a ma­gyar társadalmat. Az utolsó évtized súlyos gazdasági és szociális válsága, a két pusztító forradalom keserves tanulságai azonban arra intenek bennünket, hogy végre gyökeres meg­oldásra törekedjünk. Az 1908-ik évi egyik köz­gyűlés foglalkozott először rendszeresen a cselédkérdés rendezésével. Három évig hullám­zott közgazdasági és társadalomtudományi nézőpontokból a harc, mig végre 1911 február 8-án a. tanács a közgyűlés elé terjesztette egy hatósági cselédközvetitő intézet felállítására és hatósági cselédotthon létesítésére vonatkozó javaslatát. Ugyanezen alkalommal kérte a köz­gyűlés a minisztert, hogy a vonatkozó törvény- tervezetet a. fővárossal* előzetesen közölje, hogy mód nyujtassék a fővárosnak a különleges viszonyokra való tekintettel észrevételeit meg­tenni. —■ E szép kezdet után hosszú ideig a változott viszonyok miatt semmi sem történt. Még ugyanazon évben készült el a cselédközvetitő intézetről szóló szabályrendelet, továbbá a cse­lédközvetitő intézet ügyviteli, ügykezelési és számviteli szabályzata. — A külföld már értékes szociális intézkedé­váltsák. Arról nem is beszélve, hogy a fővá­rosnak, mint hatóságnak ezer és egy módja var; arra, hogy az árakat szabályozza és e módok közül a hatósági konkurencia terem­tése, különösen ha ez a konkurencia a veze­tők tehetségtelenségö miatt nem elsőrangú, a legcélszerűbbnek nem mondható. Mindezt azonban természetesen; nem lehet máról-holnapra végrehajtani és nem is lehet minden üzemre alkalmazni, hiszen akad kö­zöttük olyan is, amely igazán közszükségletet elégít ki és működése sem kifogásolható. Az üzemek kérdését azonban állandóan felszínen kell tartani — ha más nem, mi felszínen is fogjuk tartani — és addig is, mig az üzemek problémája végleges megoldást nem nyer, meg kell valósítaná Kazay László dr. indítvá­nyát az üzemek központi ellenőrzésére vonat­kozólag. A közgyűlés küldjön ki egy bizott­ságot, mely — ^ kereskedelmi szokás ide, vagy oda — a legszélesebb körű betekintést nyerjen az üzemek könyvitelébe és az üzemigazgatók titkaiba. A Keresztény Községi Párt csak ak­kor fog megnyugodni az üzemek ügyvitele felől, ha az üzemeknél a maga és nem a régi rezsim embereit tudja. sekre tudott rámutatni akkor, midőn mi még a kezdet nehézségeivel küzdöttünk. De érdekes­nek tartom megemlíteni, hogy Szatmárnémeti­ben már 12 évvel ezelőtt fölállították a községi cselédközvetitő intézetet, ugyancsak külföldi minták szerint; ugyanilyen volt Kaposvárott is. fíécs városa 1912-ben hozta tető alá az uj rendtartást, mely, el kell ismernünk, sok szo­ciális érzékkel s úgy a gazda, mint az alkal­mazott érdekeinek szem előtt tartásával van megalkotva s ebből lendül ki azután a községi cselédközvetitő gondolata. — Franciaország szociálpolitikusai 1914 óta erős kézzel nyúltak bele a problémába. Minden 10.000-nél nagyobb lélekszámú város részére iparkodtak biztosítani egy-egy községi cseléd- közvetítőt. Maga Páiris városa részben úgy oldotta meg a kérdést, hogy az összes magán cselédközvetitőket hatósági ellenőrzés alá vette és azokat, melyek a. rideg üzleti elvtől eltérően kézzelfoghatóan szociális érzékről is tettek tanúságot s igy mintegy a hatóság munkáját megkönnyítették, szubvencionálta is. —- A tanács áthatva e kérdés immár elodáz­hatatlan megoldásának erkölcsi kényszerétől, minden erejével azon van, hogy gyökeres or­voslást végezzen. Errre nézve a XIV. ügyosz­tályban már gondosan folynak az előmunká­latok, s kapcsolatban a forradalmak nyomán és az általános közgazdasági pangás nyomán természetszerűen támadt egyéb munkanélküli­ség kérdésével, négy irányban végezteti a tanács az előmunkálatokat. 1. A ma működő külföldi nagyvárosi, községi cselédközvetitő intézetek tanulmányozása. 2. A külföldön működő hatósági cselédotiho- nok tanulmányozása. 3. A kapcsolatos szociális, gazdasági és kul­turális kérdések (törvényen kívül született gyermekek, házicselédek beteg gyermekeinek orvosi védelme, ugyanezek bűnöző gyermekei­nek védelme, a cselédotthonok mellett bölcső­dék, szoptatószobák felállítása és állandó ható­sági ellenőrzése, cselédek kulturális és lelki éle­tének gondozása intézményesen, a parallel mű­ködő nagy közjótékonysági társadalmi szerve­zetek segítségének bekapcsolásával stb.) tanul­mányozása. 4. Mélyreható társadalmi propaganda meg­indítása, olyan irányban, hogy a „cseléd'’ szó fogalmában ma érezhető lenézés a köztudatból lehetőleg kiküszöböltessék s a jól bevált régi magyar keresztény családi élet emlékeihez föl­Hatósági cselédközvetltőt állít fel a főváros Gyökeresen rendezik a cselédügyet — Budán két, Pesten négy cupringerboltja lesz a fővárosnak — Lobmayer Jenő dr. tanácsnok a cselédek szociális helyzetéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom