Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-10-08 / 41. szám
2 oldal. ___________________________' RÁKOS VIDÉKE4i »iám, üg yessége és a község vezetőségének támogatása. .Nemcsak kedves parádé volt tehát az őrszoba-avatás! A felavató ünnepélyről nyomdai műszaki akadályok miatt a múlt héten csak röviden emlékezhettünk még. Ismertettük Krenedits Gyula tb. parancsnok megnyitó beszédét és Klier Antal alparancsnok beszámoló jelentését. Krenedits Gyula ötlete volt az őrszoba létesítése és az ő szívós akarata és buzgalma biztositotta elsősorban a terv megvalósítását. Klier Antal ezután köszönettel felsorolta az adományokat, amelyekből az őrszobát be tudták rendezni és fel tudták szerelni. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Krenedits Gyula tolmáosolfa a testület köszönetét mindazoknak!, akik ügyét felkarolták, elsősorban képviselőtestületünknek és Dibusiz Sándor főjegyzőnek, akit a gyűlés tüntető módon ünnepelt. A főjegyző érdekes beszédben válaszolt, méltatva a testület példásan önzetlen munkásságát. A község lakossága nem is tudja, hogy mekkora meg takarítást jelent a közpénztár számára a testület önfeláldozó működése. Ez az őrszoba a vagyonbiztonság és nyugalom őre és a költséges hivatásos tüzoltótestület helyett ingyen ajándékozza meg vele a lakosságot. Kötjélességét teljesítette, amikor ezt az ügyet! felkarolta és hálás elismeréssel említi fel, hogy a képviselőtestület az első szóra mellé állott és lehetővé tette a terv megvalósítását. Isten áldását kéri a testületre. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után a közönség levonult az őrszobához, ahol a tűzoltó zenekar fogadta. Az őrszoba kettéosztott helyiségének első fele barátságos iroda, és kényelmes szertár, a belső, elkülönítet,t részében pedig hat tiszta, rendes ágy és kényelme» szekrény áll az őrség rendelkezésére. A közönség nem győzte dicsérni a kellemes, tetszetős és célszerű helyiségeket. Nagy Géza esperes plébános elvégez te a felszentelés szertartását, majd rövid, meleg beszédben méltatta a testületet és Isten áldását kérte munkájára és az őrszobára. A szép és mélyhatásu ünnepélyt a Himnusszal rekesztették be, azután pedig bevonult az első őrség az őrszobára. A testület tagjai és nem kis számban; barátai az, ünnepély után a Koritnig vendéglőbe mentek, hol a tűzoltó zenekar közreműködésével vidám áldomást tartottak, melynek során bőven jutott az elismerésből Csattogányi Istvánnak, a zenekar fáradhatatlan karnagyának is. — A sashalmi tüzoltótestület képviseletében Alapffy István tb. főparancsnok jelent meg és több szomszédos testület is elküldött» képviselőjét. Adományok: Dóra Mihály 5 kg. padlóolaj; Faller Nándor, Berkó József, Krausz Győző 5—5 kg. festék; Horváth József 2 kg. kence; Gombás Károly 1 drb. feszület; idb. Hóra Nándor vízvezeték beszerelése anyag hozzáadásával; Gávay Béla tintatartó; Godán Lajos ajtófüggöny; Grossberger Géza 20 P készpénz; Korn Sándor csillár, 2 fotel, 2 szék, 1 asztal, 1 állvány; vitéz Körmén dy István 6 fej párnához és 6 szalmazsákhoz szalma; Koós Mihály őrszoba kifestése; Kecskeméthy Vince 1 irásszáritó; Matyus Béla 18 drb. zománctábla, Mikes István 6 drb. pokróc; Málovifs Lajos vitrin, az asztalos munkát rendkívül mérsékelt áron vállalta; Mayer Ferenc papirtáblákhoz