Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-04-28 / 17. szám

4 oldal RÁKOS VIDÉKE 17. szám. Kiss Sándor állatorvos Rákosszentmihályon marad. Kiss Sándor állatorvos, ki mint jelentettük, a múlt héten Kiskunmaj'ára távozott, néhány nap alatt megváltoztatta szándékát és visszatért Rákosszent- mihályra, ahol tovább folytatja magánállatorvosi gya­korlatát. Krenedits Sándorné emlékezete. Április 22 én volt évfordulója a rákosszentmihályi Mansz felejthe­tetlen elnöke, Krenedits Sándorné halálának. Lelkének jósága, nagysága, egész egyéniségének eszményiessége különös közelségben volt az emlékezés e nagy napján munkatársaihoz, a rákosszentmihályi Mansz tagjaihoz, akik közül számosán jöttek össze, hogy Schulek Károlyné vezetésével elvigyék a hűséges szeretet, egy életen át tartó gyász és fájó emlékezet koszorúját a megszen­telt sírra. Ifjúságunk és a reformpolitika. A NÉP ifjúsági csoportja fölkérte lapunkat az alábbi felhívás közlésére: A Nemzeti egység rákosszentmihályi ifjúsági csoportja május 16-án ankétot rendez, s közreműködésre a kör­nyékbeli városok, községek ifjúságát is meghívja. Az ankét kezdeményezői a mai magyar életben nagy jelen­tőségűnek tartják azt a mozgalmat, amelynek formájáról, célkitűzéseiről beszélni fognak ezúttal. A lelkes, tudatos küzdelemre felkészült ifjúság — úgy az egyetemi, mint az iparos ifjúság — nemcsak a reformpolitika feltétlen szükségességét, korszakos jelentőségét látja, de érzi és tudja azt is, hogy a reformok ügye nem kis mértékben fordul meg azon: van-e a nemzetben annyi erő és bizalom, amely hinni tud egy uj magyar nemzeti eszme kialakulásában, egy uj magyar korszak lehetőségében ? Őszinteséget, igazságot kell keresnünk a való helyzet megítélésében. Ä nemzet már nyilatkozott a most lezaj­lott országos választásokon. Sem okunk, sem szándé­kunk nem lehet az, hogy jelentőségében kicsinyeljük a nemzet akaratának ama tudatos megnyilatkozását. De jól tudjuk, hogy a reformtervek megvalódíásának útja nem lesz egészen sima — s most a kitartás nagy erőpróba lesz. Nemzeti életünk mai szellemének meg kell erősödnie hazafiasságban, humanitásban, modernné és igazán magyarrá kell válnia, hogy a történelem utjából eltüntesse a kishitűséget, kétkedést — mindazt, ami esetleg aknamunkát fog kezdeni önzésből a reform- politika e len. De nemcsak a kishitűséggel kell meg- küzdenünk a közel jövőben. Hogy tudatossá, megtisz­tulná s általánossá tehessük az uj magyar idők kor­szellemét, annak érdekében feltétlenül szükséges, hogy kiteljesedjék a lelkekben a modern magyarság, amely méltó kifejeződése a nemzeti sorsközösség gondolatának, a magyar testvériségnek, a nemzetet — elszakított testvéreinket is — egybekapcsoló, történelmi gyökerű magyar humanitásnak. Egységet csak a nemzeti haladás szelleme teremthet meg, csak az biztosiíhatja a jövőt . . . Hogy az uj korszellem valóban diadalra jusson, abban feltétlenül szerepe lesz a magyar ifjúságnak. A szerepet vállalnunk kell, a missziót végeznünk kell haladékta­lanul. Erre a sürgős és fontos szükségszerűségre akar figyelmeztető lenni ankétünk, amelyre a hazafias esz­mékért lelkesedni tudó magyar testvéreinket szerzettel várjuk. Tessék levágni 1 Tessék levágni 1 Kedvezményes utalvány. Betlehntéri Színház. Jegyrendelés: 44-3-76 Ezt a jegyet a pénztár bármely esti és a vasárnap dél­utáni 7s6-os előadásra 1.