Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1921-11-09 / 44. szám

UJ BUDAPEST 1921 november* 9 ■ r- " ■■ . ..I in 4 X burgonyát nem fogják zárolni. Mint érte- süljirik, a minisztertanács legutóbbi ülésén végleg' döntött a lex Folkusbazy dolgában. Ismeretes a napilapokból, hogy Folknsházy polgármester előterjesztést tett aziránt, hogy egyetpre vegyék zár alá a krumplit Szabolcs­ban. Schnetzerék akciója ugyanis úgy felverte a, burgonyát árát, hogy a főváros másképp néni tudja olcsón beszerezni a szükségletet s nem fejthet ki üdvös árszabályozó tevékeny­séget. A minisztertanács a Fölkusházy-féle javaslatot elvetette és továbbra is a szabad forgalom álláspontjára helyezkedett, újabb példájaként annak a politikának, mely a háború alatt annyira bevált kötött gazdálko- dás helyett a fogyasztóra csupán árdrágítást jelentő szabadkereskedelmet favorizálja. A fő­városnak a burgonyabeszerzés terén elkövetett hibáira különben még lesz alkalmunk rá­mutatni. Ki lesz az uj árvaszéki ülnök? Bereghy Kor­nél dir. nyugalomba vonulását szerdán intézi el a főváros törvényhatósági bizottsága. Az ilyképpen megüresedő árvaszéki^ ülnöki állásra még ezen a héten kiirják a pályázatot. Leg'több sánsza Czeller Ferenc dr.-nak van, aki egyike az árvaszék legtehetségesebb és legszimpati­kusabb tisztviselőinek. Az állami alkalmiazottak kedvezményes villágitása. Több Ízben hirt adtunk azokról a tárgyalásokról, melyeket a gázgyár vezetősége a pénzügyminisztériummal folytatott a köz­alkalmazottak kedvezményes gáza és villanya iikyében. A helyzet ugyanis az, hogy az év ele­jén a főváros csak azon feltétel mellett enge­délyezte az állami tisztviselők kedvezményes világítását, hogy ezt az 52 milliót, amibe a fő­városnak az iá kedvezmény önköltségig áron kerül, az állam a fővárosnak megtéríti. Még Hegedűs pénzügyminiszter hozzájárult a fő­város ezen kívánságának teljesítéséhez, az 52 millió folyósítására azonban eddig nem került sor. Az elmúlt héten Sivőcz Jenő dr. polgár- mester és Riyka Ferenc dr. udvari tanácsos, a gázgyár vezérig'azgatója felkereste T ajkó Lajos dr.-t, a pénzügyminisztérium vezetésével megbízott államtitkárt és közölték vele, hogy az 52 millió folyósítása immár elodázhatatlan, mert a gázgyár a legszükségesebb kiadások fedezésére sem rendelkezik forgótőkével. V cilkó dr. deféráit a főváros kívánságának és intéz­kedett, hogy a gázgyárnak azonnal 27 millió koronát utaljon ki a kormány. A fennmaradó összeg folyósításának november 15-e a határ­napja. Jövő héten lesznek az altiszti kinevezések. Jelen­tette az Uj Budapest, hogy az altiszti kinevezések előmunkálatai folyamatban vannak. A hónapokig tartó munkálatok most befejeződtek, és ezzel kapcso­latban elkészült az altisztek rangsora is. ILyképen semmi akadálya sincsen az ideiglenes altisztek ki­nevezésének, melyet értesülésünk szerint a jövő héten fog megejteni a polgármester. A Magyar kir. Operaházzal szemben levő, teljesen újjáalakított Blaha Lujza-Sz,inházalt, 'ahol Ángyán— Dräsche és Zágon mulatlságois operettjét, a Délibáb herceg-et adják, a legelőkelőbb közönség látogatja, amely az énekszámok nagy részét megismételteti és gyönyörködik a pazar fényű és finom Ízlésű uj szín­házban. A hollandi menyecske táblás házak előtt kerül színre nlap-nap után a Király Színházban. A nagy­sikerű Kálmán-operettet e hét minden estéjén meg­ismétlik. Vasárnap délután 3 órakor mérsékelt hely- árakkal János vitéz-1 játsszák. Egy héttel előre viszik el a Színház előadásaira az összes jegyeket. A rendkívüli sikerű darabot e héten kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap játsszák a Magyar Szinbáizban. Szerdán és szombaton a nagy uépszerüségü Lakatos-darabot, a, Fákir-t ismétlik meg. Vasárnap délután a Búzavirág-ot adják 3 órai kezdettel, mérsékelt helyárakkal. Az AndrásSy-uti Színházban e héten is minden este színre kerül |a legutóbbi műsor: Egy félóra alatt, Az oroszlán, Palika játszik és a kitűnő miagánszá- mok. Ugyanezt a műsort ismétlik jövő vasárnap dél­után is 3Va órakor, mérsékelt helyárak mellett. •il—37-ik előadása lesz a Blaha Lujza-Szinházban o héten Dräsche—Ángyán—Zágon mulatságos ope­rettjének, melynek előadásai a gyönyörű kis szín­háznak gyors népszerűséget szereztek. Vasárnap dél­után a Tündérek cselédjét ismétlik 3 órakor mérsé­kelt helyárakkal. A gazdag lány rendkívüli sikere dominálja a Bel­városi Színház műsorát. Szenes Béla víg játékának minden ötletét, elmésségeit éppen úgy, mint érzel­mes jeleneteit nyilszini tapsokkal jutalmazza a na­pokkal előre eladott házak közönsége. A gazdag lány váltakozva szerepel a műsoron a Negyvenéves asz- szony-ny<ú, melyet Márkus Emma ragyogd művésze­tének hódolói tapsolnak. A változatos műsor és a Budapesti Szimfonikus Zenekar bemutatkozással különös jelentőséget kölcsö­nöz a Váiosi Színház e hetének, melyén négyszer szerepel a diadalmas Reich&tadM herceg. Hétfőn Bánk bán megy Köi'nyei Bélával a címszerepben, kedden Toscd kerül színre, Walter 'Rókái, Szende és Ocskajj felléptével, pénteken a, Cremonai hegedűs nemzeti gyász miatt elmaradt fölujiása következik a Bctjdzzók-kai, vasárnap délután a Trubadúr-1 adják. \ asárnjap délelőtt 11 órakor tártja első hangverse­nyét a Városi Színház megbővitett zenekarából ala­kult Budapesti Szimfonikus Zenekar, mely Abrá-nyi Emil vezetésével hézagpótló szerepet tölt be zenei műveltségünk terjesztésében. A műsoron Beethoven III. Leonora nyitánya, Mozart Gl-moll szimfóniája és Tschajkovszky VI. jPathetique) szimfóniája sze­repel. Előkelő társaságba visz a! Vígszínház újdonsága, a Nwplemente, Pierre Wolff francia szalondarabján finom elegáns hang vonul végig. Izgalmas főcselek­ményét kedves, mulatságos epizódok tarkítják. Páris egyik legkiválóbb művésze, F> fyicen, játszotta Fab- régesi, a Naplemente hősét, akinek sokszínű «(lakját Hegedűs Gyula fogja nálunk kreálni. Rómon Jacque­line szerepét a szerző az ünnepelt Provos'1 Jeanne számára irta; nálunk Gombaszögi Frida játssza a hősnőt. Kedves páros jelenete Van Mahay Margitnak, Szerény Zoltánnal, aki ezúttal mint rendező is sze­repel. Boiross Géza egy nyélévánéves herceg figuráját viszi színpadra. Először lép fel Bérczy Géza, aki egy szerelmes fiatalembert játszik. Először lép fel még Harmos Ilona és Lázár Mária is és először játszik uj szorenet a Vigszinhában Fűzés Anna. Két kis balle­rina alakját személyesíti Korányi Mária és Takács Klári; Bárdi Ödön rokonszenves inasainkat; ad. Mozgókép-Otthon. A Corvin filmgyár nagysikerű műve: Farsangi mámor, Lenkeffy Icával és Petro- vich-CAal, valamint a 3 fej című legújabb Joe Debbs detektivfilm állandóan telt házakat vonz. November 11-én, a Mozgókép Otthon premierjén bemutatásra kerül a Férj nélküli feleség amerikai vígjáték öt felvonásban Carmel! Myersseí és Az utca, leánya, amerikai regény öt felvonásban Priscilla Deannal a főszerepekben. Művészet, kamara, mestermű ez a három fogalom egybeforrott. A Fejnélküli Lovas II. merész küzde­lem-sorozata és a Jim bűnének amerikai bája kiegé­szítik egymást. Előadások naponta Y>5, és 9 órakor. KÖZGAZDASÁG • • • A Forniergyár és Kemény fatermelő R.-T. Budapest, mely a Pesti magyar kereskedelmi bank érdekköré­hez tartozik, immár egyesítette magában a Magyar forniergyár r.-t. és a Keményfa.termelő r.-t. összes üzemeit. Az ilyenképen kiterjedt; alapon működő vállalat fejlődése állandóan igen kedvező olyannyira, hogy miár a folyó üzletévre 25 százalékos, tehát 50 koroona osztalékot helyez részvényeseinek kilátásba. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a részvényeknek egy részét a majoritás megtartásával eladta egy cso­portnak, m,ely a Nemzeti Takarékpénztár és Bank R.-T.