gyűrűk; Neudörfer Pál 60 P ára faanyag; Phőbus R. T. vili. világítás beszerelése anyag hozzáadásával, utcai lámpához ingyen áram, őrszoba világítás 500/0 kedvezmény; Pichler László tranzparens megfestése; Schulek Károly tinta tartó; Tuba János vendégkönyv; Tritz János kirakati üvegtábla és szóig, beosztási táblájának művészi festése; Wittek Testvérek 14 szál deszka: Zimmerer Hugó szóig, táblához nagy üveglap; Krenedits Gyula transzparens; Kertesy Ignác 1 hangszóró, 1 rádió; ifj. Csattogányi István 2 lámpás rádiókészülék. Az őrszoba otthonossá tétele céljából a tüzoltótestület még köszönettel fogad szives adományokat, különösen az esetleg nélkülözhető tárgyakat, néhány széket és más egyebet. — Megérdemli, hogy közönségünk teljessé tegye örömüket és meghozza még azt a kis áldozatot, a mi á hiányok teljes pótlásához szükséges. Utólag érkezett adomány Major József 5 pengő. °gggSB HÍREK aDggg° Az ev. templom alapkő letétele. Rég óhajtott vágya és álma a rákosszentmihályi evangélikus hi veknek, hogy saját otthonukban áldhassák és imádhassák az Istent. Községünkben minden felekezetnek meg van már a maga otthona^ csak az evangélikusoknak nincs, akik mindeddig a központi elemi iskola egyik tantermében — szűk helyen és szűk padokban —- tartották vasárna- ponkint istentiszteletüket. Ilyenkor a kis tanterem any- nyira megtelik áhitatos, Istent kereső, utána vágyakozó hívővel, hogy nagy részük igen sokszor a folyosóra is kiszorul. Ünnepek alkalmával meg egyenesen az utcára kerülnek ki sokan. Isten meghallgatta imádságukat. Az évről-évre szorgalmasan gyűjtögetett tőke, de különösen a boldogult Zirmann Jánosné nemes adománya, mellyel férje emlékét akarván örökre megörökíteni, lehetővé tette, hogy hozzáfoghassanak a templom építéséhez. Bár még igy sem áll rendelkezésre az építés teljes költsége, de rgégis bíznak abban, hogy az egyháztagok áldozatkészsége nem fog elmaradni, ha arra e nehéz időkben továbbra is szükség lesz. De bíznak a község áldozatkész és minden nemes célért lelkesedő, hazafias és vallásos polgáraiban is, hogy az evangélikusok szép szándékát a befejezéshez hozzásegítik. Maga a templom szép, monumentális épülete lesz a községnek, de különösen a Ferenc József-télnek. A többi, már. használatban lévő templommal és más kulturális intézménnyel együtt fogja hirdetni Isten dicsőségét. És hirdetni fogja, hogy jöhet bármilyen hamis jelszó, itt istenfélő és Istent szerető nép lakik, mely tudja, hogy: »Nincsen más név, amely által van a mi megtartatásunk, csak a Krisztus Jézus neve!« Vasárnap, okt. 8-án, d. u. 3 órakor jön ki Raffay Sándor dr. ev. püspök, hogy megáldja az alapkövet. Az ünnepély az épülő templom előtt a piacon folyik le a következő program szerint: 1. Gyülekezeti ének: Erős vár a mi Istenünk. 2. Raffay Sándor dr. ev. püspök megáldja az alapkövei. 3. Gyülekezeti ének. 4. Az alapkőbe elhelyezendő okirat felolvasása. 5. Énekkar. 6. Kalapácsütések (offertóriuminal). 7. Hymnusz. Utána szeretetvéndégség a kaszinóban. Mindazőkat, kik e szép ünnep alkalmával együtt óhajtanak örvendezni az örvendezőkkel, szeretettel hívja és várja az ev. egyház vezetősége. — ty. — Az ra!i»M8i«BraaM8iai«a A S PI Rí N-íaMaflákon k van valódisági az ismert BayerMeghűlés első jeleméi és fájdalmaknál ASPIRfN-TABLETTÁK