Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-04-28 / 17. szám
17. szám mKOS V/DÉKB 5 oldal Személyi változások a Phőbusnál. A Phőbus igazgatóságának széles körben népszerű főtitkárát, Nagy Andor drt előléptették, az egyik vidéki telep vezetésével bízták meg. Az előléptetés hire örömet két a Rákos vidékén is, bár a kellemes modorú és jóindulatú főtisztviselő távozását a központból mindenki sajnálattal látja. A rákosszentmihályi kirendeltség helyettes vezetőjét, Gyökeres Sándort visszarendelték az újpesti központba. Itteni működése teljes mértékben megnyerte a közönség megelégedését, társadalmunknak is szívesen látott tagja lett, sajnálattal fogadjuk tehát távozásának hírét. Tudnivalók a gyermekvédelemről. Az állami gondozásban levő gyermekek tartásdijának fokozata 1 — 2 évig havi 10 pengő, 2—7 év között havi 8 pengő, 7—12 év között havi 6 pengő, illetve napi 20 fillér. Mennyi szeretet kell, hogy még három annyival többet költsön a nevelő szülő egy gyermekre, akit csak bizonytalan időre kap az idegenből ide. Ha a leányka 12 éven túl csupán ismétlőbe jár, már nem fizetnek érte, hanem 14 éves korig ingyen tartásban maradhat régi helyén. Tizennégy évest már szerződésbe kell helyezni, még pedig az állami szerződésben feltüntetett ruházatra és havi 2 pengő postatakarékba befizetendő összegre kell kötelezni a nevelő szülőket. Tizenöt éven felül, ugyancsak az előirt ruházat szolgáltatása, valamint havi 4 pengő a postatakarékpénztárba. Ha a szerződést mindkét részről aláírták (három évig érvényes), úgy a nevelő szülő, mint a menhely igazgatósága részéről. A pénzt havonta menhelyi csekkel kell postán beküldeni. A 14 éves fiút, neki megfelelő iparágra kell szerződtetni, még pedig mint a leányt teljes ellátásra, csupán fizetni nem fizet a mester, csak a betegsegélyzést fizeti. Ez utóbbit 15 éves leány után is kell fizetni, mert a 15-ik születési évforduló napján az állami ellenőrző könyvecskét a menhely bevonja. A szerződés minden pontjának megtartását pontosan követeli a menhely, valamint a fiatalkorúak felügyelő hatósága is. Végül igen fontos a fjatalok hitéletének gyakorlása. Római katholikusok gyónás-áldozása, bérmálás. Protestáns gyermekek kon- firmáltatása. A szerződtetett fiatalkorúak munkaerejét nem szabad túlságosan kihasználni, hanem a gyermeket mint családtagot kell kezelni. Elfogtak egy kerékpártolvajt, — tovább lopják a kerékpárokat. A szűnni nem akaró kerékpártolvaj- lások állandó munkát adnak a rendőrhatóságnak. Egymás után kerülnek kézre a veszedelmes szemfényvesztő tolvajok, még sem lehet őket teljesen kiirtani. Igen ügyes fogással ismét lakat alá került az egyik, Schwarc Vilmos volt sashalmi lakos személyében, akit mint régi ismerőst megkülönböztetett fogadtatásban részesítettek. Hosszabb figyelés után Budafokon fogták el, ahol hamis néven volt bejelentve. A nyomozó detektívet felismerte és futásnak eredt. A Rudolf téren érte utói az üldöző detektív s csak nehéz dulakodás után tudta ártalmatlanná tenni. Csekély 35 kerékpárt emelt el. Az orgazdák nagy része Mátyásfőldön csücsül. Másnap azonban újabb eset fordult elő: Tólh Demeter kerékpárját ellopták . . . Karambol. Nagycsütörtökön Rákosfalván a Kerepesi ut és Szentmihályi ut sarkán a Hév. egyik vonata elgázolt egy gyümölcsös és böjti eledelekkel (orosz hal, sajt, stb.) megrakott kocsit. Az összeütközés után a villamos hosszú darabon vonszolta az áruval megrakott kocsit, melyet végül az árokba szorított úgy, hogy tűzoltókat kellett hívni a kiszabadítására. Csodálatosképen emberéletben nem esett kár. Éjszakai támadás. Romanoff Antal napszámost 20-án este 10—11 óra között Palotai úti lakására hazatértében a Szitás pataknál két ismeretlen férfi megtámadta és valami súlyos tárggyal ütlegelni kezdte. Segélykiáltásaira azonban a támadók elmenekültek. Sérüléseivel kórházba szállították. Kedvezményes utalvány a Bethlentéri Színházba Megállapodást kötöttünk a Bethlentéri Színház vezetőségével, hogy a nagysikerű „Katz bácsi“ c. zenés vígjáték bármely előadására a mai számunkban található szelvény bemutatása ellenében a színház pénztára két kedvezményes jegyet szolgáltat ki. Asszony a vonaton. Fanny Hurst világhírű regényét filmre vitték. „A mellékutca“ felejthetetlen sikerét jóval felülmúlja. A szeretet, a mosoly, a könny csodálatos harmóniája, az édesanyai szív megható regénye elevenedik meg előttünk. A második sláger „Hívatlan vendég“, Liane Haid és Paul Hörbiger a főszerepben. Bemutatja kizárólagos joggal a Korzó mozgó szombaton, vasárnap és hétfőn. Vérre szomjaztak. Bizonyára az alkohol túlságos élvezete okozta, hogy két derék szentmihályi lakostársunk súlyos szóváltásba keveredett egymássá!. A sok szónak már-már tett lett a vége. Karddal akarták egymást lekaszabolni. Lakásukon kezdődött a csata, melynek a futballpályán vetetlek véget. Mindkettőt beszállították a rendőrségre. Ne adja internátusba, ne Írassa be tanintézetbe, ne válasszon életpályát gyermekének a gondos szülő addig, amig át nem olvasta az „Internátusok, tanintézetek részletes tájékoztató címtára“ 1935—36. évi most megjelent ismertető könyvecskét, amely kimerítő ut- muia'áit nyújt a hazai oktatóintézetekről és nevelőotthonokról. Ezt a minden szülőnek nélkülözhetetlen, rendkívül ügyesen összeállított cimíár-tájékoztatót kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve megküldi 20 fillér portó- megtérités ellenében: Erdős József hirdetési irodája, Budapest, VI. Teréz körút 35. szám. A gödöllői kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 1878-1935. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. M. kir. Postamesterek és postain, alk. orsz. nyug. egyes, végrehajtatónak Diószeghi Lászlóné sz. Juhász Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 5000 pengő tőkekövetelés és járuléka behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő, Rákosszentmihály községben fekvő, s a végrehajtást szenvedő nevén álló a rákosszentrmhályi 4402. sz. tkvi betétben A. I. 2. sorszám 1791/215. hrszám a. foglalt 165 négyszögöl területű adó és értékbizonyítvány szerinti házra 1651 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1935. évi május 25. napján déli 1 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI: t.-c. 25. §). Gödöllő, 193^. évi január hó 21. rapján. Dr. KISS DEZSŐ s. k. kir. jb. Tótlifalusy Kálmán speciális hölgyfodrász szalonja Rékosi-nt Hóra-ház Manikür, kozmetika, hajfestés, gépondolálás a legújabb módszer szerint. Szőkítések és gyógymosások a főnök személyes vezetése alatt.