Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-03-01 / 9. szám

XXXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1931. vasárnap, március 1. 9. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz A halálsorompó. Az utóbbi napokban megint előtérbe került a mi tengeri kígyónk, a halálsorompó, idestova har­mincéves ügye. Bizony, nem sok hijja a harminc esztendőnek, hogy a »Rákos Vidéke« »A lekötött életér« címen közölt első cikkében rámutatott arra a lehetetlen állapotra, amit a Máv. sorompó, for­galmunk és fejlődésünk akadálya előidézett és orvo­solhatatlanul fentart azóta is. Élénk visszhang tá­madt akkor a napisajtóban és a közönség körében egyaránt. Mozgalom indult, amely sokszor elérte azt, hogy a sorompók eltávolításának kérdése napirendre kerüljön, de eredményt sohasem tudott kivivni. Meg­mozdultak a főváros érdekelt kerületei, pártok hasz­nálták fel kortesjelszónak is a halálsorompó eltávo­lításának hangzatos és népszerű jelszavát, de a so­rompót eltüntetni senki sem tudta. Terveket dolgo­zott ki a Máv. és terveket készített a székesfőváros is. A pálya lesülyesztése, töltésre emelése, végleges el­távolítása, a forgalomnak a körvasúira terelésével volt a külön-külön előtérbe kerülő módozata a ter­vezett megoldásnak, amelyben azonban az érdekelt hatóságok nem tudtak megegyezni. Ezenfelül fő­ként a költségek megosztása volt megoldhatatlan kérdése a vitának. Közben ránkszakadt a háború, s elkövették azt a jóvátehetetlen hibát, hogy minden közmunkát félbenhagytak. A nagy költséggel, hatal­mas arányokban megkezdett óriási munkálat, az északi pályaudvar építése is abban maradt, s ma már nyoma sincs a végzett munkának és kidobott millióknak, pedig — sokak szerint — a potom hadi­fogoly munkával és úgyis elértéktelenedett pénzzel, német mintára, mennyi mindent lehetett volna al­kotni. Ma már nem lenne probléma a Keleti-pálya­udvar kérdése és csak az emlékek sorába tartoznék a halálsorompó annyi bajt és kint okozott kérdése. Ezen azonban ma már segíteni nem lehet. Ami el­múlt, elmúlt örökösen. A halálsorompó azonban — fájdalom — még mindig nem múlt el. A kibon­takozás során, nemrég, mint ismeretes, végre, annyi sürgetés után, hivatalosan is újból foglalkoztak a ceglédi vonal, vagyis a halálsorompók dolgával, me­lyet dűlőre is hoztak olyaténképen, hogy a vasúti pályatestnek töltésre helyezését határozták el. Álta­lános örömöt okozott, hogy végre mégis csak meg­szabadulunk a ránk nehezedő régi átoktól, de az elfo­gadott hivatalos megoldás valóban senkinek se tet­szett. Nagy felzúdulás következett, aminek azon­ban, úgy látszik, hatása és eredménye nem több a semminél. A szintén nem kicsinyelhető pénzügyi szempontokon felül is olyan fontos akadályai Vannak a többi megoldás keresztülvitelének, hogy a legtöbb, amit remélhetünk, az, hogy legalább ezt a pályafel­emelést végrehajtják. Erről esett szó a legutóbbi na­pokban, még pedig a legilletékesebb helyeken. A munkanélküliségen és általános nyomorúságon sür­gős közmunkákkal akarnak segíteni. Hivatalos nyi­latkozatok szerint három nagy munkálat került elő­térbe: a szintén égetően sürgős két dunai híd, a ha­lálsorompó és az uj Szent Rókus-kórház térve. Ami annyit jelent, hogy megint reménykedhetünk, csak túlságosan nem szabad elbizni magunkat, mert a sorrendben első helyen a hidakat találjuk, de utánuk aztán, hir szerint, a sorompók következnek. Már most elkezdhetjük a töprengést: örüljünk-e, hogy legalább mégis rá kerül a sor erre is, vagy búsul­junk, hogy csak a második hely a miénk? Avagy: örüljünk-e, hogy az újabb haladék még némi halvány reményt nyújt arra, hogy esetleg még sem a nép­szerűtlen megoldás kerül kivitelre, hanem esetleg még netalán valami kedvezőbb megoldás is kerülhet újból előtérbe, vagy pedig búsuljunk azon, hogy a sorrend megállapítása most már minden vita végét jelenti és egyértelmű azzal, hogy a töltés épitésének terve megváltoztathatatlan? Rossz időket élünk; nem szabad válogatósnak lenni. Kétségtelen, hogy az el­fogadott tervek nem kielégítők, de az is bizonyos, hogy a végrehajtásuk után keletkező uj helyzet ked­vezőbb lesz a mostaninál. Lényegesen kedvezőbb biztonsági okokból és megnyitja számunkra az aka­dálytalan forgalmat. A környéknek régi sérelmét enyhíti, ha teljesen nem is orvosolja. Hátrányai sok­kal jobban sújtják a fővárost, mint bennünket. A főváros, mint a József főherceg-ut botránya bizo­nyítja, nem bánik velünk önzetlenül. Legyünk tehát ez egyszer önzők mi is. Fogadjuk örömmel a hírét, hogy a csökevényes régi állapot valamiképen meg­változik. Ha az utolsó percekben még sikerülhetne, hogy kedvezőbb megoldás lehetősége kerüljön elő­térbe, de újabb késedelem és halasztás nélkül, hálás köszönettel fogadnánk és szilárdan állítjuk, hogy azzal csakugyan mindenki jobban járna: állam, fő­város és környék egyaránt, attól azonban mentsen Isten, hogy élőiről kezdvén, megint, ki tudja, há­nyadszor már, az egész régen megunt ügynek, újból bizonytalan időre eltolják a végrehajtását és kiüssék tikkadt ajkunk elől a poharat abban a pillanatban, amikor már épen égető szomjúságunkat enyhít­hetnénk. PST Lapunk mai száma 12 oldal. "VI

Next

/
Oldalképek
Tartalom