— P értékben számítja be az 1.— pengőnél drágább helyek áraiba. A háztulajdonosok vacsorája. A Rákosszent­mihályi ház- és telektulajdonosok egyesülete május 4 én, szombaton tartja első tavaszi társasvacsoráját vitéz Szekeres Ferenc vendéglőjében, József-utca és Károly király- ut sarkán. A vacsora ára kenyérrel 60 fillér. Az egyesület tagjait és családjaikat ez utón hivja meg az elnökség. Vendégeket szívesen látnak. Vacsorajegyek a vendéglősnél és az elnökségnél kaphatók. Krédó hangverseny. A Krédó énekkar legköze­lebbi nagyszabású hangversenyét május 12-én d. u. 5 órakor rendezi a Nagykaszinóban. Ismét kiváló műsort állítanak össze, melyben a m. kir. Operaház jeles tagjai működnek közre. Szerepel az Erkel zenekar is. A hang­versenyt igen olcsó helyárakkal rendezik, a belépődíj mindössze 40 fillér lesz. NÉP gyűlés. A NÉP nőcsoportja május 20-án gyűlést tart a párthelyiségben. Az Egyetemisták választmányi gyűlése. Az Egyetemisták május 1-én szerdán este fél 9-kor tartják választmányi gyűlésüket a kaszinóban. Az egyesület vezetősége ezúton is kéri a tagok pontos megjelenését. Hymen. Enyetér Piroska és Poros Géza oki. kántor, fiatalságunk két ismert és kedvelt tagja husvét vasárnap tartotta eljegyzését. A Rafc estélye. Nagyobb közönséget érdemelt volna a Rafc husvétvasárnapi estélye. Változatos műsor mulattatta a közönséget, mely sokat tapsolt a buzgó szereplőknek. Előadás után táncmulatság következett. Mansz gyűlés. A rákosszenlmihályi Mansz máj. 13-án tartja gyűlését. A leventék előadása. Husvét vasárnapján a levente egyesület zágoni Mikes Kelemen önképzőköre műkedvelő előadást rendezet« a Nagykaszinóban. Az estélyre a szokottnál is nagyobb közönség gyűlt össze és igen jól mulatott a „Helyet az ifjúságnak“ cimü ismert vígjátékon. A darab maga is igen mulatságos, a leventék előadása azonban igazi meglepetést keltett, olyan ügyes és hatásos volt. Bánhidi Béla ügyes ren­dezőnek bizonyult, a szereplők pedig valamennyien lelkesedéssel, kedvvel és többé-kevésbbé tehetségesen végezték nem mindig könnyű feladatukat. Kacagás, taps kísérte az egész előadást, amelyet reggelig tartó vidám táncmulatság követett. A Jókai kör közgyűlése. A rákosszentmihályi „Jókai irodalmi és művészeti kör“ április 28-án, vasár­nap délután 5 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Tihanyi vendéglőben levő helyiségében. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Tisztikar jelentése. 3. Zárszá­madás és költségvetés. 4. Uj tisztikar megválasztása. 5. Esetleges indítványok. Virágtolvajlások. Tánczos Zsigmond rendőr felügyelő helyettes Gusztáv u. 100 sz. házának kertjéből a rózsafákat ellopták, özv. Hegedűs Jánosné Viola u. 40 sz. kertjéből a virágzó tulipánokat vitték el. Meghívó. A rákosszentmihályi postaaltisztek csoportja folyó évi április 28-án délután 3 órakor tartja 14, évi rendes közgyűlését Rákóczi u. 55. sz. alatt, a Balaton ven­déglő helyiségében, hova rendes tagjait tisztelettel meg­hívja az * elnökség Tárgy: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztári és gazdasági jelentés. 4. Felügyelő bizottság jelentése. 5. Felmentés megadása. 6. Tisztikar részleges beválasztása. 7. Központi kiküldött beszéde. 8. Felleb­bezések és indítványok. Rákosszentmihály, 1935. április 23. Szűcs Károly elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom