Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-10-27 / 43. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 43. szám. számában olvassuk a következőket: >Az egyik ellenzéki bizottsági tag a pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén szóvá- fyette a főváros eilinép te 1 en e d és én)ek kérdését, amely bár más vonatkozásban, a szerdai közgyűlés elé kerül. A Hévről volt szó és a bizottsági tag műegyetemünk egyik híres tanárának tanulmányát idézte, amely bizonyította, hogy a legutolsó negyven év alatt mintegy négyszázezer lélek hagyta el a fővárost és költözött a Pestkörnyékre. Mindezek itt dolgoznak a fővárosban, itt kapják a fizetésüket, este pedig hazamennek a Pestkörnyék valamelyik falviba. Most ezek a Pesten kívül lakók azt követelik, hogy a főváros csökkentse a Hév-tarifát, szóval a főváros segítse még erősebben elő, hogy itt dolgozó emberek Budapest politikai határain túl lakjanak lés költsenek élelemre, miegyébre. ! A fővárosnak \ez a négyszázezer állandó vendége est megyéinek,1 sadőzlk, sóit az élelmiszerek révén .közvetett adót és forgalmiadót is a vármegyének fizet. Közben pedig a mi munkásank jelentékeny része nyomorog a munkanélküliség következtében s nekünk kell gondoskodnunk téli élelmezésükről; sokszor még lakásukról is. Szendy polgármester meg is jegyezte válaszában, hölgy ezek az ő érvei, amikor a fővárosból kifelé vivő tarifa túlzott leszállítása ellen beszél, mert az olcsó tarifa, s a pestkörnyékiek budapesti munkaalkalmai valósággal aláássák a főváros; gazdasági életét« Ezzel a felfogással, ami ebben a cikkben nyilvánul, manapság ismételten találkozunk. Csudálatos, hogy senki se akarja észrevenni, hogy nem egyéb, mint az igazság megdöbbentő ki forgatása. Nem a főváros kára és sérelme, hogy mi kivül lakunk a területén, hanem velünk szemben vérlázitó igazságtalanság, hogy bár éppen olyan fővárosi polgárok vagyunk, mint a bentlakók, mégis rideg elbánásban részesülünk, pusztán azért, mert a határvonal innenső oldalán telepedtünk le. A kereseti adónkat a főváros veszi el, mi jtt, csaknem semmi ellenszolgáltatásért háromszor annyi adót fizetünk, mint a bentlakók, kövezet- vám és egyéb más közszolgáltatások sújtanak, drágább villamos áramot használunk, és fizetjük évtizedek óta a drága Bhév. viteldijat. Holott mi éppenugy a fővárosban dolgozunk, élünk, vásárolunk, szórakozunk, mint a határon belül lakók. A pénzünket lőtt költjük el, Nehéz csomagokkal utazgatunk haza, ha pedig nagyobb vásárlás ideje következik, családostól vándorolunk be, hogy azt elintéz-* zük. Hiába a jó lakarat, a jó szó: biztatás, hogy a helybeli (Üzleteket támogassuk, — amikor végeredményében nemi képesek versenyezni a főváros rengeteg sok, gazdag és pazarul felszerelt áruházával és üzletével. A helybeli színházat és jótékonycélu előadásokat is támogatjuk, de ha csak módunk van rá, nem mondhatunk le ezért a főváros színházairól és egyéb szóriakotó helyeiről Aki Budaesten tölti a napot, vagy ott ad találkozót a családtagjaival, az vendéglőben, kávéházban is megfordult Állatkertet, kiállításokat, tárlatokat, hangversenyeket, látM ványosságOkat ne is emlegessünk. 1 L ; ■ Miben különbözünk tehát a bentlakóktól? Miért érdemiünk mostoha elbánást, szívtelen büntetést? A bűnünk az, hogy a keserves garasainkat nem költöttük el önző módon vagy könnyelműen, hanem szerény otthont akartunk biztosítani a családunknak. A háború előtt ez még érdem volt és elismerést nvert jutalmul. Takarékos, rendes ember, szereti a családját, mondották, és kölcsönnel; olcsóbb bérletekkel és más kedvezményekkel támogatták úgyis eleget áldoz a környékbeli lakos közcélokra. Többet kevesebbért, mint a fővárosbeli. Mi a magunk adományaiból és fáradságos gyűjtéséből építettük még a templomunkat is, minden közcélt és emberbaráti törekvést a magunk áldozatos munkájával segítünk elő, mert a közpénztárból nem jut ilyesmire. Mi sokkal drágábban és szerényebben élünk, mint a bentlakók, csak épen a jó levegő és a saját otthonunk nyújt mindenért kárpótlást. Mi neveljük az egészséges uj nemzedéket, nálunk ur és szabad a gyermek, akinek kedvéért hordja az igát a családfő és él lemondással teli életet az anya. Arról, panaszkodunk, hogy nem szaporodik eléggé a magyar, de a város falai között nemcsak korlátozzák, hanem üldözik a gyermeket. Mi elmenekültünk a házmester, a szomszéd hagymaszagu konyhája, a sváb bogár, a poloska, a patkány e:lől, a szabad levegőre, békés és illatos kezecskékben neveljük gyermekeinket és élünk családi életet, — ezért jár nekünk üldözés, ezért tagadnak ki a közösségből ezért vagyunk mi valami alsóbbrendű emberik, akiket ellenségnek tekintenek a fővárosbdiek? Annyi sok kiváló úri ember között nem akad egy • stem, aki nem tartja igazságtalannak, hogy PestszentlŐH rinc és Újpest évtizedek óta Budapestnek számit, lakosai ugyanazt a viteldijat fizetik, mint a budapestiek, mig a közvetlenül határos Rákosszentmihály lakosságát évti-i zedek óta háromszor akkora viteldijjal sújtják.? Nem ébred fel senkinek az igazságérzete ez ellen? Eddg azt mondottuk, hogy a hasznot kereső magánvállalatot nem lehet emberséges eljárásra kényszeríteni. Ezért örültünk, hogy a vasutat megvette a főváros. Most pedig a főváros akarja folytatni a régi üzleti politikát? Tűrtünk, mert pallérozott jellemű, tisztességtudó emberek vagyunk és megszoktuk a csapásokat, megszoktuk, »hogy mindig, mindenben nekünk kell károsodnunk és1 .megszoktuk, hogy a hangöskodók és tolakodók élénkbe kerüljenek, Most azonban már végére értünk a türelem- határának. A verejtékkel szerzett kis családi házaink elértéktelenedtek, a hadikölcsön, háború, gazdasági válság, ef/vitte mindenünket, százával fosztanak meg utolsó vagyonkánktól, az Otthonunktól; az árveréseknek nevezett formaságok utján a hitelezők lettek a legtöbb környékbeli ingatlan tulajdonosai, a tisztviselők becsülettel kiérdemelt fizetését, jnyugídiját leszállították, a gyermekeinket elhelyezni nem tudjuk, az adónkat kétszeresére emelték, a saját hibánkon kívül, a magunk dolgainak irányításába bele nem szólhatunk, fejlődés helyett a kulturember eilemi szükségleteiről kell lemondanunk, a póttól, a sártól, rmeg nem szabadü[!batunk, vízvezeték, csatorna számunkba Csupán délibábos ábránd, mindent társadalmi adakoi- zással kell külön megfizetnünk, sokkalta drágábban élünk, mint a fővárosbeliek, drágább a piacunk, drágábbak a boltjaink, naponta órákat pazarlunk el életünkből a közlekedésre és mindezért még! büntetnek minket és meg akarnak fosztani a létfentartás egyik nélkülözhetetlen feltételéitől, a megfelelő és elviselhetően olcsó közlekedéstől, amire évek óta kétségbeesetten és epedve várakozunk. Az utolsó pillanat! Verjük félre ,a harangokat, hátha [meghallják, mielőtt kérges szívvel döntenek felettünk! SPLENDID-szálloda IV. Magyar-u. 34. Tcls 861-26 Budapest legolcsóbb, elegánsan berendezett úri szállodája. A villamosról lekésők számára 4 pengőért fényes szobák mindenkor kaphatók.
