Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-10-27 / 43. szám

43. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. HÍREK Kérelem községünk társadalmához. — A magyar társadalom krisztusi szellemű újjáalakulásának egyik nél­külözhetetlen feltétele a nypmOiremyhités, a keresztény és magyar szeretetből fakadó karitász. Nem élhetünk bé­kében önmagunk lelkiismeretével, ha nem iparkodunk át­gondolni a mai élet szerencsetlenemek: a munkára képte­len hadirokkantaknak, aggoknak, a nyomorgó anyáknak, gyermekeknek szenvedéseit, s ha nem igyekszünk — tő­lünk telhetőleg, még nehéz áldozatok árán is, — rajtuk se- jgiteni. Szerencsétlen magyar hazánk javára hozunk ál­dozatot, ha a krisztusi szeretet jegyében adunk! — A rá- kíosszentmihályi Mansz, s a Nemzeti Egység nőcsoportja kérő szóval fordul most ezért az újabb áldozatért hozzá­tok, jó rákoisszentmihályiak, fogadjátok szeretettel akción­kat s ez ügyben fáradozó megbizottainkat és jegyezzetek felajánló iveinken adományt, melynek minden fillérjét az igazán nyomorgók megsegítésére fordítjuk. Keresztszentelés a temetőben. — A temetőben ál­latott uj kőkereszt felszentelése, végleges megállapodás szerint Mindszentkor, november elsején lesz, amikor a hí­vek Nagy Géza esperes-plébános vezetése alatt vonulnak ki a, temetőbe. i ' Krédó gyűlés.— A Krédó egyesület vasárnapi népes gyűlésén Possonyi László író volt a vendégelőadó. Tar­talmas fejtegetéseit nagy figyelemmel hallgatták. A jó hívek a templomért. — Plébániatemplomunkat érzékeny kár érte a hétfői gyalázatos betörés következ­tében. Elvitték a szentségtartót és a kelyheket. A hívek 'körében már másnap mozgalom indult, hogy a kárt önkén­tes adományokkal pótolják. Lelkes gyűjtők járnak házról- házra, és szedik össze az adományokat, hogly azok össze­géből az elveszett kegytárgyak helyett esperes-pléháno^- sunk újakat vásárolhasson. A gyűjtés már eddig is igen szép eredménnyel járt. A ref. egyház hírei. — Október 31-én d. e. 10 óra­kor ünnepi istentisztelet urvacsoraosztással, d. u. 5 óra­kor az ev. egyházzal s a protestáns egyesületekkel kö­zös reformációi ünnepély a ref. templomban. Az ünnepi beszédet Szlávik Mátyás (dr. ny. theol. dékán tartja. ■— Az épülő árpádföldi templpjm tornyára vasárnap helyez­ték él ünnepély keretében a rákosszentmihályi és sashalmi presbiterek ajándékát, a díszes toroinygümbot. Ká’dfár Lász- (lló hitoktató imádságöt mondott, Hcröjupő Dezső kész alkalmi igehirdetést végzett. — A Ref. nőegylet no­vember 3-án, ~d. u. 5 órakor rendezi ebben az évadban első teadélutánját. Hangulatos imiüsor és a szokott szives ven­déglátás várja a közönséget. A teajegy 50 fillér. A bevé­tel a szegények felsegéiyézésére szolgál. — Legújabb« adományok az épülő árpádföldi templomra: Révész Béla' dr. főszolgabíró 10, Fábián Béla dr. országgyűlési kép­viselő 15, Boczoínádi Szabó Imre és Csík József ország- gyűlési képviselők 3—3 pengő. — A ref. templomikért részére a ref. egyház vezetősége bokrokat és évelő virá­gokat kér. Orgona bokrokra volna különösen nagy szük­ség. Akinek felesleges ilyen ültetvénye van, s szives vol­na azt az egyháznak adományozni, értesítse erről a lelké- szi hivatalt. Az ültetvények el hozataláról az egyház gon­doskodik. f ! , 1 i. •>) A leventék diszgyíílóse. — A rákosszentmihályi le­vente egyesület »Zágoni Mikes Kelemen« Önképző köre október 25-én, pénteken este 8 órakolr a »Korzó» mozgó­ban rendezi 1935. évi diszgyüléset. Belépődíj nincs. 'A műsor ára 20 fillér • ' • , f Rákosi Szid/. — Meghalt a nagy magyar művésznő, a fehérhaju drága öreg asszony Rákosi Szidi. Nem jön már többé vendégszerepelni soha sem. Büszkék vagyunk rá, hogy késő aggságában a Imii kis színpadunkat is fel- ékesitette felejthetetlen művészetével A Tommy és tár­sa kedves operettben mutatta be nekünk hires alakítását. Szinésziskoiájfának sok éven volt kedves tanára, Farkas (Fort) Ferenc dr. kedvéért jött el közénk. Farkas dr., aki korra nézve a fia lehetett volna, régen megelőzte! a 'baltáiban. Rákosszentmihályi tisztelői őszinte szívvel si­ratják és különös szeretettel őrzik meg dicsőséges emlé­két. 1 Mansz gyűlés. — A rákosszentmihályi Mansz nov. 14-én d. u. 5 órakor tartja évi közgyűlését a községháza tanácstermében. A Mansz vezetősége ez alkalomra ismét dr. Csiky Jánosné országos ügyvezető elnököt hívta meg, aki mindig' különös szeretettel figyelte és elismerte a hely­beli Mansz munkáját. Templomrablás.—> Még) két hét sem telt el, hogy hirt adtunk arról az elvetemült cselekedetről, hogy temp­lomunkban gonosz ember járt egyik éjszaka folyamán ésl kifosztotta a perselyeket. A gaztett méltó felháborodást keltett az egész községben. Ezen a héten pedig megis­métlődött a szomorú gonosztett. Hétfőn éjjel a villámhá­rítón mászott fel az elvetemült tettes és a padlás nyílásom ereszkedett le. Levágja a harangkötelet s azon bocsátko­zott tovább a kórusról a templomba. Az elvetemült gonosz­tevő összeszedte a kegyszereket és ugyanazon az utón távozott. Az Ur testét a padláson szórta szét. A betörő a padláson ~a sötétben gyertyavilágitás mellett igen ve­szélyes és nehezen járható helyeken járt,— feltétlenül, olyan egyénnek kellett lenni, laki már a templom padlá- sján és tetején napvilágnál is megfordult. A rendőrség erélyesen nyoimloz. A padláson elhasznált gyufákat lel­tek és a templom mellett is akadtak bűnjelekre. Jó árut olcsón vásárolhat SJSf, VILCSEK VILMOS vászonáru­házában Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 4. szám Kézimunka ágygarnít. 36. - ,32. — ,29. — , la lepedő m. Í.98 Damaszt törülköző tct. 2Í 50. 6 sz. damászt étkészlet Í5.20, 9.80 — la lendamaszt étkészlet Í8.— Angin Í.45 —Zsebkendők, fehérnemüek nagy választékban. — Weszely István és társa (cégtulajdonos NAGY KÁROLY FRIGYES) orvosi műszergyár, Appnnyi-tér I. Kiamon bokaszoritó Egészségügyi cikkek. — Orvosi műszerek. SALZER J PA PIRÁRU GYÁR Telefon : Aut. 845-05, Készít legfinomabb pouder-dobozokat, parfüm-kazettákat a legfinomabb kivitelben. — Külön osztály cukrászpapír kellékek gyártására. Gyártelep: Lehel-u.9. Városi iroda: Ferenc J. rakpart II DI JTAL „REFRAKTI Budapest, A ÍW szemorvosí vizsgálat d. e. r V2I2—í-íg, d. u. 4—6-íg. O“ speciális látszerészetí intézet. IV., Ferenc'ek-tere 1. Schmideg szőrmeház Szörmekülönlegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal szőrméket Átalakítások, javítások.

Next

/
Oldalképek
Tartalom