Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-08-24 / 31-32. szám
7. évfolyam Budapest, 1921 augusztus 24 31—32. szám UJ BUDAPEST M Keresztény Községi Párt hivatalos lapja 4- Megjelenik minden szerdán 4 Előfizetési ára: Egész évre 260 K 4 Félévre 130 K 4 Negyedévre 65 K 4 Egyes szám ára 5 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Kálmán-utca 20- 4 Telefonszám: 63-10. 4 Felelős szerkesztő: Doby Undor iiMii ii min ii ii in im ■■im ■imiii—iib ii^i■ A nyolcadik tél következik reánk és ez a nyolcadik tél a legnehezebbnek és a leg’rettenetesebbnek Ígérkezik a háborús telek között. A hatodik, a hetedik után azt hittük, hogy rosszabb nem .-jöhet és ime itt a nyolcadik, mely fennen lobogtatja a szabadkereskedelem zászlaját, éhséget, fázást és nyomort rejtve méhében. Ez a tél százötven koronás zsir, a húsz koronás kenyér és a kétszáz koronás tűzifa jegyében indul. Most, augusztusban ezek az árak, hová fognak ezek a fák nőni, ha leesik az első hó és Hannibál a kapuk előtt lesz? Bebizonyosodott valóban, hogy a szabadkereskedelem nem üres frázis és annak érvényesülése gyökeresen megváltoztatja az addigi állapotot. Amikor tehát a hatósági ellátás helyére lisztben, zsírban, tejben és cukorban a szabadkereskedelem lépett, mindenki meg volt győződve arról, hogy valami uj fog következni. A békeállapotokhoz való komoly közeledést még a legnaivabbak sem hitték, hiszen úgy a termelés, mint a fogyasztás keretei és lehetőségei annyira megváltoztak, hogy a békeállapotok visszajövetelét a kereslet és a kínálat közötti viszonyban egyetlen okos ember sem merte reményleni. Mit látunk? A központ helyére a kartell lévett, a központok háborús hasznát a közvetítő kereskedelem különböző érdekcsoportjainak haszna váltotta fel, ami a közönség számára mindegy és csak azt a niianszot rejti magában, hogy ha már monopolisztikus haszon kell, hogy legyen, akkor azt inkább az állam, vagy a főváros ka- szirozza be, mint a fogyasztás szempontjából open nem szimpatikus kereskedői tömörülések. így történik, hogy Budapest téli ellátása a lehető lep siralmasabbnak inérkezik. Annak a nyolcvanezer vagon gabonának, amire Budapest 400.000 ellátatlanjának ebben a termésévben szüksége van, hire-hamva sincsen, csak- ugy jele sincsen a zsirszükséglet biztositásá- nak, nem beszélve a hüvelyesekről, melyeket elsorvasztott a gyilkos szárazság. És nem említve á cukrot, mely talán van, de ha van is, még az árfelemelésért marakodó gyárosok raktáraiban pihen. Kit terhel a felelősség? A fővárost nem. A fővárosnak sem módja, sem alkalma nem volt arra, hogy a szabadkereskedelem határain belül biztosítsa lisztben, zsírban, cukorban, tüzelőszerben az ellátatlanok ellátását. Hiszen a négyszázezer ellátatlan lisztszükségletének biztosítása 800 millió koronába került volna, a fővárosnak pedig nem 800. hanem nyolc millió koronája sincsen, nem beszélve arról, hogy az árak esetleges fluktuálását, vagy épen csökkenését véve számításba, a fővárosnak nincsen reszkírozni való nv^c koronája. A leghatározottabban visszautasítjuk tehát egyik napilapunk azon cikkét, mely a főváros lisztellátásáért a fővárost teszi felelőssé, kijelentvén, hogy a fővárosnak kötelessége lett volna szabadkereskedelmi árakon a négyszázezer ellátatlan lisztszükségletét az egész termés- évre előre beszerezni. Hol itt a logika! És hol van az a szabadkereskedelem, amelyet éppen a. kereskedők érdekképviseletei követeltek és amelyet most — példásnak épen nem mondható következetességgel, — a kereskedővilág exponált napilapja, akar, miegijjedvén a felidézett szellemektől, megfékezni és megszüntetni! A főváros a szabadkereskedelem folytán bekövetkező bajokért és a főváros ellátásában felmerülő zavarokért minden felelősséget az államra kell, hogy hárítson. Arra az államra, mely a termelő osztálynak nyújtott egyoldalú kedvezéssel előidézte a mai lehetetlen helyzetet, a szabadkereskedelemnek csúfolt szabados kereskedelmet a. szabad versenynek csúfolt szabad árdrágítást. A főváros mossa kezeit, .ártatlan abban, ami történt és történni fog. Ha a kormány azonban komolyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy megállítsa a szabadkereskedelem folytán előállott szabad drágulási hullámot, akkor csak egy teendője A háborús leromlás a fővárosi élet egyik ágában sem érezhető annyira, mint a köz- egészségügy terén, ahol legelőbb éreztették hatásukat azok a hiányok, amelyek Budapest azelőtt példás és Európaszerte csodált köz- egészségügyét egyszeriben lezüllesztették. Kétségbeejtő helyzetünknél csak a jövő sötétebb: Hiszen közegészségügyünk leromlását az általános leromlás idézte elő, ennek megjavítására azonban vajmi kevés a remény. A köz- egészségügy aktuális problémáiról kérdést intéztünk Szabó Sándor dr. tiszti főofvosboz, aki a következő nagy fontosságú nyilatkozatokat tette az Uj Budapest munkatársának: A háború már 2 éve elmúlt, ennek dacára közegészségügyi állapotaink mindezidáig lényegesebb javulást nem. mutatnak, aminek oka az, hogy leromlott közegészségi intézményeink, továbbá a lakosság legnagyobb részének ellentálló képességét letörő lakási, táplálkozási, fűtési, ruházkodási, illetőleg csaknem összes megélhetési feltételei igen megnehezedtek. Ezen okok következtében közegészségügyünk gyors és gyökeres megjavítását elodázha- tatlanul szükségesnek tartom. Mindenekelőtt azokra a közegészségügyi szükségletekre kell rámutatnom, amelyek törvényeink szerint állami gondozás alá tartoznak és amelyek — ha kellő támogatásban nem részesülnek — fővárosunk lakosságának egészségére egyre fokozódó veszélyt rejtenek magukban. Ilyen elsősorban a tuberkulózis. A legveszélyesebbek azok a tuberkulótikus betegeink, akik bajuk előrehaladott állapotában köpetükkel a környezetet halálukig egyre fokozódó mértékben fenyegetik, illetőleg fertőzik. Ezeket máma megfelelő kórházakban elhelyezni nem áll módunkban, mivel megfelelő számú férőhelyünk a tuberkulótikusok számára nincsen. Budapesten minél előbb egy nagy tuberkulótikus kórházat kell nyitni, mindenek előtt pedig az uj Szent János-közkórházban befejezetlenül álló három uj és modern épitkezésii tuberkulótikus pa.Villonunkat megnyithatólvá tennünk. A tuberkulózis tovaterjedésének mindjobban szaporodó oka az is, hogy1 dispensaireink kénytelenek a közeli környékbeli kezelésre ide bejáró betegeket is ellátni, mert a környék egyes községeiben kellő számmal tüdőgondozó-intézetek nincsenek. Hogy azok a szegény, nyilt tuberkulózisban szenvedő betegek, akiknek baja főleg télen és ősszel válik súlyossá és ezért különösen ősszel és télen keresik fel a dispensaireket, villamoson való ki- és beutazásuk alkalmával mennyit szenvednek maguk és menynyire fertőzik a zsúfolt villamosokon velük utazó közönséget és ekként mennyire terjesztik a ra- gá'yt, külön hangsúlyoznom felesleges. E nem eléggé méltány'oll: közegészségügyi ártalom meggát- lása céljából szükséges volna odahatni, hogy intézkedjék a népjóléti miniszter ur az iránt, miszerint a közeli községek mindegyikében létesítsenek megfelelő számú és méretű tüdőgondozókat, illetőleg szigorúan elrendelje, hogy a főváros dispensairei- ben csakis Budapest területén lakó betegeket legyen szabad kezelni. lehet: Vissza a jegyrendszerhez! Alihoz a jegyrexulszerhez, amely ha nem is mindig a legkitűnőbben és a legbőségesebben, do az eddig átkinlódott hét tél alatt mégis tűrhetően gondoskodott a három koronás mindennapi kenyerünkről. Az annyit ócsárolt jegyrendszernek előnyeit a szabadkereskedelemmcl szemben mindaddig, mig a normális állapotok teljesen helyre nem állanak, letagadni nem lehet, ám ennek a jegyrendszernek és a hatósági ellátásnak összes költségéit annak kell viselnie, akinek lehetetlen gazdasági politikája a mai ínséges állapotokat előidézte: az államnak. A másik népbetegség a venereás bántalom. Ez ellen törvény szerint szintén az államhatalomnak kell elsősorban megvédenie az ország lakosságát. Ismételten föl kell kérnünk a munkaügyi és népjóléti miniszter urat arra, hogy a venereás bántal- mak terjedésének meggátlása iránt az egész ország területén és így Budapesten is, az eddiginél intenzivebb mértékben legyen szives közrehatni. Budapesten különösen arra volna nélkülözhetlen szükség, hogy e bajban szenvedők számára, akik ma ■közkórházainkban igen sok helyet foglalnak el, létesítsen az állam megfelelő kórházat, hogy ekként egyrészről a beutalt betegek ne terjeszthessék e kórságot, s emellett gyorsabban és alaposabban gyógyulhassanak, másrészről pedig hogy a vene- reások által elfoglalt helyek közkórházainkban felszabaduljanak. A hevenyfertőző megbetegedések 'ékintetében, bár kétségtelenül az utóbbi időben egyes célravezető intézkedések történtek, még mindig sok a kivárná való. Különösen abban az irányban, hogy a közeli és távolabbi vidékről még mindig nagymértékben hurcolják be Budapestre a heveny fertőző betegeket, még pedig igen Sok esetben nem az arra rendelt községi járművön, hanem a zsúfolt villamoson és vasutakon. Hosszabb idő óta személyesen tudatom a munkaügyi és népjóléti minisztérium illetékes ügyosztályával telefonon az ilyen eseteket azon célból, hogy a fertőző bajok közjárműveinken való terjesztésének lehetőleg gáti vettessék. Ezenkivül azonban a főváros közegészségügyét nagyion hátrányosan 'befolyásoló arra a körülményre is szükség volna a népjóléti miniszter ur ügyeimét fölhivni, hogy mindazok ellen, akiket e téren felelősség terhel, minél gyorsabban és minél szigorúbban eljárni szíveskedjék. A „Zita“ kórház diiledező volta miatt bezárás előtt áll. De mai nehéz helyzetünkben itt lévő kór- ágyainkat, szenvedő embertársaink érdekeinek sérelme nélkül nemi nélkülözhetjük; talán az állam támogatásával mód nyilik arra, hogy a „Zita“ kórház férőágyai, illetőleg kórosztály'ai egyebütt nyerhessenek megfelelő elhelyezést. KözkPrházainknak, különösen pedig fertőző betegkórházainknak ig,en nagy hibája, hogy az ápoló személyzet egyrésze nem áll hivKása magaslatán és kötelességét sem a beteg, sem a főváros érdekeinek megfelelően ellátni nem képes. A proletárdiktatúra óta a kórházi alkalmazottak száma megszaporodott anélkül, hogy az ápolás jobbá lett volna. ft>\ csak egy megoldással lehet, nézetem szerint, segíteni, az ápoló apácákat fokozatosan vissza kell telepíteni összes, elsősorban pedig fertőző beteg kórházainkba:. Ezt feltétlenül és minél sürgősebben megkívánja a betegek érdeke. E nélkül viszonyaink között kielégitő ápolásra nem számíthatunk. Közkórházainkban az ágyaknak viszonylag igen nagy számát hosszú időn keresztül ma is oly idül j vagy gyógyíthatatlan bajban szenvedő betegek foglalják el, akik menhelybe vgy ápoldába! valók. Ezen segíteni csak abban az esetben lesz módunkban, ha idült és gyógyíthatatlan bajban sínylődő betegeinknek megfelelő intézetet létesítünk. Éppen igy vagyunk fővárosunk elaggott és munkaképtelenné vált szegény lakosságával is. Elhelyezésük hova-tovább, mind nagyobb nehézségbe ütközik; aminek elsősorban az az oka, hogy közülük a nem, idevalóknak ille>- tőségi helyeikre való elszállítása késedelmes, továbbá másodsorban az, hogy a helybeliek igen nagy mérVigasztalan a főváros közegészségügyi helyzete. Szabó Sándor dr. tiszti főorvos nyilatkozata a népbetegségek terjedéséről, a Zita- kórház bezárásáról, a szegényházak borzalmas állapotáról és az aktuális közegészség- ügyi kérdésekről. — A főváros a tej szabadkereskedelme ellen újra felír a kormányhoz.