-ból, a, StuX Gyula és Hugó, Keszthelyi és Tár­sai és Politzer, Rosenberg és Társa bankcégekből áll. Ez a csoport a részvényeket a budapesti tőzsdén legközelebb be fogja'Vezetni. Az Atlantica közgyűlése. Az Atlantlica Tenger- hajózási R.-T. Polnay Jenő elnöklete alatt tartott rendkívüli közgyűlése egyhangúlag elfogadta az igazgatóság összes előterjesztéseit és kimondta az alaptőkének 100 millió1 koronára való fölemelését. Az egyelőre kibocsátandó 131 ezer 500 uj részvényre az elővételi jog 5:8 arányban részvényenként 500 korona lefizetése ellenében november 7—15-ifce között gyakorolható. A dr. Just-féle izzólámpa és villamossági gyár r.-t. korábban elhatározott tőkeemelésének második felét 12y2 millió koronáival most hajtja végre. Az elővé­teli jog 5:1 arányban részvényünk int 200 korona le­fizetésével november 15-ig gyakorolható .a Strassen és Társa bankháznál (V., Nádor-utca 11.). Felelős kiadó és laptulajdonos: DOBY ANDOR Igazgató: RASSKÓ OSZKÁR. Pallas részvénytársaság nyomdája. Budapesten- -----------------------------------------------­AJÁNL HATÓ CÉGEK: M üller Testvérek Vegyészeti Gyár R.-T. tinta, tuss és festékgyártmányai nélkülözhetetlenek. Magy Ferenc szállító IV IV., Szarka-utca 7. Kötél, zsineg ponyva és zsák "Icstfn kapható a legrí^ilib szakmabeli cégnél IIANSOHII.D AI.ISJHRT Budapest, KAroly-körut 15. Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvákat ellátó árube­szerző részvénytársaság IV., Városház-utca 14. —■— Telefon : 166—75. Vesz és elad nagyban mindennemű terményt és hüvelyeseket. Hegediisné Karácsonyi BorisKa női divattermei Budapest, III., Zsigmond-u. 66. Keresztény társadalmi! alapítás! W B ndopest. IV., Kossuth lajos-utca 2( 1 . . v. %©1* női ős fcr tte uMo n tu© nagy választéka. Bárdiét, flanell, feliér pamutárnk, Schroll-fóle sifonok, zefirek, eretonok. Harisnyák és fehérnemüek. Minden cikk mindig a legjutányosabb és minden versenyt biró árakban. Nem hangzatos reklám, hanem reális, szolid kiszolgálás. 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11 011 CD 11 CD 11 CD 11 üigDlIÓ-kDUéhlíZüf,kiOSZkOt (Hangii) átvettem és újonnan átalakítva MEGNYITOTTAM. Szives látogatást kér BABÓCSY LŐRINC, a Dnna-palota (Hotel Ritz) volt föpincére IIC3 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11 CD 11CZ> 11 CD 11 CD 11CZ> II pucker Jőéla banküzlete dbzsdepalota JCülföídipénzek vétele és eladása legkedvezőbb feltételek melleit. A LEGJOBB KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ AZ FQyáPOCI ÖDFFUM Nagymező-utca 17 szám. rVflWVJI Vlirctin Igazgatók: Keleti és Ribner JÖNNEK A HUSZÁROK! »SÄS«”*"’ Kezdete este negyed 8 órakor. NEMZETI ROYAL ORFEUM Narhadi j] Aladár íj felléptével n 9R 90 Bús Fekete lAisaló és Zerkovitz Iíéla / Q-n\ ui operettje és a nagyszerű novemberi műsor. ------------- : Kezdete este fél 8 órakor : : Kötött és szövött áruk /''T tg fj r f Koronaherceg­KjUttlTlQílTl Béla utca 6. szám. ?érH2 sz“: flPOLLO-SZIIIPAD i i (A P OIL O - K A B A R TELEFON: JÓZSEF 13-26. Él :: A VÉSZKIJÁRAT Rózsahegyi Kálmán Ufimftl DA !A77n I Harmat Imre felléptével: ílUlUUJ DHJJiLLU...! dramolettje. Boross Géza, Saőllfsi,Rózsi, Kondor Ibolya, Sándor József, Saásdy Alice és Aldori László új magánszámokkal. Kezdete 8 órakor. Blaha Lujza-Szinház épü­letében Operával szemben újonnan Átalakítva. Mimi Marlow * Willy Engel-Berber i Az Ernst-Muzeum Aukciói i------------------------- XVII. ------------------------­Főúri és különböző más magán­birtokból származó műtárgyak, Elsőrangú régi és modern festmények (Barabás, Bihari, Benczúr, Hamilton, Janssens, Lamp!, Lotz, Mányoky, Munkácsy, Netscher, Ridinger, Rugendas, Zichy.) NagyértéktI iparművészeti tárgyak: arany, ezüst, porcellán, bronz, szőnyegek, bútorok stb Kiállítás: 1921. november 10—13-ig. 9 órától 5-ig. Aukció: 1921. november 14-tőlnaponkéntd. u. 3-tól. Illusztrált katalógus 100 korona. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom